Új Néplap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-30 / 75. szám
4. OLDAL 2002. Március 30., szombat HM AHOL ELÜNK ____________________________________________________________________________________ TI SZAVARKONY AZ UJ ÉVEZREDBEN Egy új faluház még hiányzik Tiszavárkony sokat fejlődött, épült az utóbbi években. Nemcsak a telefon-, gáz- és vízhálózat jutott el az otthonokba, de hamarosan elkészül a szennyvízhálózat is. Közintézményei, az orvosi rendelő, iskola, öregek napközije szépek, mutatósak, és a régi, egykori, életveszélyes községháza helyén új épület magasodik. Minderről és a település elkövetkezendő terveiről is beszélgettünk Mészáros Zoltán polgármesterrel, akit már másodjára választottak az itt élők a község első emberének. Egy több feladatot ellátó faluház még hiányzik Tiszavárkonyból - mondja Mészáros Zoltán polgár- mester — Polgármester úr, miképpen jellemezné települését? — Valahogyan úgy, hogy Tiszavárkony olyan kisközség, ahol mostanság 1 ezer 850 lélek él. Közülük mintegy négyszázan Ti- szavárkony-szőlő- ben, külterületen. Éppen ezért igyekeztünk úgy kialakítani az intézményrendszert, hogy a legkisebbektől a legöregebbekig mindahányan otthon érezzék magukat. A tényéknél, számoknál kezdve a legkisebbekre gondolva rendelkezünk óvodával. Oda ötven gyerek jár. Folytatva a sort, nem hiányzik az általános iskola sem, ahol az alsó és felső tagozatokon összesen százhuszonötén tanulnak. A nagyobbak között akad ti- zenküenc vezsenyi is, mert ott nincsen felső tagozat. Angol és német az oktatott idegen nyelv, és általában az a gyakorlat, hogy minden végzett tovább tanul a nyolcadik osztály befejezése után. Ki gimnáziumban, ki szakközépben, ki szakmunkás lesz. Ezek a gyerekek rendszerint megállják a helyüket, ami a tizennégy tagú tantestület munkáját dicséri.- Folytassuk a sort a felnőttekkel!- Az alapellátás biztosított, hiszen a nagy ABC-n kívül további öt élelmiszer- és vegyesbolt áll az itt élők rendelkezésére benn a településen, meg a szőlőben. ATüzép-telep, gázcseretelep sem hiányzik, akár a táp- és takarmánybolt. Van orvosunk is, aki a faluban rendszeresen, hetente egyszer pedig a külterületen is rendel. Azután fogorvosunk, és nem hiányzik a védőnői szolgálat sem. Végül, de nem utolsó sorban gondoltunk az idősekre is, hiszen tény és igazság, korosodik a falu lakossága. Hogy pontosabban fogalmazzak, az itt élőknek közel negyven százaléka már nyugdíjas. Az öregek napközijének szép épületébe negyvennyolcán is járhatnak. Érdekes helyi jelenség, hogy a jószágtartás átalakulóban van, hiszen sok a koros személy. Bajlódnak a ház körül aprólékkal, sertésekkel, de inkább az a jellemző a mai itteni háztájikra, hogy a várkonyiak annyi jószágot tartanak, ami a konyhára elég, illetve gyerekeiknek. Sajátosság az is, hogy lehet vagy 180 hektár külterületünk, amelyet Tiszavárkony- szőlőként ismernek. Itt is él vagy négyszáz ember, és a házakra az a jellemző, hogy nagy porták, gyümölcsösök, szőlősorok tartoznak hozzájuk. Ami a munkaképes korú lakosságot illeti, sokan közülük helyben kaptak állást. Mások eljárnak, legtöbben Szolnok üzemeibe, cégeibe. A munkanélküliség tizenegy százalék körüli. Évenként az önkormányzat is foglalkoztat öt-tizenöt közhasznú munkást. A belterületi burkolt utak aránya ötven százalék körüli, de a többi is útalappal ellátott. — Hogyan élnek a várkonyiak? — Nem dúskálnak a földi javakban, annyi bizonyos. A nyugdíjasok aránya közel negyven százalék, és ugye ezek a járandóságok aligha nyugati, de még csak nem is nyugatdunántúli szintűek. Éppen ezért semmi meglepő nincsen abban, hogy éves szinten mintegy harmincötmilliót fordít az önkormányzat különböző szociális célokra.- Melyek a kétezres, nagy árvíz következményei?- Komolyan fenyegetett bennünket a megáradt folyó. Pusztítást is okozott, hiszen tizenegy ház összedőlt, százhatvan pedig ki- sebb-nagyobb mértékben károsodott, sérült. Épültek új családi otthonok is, meg a fedél nélküliek másik lakásokhoz is jutottak. Jelenleg hétszáz körüli a házak száma és benn a településen nem sok az üres. Gáz, víz, telefon mindenfelé van és most folyik a szennyvízhálózat építése. Március 31-ével befejeződik, és kezdődhet a műszaki átadás. — Mi hiányzik ezek után legjobban Tiszavárkonyból?- Egy mutatós, modem, több célra alkalmas faluház. A régi már lehet vagy százéves, és ráillik: megette a kenyere javát. Az újból nem hiányozhat majd egy előadóterem, olyan tetőtér, ahol több helyiség várja betérőket. Ott lenne a könyvtár is, és lentre mindenképpen tervezünk egy kisvendéglőt, hiszen főleg nyaranta sok máshonnan érkezettet, átutazót vonz hozzánk a Tisza. És aki itt nyaral, ugye, enni is szeretne. Nem mindig hideget, hanem friss sültet, főztet. Heti kilencven „áldozat” Lógó félsertések „csinosítása” éles henteskéssel Egy minden igényt kielégítő, korszerű vágóhíddal is rendelkezik a település, még pedig Tiszavár- kony-szőlőben. A Közérdekű Bt. telephelye hét, jászkarajenői, szolnoki dolgozónak ad munkát. Hetente nyolcvan, de inkább kilencven mázsa körüli hízó útja vezet ide, jobban mondva viszik őket. Hogy kis idő teltével sonka, oldalas, karaj, ízletesebbnél ízle- tesebb kolbász vagy hurkaféle alakjában távozzon. Mégpedig például saját szolnoki boltjukba. Egyébként a vágóhíd öt éve nyílt, és tulajdonképpen annyi a megrendelésük, hogy alig tartanak szünetet. Húsvétkor is várnak húsz-huszonöt röfögőt, akiknek már bizonyos, hogy ez az ünnep lesz az utolsó, hiszen kedden annyi darabra szedik szét őket, hogy a világ leghíresebb tudósa sem tudná visszaállítani eredeti formáikat. A nagyszülőket is tanította „Csak jó kedvet adj, semmi mást uram, A többit elintézem magam” (Garai Gábor) Emberöltő óta tanyán Ámbár eredetileg itt született, itt járt elemibe, Székely Magdolnaként anyakönyvezték, a mostani neve pedig dr. Fekésházi Szabolcsúé, így alig, illetve kevesen ismerik. Csak Duzsónak, vagy Duzsó néniként tartják számon a falubeliek, akik között akadnak olyanok, akiknek a nagyszüleit is tanította. Kisújszálláson járt polgáriba, majd a tanítóképző következett, 1943- ban már katedrára állt Rákóczifalva határában, egy tanyasi iskolában. Szegény, végtelenül elesett volt az a tanyavilág. A tanteremben reggel nyolctól kettőig tartott a tanítás és az őszi, téli hónapokban 11-es petróleumlámpa virított. Sok diák az apja agyontaposott cipőjét, csizmáját kapta, és mivel az öccsének már nem jutott, őt háton cipelte a tanyától az iskoláig a nagy sárban, hóban. Amikor az első hét után hazajött a tanyasi iskolából a vár- konyi lakásukba, temérdek zoknit, meleg ruhát, használt lábbelit vitt magával kis védenceinek. A közelgő háború, a front közbeszólt, ám amikor a fegyverek dörögnek, nincs helye a tanításnak. Hazajött Tiszavárkonyba, és 1945-től az alsóban, majd a felsőben kezdett tanítani. Közben tanult is, és Szegeden magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett. Úgy alakult az élete, hogy özvegyasszony lett, gyereke nem született. Tulajdonképpen az iskola volt az otthona, diákjai lekötötték napjait, hónapjait, éveit, évtizedeit. Azt, hogy miképpen rohan az idő, nem régen vette észre, hiszen már vagy húsz éve nyugdíjas. Amikor tanított, mindenből kivette a részét. Bármiben, bárminek a szervezésében lehetett rá számítani, legyen szó műsorokról, véradásról, nyári kirándulásokról. Még nyugdíjasként is sokszor kisegítette szeretett iskoláját, ha hívták. Olykor anyák, nagymamák küldik hozzá még ma is csemetéiket, hogy helyesírásra, nyelvtanra, szép beszédre tanítsa őket. Egyedül él, de nem magányosan. Kétnaponta főz, olykor ellátogat a keresztlányához Szandaszőlősre. Azután van egy tanítványa, ma már kartársnője, Szabóné Julika, néha be-bekopog Duzsó néni ol^tor leül a zongora elé őhozzá is. Kitüntetést kapott, nem is egyszer, bár igazából nem erre a legbüszkébb. Inkább arra a tiszteletre, amely feléje sugárzik. Pedig nem tett mást, csak évtizedekig tanította, oktatta, nevelte a várko- nyiakat. Szépre, jóra, mindarra, amit ő tanult a képzőben, a szüleitől, a hajdani nevelőitől. Tudja, nagy utat megtett eddig, és az előtte álló már kevesebb, mint a mögötte húzódó. Éppen ezért búcsúzóul annyit még közöl velem: „Az én temetésemen — ha majd elérkezik az ideje — ne sokat beszéljen a pap, mert az ottlévők esetleg szidnak. Hanem csak annyit: sok próbatételt teljesített az életében, de boldog embernek vallotta magát. Mert azt csinálta, amit mindennél jobban szeretett. Gyerekeket tanított.” _____________________S I Vá rkony-szőlőben Pinkóczi Sándort mindenki ismeri, hiszen a hatvannyolc éves nyugdíjas eddigi életéből két esztendő kivételével itt töltötte a többit. Mégpedig abban a tanyában, ahol most is lakik és amelyiket az édesapja épített a negyvenes években. Sándor tímársegédnek tanult, de azután úgy alakult az élete, hogy rendőr, vagy mai szóhasználattal zsaru lett. — Jó kis falu volt, nem akadtak eget rengető esetek — kommentálja tömören évtizedeit a nyugdíjas rendőr, aki mellesleg alpolgármester is. Innen a falu nyolc kilométer, sok benne a földút, és bizony három évig a világ legolcsóbb közlekedési eszközével, kerékpárral közlekedett. Utána kapott szolgálati motort, és nem ő, inkább a keréktörő dűlőutak tehetnek arról, hogy ötöt nyűtt el az évtizedek alatt. A feleségével két gyereket: egy lányt és egy fiút neveltek. Már felnőttek, családosak, és öt unoka is tartozik a családhoz. Szolnokon élnek, de sűrű vendégek papánál, mamánál. Sándor arról is szól, elöregedett ez a külterület, ahol négyszáz lélek él. Mégpedig százhat lakott házban, ámbár lakatlan is akad, egyre több. Van külterületi gondozónő, aki naponta hat személynek viszi az ebédet. Az alpolgármester úr felesége könyvkölcsönző, hiszen van itt a kultúr- házban egy ezerkötetes kis könyvtár. Hetente egyszer hoz- zák-viszik a könyveket, meg ösz- szejöveteleket, rendezvényeket is tartanak, amelyeken rendszerint meg is jelenik ötven-hatvan ér- deldődő. Még a pártok képviselői is ellátogatnak hozzájuk kicsit kampányolni. Most, hogy dühöng a húsvéti szünet, Pinkócziék tanyája is népes. Itthon az unokák kóstolgatják a pusztai szabadság szépségeit. Míg a háziasszony bent főz, a Pinkóczi Sándor alpolgármester úr metszés közben a portáján gazda a szőlőt metszi. Mert a kertek alatt a tavasz, és lassan pattannak a rügyek. Majd azon jár az esze, egy, esetleg két hét teltével megint hízóvágás esedékes. Elvégre százhatvan kilósra gömböAhol ritkán van szünet Az idősek klubja ebben a faluban egy mutatós épületben kapott otthont. Általában tizenöt-húsz ember jár ide, reggel nyolctól délután négyig. Ebédelni, kicsit beszélgetni, újságot olvasni. Papp Erzsébet vezető szerint ez a kis közösség a magány ellen is jó orvosság. Kuklics Károlyné Mórica mást említ.- A párom dolgozik, én pedig azért jöttem, mert van egy beteg nagylányom. Most is ott pihen, nem messze tőlem. Én is átjövök vele, és ilyenkor kicsit pihenek. Elolvasom a Néplapot, mivel az jár. Van még egy másik lányunk is, ő most főiskolás. Radics Rozáliát más okok hozták a klubba. — Teljesen magányosan, egyedül élek otthon, és itt valahogy jobban telik az idő. Én bizony korán kelőnek számítok, és néha már fél nyolcra megérkezem. Sajnos otthon nincsen televízióm, pedig nagyon szeretem nézni, mert leköt. Különösen a sorozatokat kedvelem, és már alig várom a folytatást. Hét közben aztán itt is ebédelek. Ha az idő kint is kellemes, tovább maradok, ha Egy kis terefere mindig jólesik lyödött az áldozat, és majdnem üres a hűtő. Pedig egyet már korábban levágtak, de hát biztos finomra sikeredett, mert lassan hírmondó sem marad belőle. nagy a zimankó, sietek haza begyújtani, hogy minél gyorsabban felmelegedjék a szoba. Magyar Józsefné Klárika tíz éve gondozónő. — Ha fújja, ha hordja, lehet bármilyen ítéletidő, én jövök, majd megyek. Saját „autóm” van, egy megbízható Csepel kerékpár, azon viszem ki az ebédeket. Ki a falu egyik szélén lakik, ki a másikon. Ha kell, be is vásárolok ezeknek az embereknek, vagy a gyógyszert hozom. Bizony, olykor mindennél jobban várnak, hogy szót váltsunk egymással, meghallgassam panaszaikat, magyarán: kibeszélhessék magukat. Mert a magány nem műidig és mindenkinek jó. Egyébként ebbe a klubba, mármint az idősekébe, örömmel várnak még újabb jelentkezőket is. Hiszen itt mindig történik valami: egyszer véradás, máskor valamilyen áíube- mutató. Mert ez is a mindennapokhoz tartozik, elvégre ez egy olyan hely, ahol ritkán van szünet. ■ Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az önkormányzat viseli.
