Új Néplap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-28 / 50. szám

Különgyűjtemény Európáról Vetélkedőt szerveznek az uniós ismeretekből A település könyvtárában egy úgynevezett Európai Különgyűjtemény berendezésére nyílt lehetőség a Külügyminisztériumtól nyert pályázati összeget felhasználva. A könyvtár vezetője, Megyeriné Nagy Magdolna érdeklődésünkre elmondta, hogy a minap beszerzett új kötetek, CD-ROM-ok, publiká­ciók megismertetése a lakossággal már meg is kezdődött. Jászfelsőszentgyörgy A Külügyminisztérium - az Országgyűlési Könyvtárral együttműködve - pályázatot hirde­tett a régiók városi és községi könyvtárai részére az unióról meglévő ismeretek közvetítésére. A jászfelsőszentgyörgyi könyvtár mellett megyénk­ből még további öt intézmény kapott 130 ezer fo­rintot, melyekből kiadványokat, CD-ROM-okat, köteteket vásárolhattak. A könyvtárban berende­zett különgyűjteményt, illetve az uniós ismerete­ket a helyi társadalom minden rétegéhez közvetí­teni próbálják. Az általános és középiskolások, valamint a felsőfokú intézményekben tanulók korábban is érdeklődtek, s a különgyűjtemény berendezése óta még intenzívebben érdeklődnek az intézmény e témában felhalmozott gyűjtemé­nyéről. Szerveznek programot a nyugdíjasklub számára is, illetve a falugazdásszal együttmű­ködve a gazdákkal is megismertetik az unióban kínálkozó lehetőségekkel. A megszerzett ismeretekről az általános iskola 7-8-os tanulói vetélkedő keretében adhatnak szá­mot, melyet áprilisban tartanak az intézmény­ben. A Ki tud többet az Európai Unióról címet vi­selő rendezvényen jól szereplő csapatok tárgyju­talomban részesülnek. BCS Megyeriné Nagy Magdolna áttekinti a különgyűjtemény berendezéséhez megvásárolt köteteket 2002 az „évfordulók éve” A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállításairól Három helyszínen kiállítások sorát tervezi a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága: a Szolnoki Galéri­ában, a Damjanich János Múzeum időszaki kiállítótermé­ben és — Szolnok Megyei Jogú Várossal közösen — a Szolno­ki Művésztelepen. Március 7-től május 5-ig tart nyit­va a Plein-air törekvések Magyar- országon és a korai Szolnok című kiállítás a Galériában. E kiállítás a XIX. század második felétől az el­ső világháború kitöréséig tekinti át a magyarországi képzőművészet plein-air törekvéseit. Erre az alka­lomra az ország számos múzeu­mából (Magyar Nemzeti Galéria, Móra Ferenc Múzeum, Hansági Múzeum, Budapesti Történeti Múzeum stb.) kértek kölcsön mű­tárgyakat, melyek között olyan festőóriások alkotásai szerepel­nek, mint Szinyei Merse Pál, Mun­kácsy Mihály, Paál László. A kiállí­tást Zsolnay László, a korszakot is­merő legjelentősebb szakember­rel, Szinyei Merse Anna művészet- történésszel, a Magyar Nemzeti Galéria főmunkatársával közösen rendezi. Szinyei Merse Anna a megnyitást követően tárlatveze­tést is tart az érdeklődőknek. A kiállítást megnyitja dr. Szent- péteri Erzsébet, a Nemzeti Kultu­rális Örökség Minisztériuma Mú­zeumi Főosztályának vezetője. A Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Múzeumok Igazgatósága képzőművészeti kiállításainak egyik fontos állomása a X. Képző- művészeti Triennálé (2002. május 15—június 16.). A triennálé most először nem meghirdetett kiállí­tás, hanem összegzésként a ko­rábbi triennálék díjazott művé­szeinek alkotásaiból válogatott ünnepi tárlat. Az 1975-ben indult sorozat 27 évéről megemlékező kiállításra 70 alkotó meghívását és reprezentatív katalógus kiadását tervezik a rendezők. A Szolnoki Művésztelep alapításának 100. év­fordulóját a művésztelepen több rendezvénnyel ünnepli Szolnok Megyei Jogú Város és a megyei múzeumigazgatóság. Áprilisban fotókiállítás nyílik a művésztele­pen, mely az alkotótelep 100 éves múltját mutatja be. A fotókiállítást követi a telep egykori festőművé­sze, Fényes Adolf alkotásaiból összeállított kiállítás is. August von Pettenkofen osztrák festő, a szolnoki Tiszapart felfedezője, a művésztelep első megálmodója műveiből is kiállítás megnyitását tervezik. Pettenkofen Ausztriá­ban, Grazban őrzött hagyatékából válogatott kiállítás érkezik Szol­nokra, a művésztelepre. A Damjanich János Múzeum Kossuth téri időszaki kiállítóter­mében a jubiláló művésztelep egyes korszakait felvillantó kép­zőművészeti kiállítás várja a láto­gatókat. 2002 tavaszán napvilágot lát a Damjanich János Múzeum gondozásában a művésztelep 100 évét bemutató, gazdagon illuszt­rált, színes fotókat tartalmazó ki­advány is. A 100. évfordulóra elkészült a második művésztelepi pavilon felújítás (archív FOTÓ) FINN VENDÉG. Először járt hivatalosan megyénkben Hannu. Halinen, Finnország rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövete, aki az országos finn iskolai hetet Szolnokon nyitotta meg. Ez alkalommal a nagykövet tárgyalt Búsi Lajossal, a megyei közgyűlés elnökével megyénk gazdasági helyzetéről, EU-csat- lakozási feladatairól. Szó volt arról is, hogy megyénk, tovább építve immár 31 éves finn kapcsolatait, újabb finnországi megyével, Hameenlinnával kezdeményez együttműködést. Képünkön a tárgyaló dele­gációk ____________________________________________________________________________________ ___ ■ A fegyverneki „Angolkert” A hivatalos neve: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkor­mányzat „Angolkert” Gyermekotthon és Idősek Otthona. Az emberi élet két végén állók élnek itt egymás közelében: kisgyerekek és idős emberek. Bognár Mihályné megbízott igaz­gató egész életében a gyermekvé­delemben dolgozott. Volt bölcső­devezető, két részletben eddig 16 évet dolgozott a szapárfalui ré­szen lévő otthonban, ahová na­ponta jár ki a községből.- Negyven hely van a 0-6 éves korú gyermekek és 40 az idős em­ként ha a gyermeket nem látogat­ják, egy idő után a gyámhivatal megvonhatja tőlük a felügyeleti jogot, és a gyerek örökbe adható lesz. Bognár Mihályné február 8-a óta megbízott vezetője az otthon­nak. Mint elmondta, megbízatá­sa a pályázatok elbírálásáig és az ládgondozó. Vannak itt testileg- szellemileg sérült gyermekek is, akiknek gondozása különleges foglalkozásokat igényel. Az otthonban jelenleg össze­sen 80 hely van. Áz új gyermek- védelmi törvény lehetőséget adott arra, hogy nagyobb szám­ban fogadhassanak idős embe­reket. A két részt tűzbiztos ajtó választja el. Az idősek otthoná­ban „telt ház" van. Amióta meg­szűnt a 200 ezer forintos belépő, még többen jelentkeznek, bár azelőtt is volt várakozási idő. Je­Közös munkával gyorsabban telik az idő. Az otthon lakói rongyszőnyeg készítéséhez gom­bolyítják az alapanyagot berek számára - kezdte. - Jelen­leg 33 gyermekünk van, az idő­seknél teljes a létszám, sőt vi­szonylag hosszú időt kell várni, hogy valaki a jelentkezés után be- k^i üljön.- Milyen okok miatt kerülnek ide a gyerekek?- A végső ok a szegénység, de a szegénység maga is sokszor már következmény, a szülők alkoholiz­musának, felelőtlen életvitelének a következménye. Börtönben lévő vagy hajléktalan szülők gyerekei is vannak itt, hiszen hajléktalanszál­lóra csecsemő nem vihető. Alapel­vünk az, hogy a gyermek, ha lehet­séges, minél előbb stabil család­hoz kerüljön. A sajátjához, ha ott a helyzet kedvezően változott, neve­lőszülőkhöz vagy örökbefogadás útján. A testvéreket lehetőleg nem választjuk el egymástól, ennek ér­dekében 6 éves kor után is itt ma­radhat, akinek a testvére itt van. Volt már 9 éves gyerekünk is.- A szülők tartanak-e kapcsola­tot a gyermekeikkel?- Ez változó. Van, aki tartja a kapcsolatot, van, aki nem. Egyéb­új vezető kinevezéséig tart. A ré­gi, meglehetősen elhasználódott épületet nemrég 20 milliós költ­lenleg 15-en várakoznak arra, hogy az otthon lakói lehesse­nek. A többség nő, majdnem há­romszor annyian vannak mint a férfiak. Februártól a térítési díj 29500 forintra változott, ezen kí­vül bizonyos gyógyszerekért kell még fizetni.- Mivel töltik a lassan múló időt az otthon idős lakói?- A tél egy kissé nehezebben telik, ilyenkor tévéznek, zenét vagy felolvasást hallgatnak, kézi­munkáznak, rongyszőnyeget szőnek, és van, aki csak üldögél. Ha kitavaszodik, a nagy udvar, a virágoskert ad munkát, akinek éppen ahhoz van kedve. Az át­lagéletkor 80 év, a „korelnök” Tukacs Mihály 95 éves. A lakó­kat 2-3 ágyas szobákban tudjuk elhelyezni. Él nálunk két házas­pár és egy testvérpár is. Az otthon ifjú és idős lakóinak egészségét két orvos vigyázza, akik naponta járnak ki Fegyver- nekről. A lakók ellátását 76 em­Bognár Mihályné az otthon egyik ifjú lakójával séggel felújították. A gyermek- részlegbe új bútorok kerültek, részben megújultak a berende­zés tárgyai is. Egy kis óvoda is működik az intézetben, dolgozik ott óvónő, gyógypedagógus, csa­ber munkája biztosítja, akik kö­zül majdnem mindenki minimál­bérért dolgozik. Reménykednek, hogy ez a helyzet rövidesen meg­változik. Az oldal a megyei önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az intézmény viseli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom