Új Néplap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-16 / 63. szám

PALCSÓ BRIGITTA Tudatosan figyel magára A televízió képernyőjéről évek óta mosolyog ránk Palcsó Brigitta. Optimizmust, kedvességet sugároz; láthatóan harmóniában él saját magával. Az örök dilemma: fogyni vagy belenyugodni? Mindig érezte, hogy mire van szüksége a szervezetének - és a lelké­nek. Ám erre mostanában már tudatosan is figyel.- Mi késztette e változásra?- Nem tudom konkrét eseményhez kötni. Korábban is figyeltem magamra, de inkább megérzésszerűen. Nagyon megválogatom, hogy milyen ételek kerülnek a tányéromra. Vörös húsokat nem fo­gyasztok, viszont sok szóját és fehér húst eszem. Legutóbb például töltött káposztát készítettem - darált pulykamellből és szójából! Aki nem tudta, miből készült, eszébe sem jutott, hogy nincs disznóhús benne. Pedig régebben el sem tudtam képzelni az életet disznóhús nélkül. Gyerekkoromban sose maradhatott el a párizsi. Ma, ha erre gondolok, libabőrös lesz a hátam.- A teákat kedveli?- Igen, nagyon. Csak mostanában jutottam el néhány teaházba, nagyon megtetszettek. A kisfiam, Milán is gyakran iszik gyümölcs­teát, sőt, kamillateát is szokott kapni. Rátaláltam egy nagyon jó ha­tású italra, tulajdonképpen egyfajta dúsított vízre, amely rengeteg oxigént tartalmaz; olyan erős, hogy csak hígítva szabad inni. Amikor először ittam belőle, olyan frissnek éreztem magam, hogy felpattan­tam a szobabiciklire és letekertem vagy 10 kilométert.- Testedzésre jut elég idő?- Kell a mozgás, mert nem létezik egymás nélkül testi és lelki har­mónia. Rengeteget szobabiciklizem, esténként hasizomgyakorlato­kat végzek és gyakran úszom is. Milánnal is szoktunk együtt tornáz­ni, és nagyokat sétálunk. Ha elfárad, a nyakamba ültetem, ami ko­moly dolog, akár egy súlyzógyakorlat: már 13 kilót nyom. Amikor pedig a lelki egyensúlyom borul fel, akkor meditálok. Ha valamilyen probléma tornyosul előttem, megkérdezem magamtól: mit tenne ilyenkor a szeretet? így mindig megtalálom a helyes utat. Megszeretni és elfogadni a pocakot, a gömbölyded csípőt, tokát - avagy harcolni ellene?! Ez itt a kérdés. Nem könnyű a válasz. A 150 éve tartó intenzív fogyókú­ra-propaganda nyomán a fejlett társadalmak többségében a kö­vérség a csúfság szinonimája lett. Egyet jelent a gyenge jellemmel, az önkontroll hiányával. • A kövérek védelmében Szerencsére vannak olyanok, akik megpróbálják áttörni a saját súlyukat kínosan őrzők és a Jane Fonda-féle megszállott tornázok barikádjait. Közéjük tartozik egy amerikai szociológus, Bob Schwartz is. Tagadja azt a jól hangzó elméle­tet, miszerint minden molett höl­gyön belül valahol ott lakozik sa­ját karcsú hasonmása, amely követelőzőén arra vár, hogy ki­szabadítsák börtönéből. A túlsúlyos személyek nem azért boldogtalanok, mert elhízot­tak. Hanem mert különböznek a társadalom más tagjaitól. A tes­tes Mrs. Smith ugyanolyan el­keseredett, mint Kovácsné, ami­kor kénytejen valami drága, spe­ciális üzletet keresni, hogy az átla­gosnál nagyobb méretű ruhát vehessen. Amikor szinte mindenki máni­ákusan ügyel a külsejére, s a ka­lóriákra koncentrál, tegyük fel a kérdést: tényleg kénytelenek va­gyunk-e ezt a nézetet teljes mér­tékben elfogadni? Az őskorban, amikor az ember természetes módon időnként éhezésre kény­szerült, azoknak az embereknek, akiknek fölösleges zsírszövetük volt, több esélyük volt a túlélésre. • Történelmi gyökerek A természetes szelekció a hízásra hajlamos személyeket választotta ki. Nagyobb mértékben érintette a nőket, akiknél az energiatarta­lékra a terhesség és a szoptatás miatt fokozottan szükség volt. Ma már, az állandó élelmiszer­ellátottság körülményei közepet­te ez az alkalmazkodási képesség nemcsak szükségtelenné, hanem egészségügyi, esztétikai és pszi­chés problémák okává is vált. Ez­zel létrejött tehát egy örök dilem­ma alapja. A választ mindenkinek magá­nak kell megtalálnia: Lefogyni vagy elfogadni ma­gunkat?! A váltóm kor problémája már nem téma melbrosia 38 feifeula ...