Új Néplap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-07 / 56. szám
2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2002. Március 7., csütörtök Dráma az épülő francia alagútban _________Párizs ____________ Kü lönleges kitartásának köszönhetően élve úszta meg a Párizs egyik nyugati elővárosában, Malmaisonban épülő alagútban keletkezett tüzet 19 munkás. A férfiak órákon át tartózkodtak két mentővájatban, míg szerda kora reggel sértetlenül ki nem szabadultak. A drámai mentőakcióban azonban három tűzoltó füstmérgezést szenvedett. A tűz késő éjjel tört tó, amikor egy teherautó másfél kilométernyire a bejárattól kigyulladt. A lángok és a füst elzárta a menekülés útját. A baleset csaknem három évvel a Mont Blanc-alagútban 39 halálos áldozatot követelő tűz után tört ki. Ebben az alagútban egyelőre csak személygépkocsik közlekedhetnek, de a Franciaország és Olaszország közötti fő forgalmat lebonyolító építményt március 15-én - egyelőre egyirányúsítva - megnyitják a tehergépjárművek számára is. <ov. z.) Hírek EGY HATÁSTALANÍTÁS közben működésbe lépett robbanószerkezet okozta szerdán Kabulban két német és három dán katona halálát - jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján Harald Kujat, a német hadsereg főszemlélője. Szavai szerint a föld-levegő bomba orosz (szovjet) gyártmányú volt. Kujat mindenféle találgatást kizárt azzal kapcsolatban, hogy nem baleset történt, europress LEONYID KUCSMA elnök részvételével Ungváron gyászünnepségen emlékeztek meg az egy évvel ezelőtti kárpátaljai árvíz áldozatairól, és méltatták a mentésben, újjáépítésben részt vettek helytállását, mti KIVÁLÓNAK minősítette első berlini látogatása alkalmával a két ország közötti kapcsolatokat Aleksander Kwasniewski lengyel államfő, aki megköszönte vendéglátójának, Johannes Rau szövetségi elnöknek, hogy Németország támogatja Varsó EU-csatlakozását, europress Aé£ EU ismételten biztosította Oroszországot, hogy a kalinyin- grádi körzet nem fog elszigetelődni az unió bővítése után, ellenkezőleg, fontos előnyei származhatnak abból. A bővítés új együttműködési lehetőségeket kínál és nagyobb jólétet teremt a Litvánia és Lengyelország közé ékelődött területnek - jelentette tó Chris Patten, az Európai Bizottság külkapcsolatokért felelős tagja a Balti-tengeri Államok Tanácsának (CBSS) Szvetlogorszkban tartott külügyminiszteri értekezletén, mti ISMÉT élétre keltették a Hubble űrteleszkópot: a Columbia amerikai űrsikló legénységének két tagja felszerelte az űrtávcső új e.nergiaszabályozó egységét. John Grunsfeld és Rick Linnehan a tervezettnél gyorsabban, négy és fél óra alatt végzett a feladattal, mti AZ ANTIBIOTIKUMMAL fertő zott élelmiszereik egyre inkább terjednek Németországban. Kínából származ'ó méz, kolbásztöltésre szolgáló bél, továbbá rákhús éjp más hal- készítmények mt'llett ezúttal Kiéiben bukkantak chloram- phenicolt tartalmazó kínai an- golnaszállítmányrti riinoDPFSS g Óriási katonai nyomás alá helyezte Izrael a palesztinokat, hogy így kényszerítsék ki a hetek óta tartó terrorcselekmények befejezését. Közben Washingtonban George W. Bush amerikai és Hoszni Mubarak egyiptomi elnök a válság megoldásáról tárgyalt. A földön, vízen és a levegőben végrehajtott támadások során szerdán hét palesztin és két izraeli katona vesztette életét. A legutóbbi események során palesztin rakétatámadás következtében Zderot városában megsebesült két izraeli kisgyermek. Ez volt az első alkalom, hogy izraeli városokra Kasszem-2 típusú rakétákat lőttek tó. Kevéssel később izraeli páncélosok vonultak be a Gáza-övezetbe, amelynek déli részén - Abasszan és Karrara falu közelében - súlyos összecsapásokra került sor. A páncélosokat a helyi lakosok megrohamozták, ezért harci helikoptereknek kellett a segítségükre sietniük. Házak tucatjai váltak romhalmazzá, s a távolGyógyszállót építenek Berekfürdőn Negyvenöt férőhelyes, teljes gyógyszolgálta- tással ellátott gyógyszállót épít Berekfürdőn a karcagi székhelyű Rheu-Med Gyógyturisztj- ka Kft. - Az építkezés |ó ütemben halad, és a Széchenyi tervnek kószönhetóen álmunk a megvalósulás küszöbén - mondta dr. Kovács Tibor. A kft. alapítói kizárólag családtagok, 5 orvos és egy nyelviskolát működtető nyelvtanár - tudtuk meg dr. Kovács Tibortól. 2000. őszén alakult azzal a céllal, hogy a berekfürdői gyógyvízre települve egy 20 férőhelyes rehabilitációs fürdőkórházat hozzon létre.- Ehhez elkészültek a tervdokumentációk, melynek megvalósításához Sapard programhoz szándékoztunk pályázni, az ezzel kapcsolatos fejlemények azonban mindenki előtt ismertek. így tavaly a Széchenyi tervhez nyújtottunk be pályázatot egy 45 férőhelyes, teljes gyógyszolgáltatással és hozzákapcsolódó kiszolgáló egységgel (konyha, étterem) ellátott gyógyszálló építésére. A Széchenyi terv által meghirdetett prioritások jó részének (az ország keleti fele, nem eléggé kihasznált gyógyvíz, fokozottan hátrányos helyzetű régió, gyógyturiszti- kai terv) teljes mértékben megfelelt a terv, három területre (szálláshely-fejlesztés, aktív foglalkoztatás és a JNSZ Megyei Területtel lesztési Tanács pályázata) is nyertünk támogatást, összesen a beruházás 60 %-át. A pályázat a bírálók tetszését olyannyira elnyerte, hogy ősszel a 2002-es Széchenyi terv országos meghirdetésén a Budai Várban miniszteri dicsérő oklevélben részesült kategóriájában. 81 millió forintot nyertek.- Idén gyógyulhatnak-e már itt a betegek?- Igen, a beruházás befejezésének várható ideje 2002. június 30. A vállait alkalmazotti létszám 30 fő, akiknek a kiválasztását és szakképzését jórészt megkezdtük. A szállodai szakmában jártas szakirányú végzettségű vezetőkön kívül legalább 4, több nyelvet beszélő recepcióst, 4-6 egészségügyi végzettségű fizio- és balneaterápi- ás szakasszisztenst, gyógymasszőröket, gyógytornászt, élelmezésügyi szakembereket, takarítókat, kertészt, anyagbeszerzőt is alkalmazunk majd. Jelenleg az állások jó részét, pontosan a szakirányú végzettség miatt vidékiekkel tudjuk megoldani, de távlatokban szeretném, ha helyi dolgozókat is tudnánk alkalmazni. Mivel a *** szállodai kategória fakultatív pontszámainál igen magas számot szeretnénk elérni - ami már-már súrolja a ***' kategóriát - ebből kifolyólag a magyar pihenni, gyógyulni vágyókon kívül külföldi, főleg német nyelvterületről származó vendégkört céloztunk meg. Az erre irányuló marketing tevékenységünk már elkezdődött. (PR) dr. Kovács Tibor A számok Önökért beszélnek www.Bm.hu Nincs jól a pápa _________VatikánvAbo»_________ Té rdbántalmai miatt II. János Pál lemondta szokásos szerdai audienciáját, ám rövid időre mégis megjelent a hívők körében a római Szent Péter téren. Betegségére hivatkozva a pápa már a két legutóbbi vasárnapon is csak igen rövid szentbeszédet mondott, mert orvosai tanácsára - tekintettel a közelgő húsvéti ünnepekre - pihenteti a lábát. Amióta 1994-ben csípőízületét megoperálták, a Szentatyának gondjai vannak a járással, ráadásul Partónson-kórban is szenved. Ám fájdalma ellenére kedden argentin püspökök csoportját fogadta, és eszmecserét folytatott velük a latin-amerikai országot sújtó gazdasági válságról. Római egyházi körök szerint a 81 éves katolikus egyházfő egészségi állapota gyorsan romlott az elmúlt napokban. Joaquin Navarro-Valls vatikáni szóvivő közölte: II. János Pál nem hagyja el lakását, és csupán dolgozószobája ablakából fog integetni a hívőknek. Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy V7. Pál pápa 1978-ban már halálos ágyán feküdt, amikor a Vatikán hivatalos közleménye csupán „könnyű megfázásról” számolt be. Most pedig II. János Pál esetében megvárták a tervezett program első napját, s csak akkor jelentették be az utazások törlését. _______________________________TOHOHYI Ak ciók földön, vízen, levegőben Egyre több áldozatot követel a szélesedő erőszak Izrael - Palesztina A palesztin rendőrfőnök házának romjai ból parti gyorsnaszádokról is tüzeltek. Ismét tűz alá vonták Arafat gázai főhadiszállását, az izraeli légierő pedig lerombolta a palesztin rendőrfőnök központját. Súlyos sérülések érték a vakok ENSZ által működtetett iskoláját. A Hamasz radikális iszlám szervezet egy tagja életét vesztette: szemtanúk beszámolója szeFOTÓ. EUROPRESS/EPA rint izraeli harci helikopterek a hálószoba ablakán lőttek be rakétákkal. A razziák során 27 palesztint őrizetbe vettek. Számos összecsapás volt Cisz- jordániában is. Izraeli katonák falusi lakosokra lőttek; egy 12 és egy 16 éves diák megsérült. Cisz- jordánia útvonalainak zömét lezárták a palesztinok elől. ________________________________(OVULAV) ÁL LÁSPONT GYULAY ZOLTÁN Üzenetek Közép-Európának ezen a fertályán mindenféle üzenetekre rendkívül érzékenyek vagyunk. Különösen most, amikor úgy érezzük, elmúltak azok az idők, amikor kívülről mondhatták meg, mit tegyünk, hogyan tegyük, hová álljunk. Nem szerettük, máig nem szeretjük, hogy a Kreml titkos vegyi laboratóriumaiban születtek káderlisták; annak sem örültünk, hogy éppenséggel a Pravdából értesültünk: Moszkvának nem tetszenek a magyar agrársikerek. Moszkva mára a múlt. De egyre inkább úgy tetszik, hogy - miként a mesebeli hétfejű sárkány: egy levágott fej helyébe kettő is nőtt - bizonyos körök szemében most az egy Moszkva szerepét ketten is átvették: Brüsszel és Washington. Azok azonban, akik akárcsak egyetlen amerikai újság cikkét is - miként tették a The Washington Post írásával - azonosítják a hivatalos fehér házi véleménnyel, éppúgy tévednek, mint az Európai Unió bővítési biztosának, Günther Verheugennek időnként kifejezetten hátborzongató nyilatkozatait tekintik az EU megfellebbezhetetlen napiparancsának. Ennek ellenére sajnálatos tény, hogy ezt a sajátos középeurópai érzékenységet sok helyen nem veszik figyelembe, hanem egyenesen meg is lovagolják. Washingtonból nézvést például egészen másként festenek a Benes-dekrétumok, mint a Duna-mentén (ráadásul még bűntudatuk sincs, hogy a világháború után kialakult nagyhatalmi pozíciójukban ők adták a jogtalanságokra az áldást). Egy világhatalom egyébként is bárhol meg tudja védeni az érdekeit, ha akarja. Megtette Kuvaitban, alaposan megkésve, több hullámban Jugoszláviában, s teszi Afganisztánban. Méghozzá nemcsak tollal, hanem fegyverrel is. Ha azonban egy kis ország kormánya igyekszik azon, hogy a múltat békévé oldja az emlékezés, a tett máris égbekiáltó. Ezek az üzengetések nem szolgálnak jó célt, csak riasztanak. Kár értük. EGYETÉRTEK: 06-90-330403 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 HÁMORI ZOLTÁN Egészség és térerő A gyógyszerészeket és a pilótákat még csak el tudom fogadni, de hogy jön ide a házasság meg a mobiltelefon? Tegnap megjelent cikkünkből ugyanis, amely a bizalomról és a márkahűségről szóló európai felmérést elemezte, az derült tó, hogy a fentiekben bíznak leginkább a magyarok. Először nem értettem, hogy jött tó ez az eredmény. Rövid töprengés után persze rájön az ember, hogy a magyarok ezúttal is végtelen bölcsességükről tettek tanúbizonyságot. Hiszen a bizalom az élet nagy kérdései közül is az egyik legfontosabb, itt nem babra megy a játék. Más nemzetek - azért ne mosolyogjuk meg őket! - az oktatáspolitikában, a munkaügyben, az egészségügyi szolgáltatásokban, miegymásban bíznak leginkább, amiből egyértelműen kiderül, hogy fogalmuk sincs arról, hol rejtezik a lényeg. A házasságban, mely az élet fundamentuma, ugye, az egészségben, melyről kérdezze meg gyógyszerészét. Es hogy a halál kaszájának hideg suhintását elkerüljük, abban sokat segíthetnek a pilóták. A mobiltelefon és annak márkája pedig mintegy sűríti mindezt, ahogy a népszerű sláger mondja: csak egészség legyen, meg térerő! A szeretett márkákhoz való ragaszkodás ugyancsak hű tükre a magyarság egyenes jellemének. Nem sorolhatom fel a legkedveltebb márkákat, de a következtetés adódik a listából: a magyarok komolyan veszik magukat. Még szép! A márkákhoz való viszonyban hasonlítunk az amerikaiakra, s bizonyos dolgokban nem szégyen tőlük tanulni. Erre mutat rá egy vicc a hetvenes évekből. A Pentagonban jelentik, hogy az oroszok feljutottak a Holdra, és elkezdték azt vörösre festeni. „Nem baj, hadd fessék” - mondja a hadügyminiszter. Néhány nap múlva jelentik, hogy az oroszok már félig befestették vörösre a Holdat. „Nem baj - mondja a miniszter -, ha teljesen befestették, mi majd ráírjuk, hogy Coca-Cola.” EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás dija: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj# A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. CIB ■ANK 5000 SZOLNOK, SZAPÁRY u. 22. TELEFON: (56) 511-290 Érvényes: 2002. március 4-tól BETÉTI KAMATOK MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE CIB Classic és Kincsem betét 50EFt-1MFt 1M Ft5MFI 5M Ft - 10M Ft lOMRMatt Lekőtéei idó Évm kanul (%) EBKM Évm kamat (%) EBKM Évm kamat (%) EBKM Évm kárnál (%) EBKM 1 hé 6,750 (6,84) 6,800 (6,89) 6,900 (7,00) 7,050 (7,15) 3 Hó 6,750 (6,84) 6,800 (6,89) 6,900 (7,00) 7,050 (7,15) 6 hó 6,500 (6,59) 6,550 (6,64) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) 12 hő 6.500 (6,59) 6,550 (6,64) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamaisávjávai megegyező. CIB TAKARÉKSZÁMLA (min. 50e Ft) HITELEK Sávos kamat Éves kamat (%) EBKM Érvényes: 2002. március 4-től 0 - 50 e Ft-ig 2,000 2,05 Magánszemélyek részére 50e Ft - 2M Ft 5.000 5,19 Éve* kamat (%) 2M Ft felett 7,250 7,60 CIB Személyi kölcsön 3M Ft-lg 23 vagy 26 3M Ft telett 19 vagy 23 THM: 22.81-37,75%. 3%-os kezelést költség mellett. A kamatláb mértéke a jóváhagyott hitel összegétől és az adósminősítés KINCSEM 2003 Kötvény (min. 10e Ft) eredményétől függ LekótHIWó Évm kamat (%} EHM* Ingatlanfedezet mellett nyú|tott 1 hó 6,850 6,85- lakáscélú hitel kamata 13,99 % 3 hó 6,850 6,85 • egyéb célú hllel kamata 17,00 % 6hó 6,600 6,60 THM: 1932 - 23,36%, 1 -10 éves fvtamidóre 12 hó 6,600 6,60 CIB Otthonteremtő hitet 1 éves kamatperiódus 5,90% 5 éves kamatperiódus 4,50% ’ Az EHM kamatai az eves kamattal megegyezitek. CIB Ú) Otthon hitel 2,99% CIB@\06402l22t2 I