Új Néplap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-20 / 43. szám
2002. Február 20., szerda TÜKÖR 5. OLDAL E G Y E I Tanyák tűzveszélyben Szolnok Az elmúlt hétvége melegebb időjárása miatt a szokásosnál több alkalommal kellett a Szolnoki Tűzoltóság gépjárműveinek avar- és nádastüzekhez kivonulniuk. Mint arról Pluhár András alezredes, tűzoltóparancsnok lapunkat tájékoztatta, február 15. és 17. között összesen 16 alkalommal riasztották egységeiket. Legtöbbször Szolnokra, illetve környékére kellett menniük, de érkezett tűzjelzés Besenyszög- ről, Kőtelekről és Szászberekről is. A legnagyobb kiterjedésű tűzeset pénteken volt Szolnok határában, ahol mintegy 30 hektár nádas égett. A tüzet három óra alatt sikerült megfékezni. Az oltást nehezítette az erős szél és a terület nehéz megközelíthetősége. A tűz több tanyát is veszélyeztetett, de komoly erőfeszítések árán sikerült azokat megvédeni. HQY ÉPÜL A HOMOKI EGÉSZSÉGHÁZ. A földszinten alakítják ki a háziorvosi rendelőt, a védőnői szolgálatot, a fogorvosi rendelőt - ez utóbbit április elején már átadják. Jelenleg a lépcsőházat építik a Szabados és Társa Kft, dolgozói. __________________________________________________________fot6= csabai istváh Pi henők parkolópályán Több őrzött helyet szeretnének a fuvarozók Márciusban lesz egy esztendeje, hogy Magyarországon is érvényesek a kamionsofőrök pihenő- és vezetési idejét szabályozó európai előírások. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) szerint azonban a jogszabály — megfelelő számú biztonságos pihenőhely híján — betarthatatlan. Szolnok A lassan egy esztendeje életbe lépett előírások szerint az Európai Unióhoz hasonlóan hazánkban is a három és fél tonnánál nehezebb gépjárművek vezetőinek bizonyos időközönként kötelező megállniuk pihenni. Az előírások betartását a közúü felügyelet ellenőrzi. A szabály megszegőinek igen súlyos bírsággal, a „visszaesőknek” pedig még a tevékenységük felfüggesztésével is számolniuk kell. Mindezeket a MKFE elnöksége helyesli is, csakhogy az előírásokat ma Magyar- országon betartatlannak érzik. Az érdekvédelmi szervezet elnökségében helyet foglaló Gabula Miklós szerint egyszerűen nincs elegendő biztonságos pihenő a nemzetközi forgalomban részt vevő hatezer hazai nehézgépjármű, illetve a magyar utakon futó külföldi kamionok számára. A helyzetet pedig tovább ronthatja, ha az előírásokat a belföldi áruszállítókra is kiterjesztik. A szakember érdeklődésünkre elmondta, a jogszabály életbe lépése óta egyetlen kamionparkoló sem épült. Az újonnan megnyílt benzinkutaknál ugyan van hely egy-két nehézgépjármű számára, ám nem nézik jó szemmel, ha egy ka- mionos Úyen parkolóban kíván hosszabb időt eltölteni. Az autópályák menti pihenők pedig nem a legbiztonságosabbak. Gabula Miklós szerint olyan őrzött kamionparkolókra lenne szükség, ahol kulturált körülmények között pihenhetnének meg a sofőrök. Ezért ha kell, még fizetni is hajlandóak volnának a fuvarozók. Az egyesület azt tervezi, hogy a szaktárcával közösen egy felmérést készít a működő parkolókról annak feltérképezésére, hol is volna a leginkább szükség új pihenőhelyek kialakítására. T. J. Fegyveres rabló mártírszerepben (Folytatás az 1. oldalról) Szemtanúja volt annak, amikor a rabló rálőtt az őrre. Az eset furcsasága, hogy az egyébként beismerésben lévő vádlott mindenki mást hibáztat a történtekért, csak saját magát nem. Szerinte