Új Néplap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-29 / 74. szám
rSjH 2002. Március 29., péntek AHOL 7. OLDAL ELUN K TÓSZEG AZ ÚJ ÉVEZREDBEN A múzsák visszatértek A megújult művelődési ház ragyogóan illeszkedik a polgáriasodé tószegi látképbe Tíz év hallgatás után végre ismét a múzsák hangja tölti meg a tószegi művelődési házat. A község egyik legpatinásabb épületét március 15-én adták át újra a kultúrának és a nagyközönségnek. A hosszú ideje funkció és felújítás nélkül álló művelődési ház átalakítását az elmúlt év augusztusában kezdték meg a szakemberek, s csodálatos külső és belső pompájában idén március 15-étől szemlélhetik meg az érdeklődők. A háromnapos Tószegi Tavaszi Fesztivál volt az intézmény nyitórendezvénye, ám azóta már számos színvonalas programot tartottak az épület falain belül. Pogány Gábor művelődésszervező már korábban teleírta a művház eseménynaptárát, melyben napjainkban még a politikai fórumok dominálnak, de a későbbiekben irodalmi-, képzőművészeti-, zenei- és filmrendezvények kapnak méltó helyet benne. A nagyteremben már javában megtekinthetők a helyi amatőr képzőművészek alkotásai, és hamarosan próbálhatnak az irodalmi színpad tagjai is. Az épület emeletén rendezték be a népszerű tószegi kábeltévé stúdióját, valamint itt találkoznak hetente egyszer egymással a nyugdíjasklub tagjai is. Gönczi Lajos vezetésével 15 éve működik a klub, tagjai azonban nem csupán diskurál- ni járnak össze, hanem nótázni, szavalni, vagy az I. világháborús emlékhelyet rendbetenni. Aktivitásuk, munkabírásuk, közéleti szerepléseik bizonyítják, hogy idős korban is hasznos és értékes tagjai falujuknak. Sorokban DROGPREVENCIÓ. Április elejétől a tószegi falumúzeumban rendezik be azt a vándorkiállítást, amelyre az Esélyegyenlőség Alapítvány kábítószer-ellenes kampányában interneten keresztül keresett a programban részt vevő településeket. A fiatal művészek alkotásaiból összerendezett tárlat hitelesebben tudja megszólítani a drogkérdésekben leginkább érintett korosztályt, egybevág az említett kiállítással a tószegi általános iskolában április 2-án tartandó nyílt, drogmegelőzési tanácskozás. A prevenció lehetőségeiről a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársai tartanak előadásokat az érdeklődőknek. KERÉKPÁRGYÁR. Nemrégen felépült a Schwinn-Csepel kerékpárt gyártó tószegi gyár első, 3500 négyzetméteres festőüzem- csarnoka (képünkön), és hamarosan megkezdheti a munkát benne a napokban kiválasztott első harminc dolgozó. A zöldmezős beruházást a holland AccelGroup finanszírozza, amely már megkezdte a beruházás második üteméhez kapcsolódó összeszerelő részleg 5000 négyzetméteres csarnokának felépítését is. Ebben a létesítményben az ösz- szeszerelő részleg kap helyet, mintegy száz új munkahelyet te- remtve a térségben. _______ ■ VE RSENYTÁNCBAN VERHETETLENEK. Legalábbis ez idáig mindezt mondhatja magáról a szolnoki 13 esztendős Jakob Bernadett (balról a második) és a tószegi 14 éves Martosi József (mellette jobbra). A Diamond Táncsport Egyesület két fiatalja március 16-án Kiskunhalason első lett a Rex Terra Kupa kelet-magyarországi területi bajnokságán a latin-amerikai kategória E-Junior II. korosztály népes mezőnyében. A versenytáncos pár felkészítői: Szabó Andrea (jobb szélen) és Balázs Imre (balról)__________ ■ Me gújul a Kossuth-szobor Az oldalt írta és szerkesztette: Mészáros Géza Fotók: Mészáros János Kossuth Lajos fia, Kossuth Ferenc 106 évvel ezelőtt leplezte le az apja, Somogyi Soma által alkotott mellszobrát Tószegen. A település egyik legrégebbi alkotása hamarosan megújulva áll a falu közterén. Kossuth Lajos születésének kétszázadik jubileuma alkalmából 2002-őt a kormány Kossuth- évnek nyilvánította. Ez teremtette meg a lehetőséget, hogy pályázati támogatással'Tószeg is restaurálja a ’48-as forradalom eszmei vezérének 1896-ban felavatott mellszobrát. A felújításra Győrfi Sándor karcagi szobrászművészt kérték fel, aki vállalta a műalkotás és a talapzat megfiatalítását. ■ Kibékült Tószeg és a Tisza Több évi, aggodalmakkal teli évkezdet után végre nyugalommal élvezhetik a tavasz és a természet örömeit a tószegiek és vendégeik. Noha tisztában vannak azzal, hogy azért a víz az úr, néhány esztendei birkózást követően megbékélt egymással Tószeg és a Tisza. Végre valahára nem az áradás elleni védekezés köti le a helyiek energiáját - újságolja örömmel Papp István polgár- mester, amikor a település hogylétéről érdeklődünk irodájában. - Figyelmünket idén sokkal inkább községünk fejlesztésére és csinosítására fordíthatjuk, csakis azért, mert az elmúlt években mindent megtett a lakosság a falu megmentéséért. Az árvíz fogadására ugyan most is felkészültünk, de az elvégzett munka tudatában már korántsem kell annyit aggódnunk egy esetleges nagyobb árhullám megjelenésénél. A nyugodtabb évkezdet után most már bizakodóbban nézünk a jövőbe, hiszen feladatunk azért van még bőven.- Hosszú idő után március 31- ével befejeződik a szennyvízcsatorna-rendszer kiépítése. Ezek után elkezdődhetnek az utak, járdák, közterületek helyreállítási munkálatai. Az általános iskola udvari öreg terme a több éve pusztító belvíz miatt életveszélyessé vált, ez is megoldásra vár. A tervek szerint a két iskola (új és a régi) közötti területet beépítjük, egy 250 méteres új épületszárnyat alakítunk ki. Ez három plusz tantermet és egy diákétke- zöt foglal magában. Önkormányzatunk a mintegy ötvenmillió forintos beruházáshoz számít a Széchenyi Terv nyújtotta támogatásra. Elképzelésünk szerint egy csoportszobával, illetve vizesblokkal bővül idén az óvoda is. Egy fiatal család ebben az évben már, úgymond, tesztelheti azt az újonnan felépülő könnyűfém-szerkezetes házat, amely, ha beválik, referenciamunkája lehet az ugyanilyen típusú 47 lakásból álló lakóparknak is. A Coop Szolnok Rt. jóvoltából május végére teljesen megújul a Tószegi Tisza ABC. Általános áruház jellegűvé varázsolják, eladótere 100 négyzetméterrel megnövekszik. Javul a napi friss áruk köre, és szélesedik a műszaki, elektronikai, szabadidő jellegű termékek választéka. Településünk örömmel fogadta a holland kerékpárgyártó cég letelepedését, amelyben hamarosan megkezdődik a termelés. A felsoroltakból kitűnik, hogy a ránk váró feladat nem kevés, de ezek a munkák már kifejezetten a település fejlődését szolgálják - nyugtázta optimizmussal mondandóját Papp István. Házat lakópark követ A félkész ház olcsó, gyorsan felépíthető, kitünően szigetelt, és mutatós Mindössze három hónapos szerelési munka után április 25- én adják át a Deák Ferenc utcában azt a lakóépületet, amelyet akár félszáz követhet az új településrészen tervezett lakópark területén. Az olasz ED1LS1- DER-rendszerű, könnyűfém-szerkezetes lakóépület referenciában készül. A comói székhelyű cég akkor ajánlotta fel a segítségét az ilyen olcsó, gyorsan felhúzható házak felépítésére, amikor a Tisza tószegi áradásánál ezernél több épület tönkrement. Április 25-én egy család települ be a Deák Ferenc utcai házba, s tulajdonképpen az ő véleményüket is kikéri az önkormányzat egy komolyabb beruházást megelőzően. A község ugyanis ilyen típusú házakból kíván az új településrészen megvalósítani egy 47 lakásos lakóparkot. Legalábbis erre utal az a tegnapi képviselő-testületi döntés is, amely szerint az önkormányzati tulajdonban lévő telket az építési vállalkozó számára értékesítésre bocsájtja. ___________________■ Fe stői tájat keresett az orvos Közel egy évtizede költözött Tószegre dr. Poczkodi Sándor, az Igazságügyi Orvos Szakértői Intézet vezetője. A nagyvárosban született, tanult és dolgozó 54 esztendős doktor egy csendes, vidéki kertes házban találta meg önmaga számára az igazi otthont. — Harminckét éves múlt köt Debrecenhez, hiszen a cívis városban születtem, tanulmányaimat is ott folytattam, és kezdeti munkáimat is a debreceni egyetemen végeztem. Szolnokra akkor tettük át székhelyünket a családdal, miután megpályáztam ezt az állást. Az orvos szakértői intézet szervezetének felépítése, nem kis szerénytelenséggel, hozzám kötődik. Immáron a harmadik helyen találhatnak ránk, de higgyék el, nem azért költöztünk a Tószegi útra, mert ez az épület van a lakóhelyemhez a legközelebb — mondja Poczkodi úr derűsen. Or. Poczkodi Sándor- Emlékezetem óta kertes házban laktam, Szolnokon is ezt a lehetőséget kerestem. A ’90-es években a megyeszékhelybéli orvosok egyre-másra kezdtek kiköltözni Tószegre, és mivel kitűnő visszajelzéseket kaptam, hát én is új fészket raktam. Nem mondhatok mást: nem bántam meg, ráadásul egy teljes orvoskolóniával barátkoztam össze. Mindössze 4 kilométerre vagyok Szolnoktól, a falu csodálatos, a polgármester meg remekül végzi a dolgát. Tószeg előnyére változott, és lassan a megyei kultúra egyik fellegvára lehet. Számos tehetséges amatőr festő és faszobrász lakhelye a kisközség.- Úgy tudom, Önt is elismert alkotóként tartják számon Tószegen. — Ha ez így van, annak örülök. Közel félezer képet készítettem már az eltelt évtizedek alatt, leginkább a kollázsok kimunkálása ragadja meg a fantáziámat. Túl vagyok a tizenkettedik önálló kiállításomon, a képeimet láthatták Debrecenben, Szegeden, Szolnokon és a fővárosban is a Csók galériában. Most, hogy már csak tizenkét képem maradt összesen, így számomra az alkotások tetszési indexe az eladott képek számában jelenik meg - húzta ismét mosolyra a száját Poczkodi Sándor. JÁTSZÓHÁZ. A Szociális Szolgáltató Központ családsegítő szolgálata tegnap játszóházat szervezett gyermekek számára. A megújult művelődési házban a helyi húsvéti hagyományokkal, népszokásokkal, többek között tojásfestéssel ismerkedhettek meg a fiatalok. Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az önkormányzat viseli.