Új Néplap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-06 / 31. szám

2002. Február 6., szerda 13. OLDAL S P . o R . I Mozgolódó vetélytársak A labdarúgó csapatok osztálybesorolástól függetlenül zsi­nórban játsszák előkészületi mérkőzéseiket. Nincs ezzel másként megyénk reprezentánsa, az NB 1. B Keleti-csoport­jának harmadik helyén tanyázó Szolnoki MÁV Neusiedler gárdája sem, mely kedden a Szegedet fogadta, csütörtökön (14 óra) pedig a Vegyiművek pályán az NB I-es Vasast látja vendégül. Bár az együttes mindennapjairól rendszeresen tá­jékoztatjuk olvasóinkat, ám a vetélytársak felkészüléséről, igazolásairól eddig keveset hallhattunk. Szolnok Alapszakasz A tavaszi első fordulóban az egykori szolnoki futballista, Pál József dirigálta sereghajtó, az Erzsébeti SMTK látogat a Tisza- ligetbe. Nos róluk változatlanul kevés információval rendelke­zünk, s csupán annyit sikerült kiderítenünk, hogy a Kispest- Honvéddal folytatnak tárgyalá­sokat egy fiókcsapati szerződés reményében. A REAC együtte­sének kispadján váltás történt a télen, Simon Tibor Sopronba tá- voztával Kutasi Róbert lett a fő­nök, akinek munkáját az októ­berig Szolnokon tevékenykedő Csábi József segíti. Két játékos elköszönt - Fehér és Javrujan (Sopron) - a klubtól és kettő - Kovacsics (MTK), Lilik (FTC) - érkezett Rákospalotára. A lista­vezető Békéscsabánál lényege­sen kisebb volt a mozgás: Dajka Lászlót a klubhoz ezer szállal kötődő Pásztor József váltotta a kispadon, jött a Fradiból Vámos kapus, valamint tárgyalnak a kispesti Nagy Szabolccsal és a román Matával. Az ősszel meg­szokott együttesből tavasszal egyedül Csirics kapus hiányzik majd. Felsőházba készülők A felsőházi rájátszásban (1-6. he­lyezett) már csak hét csapat kö­zül kerülhetnek ki az ellenfelek, hiszen az ESMTK, Monor, Fót és Kecskemét elvérzett az alap­szakasz során. A hírek szerint Diósgyőrben óriási a bizonyta­lanság, s ennek ismét anyagi okai vannak. Amennyiben a jelenleg zajló szponzori tárgyalások si­kerrel végződnek, Reszeli Soós István és az ex-debreceni edző, Pajkos János kezébe kerül a mar- sallbot. Eddig egyedül az egri Nagy G. került a borsodi megye- székhelyre, viszont Márkust, Já- gert és Konhyát szabadlistára tet­ték a DFC-nél. Egerben is „króni­kus” pénzhiányt emlegetnek a szurkolók, ráadásul Szombat­helyre távozott az eddigi sikerko­vács, Szentes Lázár. Helyére egy­kori győri csapattársa, Hannich Péter érkezett, aki hozta magával a hajdani tiszakécskei gólzsákot, Bállá Mihályt. Igaz, így is nehéz tavasz elé néz a gárda, hiszen Szabó (DVSC), Horváth (Hala­dás), Filó (Videoton) és Nagy (Diósgyőr) is búcsút intett a he­vesi megyeszékhelynek. Jelenleg ugyan nincs a felsőházi ráját­szást jelentő első hatban a Nyír­egyháza, ám téli erősítéseiket nézve odakerülhet. A Balassa­gyarmatról szerződtetett Kiss Károly edző magával hozta For­gót és Rubint, érkezett az NB li­es és NB III-as góllövő-lista veze­tője, Farkas (Jászberény) és Nagy Sz. (Balmazújváros), vala­mint Szlovákiából Boros. A BKV Előre új mestere Urbányi István lett. A fővárosi