Új Néplap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-16 / 63. szám

2002. Március 16., szombat TÜKÖR Ü GYELETEK 9. OLDAL Vigyááázz, dől Most húzzuk, emberek, oszt vigyázzunk! fotó; m. j. Tomajmonostora főutcája néhány percig akkor éppen járhatatlannak bizonyult. Emberek integettek, álljunk meg, mert veszélybe kerül­hetünk, kocsival együtt. A veszély forrása egy tizenöt­tizenhat méter magasságú, behemót akácfa, amelyik év­tizedek óta figyeli, figyelheti az idő múlását. Mégpedig Báthory Árpád bácsi háza előtt, épületek, porták, vil­lanyoszlopok és drótok közé szo­rítva. Hol ide-, hol odalök le ma­gáról egy-egy gallyat, ágat, és félő, ha jókora szélroham nekiveselke­dik az óriásnak, nemcsak tataroz­ni meg cserepezni, de építeni is újra lehet azt a szerencsétlen há­zat, amelyiket a dűlő törzs meg a rengeteg gally felülről megkóstol. A hetvenhat éves nyugdíjas há­za, fája előtt összegyűlt a környék hadra fogható népe, lehettek vagy tízen. Magasan, két erős ág közé odaerősítettek egy rugdalókötelet, amelyiknek az a tulajdonsága, hogy traktort is bírnának vele húz­ni. Ez lehetett vagy húszméteres, és két részből állt. Tőből a Stihl fű­résszel nem merték kiberetválni az akácot, mert féltek attól, hogy eléri a keresztben átívelő villany­drótot. így jó négy méter magas­ban kezdték bontani a fűrészek a törzset. Közben meg-meghúztáka köteleket, és ahogyan haladt bel­jebb a vágás, reccsent egyre pana­szosabban az életéhez még most is ragaszkodó óriás. A fűrész még beljebb harapott, majd hirtelen hang hasított a levegőbe. a fa!- Húzzátok meg, de szigorú­an! Nekifeszültek a köteleknek a segítők, és egyszer csak méltó­ságteljesen szétszakadt a törzs, majd óriási robajjal a földhöz csa­pódott. Nem keresztben, se nem hosz- szában, hanem rézsútosan, aho­gyan a fűrész vágta meg az embe­rek húzták. Néhány sebes perc alatt a két fűrészes megfosztotta lombkoro­nájától őkéimét, és a gallyakat az út menti füves részre hordták. A főút újra szabad lett, és nem telt el egy szűk óra, a gurigák már az utánfutón zötykölődtek Kunhe­gyes felé Árpi bácsi rokonaihoz, ahol és akik a gázon kívül még olyan kazánnal is etetnek, ame­lyik jóízűen ropogtatja hamuvá meg pernyévé az arra érdemes akácfákat is, miközben meleggel fizet érte. D. SZABÓ MIKLÓS Tv-notesz Szolnok a Főtérben Múlt vasárnap nálunk járt a Főtér, a köztévé vidékpásztázó magazinja, s bár az ígéret úgy szólt, Szolnok és térsége jelenik meg a kép­ernyőn, az adásból az utóbbit kispórolták, így maradt csak a város, annak arcképe a maga értékes, szép és érdekes vonásaival. Mi tagadás, amit láthattunk, még az ott élő em­bert is meglephette - mennyi érték és szép­ség -, aki a mindennapok sodrásában talán nem figyel rájuk. Meglephette, mert formás felvételek, ügyes riportfilmek hozták köze­lünkbe, melyek javarésze a Szolnok Televí­zió munkatársaitól származott. Nélkülük aligha születhetett volna meg ez a Főtér! Ar­ról persze mit sem tehetnek, hogy mégsem dicsérhető feltétlenül az összeállítás, hisz volt, ami zavarta végül is a rokonszenves összképet. így a szerkesztői figyelmetlenség­ből adódó szükségtelen ismétlések, egyes té­mák — repülés, múzeum, víztisztító művek — többszöri előfordulása, ami azt mutatta, nem tudta a jobb kéz, mit is csinál a bal. Az­tán a kiábrándító műsorvezetés! Borbás Má­ria, akire az a feladat hárult, hogy összekap­csolja a különböző részeket, vezessen ben­nünket érdeklődést keltve, ezúttal - úgy lát­szott — csak a mosolyát hozta el Szolnokra, a tudását otthon felejtette, bántó felkészület­lenségről tett tanúbizonyságot. Különben többnyire nem csak ámuldozott volna azon, amit lát, naiv tudatlansággal - „csak ámu- lok, amit látok”, hajtogatta -, hanem épkéz­láb kérdésekre is tellett volna tőle. Akkor nem csak rábámult volna mondjuk a repülő­gép műszerfalára, mondván, mi ez a sok kapcsoló, s nem beszélt volna „embermeny- nyiségről”, amikor „betévedt” a városi tévé­be, hogy tájékozódjék az ottaniak munkájá­ról, s nem keresett volna közöttük sztárokat, feleslegesen. Az efféle idétlenségektől szíve­sen eltekintettünk volna. Mert önmagukban is beszéltek a munkák, melyeket ugyan nem sztárok készítettek, ám olyan ügybuzgó tele­víziósok, akik teszik dolgukat, akár szeré­nyebb eszközök ellenére is képesek minősé­get előállítani. Végül is minden esetleges ne­gatívum ellenére vonzó városkép született a képernyőn, pompás freskó, turistacsalogató a „vizek és művészetek városáról”, ami egy­általán nem baj, sőt! Egyébként a magazin a kezdetekben azzal a nemes szándékkal in­dult útjára, nagy rössel, hogy felfedezi ha­zánk egyes térségeit, tájait. Ahogy azonban most a szolnoki adásban tapasztalható, a köztévének mintha idővel megcsappant vol­na a kedve, kifáradt, elkedvetlenedett, és csak rutinból, megszokásból végezné dolgát. Ami azért is aggasztó, mert jóformán az egyetlen olyan magazin, amely igazán a vi­déket vállalta fel. valkó mihály A JÓ TERMÉS TITKA: GK VETŐMAG Kedvező előszezoni árakkal, tavaszi vetésre ajánljuk! ( NAPRAFORGÓ ) Magóg, Viki, Sonrisa, Rondo Goldie, Masai c KUKORICA J Szegedi TC 247, Szegedi TC 259 Szegedi TC 277, Borbála, Szegedi SC 278 Bella, Gabriella, Szegedi TC 367 Szegedi TC 358, Ella, Szegedi SC 348 Veronika, Katinka, Szegedi SC 428 Szegedi TC 465, Szegedi DC 488, Szegedi TC 513 l SZÓJA )rsZEMESCIROK)ÍSILÓCIROK)(SZUPÁNIFŰ} Stefi Otília GK Zsófia Róna 5 fj. Akklimat GK Csaba A vetőmag beszerzésről érdeklődhet: Csikós Zoltán /területi képviselő/ Mobil: 30/ 998-4762 GABONATERMESZTÉSI KUTATÓ KHT. 6726 Szeged, Alsó Kikötő sor 9. www.gk-szeged.hu szeqTd Tel.: 62/ 435-235 Fax: 62/ 434-163 .... " '■ ..............—.......................—....... . KI VÁLÓ MINŐSÉG KEDVEZŐ ÁRON! 2943 Bábolna, Mészáros u. 1. Tel: 34/569-224, Tel: 34/569-392, Fax: 34/569-306 BÁBOLNA TAKARMÁNY ORVOSI ÜGYELET Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Megyei Intézetének közleménye: * * * Az ügyelet ideje: március 16-án 7.00 órától március 18-án 7.00 óráig tart. Az ettől eltérő időpontokat külön jelöljük! SZOLNOK: Ügyelet szombaton, ünnep- és munkaszüneti napokon van. Központi körzeti ügyelet: Móra F. u. 9., tel.: 373-373. Ellátási te­rülete: Szolnok, Szajol, Rákóczifalva, Rákóczi- újfalu. Gyermekorvosi ügyelet: Móra F.íi. 9. Telefon: 423-102. Fogorvosi ügyelet szombaton és vasárnap 7- 19 óráig: Móra F. u. 9. sz. alatt (tel.: 373-373) Szolnok város lakossága részére. Martfű: Egészségügyi Központi Rendelő, Martfű, Lenin út 8. T.: 452-138 és 452-139. (szombaton 7.30-tól hétfő reggel 7.30-ig) Zagyvarékas, Szászberek: Körzeti ügyelet (pénteken 18 órától hétfő reggel 8 óráig): dr. Pomszlai Yvette Zagyvarékas, Thököly út 16/1. T: 490-231 és 06-30-303-3561. Tószeg, Tiszavárkony, Tiszavárkony- szőlő, Tiszajenő, Vezseny: Körzeti ügyelet (szomba­ton reggel 7 órától hétfő reggel 8 óráig): dr. Ónodi Lajos Tiszavárkony, Endre kir. u. 20. T: 436-436. Tiszaföldvár: központi ügyelet : Kossuth u. 139. Besenyszög körzeti ügyelet (pénteken 16 órá­tól hétfő reggel 8 óráig: dr. Bacsó Miklós Be­senyszög, Damjanich út 4. T: 06-60-386-985 és 487-074. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly, Hunyadfalva, Csataszög körzeti ügyelet (szombaton 8 órától hétfő reggel 8 óráig): dr. Zsótér Gyöngyi Kőte­lek, Szent I. tér. T: 496-004. Újszász körzeti orvosi ügyelet (szombaton 7 órától hétfő reggel 8 óráig): szombaton dr. Bal­ki Erzsébet Újszász, Szabadság tér 4. Vasár­nap: ár. Szóró Magdolna, Kossuth L. u. 1. Jászberény: Fogászati szakrendelés szomba­ton 9-11 óráig dr. Budai Gizella Jászberény, Le­hel V. tér 28. U. em. A hét végén több szakren­delés nem működik! Központi körzeti ügyelet (szombaton 8 órától hétfő reggel 8 óráig): Thököly u. 13., tel.: 412- 226. Ellátási területe: Jászberény felnőtt és gyermek lakossága. Gyermekorvosi ügyelet: Thököly u. 13., tel.: 412-184. Szombat: 9-től 12- ig, valamint 15-től 18 óráig, vasárnap és ünnep­nap: 9-től 12 óráig és 16-tól 18 óráig. Jászfelsőszentgyörgy: Hétközben és hétvégén folyamatosan dr. Varga Irma háziorvos Jászfel­sőszentgyörgy, Fő u. 59. T.: 57/420-339. Jánoshida: Körzeti orvosi ügyelet: dr. Sikli An­tal Alattyán, orvosi rendelő. Tel.: 461-025. Ellá­tási terület: Jánoshida, Alattyán. Jászalsószentgyörgy: körzeti ügyelet: dr. Gaj­dos Géza Jászalsószentgyörgy, Rákóczi u. 16. T: 06-30-414-6607. Jászboldogháza: Dr. Kiss Imre Arany J. út 4. Jászfényszaru: körzeti ügyelet: Hunyadi út 1. Jászszentandrás: körzeti ügyelet (szombat 7 órától hétfő reggel 8 óráig): Haladás út 10. T: 446-096. Jászárokszállás: körzeti orvosi ügyelet: dr. Tóth Tímea Jászárokszállás, Kisfaludy út 13. Ellátási területe: Jászárokszállás, Jászágó. Jászladány: (szombat, vasárnap 8 órától hétfő reggel 9 óráig): körzeü orvosi ügyelet: Petőfi Sándor út 1. Jászkisér: körzeti ügyelet: Ady E. u. 31. Jászapáti: (pénteken 19 órától hétfő reggel 7 óráig) körzeti ügyelet: István király u. 9. Tel: 06-20-9358-793 Ellátási terület: Jászapáti, Jász- ivány Pusztamonostor: (hétvégi ügyelet) orvosi ren­delő, dr. Dajkó György. Tel.: 57/421-007. Jászjákóhalma, Jásztelek, Jászdózsa: körzeti orvosi ügyelet: Jásztelek, Szabadság úr 86. T.: 06-60/487-648. Karcag: A háziorvosi intézet orvosi ügyelete: Széchenyi sugárút 27., telefon: 311- 233. Ellátá­si területe: Karcag, Berekfürdő. Kisújszállás: központi körzeti ügyelet: Nyár u. 7., tel.: 59/520-623. Ellátási területe: Kisújszál­lás, Kenderes, Bánhalma. Kunhegyes: (pénteken este 7 órától, hétfő reg­gel 7 óráig) Központi orvosi ügyelet: Dózsa Gy. út 4. Kunmadaras: (szombat reggel 7 órától hétfő reggel 7-ig központi ügyelet) Kunmadaras, Semmelweis u. 9. T.: 59/327-274. Mezőtúr: szombaton működő szakrendelés: fogászat: 8-tól 10 óráig, Kossuth u. 7-11. Hét vé­gén egyéb szakrendelések ügyeletet nem tarta­nak! Központi körzeti orvosi ügyelet: „PigaU” Városi Központi Orvosügyeleti Szolgálatot Ellá­tó BT., Mezőtúr, Kossuth L. u. 7-11. Ellátási te­rülete: Mezőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mesterszál­lás. Túrkeve: összevont városi ügyelet: Kálvin u. 3., tel.: 361-258. Törökszentmiklós központi körzeti ügyelet: Kossuth L. u. 126.1.e. 19. Ellátási területe: Tö­rökszentmiklós, Tiszapüspöki, Tiszatenyő. Fegyvernek: (pénteken 18 órától hétfő reggel 7 óráig) központi körzeti orvosi ügyelet: Felsza­badulás u. 128/a. Ellátási területe: Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba. Kengyel: körzeti orvosi ügyelet. Telefon: 06- 60-613-607. : dr. Sallai Ildikó Kengyel, Petőfi Sándor u. 1. Kunszentmárton: központi körzeti ügyelet: Mátyás király u. 21/a, telefon: 461-235. Ellátási területe: Kunszentmárton, Öcsöd, Szelevény, Csépa, Tiszasas, Tiszaug, Tiszakürt, Tiszaino- ka, Nagyrév, Cserkeszőlő. Cibakháza: körzeti orvosi ügyelet: dr. Maczkó Péter, Cibakháza, Szabadság út 23/a. Tiszafüred: központi körzeti ügyelet (pénte­ken 18 órától hétfő reggel 8 óráig): Nefelejcs u. 2-4., T.: 59/352-422. Ellátási területe: Tiszafü­red, - Kócs, -Örvény, Tiszaszőlős, Tiszaigar, Nagyiván, Tiszaörs. Abádszalók: dr. Matus Mária Abádszalók, Széchenyi út 6. T: 3SS-27S és 06-30-9554-647. Ellátási területe: Tiszaderzs. Tiszaszentimre, Újszentgyörgy, Tomajmo­nostora: T.: 06-30-475-3151. dr. Csemiczky Gyula Tiszaszentimre, Széchenyi u. 3. Tiszabura-Pusztataskony, Tiszagyenda, Ti- szaroff: T.: 06-20/490-8686 pénteken 17 órától hétfő reggel 8 óráig körzeti orvosi ügyelet; dr. Jakab László Tiszagyenda, Gorkij u. 61. T.: 06- 60/386-127. Tiszabő: pénteken 17 órától hétfő reggel 8 órá­ig. Háziorvosi ügyelet: dr. Jakab László Tisza­gyenda, Gorkij u. 61. T: 06-60/386-127. Kunhegyes: központi körzeti orvosi ügyelet: Dózsa Gy. u. 4., tel.: 59/326-800. Ellátási terü­lete: Kunhegyes. ÁLLATORVOSI ÜGYELET A Magyar Állatorvosi Kamara Jász- Nagy- kun-Szolnok megyei területi szervezetének MAGÁN-ÁLLATORVOSI KÉSZENLÉTI szol­gálata, csütörtökön délután 17 órától hétfő reggel 6 óráig, s az ügyeleti hét vége után kö­vetkező hét hétköznapjain (péntek reggel 6- ig) minden délután 17 órától másnap reggel 6 óráig: Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy, Puszta- monostor, Jászfényszaru: dr. Dunai Miklós Jászberény, Réz u. 5. T: 57-411-631. Jászárokszállás, Jászágó, Jászdózsa, Jászjá­kóhalma: dr. Urbán István Jászdózsa, Kinizsi u. 12. T: 06-30-269-6788. Alattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászboldog­háza, Jászalsószentgyörgy: dr. Szécsi Ágoston Jánoshida, Fű u. l.T: 57-458-072. Jászapáti, Jászivány, Jászszentandrás: dr. Hoblyák József Jászszentandrás, Akácfa u. 4. T: 57-447-221. Jászkisér, Jászladány: dr. Szűcs Antal Jászki­sér, Vágóhíd u. 14. T: 57-450-602 és 06-20-997- 2238. Zagyvarékas, Szászberek, Újszász: dr. Cseh Gábor Újszász, Erkel E u. 38. T.: 56-366-354 és 06-30-207-8622. Hunyadfalva, Csataszög, Besenyszög, - Palo­tás, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Böh­mer Péter Kőtelek, Kossuth u. 35. T.: 56-496-413 és 06-20-339-3359. Törökszentmiklós, Tiszapüspöki: dr. Hor­váth István Törökszentmiklós, Széchenyi u. 15. T: 56-394-112. Fegyvernek, Tiszabő, Kuncsorba, Örményes: dr. Varga Mihály Fegyvernek, Kossuth út 28/a. T: 06-309-250-556. I. ügyeleti tér.: Szolnok, Szajol: dr. Vissi Fe­renc Szolnok, Vörösmező u. 223. T: 56-423- 092 és 06-20-964-7890. II. ügyeleti terület: Szolnok, Tiszavárkony, Tiszajenő, Tószeg: dr. Szűcs Imre Szolnok, Csaba u. 43. T: 56/210-543 vagy 06-30/9746- 323. Kengyel, Tiszatenyő, Martfű, Rákóczifalva, Rákócziújfalu: dr. Kis Ferenc Szolnok-Szanda- szőlős, Vörösmező u. 73. T: 421-997. Nagyrév, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő: dr. Nagy Lajos Csépa, Béke u. 54/a. T: 56-323-010. Cibakháza, Tiszaföldvár: dr. Balogh István Ti- szaföldvár, Bajcsy-Zs. u. 45. T: 56-470-237 és 06-30-938-6184. Kunszentmárton, Mesterszállás, Öcsöd, Me­zőhék, Kungyalu: dr. Tálas Sándor Kunszent­márton, Bethlen G. u. 23. T.: 56-461-478 és 06- 30-9157-302. Kunhegyes, Kenderes, Tiszagyenda, Bánhal­ma, Tiszaroff, Tiszabura: dr. Erdélyi Iván Kun­hegyes, Kossuth út 49,/a. T: 59-326-793. Karcag, Berekfürdő: dr. Magyar György Kar­cag, Hajnal u. 2. T: 59-313-260 és 06-30-852- 0465. Tiszafüred, Tiszaszőlős, Tiszaszentimre, To­majmonostora, Újszentgyörgy, Abádszalók, Tiszaderzs: dr. Vörös János Abádszalók, Dar­win út 3. T: 59-355-214 és 06-30-9586-625. Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván, Kunmadaras: dr. Sinka Nándor Kunmadaras, Karcagi út 21/a. T: 59-327-830 és 06-30-9258-653. Mezőtúr, Kétpó: dr. Lázár József Mezőtúr, Pe­tőfi u. 9. T: 56-350-435 és 06-30-9782-286. Túrkeve: dr. Bodó Péter Túrkeve, József A. u. 16. T: 56/361-051 vagy 06-20/9751-073. Kisújszállás: dr. Tóth István Kisújszállás, Ken u. 4. T: 59/322-978.. * * * ÁLLAMI ÁLLATORVOSI (Csak HATÓSÁGI munkavégzés: állatszállítás végzése és beje­lentési kötelezettség alá tartozó fertőző állat- betegségek gyanújának bejelentése péntek 13.30-tól hétfő 7.30-ig. Szombati, vasárnapi állatszállítást legkésőbb (most csütörtök) 12 óráig kell bejelenteni az ügyeletes hatósági állatorvosnál.) Szolnoki kerület (tel.: 56/413-135): Beseny­szög, Csataszög, Fegyvernek, Hunyadfalva, Kengyel, Kőtelek, Martfű, Nagykörű, Rákó­czifalva, Rákócziújfalu, Szajol, Szászbe­rek, Szolnok, Tiszabő, Tiszajenő, Tisza­süly, Tiszatenyő, Tiszapüspöki, Tiszavár­kony, Tószeg, Törökszentmiklós, Újszász, Vezseny, Zagyvarékas: dr. Böhmer László Szolnok, Ibolya u. 27. T: 56-426-442 és 06-20- 9126-935. Karcagi és tiszafüredi kerület: Karcag, Kun­madaras, Kunhegyes, Kenderes, Bánhalma, Tiszagyenda, Tiszaroff, Tiszabura, Tiszafü­red, Tiszaszőlős, Tiszaszentimre, Tomajmo­nostora, Újszentgyörgy, Abádszalók, Tisza­derzs, Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván: dr. Gyöngy Ferenc Nagyiván, Fő út 58. T: 59-415- 242 és 06-30-9582-025. Jászberényi kerület: Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászágó, Jászárokszállás, Jászberény, Jászboldoghá­za, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jász­fényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jász­kisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jászte­lek, Pusztamonostor: dr. Szebeni Benő Jászte­lek, Szabadság u. 15. T: 57-462-091 és 06-20- 311-0121. Körzet: Mezőtúr, Túrkeve, Kisújszállás, Kuncsorba, Örményes, Kétpó: dr. Tóth István Kisújszállás, Ken u. 4. T: 59-322-978 és 06-30- 9853-723. Tiszaföldvár, Cibakháza, Nagyrév, Tiszaino­ka, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő, Kunszentmárton, Öcsöd, Mesterszállás: dr. Tálas Sándor Kunszentmárton, Bethlen G. u. 23. T: 56-461-478 és 06-30-9157-302. Állatgyógyszertár: Pharm-Ami Állatgyógy­szertár Szolnok, Magyar u. 7. T.: 422- 042. (H.- P.: 8.00-12.00 és 15.00-18.00 és Sz.: 8.30- 12.00). Állatgyógyszertár: Szolnok, Arany J. u.l4/a. Tel/Fax: 373-567. (H-P: 8.00-12.00, 14.00-18.00 és Sz.: 9.00-12.00) GYÓGYSZERTÁRAK Szolnokon a Kossuth (Kossuth tér 7-8.) az ügyeletes gyógyszertár. A Fehér Kereszt, valamint az ügyeletes gyógy­szertár munkanapokon este 8 óráig van nyit­va. Az ügyelet este 8-tól zárt ajtó mellett tör­ténik. Vidéki gyógyszertári ügyeletek: Jászapáti: szombaton az István Király, vasár­nap a Megváltó; Jászárokszállás: Agóra; Jász­berény: Kőhíd; Karcag: Betánia; Kisújszállás: Gólya; Kunhegyes: Magyar Korona; Kun­szentmárton: Kéki; Martfű: Arany Főnix; Me­zőtúr: Városháza; Tiszafüred: Reménység; Túrkeve: Magyar Korona; Törökszentmiklós: Fontana az ügyeletes gyógyszertár. TEMETKEZÉS Kegyelet Temetkezés. Ügyeleti halottszállítás a nap 24 órájában. Telefon: 56/421- 323. Pietas Temetkezés: Halottszállítás éjjel- nap­pal. Telefon: 06/60/386-744. Keresztesi és Társa Bt.: Éjjel-nappali ügyelet, teljes körű ügyintézés. Telefon: 56/477-052 vagy 06-60-305-949.

Next

/
Oldalképek
Tartalom