Új Néplap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-09 / 107. szám

2002. Május 9., csütörtök TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI LAPUNK A KLUBBAN. A szolnoki Nívó Klub tegnapi találkozóján lapunk főszerkesztője, Berki Imre és kiadónk igazgatója, Nánai Tibor (áll) voltak a vendégek. A beszélgetés témája a megyei napilapok helye a médiapiacon volt. ________________________________________________________fotó! csabai istván Ma nem jó, ami az volt 100 évig (Folytatás az 1. oldalról) A Tisza mentén sok településen fontos megélhetési forrást jelent a hullámtéri gazdálkodás, és az ár­vízbiztonság, valamint a termé­szetvédelem mellett felértékelőd­tek az idegenforgalom érdekei is. — Az eddigi beszélgetések alapján a gazdálkodók és a víz­ügy között nincs áthidalhatatlan ellentét, azt azonban valamennyi érintettnek figyelembe kell ven­nie, hogy ami árvízvédelmi szem­pontból jó volt száz évig, az most már nem jó — fogalmazott az igazgató. Úgy vélte, a természetvédelem részéről fel kell adni bizonyos dolgokat, pontosabban az előírá­sok egy részét hozzá kell igazíta­ni az árvízbiztonság szempont- rendszeréhez. A hullámtéri mű­velést illetően pedig ki kell dől gozni azt az állami támogatási, illetve beavatkozási szisztémát, mely lehetővé teszi a kiszámít­ható és jövedelmező gazdálko­dást. Dr. Nagy István azonban a leg­fontosabbnak azt nevezte, hogy az új Vásárhelyi-terv kapcsán olyan jövőképet kell felvázolni a Tisza mentén élőknek, olyan kompromisszumra kell töreked­ni, amely a térség lakóinak érde­keit szolgálja és széles konszen­zuson alapuló döntéseket tesz le­hetővé. ____________ LZ. Ti sza-tavi táj sebészet Tisza-tó A túrkevei Nimfea Természetvé­delmi Egyesület az országos táj­sebészeti kampány részeként öt megyei középiskola több mint száz diákja segítségével tette rendbe a minap a tározótó tisza­füredi térségét. A Tiszafüredről, Mezőtúrról és Kisújszállásról érkező diákok öt folyamkilométer hosszan sza­badították meg az élő Tiszát és a tározótavat a vendégriasztó sze­méttől. Az akció nem titkolt cél­ja az volt, hogy felhívja a figyel­met a vízi- és horgászturizmus egyre gyakoribb tájképrombolá­sára. A természetvédő diákok több tonna szemetet gyűjtöttek össze Európa páratlan kincseket rejtő „ökoszigetén”. Fáradozá­suk jutalma kalóriadús ebéd volt a tiszaörvényi Szabics kikö­tőben. A tájsebészek legköze­lebb a Dráván gyógyítják a ter­mészetet, a www.nimfea.hu in­ternetes címükön várva minden segíteni szándékozó érdeklődő jelentkezését. _____________pm A fagy még... (Folytatás az 1. oldalról)- A gond az, hogy még mindig nem készült el a kártérítéseket szabályozó rendelet. Azt azon­ban nem árt tudni, hogy csak az jogosult az állami segítségre, aki regisztrált tagja valamelyik hegyközségnek. Június végén pedig újabb összesítésre, pon­tosabban kiegészítő vizsgálatra lesz szükség, hogy a valós kárt megállapíthassuk - tette hozzá Kiss Imre. pe Továbbra is tagadásban Tárgyalják a két éve történt abádszalóki gyilkosság ügyét Most nyáron lesz két éve an­nak, hogy egy 25 éves fiatal­embert vérbe fagyva találtak barátai az abádszalóki strand kerítése tövében. Ha­marosan kiderült, hogy a mátészalkai kamionsofőrt meggyilkolták. A mátészalkai fiatalokból álló tár­saság Krisztián legénybúcsúját akarta megünnepelni a Tisza-tó partján. Jól érezték magukat Sza- lókon, egészen addig, amíg au­gusztus 6-ra virradóra tragikus fordulatot nem vettek az esemé­nyek. A történetet csak hosszú nyo­mozás árán lehetett rekonstruálni. A vizsgálat adataira, illetve bizo­nyítékaira támaszkodó ügyészsé­gi vádirat szerint akkor éjjel Krisz­tián és 27 éves barátja, László sé­tálgattak a tó partján található, emberekkel