Új Néplap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-30 / 100. szám

MSF Útkeresés jellemzi a szakszervezeteket A munka ünnepe előtt arra kértük Berta Ist­vánt, az MSZOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Képviseletének vezetőjét, hogy mondja el véleményét a szakszervezetek­nek a változó világban elfoglalt helyéről, je­lenlegi és jövőbeli feladatairól, és arról is, hogy milyen módon igyekeznek megfelelni ezeknek a feladatoknak.- Holnap ünnepeljük május 31: elsejét. Itt Szolnokon igyekez­tünk úgy alakítani az ünne­pet, hogy több legyen virslis, sörös szórakozási lehetőség­nél. A sajtó nyilvánosságát is fölhasználva a munkavállalók figyelmét próbáltuk a legfon­tosabb kérdésekre irányítani. ’96 óta pedig folyamatosan rendezünk május elseje előtt egy elméleti konferenciát, ne­ves szakértők részvételével. Ezeknek a konferenciáknak a témái min­dig az adott időszakban a munkavállalók, illetve a szakszervezetek szempontjából legfontosabb kérdések voltak. így volt ez az idén is. A szolnoki konferenciát részben az útkeresés jellemezte. Az elmúlt idő­szakban a társadalom egy részének a fi­gyelme olyan értelemben irányult a szak- szervezetekre, hogy azok változtassanak az elmúlt évtizedekben jellemző érdekvé­delmi gyakorlaton. Az igények azért erő­södtek föl, mert a társadalom nem elége­dett a szakszervezetek társadalmi szerepé­vel és a munkavállalók érdekvédelmének hatékonyságával. A konferencia központi témája volt, hogy hogyan lehetne a szak- szervezetek szerepét megváltoztatva haté­konyabbá tenni az érdekvédelmi munkát.- Fölelevenítene néhány véleményt?- A szakszervezeteknek változtatniuk kell korábbi álláspontjukon, és ez az MSZOSZ-re is érvényes. Az MSZOSZ az elmúlt tíz év során tulajdonképpen egye­düli szakszervezetként, mindig kiállt a Magyar Szocialista Párt, mint egyetlen je­lentős baloldali párt mellett. Az elmúlt években a platformokon keresztül válasz­tási együttműködési megállapodásokat is kötöttek. Ennek eredményeként néhány szakszervezeti tisztségviselő bekerült a parlamentbe. Az elmúlt év őszén az együttműködésnek új formáját alakítot­ták ki az MSZOSZ-hez tartozó tagszerve­zetek. Ennek az volt a lényege, hogy a programalkotó munkában vettek részt a szakszervezeti konföderáció képviselői és vezetői, és az MSZP programjába min­den olyan alapvető követelés bekerült, amelyeket az MSZOSZ tagszervezetei az elkövetkező időszakra a legfontosabbnak tartanak. Az együttműködés olyan érte­lemben is változott, hogy ettől az idő­szaktól kezdve nem lesz szakszervezeti képviselő a parlamentben. Tehát útkere­sés jellemzi a szakszervezeteket, de iga­zából hosszú távra még nem jutott ez a kérdés nyugvópontra. Azt gondolom, hogy a következő időszakban a területi érdekegyeztetésre helyeződik majd na­gyobb hangsúly, ami a települési önkor­mányzatokban való közös részvételt je­lentheti. Erről is szó esett a szolnoki kon­ferencián.- Ezen az MSZOSZ mellett több szak- szervezeti konföderáció is részt vett. Te­hát bizonyos egység mutatkozott, leg­alábbis a részvételben.- A konföderációk vezetői általában szívesen jönnek Szolnokra, hiszen kevés olyan lehetőség adódik év közben, ami­kor kötetlen formában, őszintén beszél­hetnének egymással a szakszervezeteket érintő kérdésekről. ’96-ban kezdtük el a konferenciasorozatot. Nem állítom, hogy ennek a hatására, biztosan sok más té­nyező is közrejátszott, de ’99-ben és 2000-ben intenzív együttműködés kezdő­dött a szakszervezeti konföderációk kö­zött. Ez az érdekegyeztető fórumokon va­ló közös fellépésben nyilvánult meg, és tavaly nyár elején volt a Hősök terén egy közös demonstráció A munka törvény- könyve tervezett módosításával kapcso­latban. Bár több konkrét eredménye volt, az együttműködés az újabb időszakban ismét veszített intenzitásából. Ezért is örültem, hogy sok konföderáció vezetője megtisztelte a szolnoki tanácskozást. A szakszervezetek kapcsolatára az elmúlt tíz évben a folyamatos szembenállás volt jellemző. Ennek voltak alapvető objektív okai. A '90-es évek elején a volt SZOT-va- gyon megosztása, amit ’92-ben rendeztek a konföderációk. ’95-ben az ágazati szak­mai vagyon megosztása volt a szemben­állás oka, majd a reprezentativitás kérdé­sében fellángolt vita állította szembe a szakszervezeteket.- A reprezentativitás mérése válto­zatlanul napirenden van.- Valóban napirenden van. Ha szétné­zünk a volt szocialista országokban, lát­hatjuk, hogy a legtöbb he­lyen sikerült rendezni vala­milyen formában a szakszer­vezeti reprezentativitás kér­dését, ha nem is mindig megnyugtatóan, minden igényt kielégítően. Magyar- országon erre kísérlet sem történt. Nálunk általában úgy tudják, hogy a hat kon­föderáció egyenlő erőt képvi­sel, holott ez messze nem így van. Sőt, a szolnoki kon­ferencián rá kellett döbbennünk, hogy nem is hat szakszervezeti konföderáció van Magyarországon, hanem legalább ki­lenc. Ugyanis a konföderációkon kívül ál­ló szakszervezetek is jelentős súllyal van­nak jelen. Beszéltünk arról is, hogy mi­lyen folyamatok zajlanak Nyugat-Európá- ban a szakszervezeti mozgalomban, és milyenek a csatlakozásra váró országok­ban. Nyugat-Európában százezres, milli­ós nagyságrendű szakszervezeti szerve­zetek egyesülnek, összerakják anyagi és szakmai erejüket, hogy minél hatéko­nyabban tudjanak föllépni a gazdasági globalizáció káros hatásai ellen. Ugyanak­kor Kelet- és Közép-Európában a szak- szervezetek tovább atomizálódtak. Ez kü­lönösen jellemző Magyarországra. Ha megnézzük a csatlakozásra váró országo­kat, azt látjuk, hogy szinte minden or­szágban sikerült EU-konform struktúrát kialakítani. Ennek fontos eleme, hogy két, legföljebb három szakszervezeti konföde­ráció létesül az országban. Egyedül Ma­gyarországon alakult ki hat szakszerveze­ti konföderáció és három azokon kívüli erő.- A szétaprózottság a szakszervezetek érdekérvényesítő képességét is csökkenti.- Az érdekegyeztető fórumokon sok­szor a szakszervezetek nem tudtak egy­mással megegyezni a közösen képvise­lendő álláspontban. Ez érvényes volt or­szágos szinten az Országos Érdekegyez­tető Tanács üléseire, és vállalati szintre is. Jó példa a vasút, ahol szintén napirenden lévő probléma, hogy a három reprezenta­tív szakszervezet nem tud megegyezni a közös álláspontban. A szolnoki konferen­cia egyik legfontosabb végkicsengése az lehet, hogy a magyar szakszervezeti moz­galomnak nagy lépéseket kell tennie an­nak érdekében, hogy a vélhetően 2004-es európai uniós csatlakozásig struktúrája EU-konform legyen.- Mi okozhatja még, hogy a konföde­rációk nem tudnak igazán szót érteni egymással1- Az ellentétek részben személyi okokra vezethetők vissza. Ki lehet, és ki is kell mondani, hogy a hat szakszerveze­ti konföderáció vezetői között olyan sze­mélyes ellentétek vannak, amelyek lénye­ges akadályává váltak a konföderációk közeledésének. A másik ok a politikához való viszony, a politikával való együttmű­ködés, amely szintén erőteljesen hat. Az elmúlt tíz évben a szakszervezeti konfö­derációk különböző pártokkal építettek ki kapcsolatokat., és a legtöbb konföderá­ciónak ma is van üyen típusú kapcsolata.- Szolnokon milyen vélemények hang­zottak el az együttműködés erősítéséről?- Szóba került, hogy lényegesen sző­kébb szakszervezeti struktúrát kellene ki­alakítani Magyarországon. Ezen túl kelle­ne egy olyan közös, egységes munkaszer­vezet, amely a magyar munkavállalók ér­dekében a közösen szervezhető felada­tokkal foglalkozna. Ez a szakszervezeti struktúra soha sem fog tudni fönntartani hat konföderációnál hat fölkészült szak­mai gárdát. Viszont arra minden körül­mények között képes lehet, hogy egy jól fölkészült profi szakértői gárdát fenntart­son, amely országos és ágazati szinten tudja a munkavállalókat segíteni az ér­dekegyeztetésben. A szakszervezeti kon­föderációknak össze kellene rendezniük azokat a közösen ellátható feladatokat, amelyek egyébként konföderáció-semle­gesek, és ezeket közösen kellene finan­szírozni.- Milyen feladatokra, munkákra gondol?- Például a nemzetközi tevékenység­re. Az Európai Szakszervezeti Szövetség­ben, vagy a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségében egy tízmilliós tagsággal rendelkező angol szakszervezet egy képviselővel vesz részt, a magyar szakszervezetek pedig, amelyeknek ösz­szesen van mondjuk nyolcszázezer aktív tagjuk, hat képviselővel vesznek részt a szakszervezeti szövetségben. Ez nagyon leegyszerűsítve minden alkalommal hat repülőjegyet, hat szállodai szobát jelent. Az érintett konföderációk vezetőinek biz­tosan jó ez, viszont nem jó a szakszerve­zeti mozgalomnak, kapunk is ezért ke­mény kritikákat a nemzetközi szakszer­vezeti szövetségektől. Az együttműködés másik lehetséges területe a szakszerveze­ti képzés. De megvalósítható az egységes jogszolgálat közös működtetése a mun­kavállalók érdekében. Ugyanilyen fontos lehet egy közös szakszervezeti szakmai háttérapparátus kiépítése, amely minden konföderációt egyformán segít az orszá­gos és az ágazatai érdekegyeztetésben. Azért mondom, hogy ezt a kérdést ren­dezni kellene, mert 1990 óta Magyaror­szágon a szakszervezeti konföderációk közül egyedül az MSZOSZ-nek van szak­mai apparátusa. A legtöbb szakszervezeti konföderáció apparátusa 2-3 főállású al­kalmazottból áll, őket segítik részmunka- idős vagy társadalmi munkában dolgozó tisztségviselők. Az országos érdekegyez­tetésben a szakmai anyagokat a szakszer­vezeti konföderációk rendszerint az MSZOSZ-től kérik. Azt viszont látni kell, hogy egy ilyen apparátus fenntartása je­lentős költségeket igényel, és az MSZOSZ ezt egyedül hosszú távon nem képes fi­nanszírozni. A magyar szakszervezetek­nek tehát szembe kell nézniük azzal, hogy vagy tovább csökken a szakmai hát­ügyes-bajos ügyeivel foglalkozik, és ösz- szekötő kapocs a menedzsment és a munkavállalók között. És hogy miért van erre óriási szükség, arra megint egy angol példát szeretnék elmondani. 1979-ben és 1984-ben Angliában 29 millió munkanap esett ki sztrájkok miatt az angol gazda­ságból. Ekkor 28 millió munkavállaló volt Angliában. Fölmerült az angol társada­lomban, hogy megengedheti-e magának egy gazdaság, hogy 29 millió munkanap kiessen sztrájkok miatt. Arra a következ­tetésre jutottak, hogy nem. Elkezdtek egy új típusú partnerségi viszonyt kialakítani a munkáltatók és a munkavállalók kö­zött. Ennek az eredménye, hogy ma már a ’84-es több mint egynapos sztrájkátlag 20 perc alá csökkent. A munkáltatók igye­keznek megnyerni a munkavállalókat a saját gazdasági céljaik teljesítéséhez. A szakszervezetek is felismerték, hogy a merev szembenállás nem a legcélraveze­tőbb. A közös felelősség felismerésére he­lyezném a hangsúlyt.- Véleménye szerint mit kellene ten­ni, hogy a szakszervezetek társadalmi szerepe ne csökkenjen tovább, sőt a fo­lyamat megforduljon?- Ez a helyzet akkor változik meg, ha rendezzük a szakszervezetek közötti kapcsolatokat, és stabilizáljuk a munka­helyeken a szakszervezetek működését. Igaz, hogy a szakszervezetek társadalmi szerepe csökkent, bár remélem, már a mélyponton vagyunk, és innen csak fölfe­lé vezet út. A kormányváltás fölgyorsít­hatja ezt a folyamatot. Mindenekelőtt egy érdemi, működő érdekegyeztetési rend­szert kell kialakítani. Egyetértek Ágh Atti­la professzor úrral, aki ezeket a kérdése­ket nagyon markánsan megfogalmazta a szolnoki konferencián. A szakszerveze­Agh Attila nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott a szolnoki szakszervezeti konferencián térmunka, mert az MSZOSZ rákényszerül az apparátus egy részének további leépí­tésére, vagy közösen vállalják egy szak­mai apparátus működtetését. Ezekről a kérdésekről is beszélgettünk Szolnokon a legutóbbi konferencián.- A szakszervezetek tevékenységének legfontosabb terepei azonban a munka­helyek. Hogyan vannak jelen ma a szak- szervezetek a munkahelyeken?- A szakszervezetek munkahelyi je­lenlétét mindenképpen szükséges belát­ható időn belül stabilizálni. Ma szinte fe­hér hollónak számít az a munkahely, ahol szakszervezeti tisztségviselő főállásban, szakszervezeti alkalmazottként látja el a munkahelyi érdekvédelem feladatait. Egyik kezem is sok, hogy megszámoljam, Jász-Nagykun-Szolnok megyében hány vállalatnál adatik meg az ott dolgozó munkavállalóknak a lehetőség, hogy ilyen képviseletet tudjanak működtetni. Jó példa lehet a Tisza Cipőgyár, illetve utód kft.-je, ahol létrehoztak egy területi szakszervezeti bizottságot, amelynek két alkalmazottját a szakszervezeti tagdíjból finanszírozzák. Másik, példaként említ­hető nagyvállalat az Electrolux, ahol 3,5 ezer ember dolgozik. Az üzemi tanács szabályozása adta lehetőségeket kihasz­nálva az üzemi tanács elnökeként függet­lenítették a kollégát, aki így a szakszerve­zeti érdekképviseletet is ellátja. Más üze­mekben is van lehetőség arra, hogy füg­getlenített szakszervezeti alkalmazott tel­jes munkaidőben a szakszervezeti érdek- védelem ügyeivel foglalkozzon. Újra át kellene gondolni a szakszervezetek és az üzemi tanácsok munkahelyi jelenlétét. Ez sok feszültséget hordoz napjainkban is. Magyarországon el kell oda jutni, hogy a legalább 200-250 főt foglalkoztató intézményekben, vállalatoknál legyen egy főállású alkalmazott, hasonlóan a nyugat-európai vállalatokhoz, aki a mun­káltató költségére a munkavállalók teknek újra szerepet kell kapniuk a mun­kavédelmi ellenőrzésekben, a területfej­lesztésekben, a munkaügyi ellenőrzések­ben, a társadalombiztosításnak befizetett pénzek felhasználásának ellenőrzésében, vagy ami szintén rendkívül fontos, a fel­nőttképzés rendszerének a kialakításá­ban és működtetésében. Van néhány olyan terület, amelyet a társadalom fejlő­dése alakít, ilyen például a felnőttképzés, amely a rendszerváltás után még nem volt annyira égető kérdés, ma viszont sürgetőnek látszik. Úgy tűnik, ebben a szakszervezetek szerepet fognak kapni és vállalni, amit az indokol, hogy elretten­tőén magas Magyarországon a munka- nélküliség, annak ellenére, hogy a hivata­los munkanélküliségi ráta vetekszik a nyugat-európaival. Más kérdés, hogy az aktív korosztályok foglalkoztatási rátája már nem ennyire jó, hiszen Magyarorszá­gon 60 százalék alatt van, az Európai Uni­óban a kívánatos szint, amint azt az Euró­pai Bizottság kimondta, 70 százalék, most pedig 65 százalék fölött áll. A még nagyobb gondot abban látom, hogy kicsi a magyar munkavállalók mobilitása.- Szakmai vagy területi mobilitásra gondol elsősorban?- Mindkettőre. Nyugat-Európában át­lagosan egy munkavállaló vagy alkalma­zott az aktív pályafutása alatt ötször-hat- szor módosít pályát, folyamatosan képe­zi, átképezi magát. Magyarországon en­nek a rendszere nem épült ki. Működnek ugyan a regionális munkaerő-piaci átkép­ző központok, és a munkaügyi kirendelt­ségek is indítanak szakmai tanfolyamo­kat, de ennek nincs átfogó rendszere. A területi mobilitás pedig nem szakmai kér­désekkel függ össze, hanem például a la­káskérdéssel, az infrastruktúra kiépültsé- gével, például az utazások szempontjá­ból. Ebben is súlyos gondok vannak. A Jász-Nagykun-Szolnok megyében beje­lentett álláshelyek egy része a Dunántúl­ról vagy Pestről érkezett. A munkaválla­lók azonban nem vállalják, hogy azért a bérért, amit kínálnak, bár az lehet több, mint amit Szolnok térségében el lehet ér­ni, elmenjenek. A bérszínvonal alacsony ahhoz, hogy az ingázást vagy a költözkö­dést vállalni tudják. Ebből a bérből megfi­zethető albérlethez sem lehet jutni. Ha az egész család átköltözik, nehéz megterem­teni a többiek létfeltételeit, például a há­zastársnak is munkahelyet keresni. Van még egy dolog, ami megyénkben, de egész Kelet-Magyarországon is jellem­ző, hogy az üres munkahelyekre jelentke­ző munkavállalók egy részét nem szíve­sen vagy egyáltalán nem alkalmazzák. Azt nem vallják be, hogy a bőrük színe miatt nem vesznek föl valakit, inkább egyéb kifogásokat emelnek. Legutóbb például az egyik helyen az általános isko­la nyolc osztályának elvégzése volt a sze­lekció alapja. Á megoldás az lehet, hogy meg kell teremteni a föltételeit, hogy ezek a potenciális munkavállalók tanulhassa­nak, ha szükséges. Azon is el kellene gon­dolkozni, hogyan lehetne, nyugat-euró­pai példák alapján erősíteni az önkor­mányzati gazdaságot, hogy rendszeres, értelmes munkát adjon a kevésbé képzett munkavállalóknak úgy, hogy abból a tér­ség is profitáljon. Ehhez az önkormány­zatokat olyan anyagi feltételekhez kellene juttatni, amelyek mellett eleget tudnak tenni ennek a, ha úgy tetszik, követel­ménynek.- Szolnokon létezik a Munkalehetőség a Jövőért Kht., amelynek ilyen célja van.- Igen, ez alapjában véve jó kezdemé­nyezés volt Szolnokon, hiszen 76 ember munkavállalását oldotta meg, és ezek kö­zött voltak veszélyeztetett csoportba tar­tozó munkanélküliek is. A létszám növe­lésének csak az anyagi források szűkössé­ge szab határt. Sok olyan ember van, aki­nek a foglalkoztatása komoly gond. Ilye­nek például a megváltozott munkaképes­ségűek, akik a lakosságnak nagyjából a hét százalékát teszik ki. Van olyan veszé­lyeztetett társadalmi réteg, amelynek a munkába való visszavezetését meg kelle­ne oldani. Megkerülhetetlen, hogy napi­rendre kerüljön az önkormányzati gazda­ság fejlesztése, nemcsak Szolnokon vagy a megyében, de országosan is.- Összességében milyennek lehet te­kinteni a munkavállalók helyzetét ma Magyarországon ?- Az emberek ezt elsősorban azon íté­lik meg, hogy van-e munkahelyük. Van 350 ezer regisztrált munkanélküli az or­szágban, és van körülbelül ugyanennyi, aki nincs regisztrálva. Ők a háttérgazda­ságban próbálnak megélhetést szerezni maguknak és a családjuknak. Az elhe­lyezkedési lehetőségek elég riasztók. A másik kérdés az, hogy ha van munka­helyük, akkor mennyit keresnek. Ezen a téren az elmúlt időszakban vitathatatla­nul jelentős előrelépések történtek. A mi­nimálbérek drasztikus emelése például ebbe az irányba hat, igaz, egy sor új fe­szültséget is generált az emelésnek az a módja, amit az állam választott. A követ­kező néhány év feladata lesz, hogy oldja ezeket a feszültségeket a bérezésben. Na­gyon remélem, hogy belátható időn belül lehetőség lesz arra, hogy az országos ér­dekegyeztetésen belül egyfajta bérfelzár­kóztatási és bérfeszültség-kezelési kon­cepciót fogadjanak el a szociális partne­rek. Az elmúlt időszakban nem volt sok becsülete a munkának vagy a munkásem­bernek a munkahelyeken. Még mindig túlságosan gyakran lehet hallani, hogy kí­vül tágasabb. Nem az a partnerség jellem­zi a munkáltatók és alkalmazottak viszo­nyát, amit az angol példa alapján szeret­nék látni. Voltak erőfeszítések az elmúlt időszakban munkahelyteremtésre, egyes információk szerint 250 ezer új munka­hely létesült, más információk szerint meg csak 15 ezer. Nem vonom kétségbe, hogy létesült 250 ezer új munkahely, de az is tény, hogy a 600-700 ezer tényleges munkanélküli száma nem csökkent.- Amikor az új munkahelyekről be­szélnek a politikusok, nem mindig szok­ták hozzátenni, hogy hány munkahely szűnt meg időközben.- Pontosan így van. A 250 ezer új munkahely legföljebb a megszűnők pót­lására volt elegendő. Azt várom, hogy a következő időszakban több munkahely létesüljön, mint amennyi megszűnik. Döntő fontosságúnak tartom a regionális feszültségek csökkentését, ezen belül a kelet-magyarországi térség fejlesztését. Remélem, hogy a befektetők át fognak tudni jönni a Dunán, és Kelet-Magyaror­szágon is megindul a gazdaság fejlődése. BISTEY ANDRÁS Az oldalt az MSZOSZ megyei képviselete és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket a képviselet viseli. I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom