Új Néplap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-07 / 32. szám
4. OLDAL SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL 2002. Február Z, csűrömok Pénzjutalom a „legszebbeknek Toldy Ferenc-érme a Pacsirtadalért A szebb, lakhatóbb városrész nem csupán óhajuk a Széchenyi- városrészben élőknek, tesznek is érte. Ez meglátszik a közterületek rendben tartásán is. Az itt élők sok társadalmi munkát is végeznek lakókörnyezetükben. A „szebb, lakhatóbb városrész” gondolatát szolgálja az emeletes házak esetében a több éve eredményesen működő „Virágos erkélyek” elnevezésű verseny. A családi házak tulajdonosainak szól a „Tiszta udvar, rendes ház” és a „Tiszta utca” mozgalom, amely a közeljövőben indul. A benevezéshez szükséges tájékoztatót hamarosan mindenki megkapja. Az első három helyezett pénzjutalomban részesül. A táblák odaítéléséről - az ingatlantulajdonosok véleményére is számítva - egy zsűri dönt majd, a látottak alapján. A „kisgyepi” térség lakói évről évre bizonyítják a virágos előkertekkel és a tiszta udvarral, hogy felkészültek a versenyre, pikő károly, szolnok Egy aláírásért mindent? Múlt hét pénteken 12 éves kisfiam és barátai a Plazában nézelődtek. A mozgólépcső mellett felnőttek állították meg őket és azt kérték tőlük, írják alá a Budapestről induló országos kezdeményezés alapján olimpiát támogató nyilatkozatot. A gyerekek nem akarták ezt, mert szerintük ők ehhez kicsik, és egyébként sem tudják még eldönteni, hogy ez jó-e vagy sem. (Gyermekem korának megfelelő fejlettségű, tehát semmiképpen nem lehetett nagykorúnak nézni.) Ennek ellenére az ott lévők együttes rábeszélésére aláírták az eléjük tett papírlapot. Kérdezem én, mint szülő: mi szükség van az olimpia ilyenfajta népszerűsítésére Magyarországon? Természetesen az él- és tömegsportot támogatom, annak ellenére, hogy Szolnokon is inkább a sportpályák megszüntetésére van példa, mint újak megépítésére. (Nem felújításra gondolok.) A gyerekekkel folytatott eljárást tisztességtelennek tartom. Remélem, az így összegyűlt aláírások alapján Szolnokra is jut az olimpiai rendezvényekből, amennyiben Magyar- országon lesz 2012-ben! _________________________hossö mari*, szolnok Ti zenegy év után A megyei nyugdíjasok kulturális és érdekvédelmi egyesülete fennállásának tizenegyedik évét zárta az elmúlt év decemberében, és először érte az a megtisztelő lehetőség, hogy megyei szinten, nyilvánosan bemutatkozhasson. A megyei közgyűlés napirendjére tűzte azt az összefoglaló anyagot, amelyben tevékenységünkről számoltunk be. Az egyesület életével a szakbizottságok is megismerkedtek, majd az anyag szóbeli kiegészítésére a közgyűlésen személyes lehetőséget kaptam. Elnökségünket örömmel töltötte el, hogy a képviselt ötezres tagság életéről, az életminőségük javításáért, magányérzetük oldásáért végzett munkánkról, érdekeik védelmében tett erőfeszítéseinkről megyei fórumon számolhattunk be. A közgyűlési határozat megköszönte az egyesület tevékenységét, és támogatásáról biztosította. A határozatot a megye minden önkormányzatához, polgár- mesteréhez eljuttatták. Őszintén reméljük, hogy a figyelem felkeltésén túl szorosabbá válik a helyi nyugdíjasklubokkal való kapcsolattartás, közvetlenebb, őszintébb kapcsolat alakul ki. A lakosság, bárhol is él, elöregszik, elmagányosodik, létszámában, arányában nő az idős, beteg emberek tömege. A mégyeszerte működő nyugdíjasklubok ezeket a társaságra vágyó, hasznos és értelmes elfoglaltságot kereső embereket célozzák meg, értük, lelki és fizikai egészségük megóvásáért dolgoznak. Az egymás felé nyújtott kezek akár jelképek is lehetnének: a kölcsönösen megteendő lépéseket sürgetik, találjon egymásra a magányos, idős ember és az értük munkálkodó közösség! DEMÉNY ISTVÁNNÉ MEGYEI ELNÖK A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások — a levélíró előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával — szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Budapesten, az ELTE Bölcsészettudományi Karán, szép ünnepség keretében dr. Kovács Sándor Iván professzor (egykoron túri diák) átadta a Toldy Ferenc Irodalmi Társaság díjait, a Toldy-érméket. Az irodalmi társaság három szekcióban — tanári, irodalomtörténeti és közművelődési vonatkozásban — értékelt műveket. A díjazottaki egyike a Mezőtúron élő Tóth Boldizsámé nyugalmazott középiskolai tanárnő, aki „Pacsirtadal” című könyvével méltán Htfvta ki a közművelődési tagozat elismerését. A könyv a Mezőtúr határában egykor működő huszonnégy tanyai iskola múltjáról, életéről, a tanyai pedagógusokról ad őszinte, lebüincselő, színes, gazdag képet, saját élményekre támaszkodva. Főszereplője Tóth Terézia, a könyv írójának egykori tanítónője, aki harmincnyolc éven át szolgált nagy belső intenzitással a pó- iszíki tanyai iskolában. A szerző áldozatos, önként vállalt, hiteles gyűjtőmunka után állította össze a memoárkötetet, amelyet egykori tanítványok és tanítók emlékezései tesznek hitelessé és lélekemelővé. Ezt egészíti ki a rengeteg korabeli fotó. A művet méltató Szabó Ferenc - Békés megyei nyugalmazott múzeumigazgató — akkor még nem tudta, hogy Tóth BoldizsárTériké, a nyugalmazott középiskolai tanár, kezében a Toldy-érme né már ötkötetes szerző. Első könyvét dr. Homoki Nagy Istvánról, a Kossuth-díjas természetfil- mezőről írta 1994-ben, aki Mezőtúron nem csak számtalanszor tartózkodott, fotózott, hanem itt is született. Második munkája a „Pacsirtadal” (1998), melyet most díjaztak. Ezt követte a „Pacsirta- dal újra szól” (2000), majd az „Amiről a pacsirta énekelt” (2001) és a „Cserkészliliom gyökerei és virágai Mezőtúron” (2000) című kötetek. Gratulálunk a szerzőnek tiszta szívből, és megköszönjük áldozatos munkásságát, azt, amit az elfeledett tanítók, tanárok, iskolák, ifjúsági szervezetek jövőt építő kisugárzásáról mesélt nekünk. KIESNÉ MIKES ÉVA, MEZŐTÚR Oka és célja a környezet védelme Kisvárosban élő olvasónk panaszolja, hogy pénztárcába vágó döntést hozott lakóhelye önkormányzata, amikor bevezette a szervezett szemétszállítást. Véleménye szerint ebben az intézkedésben az a bökkenő — s ezzel a település lakóinak többsége is egyetért —, hogy nem keletkezik a háztartásokban olyan szemét, amit ne tudnának otthon megsemmisíteni, ami szállítást igényelne. Most tehát olyanért adnak ki pénzt, amiért ellenszolgáltatást nem vesznek igénybe. Ő személy szerint még egy marék szemetet sem rakott ki. Mint egyedül élő, idős ember, a nyugdíja 34 ezer forint, s mire rendezi a rendszeres havi fizetnivalókat, jó, ha megmarad a nyugdíja fele. A szemétszállítás havi díja nagyon hiányzik a konyhapénzből. Igazságtalannak érzi a rendelkezést. * A családi házban élők — különösen vidéken — úgy gondolják, szükségtelen volt meghozni ezt az