Új Néplap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-18 / 41. szám

4. OLDAL R I P ŐRT 2002. Február 18., hétfő A bűn, az nem lesz könnyebb A rejtélyes tiszaugi gyilkosság története A nagy tragédiáknak soha nincsenek előzményeik, ezért alapjaiban rendítik meg és fordítják egy addig ismeretlen irányba az életünket. Egy budapesti fi­atalasszony telket vásárolni utazott le Tiszaugra, de megérkezését követően brutálisan meggyilkolták. Akivel találkoznia kellett volna, áleladó volt, és már két éve tulajdonlapokhoz hamisított személyi igazolvánnyal adott el föl­deket. A fiatalembert azonban a tiszaugi tanúk az eljárás során nem ismerték fel határozottan. Ráadásul a vádlott egyszer sem tett vallomást. A Bács-Kis- kun Megyei Bíróság dr. Árvay Árpádné vezette büntetőtanácsa ezért csak a több évtizedes büntetőtapasztalatára, valamint az orvos- és nyomszakértői vizsgálatokra hagyatkozhatott. A huszonkilenc éves, ceglédi H. Tamást a csa­lássorozat mellett bűnösnek találták emberölés bűntettében is, és tavaly de­cemberben nem jogerősen tizenhét év börtönbüntetésre ítélték. Védője a gyil­kosság vádja alól felmentését kérte. Tiszaug — Kecskemét 1999. szeptember 21-én, délután fél kettő után tíz perccel egy nyugdíjas házaspár vérbefagyott női holttestre bukkant Tiszaugtól délre, a Tisza-part elhagyatott részén. Az áldozat, egy molett fiatalasz- szony a keskeny földút szélén, magas, buja növények tövében fe­küdt hason. Kantáros bermuda- farmert és pólót viselt, egyik edzőcipője az úton, végtagjai ter­mészetellenesen elcsavarodtak. Feltételezhetőleg eszméletlen vagy halott volt már, amikor az út szélére lökték. A homokban autó­nyomok látszódtak. Az idős há­zaspár nem mert közelebb menni a tetemhez. AJász-Nagykun-Szol- nok megyei nyomozók, amikor a holttestet megfordították, a lát­ványtól elborzadtak. Az alacsony kis nőt szó szerint lemészárolták. Arcán, fülén és nyakán hemzseg­tek a szúrt sebek, ruhájának mell­ső felét teljesen átitatta a vér. A meggyilkoltat szexuális erőszak nem érte, táskát és iratokat pedig nem találtak nála, ezért rablógyilkosságra gyanakodtak. A holttestet a szolnoki kórházba szállították, ahol az igazságügyi orvos szakértő megállapította: a halált a jobb nyaki ütőér sérülésé­ből származó kivérzés okozta, amely délelőtt tizenegy és egy óra H. Tamás között állhatott be. Az ügy - bár Tiszaug közigazgatásilag akkor még Jász- Nagykun-Szolnok megyéhez tartozott - a Bács-Kiskun megyei főnyomozókat is érde­kelni kezdte, mert nem sokkal előtte ölték meg brutális módon azt a kecskeméti cuk­rászlányt, akinek a gyilkosát a mai napig nem találják. Hamarosan kiderült, a két gyilkosság között nincs összefüggés. A döbbenet híre Másnap délután, a fővárosi Laborfalvi Róza utca egyik bérházából feszült hangú férfi hívta fel a kerületi rendőrkapitányságot. Bejelentette, hogy a szomszédasszonya tegnap óta nem jött haza, és ez idáig életje­let sem adott magáról. Az ügyeletes néhány perc múlva visszahívta a bejelentőt, és el­mondta, hogy nagy baj van, mert egy általa megadott személyleírású nőt tegnap meg­öltek Tiszaugon. A férfi a hírre majdnem el­ejtette a telefont, de össze kellett szednie magát, mert az eltűnt asszony nyolcéves kislánya éppen mellette