alakulat kerete fo­lyamatosan változik, attól függő­en, kiket kap kölcsönbe az együt­tes az MTK-tól. Talán az összes klub közül Csepelről érkeztek a legriasztóbb hírek: a pénz elfo­gyott, az eddigi edző, Détári La­jos Kispestre költözött, s már az is csodaszámba menne, ha az ed­digi keretet sikerül együtt tartani. Ezek után nem lehet azt monda­ni, hogy irigylésre méltó helyzet­ben van az új szakvezető, Török József. Előkészületi mérkőzés Szolnoki MÁV Neusiedler- FC Szeged 6-1 (3-0) Vegyiművek pálya, 100 n., v.: Föl­di Szolnok (I. félidő): Balázsy - Gelbman, Gradinariu, Balogh, Romanek - Ivitz, Kádár, Bány, Pelles - Kiss R, Németh Gy. II. fél­idő: Rézsó - Bábik, Antal, Balogh (Gelbman), Romanek - Mile, Fe­dor, Novák, Szabó T. - Németh Gy., Kotula. Edző: Vágó Attila Gólszerzők: Németh Gy. 2 (3., 56.), Romanek (25.), Ivitz (36.), Kotula (47.), Szabó T. (54.), ill. Dóra (63.) A találkozó második félórájá­ban elkapta a ritmust a hazai együttes és nem egész harminc perc alatt négy gólt is berámolt a lelkes szegedi fiatalok hálójába. Már mindenki a játékvezetői síp­szót várta, mikor Balogh Pál térdsérülést szenvedett. _____________________________________(PELEI) Spo rthírek röviden TÉVEDÉS ÁLDOZATA. Ri­chard Pound, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség el­nöke nyilvánosan kért elnézést a doppinggyanúba keveredett Kristina Smiguntól. - Az észt sí­futó tévedés áldozata lett - mondta a WADA vezetője. - Az olasz labor ugyanis a minta elemzésénél azt hitte, hogy egy férfiról van szó. PELÉ MEZE. Márciusban bo­csátják árverésre Pelé legendás 10-es mezét, melyet az 1970-es labdarúgó-világbajnokság dön­tőjében viselt. A brazilok 107 ezer néző előtt a mexikóvárosi Azték-stadionban 4-1-re nyertek Olaszország ellen, az első dél­amerikai találatot Pelé szerezte. A felajánló az olasz Roberto Ro- sato volt: Pelé vele cserélt mezt a lefújás után. FERGUSON MARAD. Brit lap értesülés szerint legalább még egy évig Sir Alex Ferguson marad a Manchester United labdarúgó- csapatának vezetőedzője. A The Sun úgy tudja, hogy a 60 éves skót szakember, aki az idény vé­gén vissza akart vonulni, az utóbbi hetek sikerei következté­ben meggondolta magát. A no­vemberi és decemberi mélyrepü­lés után az MU újra remekel a Premier League-ben, s már hetek óta a tabella élén áll. HOSSZABBÍTÁS. A svéd láb darúgó-szövetség 2004. decem­ber 31-ig meghosszabbította a magyarokkal egy Eb-selejtező- csoportban szereplő válogatott két szakvezetőjének, Tommy Sö- derbergnek és Lars Lagerback- nek a szerződését. MŰTÉT ELŐTT. Várhatóan még ezen a héten gerincműtéten esik át Michael Klim, az ausztrá­lok világklasszis úszója. A 24 éves versenyző ezért nem indul el az április 3-7. közötti moszk­vai rövid pályás világbajnoksá­gon és a júliusi, manchesteri Nemzetközösségi Játékokon sem. A 100 méteres pillangó­úszás világcsúcstartója Sydney­ben két arany- és két ezüstérmet nyert. A tavalyi fukuokai vb-n a gyorsváltókkal végzett az élen, 1998-ban Perth-ben négyszer áll­hatott a világbajnoki dobogó leg­felső fokára, kétszer