Új Néplap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-01 / 27. szám
4. OLDAL KÉK 2002. Február 1., péntek Gyanúsított rendőrtisztek Megyei információ Magát megnevezni nem kívánó informátorunk szerint a megyei rendőr-főkapitányság több tisztje ellen csalás alapos gyanúja miatt eljárást folytat a megyei főügyészség nyomozóhivatala. A felmerült gyanú: a rendőrtisztek a megyei főkapitányság nevében mobiltelefon-előfizetéseket vásároltak. Ezt ugyan saját zsebből vették, de a telefon- számlákat már a rendőrséggel fizettették ki. Informátorunk elmondta, hogy mintegy 10-15 készülék használatának törvénytelen finanszíroztatását, tehát csalást gyanítanak az ügyben eljáró ügyészek. A hírről megkérdeztük a megyei főügyész helyettesét, Horváthné dr. Varga Erzsébet sajtószóvivőt, aki megerősítette, hogy a rendőrség állományába tartozó személyek ellen csalás alapos gyanúja miatt eljá- rást folytatnak. ___________m.a. Gé pkocsitolvajok előzetesben Győr. Lengyel bűnözők magyar segítőkkel szövetségben tíznél több koccantásos rablást követtek el az Ml-es autópályán, többen közülük már előzetes letartóztatásban vannak a Győr- Moson-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság akciójának köszönhetően. A gyanúsítható személyek megrendelésre rabolták el a járműveket. Módszerük lényege: nekikoccantak a kiszemelt kocsinak, s amikor a gazdája kiszállt, hogy megnézze, mi történt, az egyik bűnöző beugrott a vezetőülésbe, és a megszerzett zsákmánnyal elhajtott. (Tavaly még több mint nyolcvan gépkocsit raboltak el az országban - közülük többet az Ml-es autópálya megyei szakaszán - koccanásos módszerrel, az utóbbi két hónapban viszont egyet- len ilyen eset sem történt.) ■ ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig SZURKÁLÁS. A rendőrség elfogta azt a két férfit, akik január 26-án Budapesten egy másolt kulccsal behatoltak egy lakásba pénzt szerezni, majd a hazaérkező tulajdonost megkéselték. A 24 éves M. Béla egy fadoronggal támadt a sértettre, a 25 éves F. Zoltán pedig előbb egy konyhakéssel, majd egy ollóval, végül egy másik késsel összeszurkálta. A két gyanúsított fiatalember ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérletének gyanúja miatt eljárást indítottak, ep CSALÁDJÁRA TÁMADT. Életveszélyt okozó testi sértés gyanújával indult eljárás egy 34 éves nyírbogdányi férfi ellen. Az illető - miután vitába keveredett családtagjaival - mellkason szúrta bátyját és megütötte anyját. A sértettek nem mentek orvoshoz, a szomszédok bejelentése alapján csak öt nappal az incidens után kerültek kórházba. A gyanúsítottat még nem lehetett kihallgatni, mert annyira borgőzös állapotban volt, hogy a detoxikáló állomásra kellett szállítani, ep SIKKASZTÓ. Egy tiszabezdői postásnő kétségbeesve sietett főnökéhez, mert kirabolták. A kézbesítő szerint az utcán megállt mögötte egy autó, amelyből két álarcos férfi szállt ki, és a nyugdíjakból elvettek 260 ezer forintot. A nyomozás aztán kiderítette, hogy nem történt rablás. A postásnő végül beismerte, hogy ő vette el a pénzt, mert törleszteni akarta adósságait. Az asszony ellen sikkasztás alapos gyanúja miatt indítottak eljárást, ep____________________________■ T U K O R Megszűnt a veszély, szabad a pálya A sérült tartálykocsit már kiürítették csütörtökön kora délután FOTÓ: JUSZTIN TIBOR Bábolna térsége Tegnap délután Czibik József tűzoltó alezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató kérdésünkre elmondta, hogy az Ml-es autópályán történt kamionbaleset helyszínén felgyorsultak az események. 13 óra 54 perckor átadhatták a forgalomnak a Győr felé vezető sávokat. A robbanásveszélyes etilén túlnyomó részét átfejtették és elszállították Kazincbarcikára. A mentőegységek négy óra előtt néhány perccel átadták a helyszínt az autópálya-mérnökség dolgozóinak az útburkolat megtisztítására. Az autópálya mindkét oldala szabaddá vált a kora esti órákra. Czibik József hozzátette: számukra az a legfontosabb, hogy a mentés során személyi sérülés, környezetszennyezés nem történt. Köszönhető ez a társszervezetek, valamint a beavatkozó állomány összehangolt, szakszerű munkájának. ___ ■ Na pfényen a barlangbúvár Tegnap délután öt óra előtt néhány perccel kiszabadították Szilágyi Zsolt búvárt, aki öt napig volt a Rákóczi-barlang fogságában - tudtuk meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletesétől. Bódvarákó A 26 éves fiatalembert azonnal a Miskolci Megyei Kórház intenzív osztályára szállították, ahol 48 órán át megfigyelés alatt tartják. Szilágyit hordágyra erősítve, speciális kötélpályán húzták ki a barlangból. Amikor felszínre került, ugyan nyitva volt a szeme, de láthatóan nagyon megviselte őt az elmúlt öt nap. A család a barlang bejáratán várta a rabságból kiszabadult búvárt, aki pár szót váltott feleségével. Czakó László szerint - ő talált rá társára - ez volt az első olyan mentés, amikor élve sikerült kihozni a barlangból egy búvár-kutatót - tudtuk meg Stiegelmayer Sándortól, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettesétől. Tegnap délelőtt nem sokkal 12 óra előtt a mentőcsapatok a falat átfúrva eljutottak a szombaton a Rákóczi-barlangban rekedt Szilágyi Zsolthoz. A falon először mintegy tíz centiméteres rést sikerült vágni, amit tovább kellett szélesíteni, hogy a fiatalembert kihozhassák. Több mint háromórás vésés-faragás után elérték a búvárt. A fiatalember egészségi, lelki és fizikai állapota is elfogadható volt. Az utolsó fázisban jelentősen lelassult a mentés üteme, mert minden robbantás után szünetet kellett tartani, hogy oxigénpalackokkal frissítsék a levegőt. A por miatt ugyanis a fal mindkét oldalán búvártechnikával kellett friss levegőt juttatni a mélyben rekedt búvárhoz és a mentőcsapat tagjaihoz. Nem sokkal Szilágyi Zsolt felszínre hozatala után Mádl Ferenc köztársasági elnök közleményben tudatta, mennyire örül, hogy sikerült kiszabadítani a kutatóbúvárt, és köszönetét mondott a mentésben közreműködőknek, privacsek andrás Tudósítás a helyszínről SZEMES ISTVÁN: 16 óra 58 perckor, amikor Szilágyi Zsoltot a felszínre hozták, gyorsan mentőkocsiba rakták. A helikopteres szállításra pedig azért nem volt lehetőség, mert egyrészt besötétedett, másrészt Miskolcon az időjárás miatt nem tudták fogadni a helikoptert. RIPORTER: - Miért kellett két nap a kihozatalához? SZEMES ISTVÁN: - Ezt a munkát azután tudták meggyorsítani, amikor tegnap lekerült, tehát 24 órával a felfedezés után lekerült a barlangba az a rádióhullámokkal mérő műszer, amellyel pontosan be lehetett határolni annak a kürtőnek az irányát, amerre a menekítő vágatot kellett vágni. Azt megelőzően csak ilyen kétes értékű fényviszonyok, illetve hanghatások irányították a mentőket. Ahhoz képest ez az egynapos vágathajtás elég gyorsnak mondható, ismerve a barlangnak a kemény kőzetét. RIPORTER: - Mi következik most a kórházban? SZEMES ISTVÁN: - Az orvosok szűkszavúak voltak, de gyakorlatilag a fizikuma, ahogy a barlangász társak mondták, jó, kedélyállapota kielégítő és a szilárd ételek mellett azért levesre is vágyik, levest is szeretne enni. (krónika) „Bagóért” árulta a műkincseket A viszonteladó elállt az üzlettől - Leltároznak a múzeumban Tízmillió forint az összértéke azoknak a műkincseknek, amelyeket a bajai Türr István Múzeum alkalmazottja lopott el az intézmény raktárából. A tettest a bajai rendőrség nyomozói pár óra alatt elfogták és őrizetbe vették. Baja A bajai Türr István Múzeum igazgatója január 30-án, szerdán jelentette a rendőrségen, hogy az intézmény raktárából közel tízmillió forint értékben hiányoznak műkincsek. Az elveszett tárgyak között volt egy antik óra, Szőnyi Fekvő Vénusz című festménye, valamint egy neobarokk stílusú kanapé. A lopás akkor derült ki, amikor egy helyi régiségkereskedő állított be az igazgatóhoz azzal, hogy nézze meg a nála lévő holmikat, mert értesülése szerint azokat a múzeumból lopták. Az intézményvezető a kereskedőnél lévő műkincseket felismerte. Akkor lepődött meg igazán, amikor a kereskedő elmondta neki, hogy tárgyakat S. Z. múzeumi alkalmazottól vette pár napja 130 ezer forintért. Ehhez képest - szakértők szerint - maga a festmény ér 3 millió forintot. S. Z. a viszonteladónak azt mondta: a régiségek a múzeum raktárának lomtalanításából származnak. Amikor azonban a kereskedő a tárgyakat el akarta adni egy másik műkereskedőnek, az azt mondta, hogy ezek a holmik valószínűleg lopásból származnak. A bajai kereskedő úgy gondolta, a tárgyak milliókat érnek, ezért próbált túladni rajtuk. A viszonteladó túlságosan alacsonynak vélte a kért árat, mert ismerte a festmény értékét. Mivel nem akart lopott tárgyat venni, elállt az üzlettől. A nyomozók a múzeumból vitték el a gyanúsított 31 éves bácsalmási S. Z.-t, aki pár óra leforgása alatt, többszöri kihallgatás után beismerte tettét. A rendőrség lopás bűncselekményének alapos gyanúja miatt őrizetbe vette a férfit - tudtuk meg Grünfelder Zoltán őrnagytól, a Bajai Rendőr- kapitányság bűnügyi osztályvezető-helyettesétől. A múzeum raktárában jelenleg aprólékos leltározás folyik annak A műkincsek visszakerültek a múzeumba kiderítésére, hogy esetleg hiány- zik-e még valami. Az eltulajdonított műkincseket a rendőrség visszaadta a múzeumnak. BERKI ERIKA Kevesebb halálos áldozat Stabilizálódott megyénk baleseti helyzete Megyei információ Idei első ülését tartotta tegnap a megyei baleset-megelőzési bizottság. A közlekedési szakemberek értékelték az elmúlt év közlekedés- biztonsági helyzetét. Az adatokból levonható következtetések többségükben pozitívak. Egyrészt nem emelkedett a sérüléssel járó balesetek mennyisége, ugyanakkor jelentősen csökkent a halálos kimenetelű közúti tragédiák száma. Tavaly 15 emberrel kevesebben vesztették életüket megyénk útjain, mint az azt megelőző évben. A sérüléses balesetek számának csökkenése megfigyelhető volt az utóbbi tíz évben. A csúcsot 1990 jelentette, amikor ezren felül volt a balesetek száma. Az utóbbi három évben ez a mutató 600 alá süllyedt, ami közlekedés- biztonsági helyzetünk stabilizálódását jelenti. Tavaly kevesebb balesetet okoztak a kerékpárosok, mint azelőtt. 2001-ben a bizottság baleset-megelőzési tevékenysége során kiemelt hangsúlyt fordított a kerékpárosok biztonságára. Feltehetően a rendőri intézkedések hatása is megmutatkozik az eredményekben. Ugyancsak kiemelt figyelmet szenteltek az ittas járművezetők felderítésére. Csökkent ugyan az ittas állapotban okozott balesetek száma, de így is igen magas a balesetet okozók közötti részesedésük. Minden negyedik halálos balesetet ittas állapotban idéztek elő. A baleseti okok között egyébként továbbra is a gyorshajtás áll az első helyen. Ezt követi az elsőbbségi jog meg nem adása, majd a szabálytalan kanyarodás. Ami ezt az évet illeti: a korábbiakban tapasztaltnál is nagyobb in- tenzitással folytatódnak az ittas vezetők felelősségre vonását célzó ellenőrzések, de odafigyelnek arra is a rendőrök, hogy a közlekedők használ- ják-e a biztonsági övét, illetve a biztonsági gyermeküléseket. __________HGY SÉ RÜLÉSSEL JÁRÓ KÖZLEKEDÉSI RALESETEK 2000: 564 2001: 562 HALÁLOS BALESETEK SZÁMA 2000: 48 2001: 40 EGYSZERRE TÖBB EMBER HALÁLÁT OKOZÓ BAL. SZÁMA 2000: 8 2001: 3 Védőjére förmedt a vádlott (Folytatás az 1. oldalról) J. Róbert a tegnapi tárgyaláson is bűnösnek vallotta magát, ám azt váltig tagadja, hogy bármit is elhozott volna a helyszínről a gyilkosság után. Helyzetét súlyosítja, hogy a lakásán tartott házkutatás során megtaláltak egy rádiósmagnót, amiről bebizonyosodott, hogy az a sértett házából tűnt el. Az ügyészség éppen ezért nyereség- vágyból elkövetett emberöléssel vádolja őt. Azt sem ismeri el, hogy késsel is bántalmazta volna áldozatát. A holttesten azonban több vágott sérülés is látható volt, sőt a lakásban vérnyomokat is rögzítettek a bűnügyi technikusok. Vallomásában tehát a fojtogatás puszta tényén kívül minden mást cáfol. A bíróság kérdések sorozatával próbálta meg tisztázni a történteket, amelyekre a vádlott egyre arrogán- sabb hangnemben válaszolt. Védőjének kérdésére pedig teljesen elvesztette önuralmát, és az ügyvédre förmedt. Az agresszív, előzetes letartóztatásban lévő, megbilincselt vádlottat az őt kísérő börtönőrök csillapították le. A részletekben rejlő ellentmondások alapján még az a kérdés is felmerült, hogy a vádlott követte-e el egyáltalán a bűncselekményt, vagy valaki más, és ő csak „elvállalta” helyette. J. Róbert azonban határozottan kitartott amellett, hogy ő a gyükos. A vádlotton kívül több tanút is kihallgattak tegnap. A tárgyalás később folytatódik. ___________hoy El fogták a szatírt Budapest—Gyula Elfogták a XVII. kerületi szatírt Gyulán - tájékoztatott tegnap Samu Attila, a BRFK kommunikációs osztályvezetője. Samu Attila közölte: országos körözés után a Gyulai Rendőrkapitányság egyik járőre fogta el a gyanúsítottat, akit a fővárosba szállítanak. A gyanúsított különösen brutális cselekményt követett el január 23-án egy 21 éves hölgy sérelmére a XVII. kerületi Lemberg utcában. _______________________________INTI) Jö jjön és próbálja ki HMM Mk ap Cl#rw4s»Pphia Matriv Kecíve20 ára és elektronikus komfort- ^■^ÁJCIor uUia I Viel LI IX csomagja teszi igazán vonzóvá: szervokormány • távirányítású központi zár • elektronikus indításblokkoló • ködfényszórók I • elektromos ablakemelők • elektromos külső tükrök • gyári rádiómagnó • fordulat- | számmérö • kartámasz (elöl). Egy különleges ajánlat azoknak, akik maximális kényelemre vágynak. Már 2 499 000 Ft tói! Motosprint www.skoda-auto.hu 5000 Szolnok, 4. sz. főút 104 km Tel.: (56) 513-691, 513-692 Tel./Fax: (56) 375-294