állt. A szomszé­dok a nyomozóknak csak annyit tudtak mondani, hogy Gabriella asszony családi házra vágyott, és előző nap elutazott meg­nézni egy Tisza-parti telket. Őket arra kérte, ha estig nem érne haza, hívják át a kislá­nyát hozzájuk. Gabriella lakásában a nyo­mozók találtak egy Tiszaug melletti föld adásvételi előszerződéséről szóló iratot, amelyben ő volt a vevő, és egy Bállá Károly nevű férfi pedig az eladó. A szerződés mel­lett volt egy bankbizonylat is. Eszerint az asszony az elutazása előtti napon ötszáz­ezer forint készpénzt vett ki a bankszámlá­járól, valamint megtalálták azt a bekariká­zott hirdetést is, amelyben a Tisza-kömyé- ki földet árulták. Az egymillió forintos irányár mellett azonban név nem szerepelt, csak egy mobilszám, amely a hívásukra nem volt kapcsolható. A rendőrök megke­resték Bállá Károlyt, aki a fővárosi lakásban talált szerződés szerint az ingatlan eladója volt, de kiderült, az idős gazdálkodó soha­sem árulta földjét, hanem csak vett hozzá. Az áldozat férje Németországban dolgo­zott szakácsként. A hírre azonnal hazain­dult, és aznap éjszaka Szolnokon azonosí­totta összeszurkált felesége, Gabriella holt­testét. Egy szélhámos önuralma Hét nap múlva, Székesfehérváron, izgatot­tan tördelte kezét bérházi lakásában egy középkorú titkárnő. A szobában, a kony­hában, a lépcsőházban kommandósok rej­tőztek. Mindenki a csengetésre várt, mikor érkezik meg az a fiatalember, aki hirdetés útján ingatlanforgalmazásban jártas titkár- nőt keresett, és erre az időpontra a székes- fehérvári nő találkozót beszélt meg vele. A rezzenéstelenül hallgatta dr. Árvay Árpádné ítéletét készültség oka az volt, hogy a hirdetésben leírt mobilszám egyezett a tiszaugi földhir­detésben megadott telefon hívószámával. „A madárka berepült” — jelezték a külső őrszemek. A csengetést követően az asz- szony lassan, résnyire nyitotta az ajtót, majd hirtelen visszhangzó, üvöltő dobogás hallatszott, és a kommandósok leteperték a bejárat előtt álló alakot. Egy magas, atlétatermetű, feltűnően fe­hér bőrű, leborotvált hajú fiatalember ült kihallgatóival szemben, aki a nyomozók kérdéseire rendre csak annyit válaszolt: „Mikor kaphatok ügyvédet?" Ám az 1973- as születésű, ceglédi H. Tamás a jogi kép­viselő megérkezését követően nem csak a rendőrségen, hanem később a bírósági per során is csupán annyit válaszolt, hogy mindazon tetteket, amivel vádolják, ő nem követte el. Hamarosan kiderült, hogy H. Tamás a gyilkosságot megelőző két évben jó néhány alkalommal eladott vagy megkí­sérelt értékesíteni tulajdonlapokhoz hami­sított személyi igazolvánnyal külterületi ingatlanokat. A kucsmás, akinek több neve volt 1997. február 24-én egy magas, viseltes pu- fajkás, kucsmás, dioptriás szemüvegű fia­talember Zatykó néven mutatkozott be egy Búzás nevű gazdálkodónak, valahol Nagy­kőrös és Cegléd között az út szélén. A gaz­dálkodó egy környékbeli nyárfaerdő hirde­tésére érkezett, amelyet a kucsmás adott fel. Miközben a két ember a meghirdetett területet járta be, a fiatalember átadta az érdeklődőnek az erdő tulajdonlapját. Bú­zás elégedett volt, de mielőtt elindultak volna az ügyvédhez, a fiatalember megállí­totta a vevőjelölt autóját a Nagykőrösi Kon­zervgyárnál, mondván, a felesége ott dol­gozik, és a beleegyezését akarja kérni a családi birtok eladásához. A kucsmás fiú miután kijött a gyárból, Búzással elindult az ügyvédhez, ahol Zatykó személyi iga­zolványa alapján megírták az adásvételi szerződést, majd a fiatalember hatszázöt- venezer forint vételárat vett át az erdőért. A kucsmás fiatalember 1998 áprilisában másfél millió forintért egy tízhektáros ceg­lédi földet akart eladni Túri néven, de az ügyvéd gyanút fogott, és az adásvétel nem jött létre. Nem sokkal később azonban sikerült ki- lencszázezer forintért értékesítenie egy szarvasi szántót, valamint egy ceglédi föl­det négyszázezer forintért. Az átejtett ügy­védek, a pórul járt vevők és vevőjelöltek mind felismerték a kucsmás fiatalember­ben a Székesfehérváron elfogott, nőtlen, ceglédi H. Tamást, aki akkor éppen ingat­lanforgalmazásban jártas titkárnőt keresett hirdetés útján. Nem voltak azonban ilyen egyértelműek a tiszaugi gyilkosság körül­ményeiről szóló tanúvallomások és a szembesítések. Az utolsó állomás Gabriella asszony reggel nyolc óra előtt in­dult el busszal a fővárosból Kecskemétre. A buszvezető emlékezett rá, mert többször is meg kellett a nőt nyugtatnia, hogy el fogja érni a tiszaugi járatot. A csatlakozás sofőrje sem feledte a csípős nyelvű asszonyt, aki­nél táska volt, és azt sem tudta, meddig ve­gyen jegyet. A járaton ülő egyik nő szerint Gabriellának az úton megszólalt a mobilte­lefonja is, majd miután beszélt valakivel, Tiszaugon leszállt. A telefon soha nem lett meg. Egy asszony nézett csak vissza a buszból és látta: sötétzöld színű autó állt a megállóhoz, és belőle magas, sötét hajú fér­fi szállt ki. A busz tizenegy órára érkezett a településre. Az azt megelőző órában több tanú is látott egy sötétzöld színű autót vára­kozni a megálló közelében. Volt, aki azt is tudta, hogy az autó Volkswagen Golf típu­sú. Elmondásuk szerint a járműben egy fe­hér inges, rövid, sötét hajú férfi ült. Egy ta­nú elmondta, hogy aznap dél körül egy ilyen zöld autó úgy ment el mellette, hogy majdnem leesett a kerékpárjáról, egy másik asszony pedig látta a Golfot nagy sebesség­gel kihajtani arról a földútról, amelynek legvégén Gabriella asszony holttestét meg­találták. A tiszaugi tanúk azonban a rend­őrségen nem ismerték fel az autóban vára­kozó illetőben a ceglédi H. Tamást, bár a szembesítésen már a gyilkossággal gyanú­sított fiatalember feje kopaszra volt borot­válva. H. Tamás lakásában a rendőrök meg­találták mindazon kellékeket, amelyekkel a földeladások során a fiatalember álcázta magát. A lakásban lévő ruhákon azonban vérnyomokat nem találtak. Sőt a meggyil­kolt asszony körme alatt lévő szövetminták sem egyeztek a ceglédi lakás egyetlen ruha­darabjával sem, bár a letartóztatás és a gyil­kosság között hét nap telt el. Mikroszkópok alatt Időközben Tiszaugot hivatalosan is Bács- Kiskun megyéhez csatolták. A Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei rendőrök munkáját a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség és bíró­ság vitte tovább. A nyomozást a megye egyik legtapasztaltabb ügyésze, dr. Szeri László felügyelte, aki a nyomozást - tizen­négy hónap előzetes letartóztatás után - az emberölés bűntettében bizonyítékok hiá­nyában megszüntette. A vagyon