Új Néplap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-06 / 80. szám

■iüH 2002. ÁPRIUS 6., SZOMBAT ALMA MATER 7. OLDAL GRÓF APPONYI ALBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY - JÁSZBERÉNY A legjobbak között Az egész országban, de még a határon túli magyar közösségben is mindössze hat olyan fiatal diák van a harmadikos korosztályban, aki a matematikát jobban ismeri, mint az iskola tanu­lója, Kalina Kende. A fiatalember a Zrínyi Ilona ma­tematikaverseny megyei selejte­zőjén az első helyezést szerezte meg, így kapott meghívást a né­hány hete Kecskeméten lezajlott országos döntőre. A harmadikos korcsoportban ötven másik fiatal tehetséggel kellett összemérnie tudását, s Kalina Kende ahogy helyezése mutatja, ez | igencsak jól sikerült neki. Ken­de bevallotta, hogy meglehető­sen nehéz feladatokat kellett ahhoz megoldania, hogy jól szerepeljen a versenyen, s in­kább a logikus gondolkodásra volt szükség az eredményhez. Halkan persze megjegyezte: | „Azért számolni is tudni kel- J lett!” k~~ ~ ~ ................ ■ Megújított iskolai hagyományok Gyermekközpontú oktatás, egyéni fejlesztéssel A művészeti alapképzés megindításához évek hosszú munkájával értek el az idei tanév kezdete­kor az Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. A je­lenleg 853 tanulót oktató iskola igazgatója, Kán László szerint az általános alapfokú iskolai kép­zéshez ezzel egy igazi különlegességet, speciali­tást tudtak hozzátenni, mellyel nemcsak az intéz­mény, de az egész város is gyarapodott. yySzaszkó Kálmánné, a szülői munkaközösség vezetője kiemel­te, hogy a pedagógiai program megújításakor még hangsúlyo­sabbá vált a gyermekközpontú­ság, a differenciált egyéni képzés­nek is helyet adó modell. Mint mondta, a program megalkotása­kor valóban figyelembe vette az iskola vezetése a szülők által megfogalmazott igényeket. Kári László igazgató nyoma­tékkai emelte ki: olyan alapmű­veltséget szeretnének nyújtani a gyermekeknek, amivel tanulóik a középiskolákban meg tudják állni helyüket. A visszajelzések szerint ezt a törekvésüket sikerül is megvaló­sítaniuk. A leg­újabb lehetőség a művészeti oktatás kiterjesztése. Az évek óta meglévő tagozataikat tan­szakká fejlesztet- Kári László ték, biztosították a feltételrendszert, mellyel valódi pluszt adhatnak, az általános is­kolai alapkövetelményeket mesz- sze felülmúló képzésben részesít­hetik az iskolájukba jelentkező gyermekeket a tanulási folyamat megkezdésének első pillanatától. Kimagasló eredményeket értek el ezt meg­előzően a számí­tástechnikai ok­tatás területén, talán sokaknak példát mutattak a nemzetközi kapcsolatrend­szer kiépítésének módszerével is. Jelenleg is részt vesz nemzetközi pályázaton az is­kola közössége, élő kapcsolatot alakított ki né­met, francia, olasz iskolákkal. Meghatározó szerepet töltenek be a városi sportélet színvonalá­nak megőrzésében, a néptánckul­túra hagyományainak ápolásá­ban, felelevenítésében, továbbvi­telében. Nem árt figyelni az órákon... Ha ismeretszerzésről van szó, a hetedik osztályos Lénárt Já­nos igazi „mindenevőként” je­lenik meg előttünk. A széles körű érdeklődést talán még életkori sajátosságként is el­könyvelhetnénk, de az, hogy a megszerzett tudást verse­nyek egész során tudja ered­ménnyel kamatoztatni, már mégsem általános. Legjobb helyezése egy országos irodalmi versenyen elért ötödik hely volt, nemrég pedig a megyei fizikaversenyre jutott be, jelenleg erre készül. Korábban előkelő he­lyet vívott ki magának egy terüle­ti németversenyre, de a történe­lem sem idegen számára, ott csa­patban indult egy meg­méretésen, mellesleg eredményesen szerepelt a Zrínyi Ilona matemati­kaversenyen is. — Minden érdekel, de talán a fizika áll hozzám a legközelebb - állapí­totta meg Lénárt János, majd hozzátette: - Hete­dikesként egyelőre még nem tudtam arról sem dönteni, hogy milyen középiskola lenne számomra a legmegfelelőbb. A fiatal diák osztályzatai meg­lehetős egyhangúságot mutat­nak, mert mióta bizonyítványt töltenek ki munkája értékeléséül, kizárólag csak jeles osz­tályzatokat kapott. Já­nos nem titkolta szán­dékát: ezt az eredményt a későbbiekben is sze­retné megtartani. A kitűnő osztályza­tok megszerzéséhez szerinte a legjobb mód­szer, ha az ember figyel az órákon. A módszer az otthoni, tanulásra fordított időt csökkentheti lényegesen. Az adott anyag