Új Néplap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-05 / 54. szám

12. OLDAL I N FORMÁCIÓK E S E M É N Y E K 2002. Március 5., kedd Vizsgadömping A JÖVŐ DIVATJA. A képen látható két modell Marella Ferrera divat- tervező alkotásait viseli a 2002-2003-as őszi-téli ruházatot felvonulta­tó milánói bemutatón. fotó: europress/epa A brit diákok vizsgáznak a leg­többet a világon, az általános és középiskola 13 éve alatt az egye­temi felvételit jelentő középfokú érettségiig 105 vizsgán kell meg­felelniük. A brit pedagógusok szakmai szövetsége által végzett legújabb felmérés eredményei szerint még azoknak is, akik megelégednek az alapfokú érett­ségivel, 65 vizsgán kell megmé­retni magukat. Kutatások felfedték, hogy már az épp hogy csak iskolába került négy-öt évesek körében is elhatal­masodik a vizsgastressz, amikor az előkészítő osztályokban alap­vető ügyességüket mérik. Ez még tovább fokozódik, amikor a nem­zeti alaptantervnek megfelelően hétévesen leteszik első kötelező felmérő vizsgáikat matematiká­ból, írásból, helyesírásból, és olva­sásból. Az általános iskola követ­kező éveiben hasonló vizsgákon kell átmenniük, majd a 11 évesen, a középiskolába kerülés előtt újabb vizsgákon adnak számot tu­dásukról. A középiskola minden évében hat tesztsorozat vár a ta­nulókra, mielőtt 14 éves korban jönnek a nemzeti alaptanterv kö­telező felmérő dolgozatai 8, illetve 12 tantárgyból. 15-16 évesen is mi­nimum nyolc, maximum 12 tárgy­ból tesznek alapszintű érettségi vizsgát. Az egyetemre pályázók­nak a középiskola két utolsó évé­ben négy, illetve három tantárgy­ból kell 12, illetve 9 vizsgadolgo­zatot írniuk, hogy az egyetemi be­lépőnek számító emelt szintű érettségi bizonyítványt megkap­hassák. A vizsgadömping ellen a pedagógusok egy része is egyre inkább tiltakozik. ■ Vízállás A Tisza vízállása Tiszafürednél 587 centiméter, duzzasztott, Kisköre felsőnél 648 centiméter, duzzasztott, a víz 4,6 Celsius-fo- kos volt. Kisköre alsónál 593 centiméter, áradó, Szolnoknál 611 centiméter, áradó, a víz 4,1 Celsius-fokos. A Zagyva Jászteleknél 124 centiméter, áradó, a Hármas-Kö­rös Kunszentmártonnál 533 centiméter, apadó. ■ Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Kígyó gyógyszer- tár (Indóház út 53.) az ügyele­tes. Traffipax Lottónyeremények Ötös lottó. A 9. héten senkinek sem kedvezett a szerencse, teli- találatos szelvényt ugyanis nem találtak. A négyesekre 750 138, a hármasokra 10 294, a kettesek­re pedig 697 forintot fizetnek. A dzsókeren ezúttal telitalálat nem volt. Hatos lottó. A 9. héten az összes számot egyetlen fogadó sem találta el. Öt plusz egyes szelvény is mindössze egy da­rab volt, melynek nyereménye 10 479 039 forint. Az ötösök 419 162, a négyesek 5263, a hár­masok 841 forintot érnek. Totónyeremények A 9. héten 13+1-es szelvény­re nem bukkantak. A mindösz- sze két tizenhármasra egyen­ként 2 176 897, a tizenkettesek­re 181 408, a tizenegyesekre 15 476, míg a tízesekre 3918 fo­rintot fizetnek. A góltotón ezen a héten telitalálat nem volt. ■ Telefondoktor A Telefondoktor továbbra is hív­ható. Ezen a héten a vitaminok és nyomelemek pótlásával ösz- szefüggő témakörökben ad tájé­koztatást és felvilágosítást mindazoknak, akik felhívják a 40/400-083-as telefonszámot. A rendőrség sebességmérő autói ma Öcsöd és Kunszentmárton belterületén, valamint Jászbe­rény külterületén, a 34-es főúton Tiszaigar és Kunmadaras belte­rületén mérnek. Holnap Jászla- dány és Kunszentmárton belte­rületén, a 4-esen Szolnok és Kenderes között, továbbá Kisúj­szállás belterületén, a 33-ason Tiszafüred belterületén kell el­lenőrzésre számítaniuk az uta­kon közlekedőknek. Gránát ajándékba Különös esetet jegyeztek fel a minap a tengerentúlon, amikor gránátot vitt haza gazdijának egy kutya Brazíliában. Az eb „ajándékát” heves farkcsóválás­ok közepette a szájából a ház padlójára ejtve adta át, amitől az azonnal füstölni kezdett. A négylábú gazdája, Haroldo Re­náta Mota alaposan megijedt, s halálra váltan hívta a rendőrsé­get. Annak emberei még szeren­csére idejében érkeztek, és a vá­rostól, Sao Jósé dós Campostól biztos távolban felrobbantották j a rozsdás gránátot, amelynek eredetéről eddig semmit sem le­hetett megtudni. Vagyis bizony­talan, hogy az állat a település melyik pontjáról hozta haza a veszélyes szerkezetet. „A házőrzőm minden kutya­fülét hazahord, régi biciklikor­mánytól kezdve immár egészen a gránátig. Előfordult, hogy egy 22-es kaliberű pisztollyal állított haza. Csak pénzt nem hozott még...” — méltatlankodott a grá- nátos eb gazdája. _________■ ÉR TÉKES GYŰJTEMÉNY. A kunhegyesi Csete Lukács Máté régóta gyűjti a rádiókat, televíziókat és le­mezjátszókat. A technikatörténeti érdekességek száma megközelíti a 2500-at, melyből 1500 a rádió. ______________FOTÓ: MÉSZÁROS Elütö tte Halálos baleset történt hétfőn dél­ben Fegyvernek és Szapárfalu kö­zött, a 4-es főúton. A rendőrségi vizsgálat szerint egy személygép­kocsi kerékpárost ütött el. A sze­rencsétlenül járt biciklis - egy idős férfi — olyan súlyosan megsé­rült, hogy a helyszínen meghalt. A baleset helyszínelése alatt félpá­lyás útlezárás volt érvényben. Fácánokat loptak Kétszáz darab fácánt loptak el is­meretlen tettesek a hét végén Jászberény közelében a meggyespellei vadásztanyáról. Az állatok értéke félmillió forint. Betörtek Ismeretlen tettesek betörtek va­sárnap délután Jászladányban egy fodrászüzletbe. A gyanúsítot­takat — egy 34 és egy 24 éves jászladányi férfit - a rendőrök a helyszínen elfogták, és egyiküket őrizetbe vették. Elismerte Betörő járt egy kisújszállási lakó­házban szombatra virradóra. A tettes permetezőgépet, porszívót, valamint más értékeket vitt ma­gával. A rendőrök rövid nyomo­Mesevetélkedő A Napsugár Gyermekház Mese­vetélkedő címmel immár hatodik éve hirdeti meg játékos vetélkedő­sorozatát a megye általános isko­láinak alsó tagozatosai számára. Az iskolai fordulók után a területi megméretések következnek, amelyeket március 4-e és 9-e kö­zött rendeznek meg Jászberény­ben, Karcagon, Martfűn, Kisúj­szálláson és Szolnokon. A leg­jobb teljesítményt nyújtó csapa­tok áprilisban a megyei döntőben mérik majd össze tudásukat. ■ zás után megtalálták a gyanúsí­tottat, egy kisújszállási férfit, aki elismerte a bűncselekmény elkö­vetését. A házkutatás során az el­lopott holmik is előkerültek. Tolvajt fogtak Tolvajt vettek őrizetbe a karcagi rendőrök a hét végén. Az 50 éves budapesti férfi egy élelmiszerbolt­ba akart behatolni, amikor elfog­ták. Mint kiderült, a gyanúsítottat az egyik budapesti rendőrkapi­tányság is körözte lopás miatt. Táskát lopott Egy tiszaszőlősi asszony kérte a rendőrök segítségét a hét végén, mivel egy ismerőse ellopta a tás­káját pénztárcájával és irataival együtt. A rendőrök megtalálták a gyanúsítottat, egy tiszafüredi nőt, aki elismerte a lopást. Elhurcolta Személyi szabadság megsértése bűntette miatt indított nyomo­zást a jászberényi rendőrkapi­tányság egy erdőtelki férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy a hét végén gépkocsijával erőszak­kal elhurcolta 17 éves élettársát Jászapátiból. (A HÍREKET A RENDŐRSÉGTŐL KAPTUK.) A tulajdonost várják Február 18-án reggel hét és nyolc óra között a szolnoki Jó­zsef Attila út egyik buszmegálló­jától a mentők kórházba szállí­tottak egy férfit, akihez a Bán úti kollégium egyik lakója hívott se­gítséget. A mentősök őrá bízták az illető kerékpárját, mondván, majd közük ezt az érintettel, aki azonban mindeddig nem jelent­kezett érte. A jármű így azóta is a kollégiumban van. Jogos tulaj­donosa bármelyik délután átve- heti az intézményben. _______■ BA LESETEK, BŰNÜGYEK AJÁNLÓ MOZI Szolnok Tisza A: Vorosilov mesterlövésze (orosz) 18.00; Zoolander, a trendkívüli (ame­rikai) 20.00; Tallinn: Harry Potter és a böl­csek köve (amerikai) 18.00, 20.00; Jászbe­rény: A gyűrűk ura (amerikai) 17.00, 20.00; Kunszentmárton: Harry Potter és a bölcsek köve (amerikai) 18.00; Mezőtúr: Doktor Szö- szi (amerikai) 17.00; A panamai szabó (ame­rikai) 19.00; Karcag: Kéjutazás (amerikai) 19.00. KÖZÉLETI HÍREK Alattyán. Szekeres Imre, az MSZP országgyűlési képviselője talk-show-ra várja az érdeklődőket március 6-án, szerdán este hat órára a művelődési házba. Az esemény vendége Juszt László újságíró lesz. (x) Szolnok. Barta István önkormányzati képviselő lakossági fórumra várja az érdeklődőket a Kölcsey Ferenc Általános Iskolában március 6-án, szerdán délután öt órától. Az esemény vendégei dr. Füle István és Botka Lajosné önkor­mányzati képviselők lesznek. Várható időjárás: Jász-Nagykun-Szolnok megye (2) derüH napos felhős * c£b párás ködös borult # <£> zápor zivatar esős <£> havas eső # hózápor <£> havazás Készítette: Több órás napsütésre, kel­lemes, kora tavaszi időre számíthatunk. Csak dél­után kezd nyugat felől nö­vekedni a felhőzet. A dél­keleti, déli szél a nappali órákban többfelé megé­lénkül. Kora délután 13, 15 fok között lesz a hőmér­séklet. Közlekedésmeteorológla az Allianz Hungária Biztosító támogatásával Melegfronti hatás várható. A közlekedés időjárási feltételei kiválóak, V leszámítva a reggeli köd- és párafoltokat. Pókhasú Oscar Három héttel az idei Oscar-díjak odaítélése előtt a filmszakmában dolgozó nők egy csoportja úgy tiltakozott a Hollywoodban érvé­nyesülő „férfiuralom” ellen, hogy „anatómiailag megfelelő” formá­ban mutatták be a hőn óhajtott Oscart. „Itt az ideje, hogy valami­vel jobban érvényesüljön Holly­woodban a realizmus” - jelentet­te ki a két tiltakozó csoport: a Guerilla Girls és az Alice Locas. A tiltakozó hölgyek némileg átalakították az arany Oscar- szobrot, hogy jobban hasonlítson azokra a fehér férfi rendezőkre, akik évről évre bezsebelik őket. Ezért a különben jó alakú szobor kerekded formát öltött - „pókha­sú” lett —, akárcsak az élemedett korú férfiak. A legjobb rendezésért járó Oscar-díjat soha nem nyerte el még nő - hirdették plakátjaikon a tiltakozás résztvevői. Ráadásul az Oscar-díjas színészeknek mindössze három százaléka fe­kete bőrű — tették hozzá rosszal­lóan. SZUPER V EXPRESSZ Felvételre keresünk szolnoki konyhára gyakorlattal rendelkező konyhalányokat részmunkaidőben. Ugyanitt B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező nyugdíjas gépkocsivezetőt lterpíiinlc Érdeklődni: 56/514-216 SVEGKIARUSITAS! Minden hímzett törülköző 50 % kedvezménnyel. Pelikán üzletsor. •77663­»VÉGKIÁRUSÍTÁS! Minden papír-nyomtat­vány 50 % kedvezménnyel. Pelikán üzletsor. •77865' VIRÁGOT nőnapra a Piroska Virágboltból Szol­nok, Dózsa Gy. út 13. (Korona Patikával szem­ben). Tel.: 06-70/229-7659. •78742* A Biblíaiskolák Közössege folytatja bibliai tárgyú előadássorozatát 2002. március 6-tól. Az új sorozat címe: Időszerű kérdések - bibliai válaszok. Az előadások a Városi Zenei és Művelődési Központban (Szolnok, Hild tér 1.) hat héten át, szerdánként, 17 órai kezdettel kerülnek megtartásra. Előadók: Soós Attila és Papp István. A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várunk! Néplap JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAPOK az Axel Springer-Magyarország Kft. lapjai Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Tóth András • Tervezőszerkesztő: Bódi Béla, Zsoldos György • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1., Pf.: 105. Telefon: 56/516-700, fax: 56/516-740, e-mail: ujneplap@axels.hu Készíti a Szilády Nyomda Kft. 6001 Kecskemét, Mindszenti krl. 63. Telelőn: 76/482-192 • Felelős vezető: Boros Gábor ügyvezető Igazgató Az előlizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén • Árusításban terjeszti a .Kőröshír Kit." Szolnok, Tószegi út 5. Tel: 56/520-350. A lapok előfizethetők a kiadónál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynöksé­geinél, a kézbesítőinél, postautalványon és átutalással a 10404508-45018367 pénzforgalmi jelzőszámra. Előlizetési díj egy hónapra 1195 Ft, negyedévre 3585 Ft. ISSN Új Néplap 0865-915X • ISSN Jászkun Krónika 1217-0704 Az újság a ,V, szerkesztőségi rendszerrel készült • BANDA Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadók érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítjük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Esetleges kérelmükre töröljük adataikat nyilvántartásunkból.

Next

/
Oldalképek
Tartalom