teli szórakozóhelyek környékén. Valahol ott hozta ösz- sze őket a sors a másik, számukra vadidegen társasággal. Hogy, hogy nem, a mátészalkaiak össze­szólalkoztak a budapesti és vecsé- si illetőségű csoport néhány tagjá­val. Állítólag szkanderozni hívták ki egymást és emiatt bonyolódtak vitába. Később egy-egy pofon is elcsattant közöttük. Az incidens nemsokára az egyik büfében foly­tatódott. Verekedés tört ki a kissé ittas emberek között. A nagyobb csapat tagjai körbe fogták a sza­kaiakat, akik akkor még egérutat nyertek. A kavarodásban azonban László súlyosan megsérült, valaki késsel átvágta felkarjának teljes izomzatát. Ennek ellenére ő és ba­rátja is menekült, ahogy bírt, nyo­mukban azonban ott voltak az el­lenfelek. Lászlónak az volt a sze­rencséje, hogy a strand környékén járőröző rendőrök felfigyeltek rá. Igen veszélyes sebe miatt azonnal intézkedtek ellátásáról, a fiatalem­bert a mentők a karcagi kórházba szállították. Krisztiánnak már nem adatott meg ez a lehetőség. Őt a strand kerítésénél érték utol, ahol több késszúrással végeztek vele. Holttestét később barátai ta­lálták meg, akik távolléte miatti aggodalmukban társuk kutatására indultak. A nyomozóknak nehéz dolguk volt. Akkoriban ezrek tartózkod­tak a település part menti részén, ahol többféle rendezvény is zaj­lott. Végül nemsokára felmerült egy Budapesten élő férfi neve. V. Zoltánt a főkapitányság nyomo­zói egy dömsödi nyaralóban fog­ták el. V. Zoltán tegnap a bíróság előtt úgy vallott: nem a rendőrök, hanem az élettársa elől menekült el otthonról, mert összevesztek. Krisztián haláláról - állítása sze­rint - csak a rendőrségen, a kihall­gatása alkalmával szerzett tudo­mást. Az emberöléssel gyanúsí­tott férfi tehát kezdettől fogva ta­gadásban van. Azt ugyan nem tit­kolja, hogy valóban összeszólal­kozott a későbbi áldozatokkal, nem vitatja a verekedés tényét sem, ám sem az üldözésről, sem a késelésről nem beszélt. Bűnössé­gét éppen ezért nem is ismeri el sem Krisztián halálával kapcso­latban, sem a Lászlónak okozott súlyos sérülés miatt. A rendőrségi nyomozás során gyanúsított társak is akadtak, né- hányukkal kapcsolatban ugyan­csak felmerült a gyilkosságban való részvétel. A vádiratban azonban már csak V. Zoltánt teszik felelőssé a haláleset és a sérülés okozása mi­att. A többieket részben csopor­tos garázdasággal és más, kisebb súlyú bűncselekményekkel vá­dolják. Két nőt például azzal, hogy a történtek ismeretében se­gítettek eltüntetni a gyilkosság el­követési eszközét, a kést. A megyei bíróság eleve több naposra tervezte a tíz vádlottas ügy tárgyalását. Tegnap és ma a vádlottakat, a későbbiekben pe­dig a tanúkat hallgatják meg. HQY Kutyákkal keresik a férfit Örményes környékén látni vélték a nyugdíjast Megyei információ Tegnap estig nem vezetett eredményre annak az idős férfinak a felkutatása, aki múlt hét kedden tűnt el Tö­rökszentmiklósi otthonából. Az akcióban a helyi polgár­őrökön kívül a szolnoki Életjel Mentőkutyás Kutató- egység is részt vesz. A család múlt vasárnap, öt nap­pal a férfi eltűnését követően kért segítséget a csapattól - tá­jékoztatta tegnap lapunkat a legfrissebb fejleményekről Tun László, az Életjel kutatóegység helyettes vezetője. A késlekedés oka az volt, hogy a hozzátarto­zók sokáig azt hitték: fizetniük kell azért, ha a mentőkutyások is bekapcsolódnak a munkába. Az akció legutóbbi két napján több, speciálisan ilyen felada­tokra kiképzett mentőkutyával a gárda 5-8 szakembere vett részt. Rajtuk kívül a helyi polgárőr­ség is segíti a terület átvizsgálá­sát. Mindez egyben az első „éles” próbatétele annak az együttmű­ködési megállapodásnak, ame­lyet éppen a napokban írt alá a megyei polgárőr szövetség és a szolnoki egység. A kutatók eddig közel ötven kilométeres szakaszon fésülték át a város környékét az elmúlt néhány nap során. Szerdán első­sorban Örményes irányában foly­tatódott a keresés, mivel ezen a tájon korábban több szemtanú is látni vélte az április 30-án ottho­nából kerékpárral távozó hetven­két esztendős férfit. A hírek elle­nére azonban estig nem bukkan­tak a nyugdíjas nyomára.- Sajnos ezúttal minden pró­bálkozásunk csődöt mondott — mondta Túri László. - Sem a bá­csi ruhájának foszlányaira, sem a kerékpárjára, de még a nyomaira sem sikerült rábukkannunk. Ez gyakran előfordul, mivel óriási területet kell igen aprólékosan át­vizsgálnunk. Am az esetek több­ségében végül — sajnos olykor már csak holtan - megtaláljuk az elveszett embereket. A legutóbbi bevetésünk Mezőkovácsháza mellett például ilyen szomorú eredményt hozott. Ott a Készen­léti Mentőkutyás Egység Szolno­ki Egyesületének tagjaival és helybeli segítőinkkel karöltve egy 78 éves nő holttestére akad­tunk rá a közeli csatorna medré­ben. A különítmény szóvivőjétől azt is megtudtuk: a hét végéig ideiglenesen felfüggesztik az akciót. Szombaton azonban új­ra kezdik a munkát, amely a helyszín terepviszonyainak is­meretében még napokig is el­tarthat. BJ ÚJ MINTABOLT. Szolnokon nyitotta új mintaboltját a Balaton Bú­torgyár. A helyiségekben a cég forgószékei, székei, foteljei, dohány­zóasztalai, étkező-, tárgyaló- és éttermi székei láthatók és vásárolha­tÓk meg.____________________________________FOTÓ: CSABAI ISTVÁN Az ALURED Fűtéstechnikai Kft. (Jászboldogházi Radiátor Gyár) FELVÉTELRE KERES szakmai gyakorlattal rendelkező, önállóan dolgozni tudó LAKATOS szakmunkásokat, valamint 1 fő FORGÁCSOLÁSI MUNKÁBAN jártas szakembert tartós foglalkoztatással Szolnok, valamint Jászberény vonzáskörzetéből. Jelentkezni az 57/460-025-ös telefonszámon Erős Józsefné humánpolitikai előadónál lehet. ÉPÍTIK. Ismét elkezdődött a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése Tószegen. A szennyvízhálózat épí­tése miatt egy ideje szüneteltetett munkálatok ősszel az egész településen befejeződnek. FOTÓ: CSABAI ISTVÁN i ÍK Várja-e már a futball vb-t? Körkérdés Már csak alig három hét van hátra az idei labdarúgó-vi­lágbajnokság kezdetéig, amelynek ezúttal egy hóna­pon át Japán és Dél-Korea ad majd otthont. Az óriási ér­deklődéssel kísért sportese­mény résztvevői már min­den bizonnyal a vb lázában égnek. Lapunk azonban teg­nap arra volt kíváncsi: vajon a járókelők várják-e a négy- évenként sorra kerülő megmérette­tést. Nagy Sándor, 48 esztendős cukoripari technikus: — Világéletem­ben érdekelt a foci, egy-egy jobb meccset bármikor szívesen meg­nézek a tévében. Júniusban való­színűleg bőven lesz erre lehető­ség, legfeljebb a szabadidőmön fog múlni: milyen mértékben tu­dom majd figyelemmel kísérni a mérkőzéseket. A családban ugyan csak én vagyok rá kíváncsi, de ez nem okoz konfliktust. Négyévenként hajlandók ennyi kompromisszumra a kedvemért. Pallai Petra, 17 éves tanuló: — Bár a helyi focimecscsek- re olykor ki­megyünk a ba­rátnőmmel, a televíziós sportközvetíté­sekért nem ra­jongok különösebben. Persze a barátomat a világbajnokság is ér­dekli, de amíg külön lakunk, ez nem jelent számunkra problé­mát. Otthon mindketten arra a csatornára kapcsolunk, amelyik­re éppen jólesik. Magyar Béla, nyugdíjas: — Már nagyon vá­rom a vb-t, an­nak ellenére, hogy a magyar csapat sajnos ezúttal is csak kívülállóként szemléli majd a világ legjobb­jainak csatáját. Azt viszont nem bánnám, ha addig sikerülne nyernem egy másik tévét, vagy ezeket a mérkőzéseket is olyan későn közvetítenék, mint a bu­nyói! A feleségem ugyanis olyan­kor már alszik... BUGÁNY 72 esztendős

Next

/
Oldalképek
Tartalom