lett máso­dik és egyszer harmadik. Szombaton rangadót játszanak Szombaton újabb kört játszanak a csapatok a férfi bajnokságban. A 17. fordulóban lesz vasi rangadó a Falco és a Körmend között, ám a legnagyobb érdeklődés a Mól Szolnok szé­kesfehérvári vendégszereplését kíséri. Kosárlabda __ A napokban változás történt az Albacomp állo­mányában, ugyanis megköszönték a horvát Zo­ran Antics szolgálatait, helyére egykori gólzsák­jukat, Robert Shannont iga­zolták vissza. A „pálcikalá­bú” amerikait nem kell be­mutatni, hiszen három al­kalommal nyert már a kék­fehérekkel bajnoki címet. Hír a szolnokiak háza tájá­ról, hogy az MKOSZ illeté­kese feljelentette a klubot a szombati meccsen történ­tek miatt, aki nem tudná, Váradi játékvezető a közön­ség egy részének minősíthe­tetlen viselkedése miatt, percekre megállította a játé­kot. A szövetség fegyelmi bizottsága ezekben az ese­tekben pénzbüntetéseket szokott kiszabni. Ám a leg­közelebbi hasonló esetben akár még a pályabetiltással is számolhat a szolnoki klub. Szombatra egyébként szép számmal várhatók az Olaj-drukkerek Szé­kesfehérvárra. Az egyesület által szervezett szur­kolóbuszok - rendőri kísérettel - 13 órakor star­tolnak a Pelikán Szálló parkolójából. A járműre csak azok szállhatnak fel, akik előzetesen befizet­ték a költségeket, és szerepelnek a listán. Újabb utasokat már nem tudnak fogadni, ugyanis min­den hely elkelt. Sztárcsapat az Olaj-csarnokban Budapesten elkészítették a női Magyar Kupa finá­léjának programját. Eszerint az elődöntőben el­kerülte egymást a két nagy rivális, a PVSK és a GYSEV-Ringa. A rendre nagy érdeklődéssel várt négyes döntőt Pécsen bonyolítják le — ugyanis ők nyerték a rendezés jogáért kiírt licitet. A Lauber Dezső sportcsarnokban március 13-án először Szekszárd—GYSEV-Ringa, illetve Diósgyőr— PVSK mérkőzésekre kerül sor. Másnap délután fél négykor az előző napi két vesztes, este hat óra­kor pedig a két győztes találkozik egymással. Em­lékeztetőül, tavaly Sopronban játszották a finálét, akkor a Pécs nyert a soproniakkal szemben. Apropó, GYSEV! Szombaton 17.30-kor a zöld- sárja sztárcsapat szerepel a Tiszaligetben a MAV-Coop vendégeként. Róluk még annyit, hogy mindezt megelőzve szerdán Isztambulban a Fenerbahcéval játszanak Euroliga-meccset. Egy biztos, túl frissek nem lesznek Seresék Szol­nokon, ettől függetlenül ők számítanak a bajno­ki derbi toronymagas esélyesének. Palkovits Ta­más, a cooposok trénere szerint nem a legjobb előjelekkel készülnek a jelenleg kiváló formá­ban lévő soproniakkal szemben. Tőle tudjuk, hogy Szőke Ildikó, még nem teljesen heverte ki vírusos betegségét, Berkó Edit és Szabó Bea egy­aránt sérüléssel küszködik, abban bízik edző­jük, hogy mindhárman felépülnek szombatra és az elkövetkező roppant fontos találkozókra. Tudniillik a jövő héten Diósgyőrben, majd rá egy hétre hazai pályán a Szekszárd ellen lép pá­lyára a szolnoki hölgykoszorú. __________________________________________________________(VÉCÉÉI Shannon (balra) és a jobbszélen Lapov csapattársak voltak az Albacompnál, szombaton azon­ban egymás ellen küzdenek fotói archív Teremfoci Jászberény Valósággal megtáltosodott a hát­só régióban tanyázó Dermesztő, hiszen múlt heti meglepetésgyő­zelme után ezúttal gólzáporos diadalt aratott. Eredmények: Ho­tel Lehel—Eurotech 3-4, Kulacs- Dermesztő 1-7, Tűzoltók-Pro- fext 3-2, Szikla-Partner+torlás 2-4, Csizmadia-Con-currencia 2-3, Casinó-Berény Barátok 3- 4, Metallica-Flex-Coop 1-3, Viktórió-Proxima 5-1, Geo- gép—T-Plasztik 1-5. Az állás: 1. Viktórió 30, 2. Con-currencia 25, 3. T-Plasztik 24,4. Eurotech 23 (30-21), 5. Flex-Coop 23 (24- 17), 6. Berény Barátok 22 pont. Karcag Az első hat helyezett egyaránt bevasalta a három bajnoki pon­tot, így köztük nem változott az állás, ám az Üveg vereségével le­szakadt az éllovasoktól. Eredmé­nyek: Horiko-Gimnázium 4-2, Brazil-Szuperinfo 4-3, Bömös- Devils 1-6, Família-Ohió 9-1, Gladiátorok—Kamion 0-8, Strom—Torony 0-3, Öregfiúk- Üveg 9-6, Weld-BSK 0-3. Az ál­lás: 1. Torony 44, 2. Família 43 (79-24), 3. Brazil 43 (73-33), 4. BSK 35,5. Öregfiúk 33,6. Devils 28 pont. Rákóczifalva A tizenegyedik fordulóval befe­jeződtek a csoportmérkőzések, a hét végén már a helyezésekért zajlanak a küzdelmek. Eredmé­nyek-A-csoport: Ferrum-Diegó 6-2, Borovi—Netovább 9-1, Csontos—Szösz 10-2, Nádas­kocsma—Ramexa 4-3, Medical— Gumiker. Az állás: 1. Ferrum 27, 2. Borovi 27,3. Diegó 24 pont. B- csoport: Calció-Klan 6-5, Csül- lög—Crazy labda 6-2, Frigoterm- Ott-lett 3-0, Pataki-Csokimester 4-1, ÖFC—Erdei Team 3-2. Az ál­lás: 1. Pataki 27,2. Frigoterm 25, 3. Calció 24 pont. Dicséret és elmarasztalás Mai műsor Kosárlabda. Nők, Euroliga, 10. forduló, B-csoport: Fenerbahce (török)—GYSEV-Ringa 17. A-cso­port: Botas Adana (török)—Pécsi VSK 17.30. Ronchetti Kupa nyol- caddöntő visszavágó: Soproni Postás-Hemofarm Vrsac (jugo­szláv), Sopron 18. Férfi Koracs Kupa nyolcaddöntő visszavágók: Prokom Sopot (lengyel)-Kapos­vár 18, Lokomotív Vodi (orosz)— Atomerőmű SE 18.30. Labdarúgás. Előkészületi mérkőzések: Jászberényi SE-Va- sas-Nagykáta, 15, Rákóczifal- va-Kisújszállás, 15. A NOB 113. ülésszakán dicsérte a Salt Lake City-i téli olimpia és a 2008-as pekingi nyári játékok szervezőit, ugyanakkor elmarasz­talta a 2004-es athéni ötkarikás esemény rendezőit. - Rendkívül bizakodóak és hálásak vagyunk - mondta a pénteken kezdődő téli olimpiáról Jacques Rogge NOB-el- nök. — De pontosan majd csak február 24-én ítélhetjük meg, hogy milyen volt a lebonyolítás. A kínai szervezők eddigi tevé­kenységéről Hein Verbriiggen, a szemlebizottság vezetője azt ál­lította, hogy a pekingiek lóver­senytempóban haladnak a mun­kálatokkal. A NOB elsősorban azt kifogá­solta görögöknél, hogy a szállás­kérdést még mindig nem oldot­ták meg, néhány versenyhely­szín esetében pedig a közleke­dés jelent gondot. — A feladat nem egyszerű - szögezte le Rog­ge. - Most már valóban nem veszthetnek több időt. A NOB el­nöke hozzátette: ha a görögök pontosan a tervek szerint halad­nak, akkor biztos, hogy Athén nagyszerű játékoknak ad majd otthont. ■ Tartják ötödik helyüket Szolnoki Tisza SE-Pénziigyőr 7:11 Férfi asztalitenisz __________NBI/B_________ Gy őzelmek: Skumáth-Csiszár páros, Skumáth-Szarka 2-2, Csi­szár—Szily 1-1, ill. Hoffmann— Gelléri páros, Hoffmann-Gelléri 4-4, Zsuppán-Horváth Á. 1-1. Az őszi fordulóhoz képest — ahol a tiszások nyertek 12:6-ra - a vendégek a Bundesligában is szereplő Hoffmann-nal erősí­tettek, és ez eldöntötte a mér­kőzés sorsát. Sajnos Gellérit sem tudták a hazaiak megállí­tani, így a kétfős fővárosi ala­Szily György csupán párosban nyert egy mérkőzést kulat a párossal együtt kilenc mérkőzést nyert, és ezt már a szolnokiak nem tudták ellen­súlyozni. A Pénzügyőr 3 ponttal még most is az utolsó helyen áll, a Szolnok 10 ponttal tartja ötödik helyét. A Tisza-partiak mérkő­zése Dombóváron lesz február 9-én, ahol feltétlenül nyerniük kell ahhoz, hogy később ne le­gyenek bentmaradási gondjaik. NB III. Tisza SE II— Debreceni ASE 15:3 Győzelmek: Lesskó-Tóth B. pá­ros, Lesskó-Hubert 4-4, Tóth B. 3, Imrei 3, ill. Orosz-dr. Tállai pá­ros, Orosz L. 2. A kisújszállási ide­genbeli győzelem után most ha­zai környezetben is győzött a Ti­sza SE második számú legénysé­ge. Lesskót és Hubertet százszá­zalékos teljesítménye dicséri, de jól mutatkozott be az újonc Imrei Ferenc. A vendégek nem késztet­ték nagy erőbedobásra a szolno­kiakat, akik megérdemelten nyer­ték meg a mérkőzést. Jáíszjákóhalma Két fordulóval a befejezés előtt a Veszett Kutyák vereségükkel ki­szálltak a dobogóért zajló küz­delmekből. Eredmények: Bad Boys—Berki 2-10, Blonder—Ran­gers 6-5, Yoshi-Jobban 3-2, Fa- vágók-Szabóművek 3-9, Pre- mier-Téba 11-5, Veszett-Sza- berk 0-8, B-Bojt-Törekvés 2-7. Az állás: 1. Törekvés 30, 2. Sza- berk 28,3. Premier 25,4. Szabó Művek 24 (52-26), 5. Veszett Ku­tyák 24 (61-36), 6. Berki 18 pont. Mezőtúr A Földesi váratlan veresége után növelte előnyét az élen a Zsibó gárdája, míg a dobogó harmadik fokáért változatlanul óriási ver­senyfutás zajlik. Eredmények: Szállítók—FF 3-5, Rafi-Földesi 3- 5, Fortuna-Kun 2-4, Zsibó- TIR 4-1, Dream Team-Ádehogy 4- 2, Kun-Ádehogy 2-3, FF- Dream Team 2-1, TIR—Ráfi 2-7, Fortuna-Zsibó 1-7, Földesi- Szállítók 2-3. Az állás: 1. Zsibó 29, 2. Földesi 25, 3. Ádehogy 21 (42-16), 4. FF 21 (36-31), 5. Dre­am Team 18,6. Ráfi 17 pont. Szolnok Félidejéhez érkezett az Épvill- szer-bajnokság, a jelenlegi állás szerint még legalább tíz csapat­nak van esélye a végső győze­lemre. A forduló bajnoki gólcsú­csot is hozott, a Konstrukció két tucatnál is többször vette be a Modul kapuját. Értékes győzel­met aratott a KSK és a Trojka, magabiztosat a Nefag, Borovi és Credit Expo. Az eddigi nyeretle­nek mérkőzésén a Bercsényi tá­vozhatott pontokkal, a Progress nevében viszont még ott a fejlő­dés lehetősége... Az A-csoport élére a Credit Expo ugrott, a B- ben pedig a százszázalékos Nefag tekint vissza a mezőnyre. Eredmények: Konstrukció-Mo­dul 14-0, KSK-Épvillszer 4-3, Nefag-Ferrari 4-0, Bercsényi— Progress 5-3, Smirnoff-Sasok 3-2, Credit Expo-Zanzibár 5-2, Borovi-C-Graph 4-1, Trojka- Omega Team 4-2.___________■ FOTÓI MÉSZÁROS

Next

/
Oldalképek
Tartalom