elleni bűn- cselekmények ügyében az eljárás tovább folyt, de abban már nem volt indokolt az előzetes letartóztatás, ezért H. Tamást 2000. december 15-én szabadlábra helyezték. Gabriella asszony családja azonban a fellebbezett, és a Legfőbb Ügyészség pót­nyomozást rendelt el az emberölés bűntet­tében, és H. Tamás 2001. augusztus 10-től újra előzetes letartóztatásba került. Az ap­rólékos nyomgyűjtés során azonban az ügyészt leginkább az a visszavonhatatlan tény bosszantotta, hogy a szolnoki nyomo­zók nem öntötték ki a gyilkosság helyszí­nén talált autókeréknyomokat, hanem csu­pán lefényképezték azokat. A nyomszak­értő azonban a fényképnagyítások alapján is azt állította, hogy a keréknyomok való­színűleg a méregzöld Volkswagen Golf gu­mijaitól származnak. A kocsiban speciális vegyi eljárással fröccsenéses, azonosítha­tatlan eredetű vémyomokat is találtak. Az ORFK bűnügyi szakértői szerint a Gabriel­la asszony ruháján talált egyik elemi szál összes sajátosságát fellelték a Golf üléshu­zatán talált elemi szállal. Az írásszakértő szerint a feladott hirdetési szelvény meg­rendelőjének kézírása megegyezik a vád­lottéval. A pszichológus szerint H. Tamás intelligenciahányadosa 124-es, amely igen FOTÓI A SZERZŐ magasnak számít. A fiatalember személyi­sége emellett erős énkontrollal rendelke­zik. A negatív érzelmeit elfojtja, alkalmaz­kodó, de kitörésre hajlamos típus. A vizs­gálatok során nem volt olyan megnyüvá- nulása, hogy nem ő követte el a gyilkossá­got. „Pedig ezzel a túlérzékeny öntudattal hevesen tiltakozni kellett volna az ilyen sú­lyos igazságtalan vádak miatt" - vélte a pszichológus orvos szakértő. H. Tamás a hazugságvizsgálatot nem vállalta. Nem jogerősen Dr. Gyekiczky Tamás ügyvéd szerint sem­milyen bizonyíték nem szól amellett, hogy H. Tamás követte volna el a gyilkosságot. Az ügyvéd úgy véli, a legfontosabb, hogy a tiszaugi tanúk nem ismerték fel a rendőr­ségen H. Tamást. Nem bizonyított az sem, hogy az ő autója volt ott a helyszínen, mert a rendőrök eleve egy sötétzöld Golfra kér­deztek rá. A védelemnek kétségei voltak a szakértői vizsgálatokkal kapcsolatban is: az ügyvéd véleménye szerint a gyilkosnak érintkeznie kellett az áldozattal, de Gabri­ella asszony körme alatt lévő elemi szálak és DNS nem egyeztek H. Tamáséval. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság dr. Árvay Árpádné vezette büntetőtanácsa tavaly de­cemberben hirdetett ítéltet H. Tamás bün­tetőperében. A fiatalembert bűnösnek ta­lálták emberölés és folytatólagosan elkö­vette nagy értékű csalás és okirat-hamisítás bűntettében. Mindezekért nem jogerősen tizenhét év börtönbüntetésre ítélték, és nyolc évre eltil­tották a közügyektől. Az ügyész súlyosbí­tást, a védelem az emberölés vádja alól fel­mentést kért védencére. A gyilkosság nem kapott minősítést, „mert nem tudni, hogy mi történt H. Tamás és az áldozat között”— mondta az ítélet indoklásában a bírónő, az azonban a büntetőtanács számára nem volt kétséges, hogy H. Tamás a gyilkosság nap­ján Tiszaugon találkozott Gabriella asz- szonnyal. De hogy valójában tényleg mi zajlott le a magányos csaló és a csípős nyel­vű fiatalasszony között, és netán elváltak-e akkor, ott az útjaik, nem tudni. Mert aki tudná, továbbra sem