Új Néplap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-19 / 42. szám
6. OLDAL 2002. Február 19., kedd HHH HORGAS Z T U K O R Gyenge évet zártak a pecások A fogási naplók tanúsága szerint 2001 nem volt kifejezetten a horgászok éve. A szisztematikus telepítések ellenére ugyanis a szőke Tisza nem fogadta „kegyeibe” az élővizek szerelmeseit. Nagyrészt ennek tulajdonítható, hogy szinte valamennyi halfajból a korábbinál kevesebbet zsákmányoltak a pecások. A fogási naplók kitöltésével azonban tavaly már alig akadtak problémák — derül ki a Közép-Tisza Vidéki Horgászegyesületek Szövetségének minap elkészült értékeléséből. Az előző esztendő fogási eredményeiről a szövetség felügyelőbizottságának elnöke tájékoztatta lapunkat. Mint azt Bertalan Zoltántól megtudtuk, a megyei fogási átlagokat tekintve a korábbiaknál gyengébb évet zártak a pecások. Persze a statisztikák sohasem tükrözik pontosan az összetevők sajátosságai, így nincs ez másként a horgászsikerek alakulásával sem. Míg ugyanis egy évvel korábbal már-már a régi szép időkre emlékeztetett a tiszai halbőség, addig ugyanez a víz szolgáltatta a tavalyi esztendő negatív meglepetéseit is. Arra, hogy a halállomány összetétele és mennyisége minek következtében alakult olyanná, amilyen lett, talán a legavatottabb szakemberek sem tudnának teljes bizonyossággal választ adni. Egyetlen stabilnak tűnő támpontként legfeljebb a kedvezőtlen vízállást említhetnék. Az viszont tény, hogy amíg az „egyéb” kategóriát képviselő uszonyosok tömege és részaránya az elmúlt szezonban tovább növekedett, szinte valamennyi nemes halból kevesebb akadt a pecások horgaira. A specialistáknak pedig keserű szájízzel kellett tudomásul venniük, hogy kuriózumszámba ment egy-egy jobb süllő és harcsa megakasztása. Ez is alátámasztja, hogy a Tisza halállományának egyensúlya messze nem a régi, és azt ma még megjósolni sem lehet, hogy mindez idén milyen fogási eredményekben „köszön” majd vissza. Az egy főre eső zsákmány mennyisége 2001-ben ugyancsak visszaesett. Míg a szövetség egyesületei közül a rekorderek — Abonyi HE, Szolnoki Vízmű HE, Berekfürdői HE — két évvel ezelőtt átlépték az 50 kilós álomhatárt, idén meg sem közelítették azt. Igaz, a megyei átlag is közel harmincszázalékos csökkenést mutat. A fogási naplók vezetésével kapcsolatban azonban kedvező tapasztalatokról szólt a szervezet ügyvezető elnöke. Török Sándor elmondta, a leadás határidejéig szinte minden okmány beérkezett a szövetséghez. Többnyire a kitöltéssel sem voltak komoly gondok, e téren tehát számottevően javult a horgászmorál. A FOGÁSI EREDMÉNYEK ALAKULÁSA AZ UTÓBBI NÉGY ÉVBEN Tavaly egy-egy termetesebb harcsa megakasztása ritkaság- számba ment a Tiszán Év Ponty (mázsa) Csuka (mázsa) Harcsa (mázsa) Egy horgászra eső fogás (kg) 1998 633 82 35 10,94 1999 775 213 74 18,24 2000 1081 276 56 19,54 2001 878 160 49 13,50 Kunhegyes az élre tört? A napokban elkészült az idei horgászversenyek naptára. A menetrend két érdekességet is tartalmaz. Ebben a szezonban ugyanis nem tartanak hivatalos nemzetközi megméretést hazánkban, az országos versenyek színhelyei között pedig megyénkből csupán Kunhegyes neve szerepel. Mint ismeretes, tavaly megyénk adott otthont a soros gyermek- és ifjúsági horgász-világbajnokságnak. A Nagykunsági-főcsatorna telekhalmi szakaszán rendezett rangos eseményen a magyar indulók a reményeket is túlszárnyaló teljesítménnyel bizonyították ország-világ előtt: fiatal pecá- saink az elmúlt évek során a világ élvonalának meghatározó tényezőivé váltak. helyszínévé lépett elő, némiképp háttérbe szorítva ezzel a szolnoki alcsiszigeti Holt-Tiszát. A beosztás értelmében mindenesetre idén három komoly versenyt is rendeznek a kunsági város közelében. Május 18-20. között először a hölgyek adnak itt egymásnak randevút egy válogató erejéig. Ezt a gyermekek ugyancsak kétnaposra tervezett országos bajnoksága követi majd június 28-30. között. Végül pedig a nők egyéni küzdelmei zárják a sort augusztus 2-4. között. Az alcsi holtág híveit késő tavasszal, május 8-án a nem hivatalos, ám minden esztendőben számos érdeklődőt vonzó IPA nemzetközi rendőrhorgászverseny vigasztalhatja. A jelentősebb megyei viadalok egyikét, a június 8-i csapatbajnokságot viszont már ismét a Kunságin rendezik. Tisza tó: megállapodásra várva A halászati jog rendezése nem csupán a joggyakorló érdeke A tavalyi esztendő végén lapunk elsőként számolt be arról, hogy a földművelési tárca — értékelve a térség halászati jogának hasznosítására irányuló pályázatokat — a Tisza-tavi Sporthorgász, Halászati, Természet- és Környezetvédelmi Kht.-t jelölte meg győztesként egyetlen versenytársával, a Mohosszal szemben. A társaság ügyvezető igazgatójával, Hegedűs Gáspárral akkor az aktuális feladatokról, tervekről beszélgettünk. Jó két hónap elteltével ezúttal arról érdeklődtünk, hol tartanak. — Annak ellenére, hogy a kht. pályázata lett a befutó, az érdemi munkát csak akkor kezdhetjük el, hogyha az FVM megkötötte velünk a halászati haszonbérleti szerződést. A megállapodás előkészítése jelenleg olyan állapotban van, hogy bízom benne, társaságunk már a márciusi ülésén elfogadhatja a minisztérium ajánlatát- kezdte válaszát az ügyvezető igazgató, akinek ezek után a legkényesebb kérdést is feltehettük. — Legutóbb azt mondta: hajlandóak és képesek is kifizetni a Magyar Országos Horgászszövetséget, amennyiben a szervezet jogos és megalapozott igényeket támaszt. Most is ragaszkodik az álláspontjához1 — Természetesen! Persze mindenek előtt bízom abban, hogy korrekt módon le tudunk ülni tárgyalni a Mohosszal, mert véleményünk szerint az általuk kért ösz- szeg — különböző híradások ezt a summát 385 millió forintra taksálják (a szerk.) - jóval magasabb az indokoltnál.- Jelenleg tehát parkolópályára került a halászati jog gyakorlása, hiszen amíg nem rendeződik a kártérítési vita, addig a haszon- bérleti szerződésre sem kerülhet pecsét. Azaz ebben a köztes időszakban két gazdája is marad a tónak, habár az egyik már nem, a másik pedig még nem gazda. Kinek jó ez az állapot? — Meggyőződésem, hogy ezt az átmenetet elsősorban a horgászok szenvedik meg, de a helyzet nem tesz jót sem a térségnek, sem a természeti környezetnek.- Ez nem éppen rózsás képet tükröz. Ennyire pesszimista? — Ellenkezőleg! Derűlátó vagyok, mégpedig olyan alapon, hogy a négy Tisza-tavi megye, 13 település önkormányzatai, a Tisza-tavi Horgászegyesületek Szövetsége és a Sporthorgász újság közös akaratából létrehozott közhasznú társaságunk hamarosan tovább bővülhet. Két szakirányú egyetem mellett ugyanis több helyi horgászegyesület és önkormányzat is jelezte az elmúlt időszakban, hogy támogatja elképzeléseinket. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium döntése egyébként is tiszta és világos, amelyet maga a Mohosz sem vitat. így én v^óban hiszek abban, hogy eredményesen, s legfőképpen gyorsan rendeződnek a vitás kérdések. A tavalyi esztendőt mi még a felkészülés időszakának tekintettük. Idén viszont a pályázat győzteseként erre az alapra takarékos, de kiváló szakmai háttérrel és konkrét elképzelésekkel megalapozott munkával kívánunk építkezni. Elsődleges célunk, hogy ezek után 2003. január 1-jétől bebizonyíthassuk: a Tisza-tó igazi gazdái mi vagyunk. Képviseljük a térség érdekeit, s bírjuk valamennyi horgásztársunk támogatását is, akik meghatározó szereplői a térségi idegenforgalom sikerének, -pKét nap múlva pecásszívet megdobogtató esemény színhelye lesz a megyeszékhely. Az egyik legnagyobb európai horgászcikkgyártó és -forgalmazó cég, a német Balzer ugyanis legújabb modelljeiből rendez egész napos kiállítást az Ady Endre úti Profi horgászbolt előtt. I Szolnokra jön a Balzer-busz^j | Egy világcég kiállítása a Profi horgászbolt előtt m 1 i I 1 1 Az üzlet előtti parkolóba holnapután, azaz február 21-én, csütörtökön gördül be a Balzer úgynevezett Show-mobilja. Az impozáns kiállítóbusz a cég legújabb, 2002. évi horgászcikkeinek teljes választékát hozza a megyeszékhelyre. A gyönyörű, több mint fél évszázados tradíciót és kiváló minőséget képviselő felszereléseket valamennyi érdeklődő megtekintheti a nap folyamán. Vásárlásra ugyan ezúttal nem lesz lehetőség, ám az eseményre ellátogató viszonteladók kedvezményes áron rendelhetik meg a pecások álmait valóra váltó termékeket. A kiállításról bővebb információért a szolnoki Ady Endre út 18. szám alatt található Profi horgászbolt vezetőjéhez, Hadvina Zsolthoz fordulhatnak az érdeklődők személyesen, vagy az 56/344-519, illetve 20/9957-124-es telefonszámokon. (PR) EGYEZTETNEK. A Közép-Tisza Vidéki Horgászszövetség a pecások egy csoportja és a Halász Kft. között korábban kirobbant konfliktus kezelése érdekében a minap egyeztetést kezdeményezett a vízkezelő és a hatóság között az úgynevezett szentélyholtágak ügyében. A tárgyalások jelenleg is tartanak. A Magyar Országos Horgász- szövetség által 2002. évre kiadott horgászversenynaptár tanúsága szerint ebben az esztendőben ugyan a nemzetközi megméretések egyikén sem élvezhetjük a hazai pálya előnyeit, ám Kunhegyes az országos viadalok fő Üdítő színfoltként azonban ezúttal egy új helyszín, a térség utánpótlás-nevelésének fellegváraként ismert Csépa is szerepel a megyei listán. A helyi egyesület holtágán június 22-én megyei egyéni bajnokot avatnak majd. SSSSSÜ8S Népszerű a Tisza Horgászegyesület Áprilistól megújulva várja a pecásokat a Millér horgásztó Szakmai berkekben ritka „karriertörténet” a Tisza Horgászegyesületé. A közelmúltban születésnapját ünneplő szervezet ugyanis két esztendő alatt a megye legnépszerűbb pe- cásklubjává nőtte ki magát. Persze a látványos fejlődés mögött kár volna bármiféle boszorkányságot sejteni. Mert az nagyon is kézzelfogható okokra vezethető vissza. I p - A siker receptje rendkívül egyszerű: mindösz- í; sze a horgászok igényeit kell hozzá megismerik nünk - vélekedett Csorna Gábor, az egyesületet § működtető Halász Kft. ügyvezetője. Mi sem teszünk egyebet, mint hogy a lehető legkedvezőbb feltételek H mellett folyamatosan igyekszünk p biztosítani a vizek és halak szereiig meseinek gondtalan és eredményes g kikapcsolódását. Ez persze az élig múlt esztendőben nem volt kimon- dottan könnyű feladat, hiszen a Till sza vízállása a szezon nagy részéji ben „ellenünk dolgozott”, és a két k évvel ezelőtti halbőség után ez bi- ;S zony a fogási átlagokon is megmutatkozott. Ám szerencsére végső mentsvárként mindig rendelkezésünkre áll a Millér horgásztó, ahol múlt évben remek hangulatú és nagyszerű fogási eredményekkel zárult versenyeink többségét rendeztük. Ez a vízi paradicsom egyébként mára országos népszerűségnek örvend, és jelenleg megújulásra vár. Terveink szerint ugyanis az április 1-jei nyitásig belső stégek kialakításával bővítjük a meglévő horgászhelyeket, és a tó gátrendszerét is megerősítjük. Mindez úgy tűnik, a megye pecá- sai számára is rokonszenves filozófia egy horgászszervezet működtetéséhez. Hiszen mi más magyarázata volna annak, hogy a Tisza HE taglétszáma tavaly decemberre immár 2400-ra duzzadt, kivíva ezzel - számos nagy múltú klubot megelőzve - a megye legnagyobb egyesülete címet. — Talán csak az, hogy egy összetartó, jó kedé- p lyű, tettrekész csapat vagyunk, akik nem csupán a halak riogatásában lelik örömüket — adta meg H a magyarázatot a vezető. - Az egyesület tagjai p ugyanis jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a Halász Kft. 2001-ben eddig példátlan nagyságrendű haltelepítésekkel gazdagíthassa a megye horgászvizeit. Ráadásul annak is tanúbiX zonyságát adták, hogy a táncparketten sem ügyetlenek. Ezért aztán az előző alkalom sikerére való tekintettel idén március 9-én is horgászbált tartunk a szolnoki Helyőrségi Művelődési Otthonban, amelyre fejenként kétezer forint részvételi díj ellenében a Nagy Imre körúti Harmónia horgász-vadász boltban jelentkezhetnek egyesületünk népes családjának tagjai. (PR)