és jól éltem magam Virágporkapszula nőknek • Ön is szívesebben beszélget vidá­mabb dolgokról a legjobb barátnőjével, mint a változó kor problémáiról. * A változó kor tipikus panaszai: hő­hullámok, alvászavarok, teljesítmény­csökkenés, inkontinencia, depresszív kedélyállapot - az egyedülálló összeté­telű (virágport, méhkenyeret és méh­pempőt tartalmazó) melbrosia segítsé­gével igenis legyőzhetők! Ezzel a gyógyhatású készítménnyel természetes módon javíthat közérze­tén, élénkítheti vitalitását. A melbrosia kapszula kapható a gyógyszertárakban és gyógynövény­szaküzletekben. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát gyógyszerészét! A KÉSZÍTMÉNYT VIRÁGPORRA ÉRZÉKENYEK NEM SZEDHETIK! Stozzon a belső dezodor! 2046 Törökbálint Pf. 8 (DEPÓ) Tel.: 06 23 336-131 Fax: 06 23 511-339 Erős izzadás? Gyulladás a torokban? li Gyomor és bélpanaszok? # Diéta, fogyókúra? Fokhagyma, vöröshagyma? '-i Alkohol, aromás ételek? # A Stozzon klorofill drazsé meggátolja a kellemetlen száj- és testszag kialakulását. Természetes, zöld levelekből nyert, értékes klorofillt tartalmaz. StOZZOÜ a száj- és testszagoknak vége! A Stozzon drazsé A VISSZEREK ELLEN VENEN GELLEL JOBBAN JÁR A Dr. Theiss visszér elleni Venen Gél természetes hatóanyagokat: vadgesz­tenyemag- és körömvirág-kivonatot tartalmaz. • A vadgeszte­nye hatóanyaga erő­sebbé, ellenállóbbá te­szi az ereket. Gátolja a víz kilépését a hajszál­erekből a szövetekbe, így megelőzi az ödé­maképződést, vagyis a láb dagadását. • A körömvirág gyulladáscsökkentő hatá­sú, megelőzi a trombózist, táplálja, ápolja a bőrt. A növényi összetevők együttes hatása révén a gél kiválóan alkalmas a visszérbetegség megelőzé­sére és gyógyítására. A Venen Gél a bőrből jól felszívódik, s így a mélyebb I rétegekben is hat. A kemény, ' kidudorodó visszértágulatok felpuhul­nak, felettük a bőr egészségesebbé válik, visszanyeri természetes színét és tapintását. A lábakban csökken a fáradtság-, a nehézségérzés, mér- 4 séklődik vagy megszű­nik a duzzanat. A gyul­ladásos tünetek enyhül­nek, vagy ki sem alakul­nak, megelőzhető a láb­szárfekély. A kezelést ajánlott mi­előbb elkezdeni, lehetőleg még a tünetek jelentkezé­se előtt. Ha a lábunkat túl Krampfadern auf feszesnek érezzük, kenjük "^kämpfen'56 ! be vél(onVan Vanen Géllel és finoman masszírozzuk I be a bőrbe. Ezzel megelőz- | hető a visszérbetegség ki­alakulása. Akinek már látható, ta- ’; pintható visszértágulatai vannak, javasolt a gél napi többszöri használata, hogy enyhítse panaszait és elkerül­je a betegség súlyosbodását és a szö­vődmények kialakulását. Dr. Theiss Venen Gel JAVASOLJUK E KÉSZÍTMÉNYT MINDAZOKNAK, AKIK ALLO FOGLALKOZÁST FOLYTATNAK, TÚLSÚLYOSAK, VAGY CSALÁDJUKBAN VISSZERES BETEGSÉGEK MÁR ELŐFORDULTAK. Nyílt sebfelületen nem alkalmazható! Kapható a gyógyszertárakban és a gyógynövényszaküzletekben. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Jé wggeA' - tmtdm Friss reggeli levegő, kakaskukorékolás! Mindenütt pezseg az élet, örülünk az induló napnak és az előttünk álló feladatoknak, hiszen éjjel igazán jól kipihentük magunkat. Alvási nehézségek esetén segít ebben a macska- gyökér és komló kombinációjával készülő Cirkulin Valeriana drazsé. Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény. Kapható a gyógyszertárakban és a gyógynövény szaküzletekben. ^Uízészet eteV roha 2046 Törökbálint, (Depó) Pf. 8 Tel.: 06 (23) 336-131; 336-333 Forgalmazza Natúr Jól elaludni ~ Kipihenten ébredni - Cirkulin Valeriana A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Next

/
Oldalképek
Tartalom