a biztonsági őr volt a hibás: miért próbálta megakadályozni őt a menekülésben? Ő csak azért lőtt - mondta a bíróságnak -, mert az őr támadott. A szemtanú azonban elmondta, az amúgy fegyvertelen őrnek esze ágában sem volt a rá fegyvert szegező fiatalemberre támadni. Feltett kézzel hátrált a rá meredő pisztolycső elől. Sajnos hiába. Hónapokig tartott, míg felépült sérüléséből. A vádlott az őt üldözőket vonta kérdőre, mondván, tisztában voltak-e azzal, hogy akár meg is halhatott volna, amikor elesett a motorjával. Elmondta: „Nem akarom lelki síkra terelni a dolgokat, de van egy hároméves kisgyermekem”. Arról már nem beszélt, hogy az általa hasba lőtt embernek pedig két gyermeke van. Az eljárást ezúttal sem tudták befejezni, mert több tanút még a rendőrséggel sem lehetett elővezettetni a tárgyalásra. A bíróság többek között ki akarja még hallgatni azokat, akik a vádlottnak a korábbi bűncselekményekben voltak a tettestársai. A tárgyalás áprilisban folytatódik. ________hoy A Fidesz—MDF jelöltjei „A harmadik erő” Sorokban LESZAVAZTÁK. Egy debreceni székhelyű cég nemrégiben jelezte: kibérelné egy jórészt beépítetlen mezőtúri ingatlan mintegy 3000 négyzetméteres részét másodlagos nyersanyagként hasznosítható hulladékok, valamint elhasznált gépjárműakkumulátorok felvásárlására és gyűjtésére. Az önkormányzati tulajdonú terület ilyen irányú hasznosítását azonban a helyi képviselő-testület legutóbbi ülésén annak ellenére leszavazta, hogy a város vezetői elviekben nem vitatták a szolgáltatás létjogosultságát, és elviekben annak megvalósításával is egyetértettek, bj MÉG EGY DAB-DÍJ. A fiatal kutatók kiemelkedő teljesítményét is díjjal jutalmazza a Debreceni Akadémiai Bizottság. Az egyik nyertes a szolnoki Szar- vák Tibor szociológus, aki három, 2001-ben publikált tanulmányával - Határ menti települések életkörülményeinek vizsgálata, Szociális földprogram, Az Alföld lehetőségei az EU- csatlakozás tükrében - nyerte el a díjat, ba ÚJ ÜZLET. A törökszentmiklósi Táncsics úton a napokban avatták fel a Törökszentmiklós és Vidéke Coop Rt. legújabb szupermarketjét. A társaság legnagyobb egységének megnyitása az igazgatóság korábbi döntésének következménye, miszerint hosszabb távon koncentrálni kell a tőkét, ezért az rt. a közeljövőben nagyobb alapterületű üzletek működtetését tűzte ki célul, mg ■ Bizakodó gazdák Sokan veszik igénybe az állami támogatásokat Kunmadaras Az idei évet bizakodóbban kezdték a madarasi gazdák, mint a tavalyit. A településen sokan szeretnék ebben az évben is a mezőgazdaságból, családi gazdaságból pótolni jövedelmüket. Lakatos László falugazdásztól megtudtuk, a növénytermesztők elvetettek háromezer hektárt meghaladó őszi növényt: búzából kevesebbet, repcéből viszont közel a dupláját az egy évvel korábbi mennyiségnek. Az őszi munkákat döntően elvégezték, bár a korai fagy miatt jelentős területen elmaradt az őszi szántás. Az elvetett búza állományának minősége gyenge közepes, a repce jó. Az állattenyésztők is reménykedően várják a tavaszt, bár kevés a téli takarmány. Úgy tűnik, hogy a községben a tejpiac is stabilizálódik, a tejátvétel korszerűsítéséhez két vállalkozó is jelentős beruházást hajtott végre. Nagy kihívás azonban a termelők számára a jó minőségű tej előállítása. A juhtenyész- tőknek a nyomott árak mellett a jobb minőségű bárány előállítása okoz gondot, ebben segíthet a lassan beinduló apaállatcsere. A baromfi-, szarvasmarha- és sertéstartókat nem kényezteti el a piac, ennek ellenére többen foglalkoznak jelenleg is ezzel a községben. A gazdák közül várhatóan idén is többen veszik majd igénybe az állami támogatási formákat, például az ifjú- szakember-pályázato- kat vagy a minőségi termeléshez nyújtott kedvező hitelt. Tavaly is több tucat gazdálkodó kapott több tízmilliós támogatást, hogy fejleszthesse gazdaságát. A magas munkanélküliségű településen sokan szeretnék ebben az évben is a mezőgazdaságból, családi gazdaságból pótolni jövedelmüket. Mint megtudtuk, a társas vállalkozások jellemzően csak növénytermesztéssel, míg a magángazdák vegyes gazdálkodással, vagy inkább csak állattenyésztéssel foglalkoznak. ___Dl Az egészséges nemzetért (Folytatás az 1. oldalról) Az alkoholfogyasztás adatait elemezve pedig kiderül, hogy Németországban, Franciaországban és hazánkban körülbelül azonos mennyiségű szeszes italt fogyasztanak az emberek. Míg azonban az előbb említett országokban a sör- és borfogyasztás jellemző, nálunk jórészt tömény égetett szeszből áll ez a mennyiség. A konferencia zárásaként Búsi Lajos, a megyei közgyűlés elnöke, majd SzaLay Ferenc, Szolnok polgármestere beszélt a különböző intézmények szerepéről, lehetőségeiről. Kiemelték az iskolákban folyó felvilágosító, nevelő, preventív munka fontosságát, hiszen valójában a jövő generációi érezhetik majd a most induló népegészségügyi program jóté- kony hatásait. ____________szilvás; Pá rtszékházi osztozás (Folytatás az 1. oldatról) A gyors költözés azonban mindenképp embert és energiát kötött le a szocialistáknál. Hozzátette: törekedni fognak arra, hogy az együttélés meghatározott szabályait betartsák. Örömét fejezte ki, hogy az épületet nem kellett elhagyniuk.- A Fidesz-MPP jászberényi szervezete az Országgyűlés által a pártok ingatlanhasználatáról hozott döntést követően, még 2000-ben benyújtotta igényét a Táncsics Mihály úti helyiségekre - mutatott rá Hagyó Tamás, a jászberényi Fidesz-szervezet elnöke. Kifejtette, hogy a parlament döntése értelmében minden párt országosan 5000 négyzetméter alapterületen használhat ingyenesen ingatlanokat. Az MSZP ennél jóval többet használt annak előtte, így több helyiségéről - egyebek mellett a jászberényi székházról is - lemondott. Az elnök hozzátette: számukra a legszerencsétlenebb, hogy a kampányidőszakban került az átadás-átvételre sor. Szerencsétlen véletlenként jellemezte azt, hogy épp most kellett az irodákat átadni, de országosan két héttel ezelőtt írták alá a pártok képviselői a kincstárral az erről szóló szerződéseket, a hivatalt pedig kötötték a törvényben előírt határidők. Hagyó Tamás leszögezte: mivel nem tehettek mást, átvették az irodát, de a kampány végéig, tehát április 21-ig nem kívánják azt használni. Későbbiekben pártrendezvényeket szerveznek itt, illetve helyet biztosítanak néhány jászberényi civil szervezetnek, és a Fidesz ifjúsági szervezetének. BANKA CSABA Betartatható-e a nyelwédelem? Mint arról lapunkban tegnap beszámoltunk, hétfőn hatályba lépett a gazdasági reklámok és üzletfeliratok, valamint egyes közlemények magyar nyelvű közzétételéről szóló törvény. Lapunk ennek apropóján arra volt kíváncsi: vajon a járókelők véleménye szerint betartatható lesz-e hazánkban ez a jogszabály. Megyei információ Kövér László, a Fidesz alel- nöke tegnap bemutatta a Fidesz és az MDF közös országgyűlési képviselőjelöltjeit és a megyei listán szereplő jelölteket. Kövér László elmondta, hogy a megyei egyéni országgyűlési választókerületekben indított valamennyi Fidesz- és MDF-jelölt a szükségesnél jóval több ajánlószelvényt kapott, összesen mintegy 24 ezret, és a gyűjtés még folytatódik. Ezzel lehetségessé vált a megyei lista bejelentése is. (Az egyéni és a listás képviselőjelöltek neveit korábban már közöltük — a szerk.) Hozzátette, hogy a Fidesz és az MDF közös jelöltjei más megyékben is összegyűjtötték az ajánlószelvényeket. Rövidesen közreadják a választási programot, rövidített változatát pedig megjelentetik a lapokban. Varga Mihály pénzügyminiszter rövid áttekintést adott a gazdaság fejlődéséről. Kiemelte az elmúlt évek eredményei között a kis- és középvállalkozások helyzetbe hozását. Példának többek között az autópálya-építést említette, ahol a magyar cégek mintegy 17 ezer embernek adnak munkát. A programból az adórendszer átalakítását emelte ki elsősorban, amellyel a gazdasági folyamatok pozitív befolyásolása lehetséges. A családi kedvezmények szélesítése jelentős adómegtakarítást biztosíthat a családoknak, a vállalkozók számára pedig a járulékterhek csökkentése hoz könnyebbséget. A Széche- nyi-terv az eredeti 6 év helyett 10 évre szól, kiegészítő programként az egészségügyre és az agrárágazatra is kiterjed a hatása. Végezetül az érdekegyeztetésben elért és a gazdasági sikereket megalapozó eredményeket méltatta. BA Szolnok Az ajánlócédula-gyűjtés bizonyította, hogy Szolnokon a Munkáspárt a harmadik erő — mindez tegnap azon a sajtótájékoztatón hangzott el, ahol bejelentették, a két legnagyobb párt jelöltjeit követően a munkáspárti indulókat is nyilvántartásba vette a választási bizottság a megyeszékhelyen. A héten pedig a megye több választókerületében is bejelentik a választáson jelöltjeiket, és megyei listát is állítanak. Jelöltjeik mindegyike ugyanis a szavazólapra kerüléshez szükséges 750 ajánlásnál jóval többet szedett már össze. A két szolnoki képviselőjelölt — Bendó Mihály és Bencsik Mihály — elmondta, ilyen gyorsan még egyetlen választás előtt sem tudták a megfelelő számú ajánlást összegyűjteni. Mindez - véleményük szerint - azt jelzi, nő az érdeklődés a Munkáspárt iránt. t.j. Körkérdés Kun Mária, 55 éves bírósági dolgozó: — Véleményem szerint ezzel egy rendkívül hasznos, értékes jogszabály született, amelynek betartatásához azonban még jó ideig türelemre és ésszerű szankciókra lesz szükség. Teljes generációváltást igényel ugyanis, hogy mindez természetes legyen az emberek számára. Ám anyanyelvűnk szépségének és változatosságának megőrzése feltéüenül megér ennyi áldozatot. Varga István, 69 esztendős nyugdíjas: - Nekünk is van egy kis üzletünk a piacon, de ott soha nem szerepelt egyetlen idegen nyelvű kiírás sem. Magam is helytelenítem ezeket, és teljesen egyetértek a törvényhozókkal. Azt azonban gyanítom, hogy nem lesz egyszerű feladat érvényt szerezni e jogszabálynak. Valószínűleg csak a rendszeres és szigorú ellenőrzések hozzák majd meg a kívánt eredményt. Rónai Edit, 31 éves területi képviselő: - Csak remélni merem, hogy sikerül betartatni a magyar nyelv védelmét szolgáló törvényt. Az egész országnak fontos volna, de leginkább az idősebb korosztálynak és az angolul nem beszélőknek jelentene ez komoly segítséget. Arról nem is beszélve, hogy ezen a téren sem illik megfeledkeznünk arról: Magyarországon élünk. BUQÁNY