szólalt meg, és reakci­ók nélkül hallgatta a rá kirótt ítéletet. Gabriella asszony kislánya a mai napig úgy tudja, hogy az édesanyját balesetben veszítette el. RAJNAI ATTILA Bankkártyák csalók kezében Néhány nappal ezelőtt a gö­di gyilkos áldozatának bankkártyájával kísérelt meg három pénkiadó gépnél pénzt felvenni. A gép által készített fénykép alapján a rendőrség elfogta. Még kere­sik azt a férfit, aki egy ello­pott pénztárcában talált bankkártyát. Ez az új keletű bűnözési forma egyre gya­koribb. Budapest- Körülbelül hány bankkártya, pénzkiadó automata és hány terminál van forgalomban? - kérdeztük Szomor Sándor alez­redestől, az Országos Rendőr­főkapitányság Nyomozó Osztá­lya vezetőjétől.- Hitelkártyát 21 bank bocsá­tott ki. Közforgalomban mint­egy 4,5 millió bankkártya van, amellyel 2600 pénzkiadó auto­matából lehet pénzt felvenni, és mintegy 25000 terminál van a kereskedelmi hálózatokban és éttermekben, ahol „kártyá­ra” lehet vásárolni, étkezni.- Nagy port vert fel, amikor az Ml-es autópályán az egyik kapunál a külföldiek bankkár­tyáját lemásolták és még aznap Olaszországban leemeltek róla pénzt.- Ma már fejlett eszközökkel a visszaélések sokféle formáját ki tudjuk szűrni, de a technika fejlődése mindig újabb és újabb feladatok élé állítja a nyo­mozó szerveket.- Ötletben sincs hiány. Öt évvel ezelőtt Párizsban egy fér­fi, az egyik forgalmas utcasar­kon felállított egy pénzkiadó automatát, amely annyiban tért el az eredetitől, hogy abba szerkezet és pénz helyett 6 ma­ga ült. Amikor a „vendég" kár­tyájával pénzt kívánt felvenni, megjelent a felirat: a gép nem működik, szíveskedjék egy má­sik automatához fáradni. Ez alatt a gyanútlan áldozat kár­tyáját lemásolta.- Ma már ilyesmit aligha le­hetne megtenni. Nagy ellenke­zést váltott ki a figyelőkamerák beállítása, de ma már minden­ki tudja, hogy szinte nélkülöz­hetetlenek a pénzfelvevőkről fényképet készítő terminálok. Ma már csaknem minden áru­házban ellenőrzik a vásárló személyazonosságát is.- A bankkártyával rendelke­ző állampolgárok részére mi­lyen tanácsot adhat?- Nem győzzük eleget hang­súlyozni, hogy ne őrizzék a kódszámot tárcájukban, és fő­leg ne írják kártyájukra, mert annak a zsebtolvajok nagyon örülnek. Ha elveszítik kártyáju­kat, azonnal tiltassák le. Ha bár­hol használják, például étter­mekben fizetnek vele, lehetőleg kövessék szemmel, amikor ar­ról pénzt lehívnak. Biztonságot jelenthet több bank szolgáltatá­sa: minden kártyaművelet érté­kéről, helyéről, idejéről mobil- telefonon, SMS-sel értesíti a kártya tulajdonosát.- Hamisítják a telefonkártyá­kat is.- Ezért módosította a múlt év végén a parlament a Btk.-t. Eszerint a bankkártyacsalá­sokkal azonos módon büntetik a benzin- és telefonkártyákkal történő visszaéléseket. __________________________ KOÓS TAMÁS FOSZ LÓ HOLTTEST. Feite hetően egy nő maradványait ta­lálták meg csatornakotrás köz­ben Karcagon a Nagyvénkerti la­kótelep mögött. Az elsődleges vizsgálat szerint az erősen osz­lásnak indult ismeretlen 4-5 hó­napja halt meg és halálának oka valószínűleg fulladás volt. Bűn- cselekményre utaló körülmény nem merült fel, de a tetemet to­vábbi szakértői vizsgálatnak ve­tik alá. EUROPRESS ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom