Új Néplap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-01 / 51. szám
\ 4. OLDAL Jogszabály a védett madarakért Az orwadászokat a büntető törvénykönyv alapján kellene büntetni; az ehhez szükséges jogszabály-módosítás előkészítését kezdje meg az Igazságügyi Minisztérium - határozott tegnapi ülésén a védett madarak pusztításával foglalkozó országgyűlési albizottság. Budapest A jelentés több indítványt fogalmaz meg annak érdekében, hogy a természetvédelmi őrök hatékonyabban ellenőrizhessék a vadászatokat. Az albizottság szerint a hivatásos vadászoknak a vadásztársaságok befolyásától mentes ellenőrző tevékenysége akkor válna lehetővé, ha a társaságokkal fenntartott munka- viszony helyett állami alkalmazásba kerülhetnének. A konkrét megoldás kidolgozására a testület a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot kérte fel. A védett állatok vadászatának megakadályozását jól szolgálná a jelentés szerint egy olyan operatív akciócsoport, amelyben szerepet kapnának a természetvédelmi, vadászati, rendőrségi és a vámellenőrzéssel foglalkozó szakemberek egyaránt. A jelentés szorgalmazza a védett madarak pusztításában szerepet vállaló vadásztársaságok, személyek elleni szigorúbb fellépést. Elengedhetetlen a külföldi vadászok megfelelő tájékoztatása a magyarországi védett állatokról, a természetvédelmi szabályok megszegői elleni szankciókról. Az albizottság szükségesnek tartja, hogy ne csak a területi vámhivataloknál, hanem a ha- tárállomá-sokon is minden esetben és tételesen vizsgálják meg a vadszállítmányokat. MTI Megszületett a vádirat A székesfehérvári maffiaügyként elhíresült bűnügyben vádat emelt a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal - derül ki a Legfőbb Ügyészség közleményéből. A 23 vádlott között civilek, 8 rendőrtiszt vagy tiszthelyettes, nyugalmazott rendőrtiszt, ügyész, ügyészségi nyomozó, büntetés-végrehajtási munkatárs, ügyvéd és ügyvédjelölt is van. A vádiratban hivatali vesztegetés bűntette, bűnpártolás, hivatali visszaélés, hamis tanúzásra felhívás, közokirat-hamisítás, valamint vagyon elleni bűncselekmények szerepelnek. A vádirat szerint egyes vádlottak az államtitoksértés bűntettét is megvalósították, ezért a bűnügy szigorúan titkos minősítést kapott. EUROPRESS Háromszor is vesztett Nyerni akart, de betörésen érték tetten Kunszentmárton A múlt hét elején betörésen rajtakapott, eredetileg vád lakóhelyű S. Béla elfogása után azt vallotta a rendőröknek; csak véletlenül jutott el Kunszentre, ráadásul nem lopni, csak nyerni akart. A 43 éves férfi Lakitelekről indult el Kunszentre azzal a céllal, hogy maradék kis pénzét megpróbálja kamatoztatni egy újabb játékautomata segítségével, miután addig csak veszített. Legalábbis ezt mondta a nyomozóknak. Szándékának ellentmondani látszik, hogy véletlenszerű kirándulására csavarhúzókat és más szerszámot is vitt magával. Kunszenten aztán betért az első kocsmába, ahol a maradék pénzét is eljátszotta, illetve elitta. Késő este útnak indult „felderíteni” a várost. Menet közben három helyre tört be a temető környékén. Felfeszített egy bódét, Autófeltörő Lekéste a buszt, JÁSZBERÉNY Gépkocsifeltörőt fogtak el kedden éjjel a Jászberényi Rendőrkapitányság járőrei. A rendőröknek egy furcsa helyzetben parkoló Barkas szúrt szemet. Azt tűnt fel, hogy az autó nem szabályosan áll a többivel együtt a parkolóban, kigurult az útra. Hamarosan kiderült, mi áll a rendellenesség hátterében. A jármű ajtaja nyitva volt, és látszott, hogy a gyújtáskapcsoló vezetékeit megpróbálta valaki manipulálni, de valamilyen oknál fogva nem sikerült azt rövidre zárni. A tettes kiengedte az autó kézifékjét, ezért gördült ki a parkolóból. A járőrök megnézték a szomszédos autókat és azt tapasztalták, majd a temetkezési vállalat irodájába is behatolt, végül a tüzépen kötött ki. Amíg a raktárban egy széf felfeszegetésével foglalatoskodott, mozgása feltűnt az éjjeliőrnek. A rendőrség járőrt küldött a helyszínre. S. Béla észlelve a veszélyt, menekülésre fogta, ám a rendőr rövid üldözést követően elfogta. A férfi összesen 90 ezer forint készpénzt vitt el, de magához vette a helyszíneken talált ruhákat is. A nála talált, az ablakkifeszítések- hez használt szerszámokkal nemigen tudott elszámolni. Azokat ugyanis eleve magával hozta, feltehetően betörő eszközökként tette azokat a zsebébe. A gyanúsított ügyét a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság napok alatt kivizsgálta, így a vádlott gyorsított eljárásban kerülhetett hétfőn a városi bíróság elé. A büntetés egy év két hónap felfüggesztett börtön lett, amit a vádlott is elfogadott. ________ HCY a bokorban hogy egy kis Polskival hasonló a helyzet: az ajtó nyitva, a gyújtáskapcsolót pedig ugyancsak megpróbálták rövidre zárni. Mikor alaposabban körülnéztek a helyszínen, illetve annak közelében, megpillantottak egy fiatalembert a bokorban. Mint kiderült, ő törte fel mind a két autót. A Barkassal nem boldogult, ezért kísérletezett a másik kocsival, ám eközben észrevette a rendőröket és jobbnak látta, ha elbújik a növények között. A 24 éves jászboldogházi, büntetlen előéletű fiatalember bevallotta, haza akart jutni Jászberényből, de lekéste a buszt. A megoldást abban látta, ha elköt egy autót és azzal utazik. Ez azonban a járőrök miatt nem sikerült neki. _____________ HGY TŰKOR 2002. Március L, péntek Rendőrkézen a kaposvári rém Tarkón rúgta a nőket a pálinkás rabló Hónapok óta egy „fantom” tartotta rettegésben Kaposvárt, aki zatait. Összesen négy alkalommal nőket támadott meg az utcán, leütötte és kirabolta őket. A rej- rabolt. A módszer ugyanaz volt: télyes esetekről a nyomozás érdekében a rendőrség sokáig követte áldozatait, majd mögéjük hallgatott, ám tegnap bejelentették: elfogták a tettest. lépve tarkón rúgta őket. Az áldozatok rendszerint elvesztették eszKaposvár A fantomról csak annyit lehetett tudni, hogy feketébe öltözött, ápolt, magas, fiatal férfi. Nyomot nem hagyott maga után, áldozatainak nem adott lehetőséget a védekezésre, s arra sem, hogy az arcát akár egy pillanatra is láthassák.- Az idén 10 rablás történt Kaposváron, s három bűncselekmény elkövetője már korábban ismertté vált. Négy rablás azonban egy tettes „műve” volt. Most rendőrkézre került a feltételezett tettes - mondta dr. Király Ferenc ezredes, városi rendőrkapitány. A gyanúsított, a 24 éves kaposvári betanított munkás rendezett körülmények között élt, ennek ellenére már többször volt büntetve vagyon elleni és erőszakos bűncselekmények miatt. Február eleje óta őrizetben, illetve előzetes letartóztatásban volt más bűncselekmény kapcsán. Csütörtöki kihallgatása során másfél óra múltán összeomlott, és beismerte a három rablás és egy rablási kísérlet elkövetését. Utána a helyszíneken részletesen meg is mutatta, hol és hogyan támadta meg áldoméletüket. Ő kitépte kezükből a táskát, és eliszkolt. Az eset pikantériája, hogy a rabló - talán a „viszkis rabló” példáját követve - minden esetben az alkoholhoz fordult, hogy bátorságot merítsen a bűncselekmények elkövetéséhez. Csakhogy ö nem a whiskyt, hanem a pálinkát választotta. Arról, hogy végül is mi volt a fő bizonyíték a gyanúsított ellen, a rendőrség csak annyit árult el: a fiatalembert az ellopott mobiltelefonok buktatták le... JAKAB EDIT ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-1G PÓRULJÁRT RABLÓK. Rabló támadást hiúsított meg egy budapesti élelmiszerbolt alkalmazottja. A főváros XX. kerületében egy kis üzletben egy férfi fegyvert fogott a pénztárosra, és felszólította, hogy adja át a napi bevételt. Az alkalmazott azonban egy hirtelen mozdulattal kikapta a támadó kezéből a fegyvert. A rabló megijedt, és - üres kézzel - elmenekült, mti LAKÁSROBBANÁS. Robbanás történt a főváros XIII. kerületében. A Váci út egyik házának első emeleti lakásában egy férfi műtrágyát és cukrot melegített gázlángon. A robbanás következtében tűz nem keletkezett, csak az ablakok és az ajtók törtek be. Senki nem sérült meg. A férfit közveszély okozás miatt előállították, mti Magyar zsaruk Pándy ellen Kis megszakítással hat órán át faggatták Brüsszelben azt a három belga és három magyar rendőrt, akik részt vettek a sorozatgyilkossággal és más bűncselekményekkel vádolt lelkész, Pándy András ügyeinek nyomozásában. Az egyik magyar tanú Kovács Lajos ezredes, az ORFK „döglött ügyek” osztályának vezetője volt. Brüsszel A Pándy-ügyet szívén viselő Kovács ezredes - mint azt az Europressnek nyilatkozta - részletesen ecsetelte az esküdtek előtt: hogyan vált egyre gyanú- sabbá a családtagjai eltűnését minden eszközzel „igazolni” akaró magyar származású lelkész. Pándy 1992 óta folyamatosan hazudozott - állítja Kovács -, amikor fűnek-fának, pechére a rendőr egyik volt kollégájának is elmesélte, hogy gyerekei szétszóródtak a világban: Malajziában, a Maldív-szigeteken, s másutt élnek. A lányok külföldre mentek férjhez, az egyik majomfarm létesítésébe fogott. Kovács és munkatársai bukkantak rá a Pándy gyerekek szerepét jó ideig eljátszó magyar színészstatisztákra, s ők vizsgálták át a lelkész házait is - ám ott a gyilkosságokra nem találtak perdöntő bizonyítékot. Az ezredesnek egyébként meggyőződése: pszichopata (ám beszámítható) lelkésznek több felesége és gyermeke meggyilkolásáért, s vérfertőzésért is felelnie kell - a két héten belül várható ítélet remélhetőleg életfogytiglan lesz. Kovács most először látta személyesen Pándyt, aki állítólag felvillanyozódott a magyar szavak hallatán, sőt kérdést is intézett a tanúhoz. Arra volt kíváncsi: a főzsaru előítélettel viseltetik-e a gyanúsítottak iránt. Kovács Lajos számára az volt a legérdekesebb, hogy milyen hatalmas szerepe van az ítélet előkészítésében a 8 női és 4 férfi esküdtnek. Szerinte majdnem minden azon múlik: sikerül- e az esküdtek érzelmeire, lelkére hatni. Jómaga mindent elkövetett ennek érdekében. [takácsi Feleségét darabolta a hentes Tizenegy év börtönre ítélte a Legfelsőbb Bíróság Paróczai Józsefet, aki négy évvel ezelőtt brutálisan meggyilkolta feleségét. A hentes feldarabolta a nőt, majd a egykori hitvese testészeit kifőzte, és a Dunába dobta. Budapest Csupán a korábbi beismerő vallomása alapján ítélte el a Legfelsőbb Bíróság Paróczai Józsefet, mivel semmiféle bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy a férfi valóban feldarabolta, és kifőzte volna feleségét. A vád szerint a hentes a III. kerületi kutyatelepre csalta a feleségét, egy franciakulccsal leütötte, majd egy bárd- dal ízekre szedte a tetemet. A részeket kifőzte, nejlonzacskókba és tejes ládákba rakta, majd az északi vasúti összekötő hídról a Dunába dobta. Mindezt a férfi beismerő vallomásában mondta el, amelyet később visszavont. A vádlott ezután következetesen tagadott. Az elsőfokú ítélet szerint 11 év börtönbüntetést és 10 év közügyektől való eltiltást kapott Paróczai. A fórum indoklása szerint azért ölte meg a tőle korábban már elvált asszonyt, mert nem tudtak megegyezni a vagyonmegosztásban. Bizonyítékként hozták fel azt is, hogy a férfi egy élettársának írt levelében azt mondta: meg akar szabadulni szörnyű titkától. Később sírva tett videovallomást a rendőrségen. Paróczait korábban sikkasztással is vádolták, mert munkahelyéről - egy szakmunkásképző iskolából - 28 könyvet elvitt. A Legfelsőbb Bíróság indoklásában megjegyezte, hogy bár ügyészi fellebbezés hiányában nem súlyosbíthatja büntetést, de a kegyetlen brutalitás keményebb ítéletet vonna maga után. Mivel a testrészek nem kerültek elő, a szerencsétlenül járt nőnek még a végtisztességet sem tudták megadni. Nem a melle lett a veszte Ferrari férjét gyanúsítják a kebelcsoda meggyilkolásával HALÁLOS BALESET. Egy 50 év körüli nő életét vesztette, amikor két személyautó és egy kisbusz ütközött össze a főváros XXIII. kerületében tegnap délelőtt. Egy Volkswagen kisbusz, egy Opel Corsa és egy Nissan karambolozott. Az áldozat az Opelt vezette, mti SZABADLÁBON AZ ANYA. A Fővárosi Főügyészség továbbra sem kezdeményezni annak az - immár halált okozó testi sértéssel gyanúsított - nőnek a letartóztatását, akinek öt hónapos csecsemője kedden hunyt el a Madarász utcai kórházban. A főügyészség szóvivője, Borbély Zoltán elmondta, hogy azért nem indokolt az anya előzetes letartóztatása, mert sem szökéstől, sem bűnismétléstől, sem pedig a büntetőeljárás sikerének meghiúsításától nem kell tartani. A baba halálának okát boncolás után igazságügyi orvos szakértő állapítja meg. mti RÁCS MÖGÖTT. A rendőrség őrizetbe vett két budapesti férfit, akiket rablással gyanúsít. A 17 éves J. L. és a 29 éves Sz. László február 20-án éjjel egy ferencvárosi szórakozóhelyen feltehetően fegyverrel megfenyegette az alkalmazottat. Elraboltak 165 ezer forintot, 20 karton cigarettát, a pultos arany ékszereit, mobiltelefonját és bankkártyáját. EUROPRESS BENZINTOLVAJOK. A rendőr ség elfogott két fiatalembert, akik Újpesten elvágták egy Opel Ascona benzincsövét, és üzemanyagot loptak a járműből. A 19 éves W. József és a 27 éves F. Ferenc kihallgatásuk során beismerő vallomást tett, és további hasonló bűncselekmények elkövetéséről számolt be. A tolvajok szinte Budapest egész területén dolgoztak, és a benzinen kívül magnókat, kalaptartót és kereket loptak el a feltört autókból, europress Emberölés gyanújával letartóztatták a két évvel ezelőtt elhunyt Lolo Ferrari férjét. Az 53 éves Eric Vigne feltehetően megfojtotta a népszerű kebelfenomént. A lapok sokáig azt írták, a pornósztár halálát gyógyszer-túladagolás okozta, ám bebizonyosodott, Ferrarit megölték. Dél-Franciaország Egy decemberi boncolás bebizonyította, hogy a két évvel ezelőtt elhunyt dúskeblű Lolo Ferrarit meggyilkolták. A korábbi híresztelések szerint a művésznő halálát gyógyszer-túladagolás okozta, de olyan információk is napvilágot láttak, hogy 130 centiméteressé varázsolt keble lett a veszte. A mellcsoda tévégálák és erotikus filmek állandó szereplője volt, rekordmétereit ma is számos internetes lap címoldalon közli. A tíznél is több szilikonműtéten áteső Ferrarira 2000 márciusában holtan talált rá férje a dél-franciaországi Grasse melletti közös házuk hálószobájában - állítja Eric Vigne, aki menedzselte is az akkor 30 éves nőt. A férfit 2000 júniusában egyszer már kihallgatták az ügyben, de mivel akkor még nem volt bizonyítható a gyilkosság ténye, ezért elengedték. A legfrissebb információk szerint azonban a Sokáig azt hitték, a kebelcsoda öngyilkos lett fotó. archív kebelcsodát megfullasztották vagy megfojtották. A rendőrség Vignét gyanúsítja, mivel utoljára ő találkozhatott Ferrarival és ő találta meg a holttestet is. A letartóztatás hírét az 53 éves férfi ügy- védei is megerősítették. ______ nagy eszter dóra JUTA LOM. Orbán Péter országos rendőrfőkapitány ma jutalmakat ad át a Pilisi Parkerdő Részvénytársaság két erdészének: Pálinkás Tibornak és Farkas Viktornak. 2002. február 17- én este a rendőrség a két férfi segítségével talált meg három felnőttet és három gyermeket, akik eltévedtek a pilisi erdőben. Az eltűnt csoport tüzet rakott, az erdészeknek így sikerült megtalálniuk őket. europress CSALÓK. Az ügyészség vádat emelt az őrizetbe vett H. István és a szabadlábon védekező Sz. Ferenc ellen. A gyanú szerint H. István még 1998-ban egy kispesti lakást egyszerre három vevőnek adott el, amivel 7,4 millió forint kárt okozott. 2000-ben immár párossá alakulva egy budai ingatlant akart értékesíteni a két férfi, ám a ház nem az ő tulajdonuk volt. A gyanúsítottakat állampolgári bejelentés alapján fogták el. europress ___________ ■ i