intézkedést, hiszen nekik eddig sem okozott fejfájást a háztartási szemét elhelyezése, s ezután sem okoz. Nehezen fogadják el az új helyzetet. A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XL1II. számú törvény előírja, hogy azokon a településeken, ahol kétezer vagy afölötti a népességszám, kötelező január 1-jé- től a szervezett szemétszállítás. Az előírások betartása érdekében a helyi önkormányzatoknak is meg kellett alkotniuk saját rendeletüket. A törvény azt mondja, hogy a hulladékkezelési közszolgáltatást kötelezően ellátandó közszolgáltatásként kell megszervezni, amelyért a lakosságnak díjat kell fizetni. A szervezett szemétszállítás bevezetésének egyébként hosszú távra tekintő környezetvédelmi okai vannak, egyben az európai uniós követelményeknek is igyekszik megfelelni. Ha egy háztartásban a szemétszállítási díj megfizetése nagy teher, elviekben van lehetőség arra, hogy az önkormányzat szociális osztálya támogatásban, illetve kedvezményben részesítse a kérelmezőt. ■ KITÜNTETETT ÓVODA. A magyar kultúra napján a tiszaföldvári önkormányzat képviselő-testülete „Ti- szaföldvár Város Kulturális Szakmai Díja” kitüntetést adományozott a Belterületi Óvoda kollektívájának kimagasló munkájáért, ezen kívül a sikeres környezetvédelmi nevelésért és az ehhez kapcsolódó óvodai berendezések modernizálásáért, valamint a játszóudvarok teljes felújításáért pénzjutalomban is részesült. Az elismeréshez a szülők gratulálnak és további sikereket, eredményeket kívánnak céljaik megvalósításához. BEKÜLDÖTT FOTÓ Istállóba kényszerítve Betlehem városában,/rongyos istállócskában,/siessünk, ne késsünk,/hogy még ezen éjjel oda érhessünk... énekeltük a karácsonyi éjféli mise varázslatában. Méltatlan születési hely ez Isten-ember számára, még akkor is, ha istállócskának becézzük. Istállónk nekünk is volt. Két tehén, a Bimbó meg a Kicsi volt bekötve. Tehénistálló volt. Illés bátyáméknak két lovuk volt, a Szmima meg a Bolygó, otthonuk a lóistálló volt. Neppel méltósá- gos úréknál - ő nagybirtokos volt - külön-külön istállója volt a teheneknek, lovaknak, az ökröknek. A huszadik század azután istállóba kényszerítette a versenyautókat és versenyzőiket. Nem járt jobban két neves profi bokszolónk sem, ők is istállólakók lettek a többi sporttársukkal együtt, így emlegetik őket. Hogy mit hoz majd a holnap? Még megérjük, hogy egyik labdarúgó- istálló küzd a másik legénységével. Méltatlan elhelyezés, megnevezés sportolók számára, méltatlan újítás a kommunikációban... VARGA BÉLA, SZOLNOK A hagyományápolás arculatformáló erő „Az igazi iskola túllép saját kerítésén, szavát messze vidéken is meghallják” — írta Móricz Zsigmond, aki névadója volt az 1946-os alapítástól szeretett gimnáziumunknak s melyet — kisújszállási névcserével — 1952-ben Bercsényire változtattak. Ennek éppen ötven esztendeje. Kevésbé ismert, hogy - szép emberi gesztust téve - dr. Marton József (1908—1981) református lelkész-szobrász a névadással egy időben a gimnáziumnak adományozta az általa készített Bercsényi Miklós főgenerális gipsz szoborportréját. Időközben az iskolaépület földszinti aulájában elhelyezett szobor a gimnázium alapszimbólumává vált. Diákgenerációk sora véste mélyen a szívébe a kapott ösztönzést arra, hogy méltó legyen a névadóhoz: emberségben és magyarságban, műveltségben és állhatatosságban a megtépázott haza iránt. Öt éve, hogy - a szükséges restaurálást elvégezve - Györfi Sándor Munkácsy- és Mednyánszky- díjas karcagi szobrászművész bronzba öntötte, s az iskola udvarán méltó helyre került. Mindez a Képző- és Iparművészeti Lektorátus, a megyei közoktatási alapítvány és Törökszentmiklós önkormányzata támogatásával valósult meg. Előtte, a jubileumi évben 4 ugyancsak pályázati pénzből — elkészült Györfi Sándor bravúros Bercsényi-domborműve (a képen), amely az iskola Almásy úti falát díszíti. Akkoriban nagy tevékenységi lázban égtünk. Iskolazászlót, címert készíttettünk és avattunk: áldással és szenteléssel. Megjelent a Bercsényi Jubileumi Évkönyv. Bercsényi-bált rendeztünk a Pro Scola Bercsényi Alapítvány javára. Rendszeressé vált az emlékművek koszorúzása. Volt jelvényünk, emblémás pólónk, amit diákjaink büszkén viseltek, és Bercsényi Diákharsona címmel újságunk is. Szép kapcsolat létesült - odva-vissza látogatással - a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Elméleti Líceummal. Intézményi kitüntetést létesítettünk az ezt igazoló, művészeti értékű (Györfi Sándor készítette) emlékéremmel, okirattal, mely befogadó jellegével folyamatosan működött. Ezáltal is tapasztalhattuk, mit jelent az intézményhez való tartozás szálainak erősítése. Az ópusztaszeri közös kirándulás ugyanígy. A magyar kultúra napja nem múlhatott el gimnáziumi műsor, kitüntetés és fogadás nélkül, melyet magunk rendeztünk. Nem tudom, mi maradt meg a felvillantottakból. De azt — immár külső szemlélőként — szomorúan tapasztalom, hogy több mindent a feledés vagy feledni akarás homálya takar. Fájlalnám, ha ez végleges lenne. Fájlalnám, ha Bercsényi-szimbólumok iskolai kultusza csökkenne, vagy - alig merem leírni - semmivé válna. Fájlalnám, ha a Bercsényi Miklós Gimnázium arculata - bár egyetlen vonással is - veszítene varázsából. Mert tudom — s velem együtt sokan vallják —, hogy arculat nélkül nincs vonzó és igényes színvonalú iskola. Hogy ne így legyen, abban a szimbólumokkal építkező, hagyományokat tisztelő és szerető iskola nagyon sokat tehet a diákokért s magunkért is. DR. SZABÓ LAJOS __NY. GIMNÁZIUMI IGAZGATÓ, KISÚJSZÁLLÁS Sz emtől szembe Szánhúzó orosz szamojéd kutyám kiszökött az utcára. Aki a kutyákhoz egy kicsit is ért (és ilyenek bőven vannak a környékünkön), tudják, hogy egy emberbarát, nagy mozgásterű, jámbor fajtáról van szó, amely azzal tölti idejét, hogy szaglászik, barátkozik. A környékből a gyerekek bejártak az udvarunkra megsimogatni, soha senki panaszt nem tett rá. Egy reggelen - amikor szintén kiszökött -, arra lettünk figyelmesek, hogy nagyon bánatosan ül a ketrece előtt, és most - érdekes módon - be akart menni. Közelebb érve hozzá, megdöbbenéssel láttuk, hogy súlyosan megsérült a bal szeme. Kutyánkat orvoshoz vittük. Altatás, röntgen, szemmütét következett, majd megkaptuk a szakvéleményt, amiben az állt, hogy egy közelről leadott célzott lövedék olyan erővel vágódott a szemgolyóA nagy értékű házőrző egyik szemét ef vesztette ba, hogy benne is maradt az üregben. Az értékes kutya örökre meg- nyonwrodott az emberi kéztől Értetlenül állok a történtek felett, és csak tanácsolni tudom, hogy Szandaszőlősön mindenki vigyázzon a családtaggá szelídült háziállataira, a gyerekeire és saját magára, mert egy elvetemült gonosztevő él közöttünk, aki mindenre képes lehet! ________[NÉV ÉS ClM A SZERKESZTŐSÉGBEN)