átolvasása mellett csak az írásbelire kell gondot fordítani... A porteleki intézményegység A több mint nyolcszáz diákot oktató Gróf Apponyi Albert Ál­talános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény egyik tagintézményét a várostól 14 kilométerre lévő Portel­ken találjuk. A jelenleg 71 tanulóval működő intézménybe elsőtől nyolcadik osztályig járhatnak a diákok. A iskolave­zetés célja, hogy számukra is ugyanazokat a lehetőségeket biztosítsák, mint városi diáktársaik számára. — 1997-től tartozunk az Apponyi- hoz, az iskola szerves része a por­teleki közösség — mondta Erdő Éva tagintézmény-vezető. A tagiskolában mindent meg­tesznek azért, hogy a fiatalok le­hetőségei jászberényi társaiké­hoz hasonlóak, velük azonosak legyenek. Szakos ellátottságuk majd’ százszázalékos, számító­gépes szoba áll rendelkezésükre, tankonyhát és gyakorlati kertet alakítottak ki az iskola területén. A nyelvoktatás lehetőségei is adottak a közigazgatásilag Jász­berényhez tartozó kistelepülé­sen. Nem csak a tárgyi feltétel- rendszert szeretnék szintre hoz­ni, de a szakköröket, a szabad­idős tevékenységek szervezését is az igényeknek megfelelően alakítják. Furulya szakkör műkö­dik, rendszeresen szerveznek csoportkirándulásokat, felkeres­ve az ország nevezetességeit, s beneveznek a városban meghir­detett tanulmányi, illetve sport- versenyekre is. Mindennapos munkájukat, a diákok felkészülé­sét a helyi klubkönyvtárral kiala­kított partneri viszony is elősegí­ti. A családias hangulatú iskolá­ból kikerülő diákok megállják he­lyüket a középiskolákban, tudá­suk megalapozott, és nyitottak az új ismeretek befogadására. Röviden BEIRATKOZÁS. A 2002- 2003-as tanévre április 8-9-10- én iratkozhatnak be az elsősek. Jászberény városában négy, Portelken egy osztályt szeret­nének indítani. Az iskola az évet kezdő elsős osztályokban kiemelt területként kezeli a számítástechnikát, az idegen nyelvek oktatását, a művészeti alapképzést, a testnevelés-nép­táncot. ALAPÍTVÁNY. Az Iskolán kért-Jövőnkért Alapítvány anyagi lehetőségéhez mérten támogatja az intézmény fej­lesztését és az oktató-nevelő munkát. Folyamatosan bővülő eszközrendszer Az otthonos környezet megteremtése is cél Jászberény legrégebbi iskolaépületében 170 alsós diák máso­dik otthona a Kossuth úti intézményegység, melynek igazga­tóhelyettese, Ihász Lajosné különösen nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a legkisebbek fejlesztéséhez a legkorszerűbb okta­tástechnikai, szemléltetőeszközöket használják, valamint cél, hogy az iskolai környezetet minél otthonosabbá tegyék tanítóknak és nebulóknak egyaránt. Sokat változott néhány év alatt az nyezetismeret szélesítését szol- | iskola belső képe, új játék vár ke- gálja. Harmadik osztálytól számí- rült az udvarra, az épületben meg- tástechnika szakkört hirdettek újultak a bútorok, állandó kiállí- meg. Eredetileg három csoportot tást készítenek a gyerekek mun- szerettek volna indítani, de a nagy káiból, folyamatosan fejlesztik az érdeklődés miatt a negyediknek is egyéni és csoportos fejlesztőmun- helyet kellett adniuk. Szintén har- kához szükséges eszközrendsze- madik osztálytól indítják a nyelv- rüket. Ihász Lajosné kiemelte, oktatást is. S ami nem mellékes A számítógépes ismeretek elsajátítását korunkban egyre korábban kell kezdeni hogy törekvéseiket messzemenő­en támogatják a diákok szülei. Az informatika világa terén, már az alsósaknál megjelenik törekvé­sük, hogy a meglévő számítógé­pek mellé további eszközöket vá­sároljanak, hogy minden tante­rembe kerülhessen egy-egy gép. Az intézményegység-vezető rá­mutatott, hogy az egyéni fejlesz­tés eszköztárát bővíti a számítógé­peken használt Manó program, mely a matematikai, a magyar nyelvi ismereteket, illetve a kör­nyelvtanulásnál, kis csoportok­ban, alacsony létszám mellett kezdheük a gyerekek ismerkedé­süket az idegen nyelvekkel. Har­madik éve vesznek részt egy nem­zetközi (német, francia iskolákkal közösen) pályázaton, melynek keretében kiállításokat szervez­nek, bemutatókat tartanak egy- egy meghatározott témakörben. Az igazgatóhelyettes asszony vé­leménye, hogy a program sokat segíthet a gyermekek képességei- nek fejlesztésében.___________■ Meghatározó hagyományok A város életében is fontos szerepet töltenek be Az általános iskola belső tartalmi irányítójaként jelenik meg a Baj­csy úti intézményegység, ahová a diákok több mint fele jár — mondta Cserta Istvánná igazgató- helyettes. A tagintézménynek ki­alakult hagyományai, jól össze­szokott, képzett pedagógusgár­dája meghatározóvá váltak az j évek során. A szülők és a kor el­várásainak megfelelően alakítot­ták, alakítják ma is munkájukat, az iskola arculatát. A nyelvokta­tás, a számítógépes alapismere­tek elsajátítása nem eredmény­ként, alapvető feltételként jelenik meg. Korszerűen felszerelt, a kö­vetelményeknek messzemenően megfelelő számítógéppark áll ta­nulóink rendelkezésére, amelyet jól képzett szakember irányít. Harmadik osztálytól pedig már szakkör formájában ismerked­nek az informatika világával. A intézményegység-vezető ki­emelte a német illetve olasz test­vériskolákkal fenntartott élő kap­csolat nyelvoktatásban játszott pó­tolhatatlan szerepét. Rámutatott, az általános angol, német idegen nyelvek mellett fakultációs jelleg­gel az olasz nyelv elsajátítására is lehetőségük van az apponyis diá­koknak. Az intézmény megalaku­lása óta lehetőségük van tanulóik­nak a testnevelés és néptánc tago­zatot választani, mindkét területen magas szinten biztosított a feltétel- rendszer. Az iskola külső és belső képére sokat adnak, ezzel is hoz­zájárulnak az oktatás színvonalá­nak emeléséhez. ■ Motivációt is jelent a megméretés Öt éve működik az iskola ke­retein belül az énekkar. A gyerekek ének-zenei nevelé­sében is sok pluszlehetőséget magában rejtő kar a minap is­mételten megszerezte az Éneklő Ifjúság rendezvénysor szakmai zsűrije értékelésével az arany minősítést. Urbánné Németh Zsófia ének-ze­ne tanár, karvezető elmondta, hogy az intézményben számos lehetőséget próbálnak adni a fia­taloknak az ének-zene területén megszerezhető ismereteik bővíté­sére, a zenei iránti szeretet elmé­lyítésére. Nemcsak az énekkar ad lehetőséget, de az iskolában mű­ködő, népszerű furulya szakkör ténik, s ki-ki az énekhangjának foglalkozások. A diákoknak nagy is példa lehet erre. legjobban megfelelő szólamba ke- motivációt jelent, mikor egy-egy Az énekkarnak jelenleg 47 tag- rül. A tanárnő hozzátette, hogy az előadásra, minősítő hangverseny- ja van. A tehetséges, jó hangú fia- ének-zene órák kiegészítéseként re készül a közösség, talok kiválasztása a tanórákon tör- is remekül használhatók a kari __________________________! Re ndszeres próbával csiszolják előadásukat Művészetek a nevelő-oktató munka szolgálatában Az idei tanévben vezették be az alapfokú művészetokta­tást az általános iskolában. Az átfogó és szakszerű képzé­si forma beindításához hoz­zájárult a városból kikerült, országos hírű művészek és a helyi művészeti csoportok ál­tal teremtett hagyomány, az általános iskola sokéves, szakköri foglalkozások kere­tében szerzett tapasztalata, illetve a szülők által megfo­galmazott elvárások. Koczka Tibor, a művészeti okta­tást is összefogó igazgatóhelyet­tes elmondta, hogy a tanulóknak olyan pluszismereteket tudnak nyújtani, amelyek birtokában bátran jelentkezhetnek akár spe­ciális jellegű középiskolákba is. Az általános iskolának a színjáték, a képzőművé­szeti, valamint a nép­tánc tanszakok fenntar­tására van lehetősége. A képzéssel fejleszteni, gazdagítani tudják a diá­kok fizikai állóképessé­gét, ügyességét, ritmus- érzékét, hallását, tér- és formaérzékelését. Az új tanszakok szolgálhatják az egész­séges életmódra, magabiztosság­ra, határozottságra, érzelmi nyi­tottságra nevelés céljait is. Gazda­gabbá teszik a népművészet, a néphagyományok, a történelmi ismeretek elsajátításának lehető­ségét. Fokozzák a magyar irodal­mi és nyelvi, valamint a technikai és retorikai ismereteket. A képzés délutánonként, az órarendi keret­ben folyik az alsó ta­gozat első-második osztályában heti két, később heti négy órá­ban. A gyerekeknek lehetőségük van arra, hogy a párhuzamos tanszak művészeti óráihoz is kapcsolód­janak. A képzés bein­dításához elvégezték a megfelelő eszköz- és tanterem­fejlesztéseket. A gyerekek munkájába a szü­lők nyílt tanítási napon nyerhet­nek betekintés az első félév vé­gén, az év zárultával pedig egy nagy színpadi produkcióban vo­nulnak fel a művészeti képzés­ben részt vevő gyerekek, akiknek tanulmányi eredménye egészen kiváló. ■ Az oldal az iskola és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az oktatási intézmény viseli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom