Új Néplap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-18 / 90. szám

Benne: • OTTHONUNK • A JÖVŐ HETI RÁDIÓ', TV-MŰSOR Sorokban NYOLC SZÁMÍTÓGÉP. A ti szaroffi iskola a Széchenyi terv részeként olyan pályázaton in­dult, amelyet közoktatási intéz­ményeknek írtak ki, de a pályá­zat a gyerekeken kívül a felnőt­tek számítóképes képzését is se­gíti. A pályázat sikerrel járt, mert az intézmény nyolc számí­tógéppel lett gazdagabb, ezeket egyaránt felhasználják a kicsik és a nagyok képzésében. A gé­pek értéke mintegy 5,5 millió forint, dszm FELMÉRÉS. A Magyar Keres­kedelmi és Iparkamara a megyei kamarák közreműködésével a napokban reprezentatív kérdő­íves felmérést végez a vállalko­zók elmúlt félévi helyzetéről és a következő időszakra vonatko­zó várakozásairól. A felmérés segítséget nyújt abban, hogy a kamarák minél megalapozottab­ban érvényesíthessék a vállalko­zások érdekeit a gazdasági fo­lyamatok szabályozórendszerei­nek kialakításában, lz ADATBÁZIS. Az Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgató­ság olyan adatbázis létrehozását tervezi, amely a régióban talál­ható turisztikai befektetési lehe­tőségekről nyújt tájékoztatást a befektetni szándékozók számá­ra. Az igazgatóság munkatársai ezekben a napokban veszik fel a kapcsolatot azon szervezetek­kel, amelyek tájékoztatást ad­nak az általuk menedzselt be­fektetési lehetőségekről, szs MEGJELENT. A napokban megjelent a megye tudomá­nyos-ismeretterjesztő folyóirata, a Jászkunság legújabb száma, amely most jelentős terjedelmet szentel a művészetnek, elsősor­ban a szolnoki művésztelep centenáriuma miatt, ba ■ JÁTÉKOT SZERELNEK. Most egyéves a REALBA Kft. kunszentmártoni üzeme, ahol több mint ötven megváltozott munkaképességű környékbeli személyt foglalkoztatnak. A Kunszenten ösz- szeállított játékokat Olaszországban vonják be csokoládéval. ______________fotói mészáros jAnos A fő baj a gyorshajtás Amikor mást nem lehet okolni HORGÁSZTÜKÖR A tiszazugi kistelepülésen olyan közös­ség formálódik, amely előbb-utóbb a felnőtt horgászversenysport élvonalá­ban is átrendezheti az erőviszonyokat. Minderről Fialka Györggyel, a csépai Kinizsi Horgászegyesület elnökével be­szélgettünk. 7. oldal Áram a vízcsapban Már nyomoznak a különös haláleset kapcsán Baleset A megyénk közlekedés-biztonsági helyzetét érintő különleges jelenségre hívta fel lapunk figyelmét' a megyei rendőr-főkapitányság közlekedés-rendészeti osztálya. ________________________Közlekedés _____________________ Az év eddigi statisztikai adatai arra utalnak, hogy igencsak elszaporodtak megyénk útjain azok a közlekedési balesetek, amelyeket „egy járműves” balesetekként tartanak számon a közlekedési szakemberek. Megállapították, egyre gyakrab­ban tapasztalható, hogy a járművek lesodródnak az útról, majd fának ütköznek vagy az árokba bo­rulnak. Ezekben az esetekben a vezetők sem más járművezetőt, sem gyalogost nem okolhatnak a történtek miatt, a háttérben ugyanis rendszerint a gyorshajtás, a figyelmetlenség, netán a vezetés­technikai hiányosságok állnak. Jellemző, hogy az ilyen jellegű balesetet szenvedő vezetők túlbe­csülik az adott út által „megszabott" sebességi le­BALESETEK IDEI ALAKULÁSA MEGYÉNKBEN ____________(ÁPRILIS KÖZEPÉIG)___________ sé rüléses balesetek száma összesen: ebből „egy jármüves” baleset: 146 38 sérültek száma: halálos: 4 súlyos: 22 könnyű: 34 ittas vezetők száma: 7 hetőségeket és a rossz útburkolat, illetve az út vo­nalvezetéséből adódó veszélyeket nem veszik komolyan. _____________________________IFOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) Kama*\«« prémiu«1­6x1>6 Akciós betét Önnek kamatostól jár a lekötött betét kamata. Kösse le pénzét ha­vonta, és tartsa nálunk 6 hónapig, így betétje után extra kamatot kap! Az akció 2002. május 31-ig tart. További részletekért hívja: 06-40/50-40-50 www.hvb.hu EBK.M 7,8 3% 1 millió forint feletti lekötés esetén, évi kamat 6,7%, évi kamatprémium 1%. A bank a kamatváltoztatás jogát fenntartja. Melyik bank gondolkozik az Ön fejével? HVB Hungary^ Sok a mikrovállalkozás Megyei információ Megyénkben az elmúlt év végén a működő 23 ezer vállalkozás 36 százalékát társas, fennmaradó nagy hányadát, 64 százalékot egyéni formában gazdálkodó cé­gek alkották - állapította meg a KSH megyei igazgatósága a gaz­dasági szervezetek vizsgálata során. A 8400 társas vállalkozás kö­zött a legnépszerűbb a betéti tá­raság és a korlátolt felelősségű gazdálkodási forma. Az előbbi típust választó cégek száma 4200, az utóbbi módon tevé­kenykedőké 3200-at meghaladó volt az elmúlt év végén. A gaz­dálkodási formák szerinti össze­tétel mellett a megyei társas vál­lalkozások viszonylag szerény tőkeellátottságát jelzi, hogy kö­zel kilenctizedük 10 fő alatti lét­számot foglalkoztató mikrovál­lalkozás, 930 kis- és közepes méretű (10-249 főt foglalkozta­tó), és 40 minősíthető nagyvál­lalkozásnak. Gazdasági ág sze­rint részletezve a társas vállalko­zások 27 százaléka a kereskede­lem-javításban, 24 százalék az ingatlanügyletek—gazdasági szolgáltatás területén működik, tovább 13 százaléka feldolgozó- ipari, 10 százaléka építőipari jel­legű tevékenységet végez. A me­zőgazdaságban a cégek 7 száza­lékát jegyezték be, a más ágaza­tokba tartozók aránya ennél ki­sebb. BOY SZÁMÍTÁS­TECHNIKA A britek sokkal gyakrabban külde­nek pajzán SMS-eket egymásnak, mint a forróvérű spanyolok. A né­metek indítják útjára a legtöbb ro­mantikus telefonüzenetet, és a la­tin nemzetek fiai és lányai hasz­nálják a leginkább mobiltelefonju­kat arra, hogy eltitkolják kapcsola­tukat házastársuk előtt. 11. oldal Mint arról korábban hírt ad­tunk, Alattyánban meghalt egy 41 éves asszony, amikor áramütés érte lakásának fürdőszobájában. A tragédiát követően azonnal áramtalanították az egész házat úgy, hogy azt lekapcsolták az ut­cai villanyoszlopról. A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálatot indított annak érdekében, hogy megállapítsák, miként kerülhe­tett 220 voltos feszültség a vízve­zetékbe. A tragédia akkor történt, amikor a háziasszony a csaptelep zuhanyozórózsájával kívánta ki­mosni a kádat. Az eset kapcsán azóta nyomo­zást rendelt el ismeretlen tettes ellen foglalkozás körében elköve­tett halált okozó gondatlan veszé­lyeztetés vétségének alapos gya­núja miatt a megyei rendőr-főka­pitányság. Az eljárást a főkapi­tányság vizsgálati osztálya foly­tatja. Mint megtudtuk, a villamos szakértő már elvégezte a szüksé­ges vizsgálatokat a helyszínen, de még több kérdést tisztáznia kell annak érdekében, hogy állást foglalhasson az ügyben. Ki kell hallgatni többek között azokat, akik körülbelül fél évvel ezelőtt kicserélték a villanyboj­lert. A rendőrség egyelőre úgy tudja, korábban nem észleltek semmilyen veszélyt a házban, te­hát nem voltak előjelei az elmúlt hét végén bekövetkezett tragédi­ának. Természetesen a hozzátar­tozók részletesebb kihallgatása még hátravan. Milliókat „találtak” Karcag Az önkormányzati képviselők tegnapi soron kívüli ülésükön módosították a város idei költség- vetését. így a büdzsé 506 millió­val nőtt a novemberben elfoga­dotthoz képest. Ebből 329 millió a központ költségvetési plusz hozzájárulás, egyéb forrásból pedig 147 millióval változik a ke­ret. Így például lehetőség lesz a Városi Csokonai Könyvtárban a felnőttkölcsönző-terem felújítá­sára, a Családsegítő és Gondozá­si Központban szociális szak- és alapellátások pályázatra. A tűzol­tóságnál a délutáni és éjszakai pótlékok, távolléti díjak és veszé­lyességi pótlékok rendezésére, műszaki technikai eszközfejlesz­tési pályázatra is lesz fedezet. A tervek között szerepel a szélma­lom tetőjavítása, a vitorlatengely elkészítése. Több tízmilliós egészségügyi gépműszer beszer­zése mellett folytatódik a város­háza felújítása is. A képviselők tavaly tárgyalták a város közvilágításának és neve­lési-oktatási intézményei beltéri világításának korszerűsítését. A megbízott vállalkozó elvégezte az intézményekben a belső világítási rendszerek és több iskola torna­termének világítóberendezés-cse­réjét, a sportpálya megvilágítását. A beruházás mintegy 60 millió fo­rintba került. Az elmúlt fél évben ez az energiaköltségek tekinteté­ben jelentős megtakarítást jelen­tett. Most pótmunkáról határoz­tak a képviselők, így a cég elvégzi a városi sportcsarnok elavult vilá­gítóberendezéseinek cseréjét és a Nagykun Millenniumi Emlékmű megvilágítását is. MEGKÖNNYÍTI A FELSZÁLLÁST. A Jászkun Volán nemrégiben átadott új autóbuszai közül az egyik Kunszentmárton és térségében dolgozó járat alkalmas mozgáskorlátozottak szállítására is. Gyárilag beépítették az emelőszerkezetet (képünkön), amely megoldja a kocsikkal történő le-és felszállást. fotós mészáros jános I i t VÁLTOZÉKONY IDŐJÁRÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom