Új Néplap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-14 / 38. szám

4. OLDAL A SZERKESZT ŐSÉG POSTÁJÁBÓL 2002. Február 14., csütörtök |' Színházi csoda Sorstársaink minden bizonnyal sokáig a rendkívüli napok között tartják majd számon január 29-ét. Ennek a napnak a különlegessége pedig abban van, hogy Vass Lajos, a Szolnoki Szigligeti Színház igaz­gatója figyelmességének köszönhetően tizennyolc, hozzánk közel álló embernek is alkalma volt végignézni a Marica grófnő című elő­adást a gyönyörű színházban. A Göncz Árpádné fővédnöksége alatt álló Zöld Utat Alapítvány kilenc kerekes székes mozgássérültnek és ugyanennyi kísérőnek ajánlhatta fel a kitűnő szórakozást jelentő színházi produkció megtekintését, köztük egy Kunhegyesen élőnek, míg a többiek a Tiszaszenümrei Szociális Otthon, illetve a karcagi Gólyafészek Otthon lakói. Az előadás feledhetetlen nagy élményt je­lentett a résztvevőknek. ________________ ___________________ ______ VARGA SÁNDORNÉ, KURATÓRIUMI TAO Ha rminckilenc év szolgálat A sors kegyes volt hozzám, mert megadta, hogy az évszázados ha­gyományokat ápoló jeles iskola, a túri alma mater diákja lehettem az ötvenes években. A latin palo­tában kiváló tanáraink voltak, akik emberségre, helytállásra, önfegyelemre, munkára és haza­szeretetre neveltek minket. A tő­lük kapott útravaló végigkísért eddigi életemben, amiért örökké hálás vagyok. Az akkori diákélet katonás szigorát el kellett viselni, s a tanulmányi követelmények sem voltak könnyűek. Különös­képpen nem egy olyan diáknak, aki az isten háta mögötti tanyavi­lágból érkezett, mint én is, a pusztapói iskolából. Könyvtáros lettem. Harminc­kilenc esztendőn keresztül szol­gáltam a könyvbarátokat Kun- szentmártonban, a nyugdíjazáso­mig. Végtelenül örülök, hogy kül­detésemet mintegy lezárandó a megyei közgyűlés a kultúra ün­nepe alkalmából elismerésre méltónak találta. Őszinte szívvel köszönöm meg a figyelmet, hogy a jeles ünnepi esemény közvet­len résztvevője lehettem. SZATMÁRI JÓZSEF NYUGALMAZOTT KÖNYVTÁRIGAZGATÓ, KUNSZENTMÁRTON Átszabhatja a költségvetést Precedens értékű ítéletet hozhat az Magyar Kosárlabdázók Orszá­gos Szövetsége. A Szolnoki Olaj kosárlabdacsapatát akár meg is büntetheti, mert a közönség egy csoportja a Mól Szolnok-Falco KC bajnoki találkozón a „Táncolj, köcsög!” rigmust kiabálta. De mi is az a köcsög? Nem va­gyok egyetlen hagyományőrző egyesületnek sem tagja, ezért megkérdeztem néprajzkutató­kat, akik szerint a köcsög egy agyagedény, amelyben elődeink élelmiszert, vizet, lekvárt és egyebeket tároltak. Akkor, mi a baj? Lehet, hogy a kifejezésnek egy sajátosan felfogható tartalma kapott értelmezést? Mi van akkor, ha a nézők „Tán­colj, agyagedény!”-t kiabálnak a meccsen? Akkor is félbeszakad a mérkőzés? Mi történik, ha azt énekli a közönség: „Egy, kettő, három, négy trallalalía szabóné­gy.” Az a játék is félbemarad, mert a trallalalía mögött valami „csúnya” sejthető? Ha valóban precedens értékű ítélet születik, azt hiszem, sok csapatnak újra kell gondolnia a költségvetését... ______________MÉSZÁROS LÁSZLÓ, SZOLNOK Tö bb gyümölcs és tejtermék Az óvodák költségvetése igen- ványon keresztül kaptunk. Az csak szűkre szabott, ezért is örü- összeget egészségesebb és gazda­lünk minden olyan kezdeménye- gabb étrend összeállítására szán­zésnek, amely a kisgyermekek tűk. A különféle gyümölcsök és óvodai ellátását segíti. Nagyra ér- tejtermékek bő választékban ke- tékeljük azt a támogatást, ame- rültek az apróságok asztalára, lyet a közelmúltban a térség or- nagy sándorné intézményvezető, szággyűlési képviselőjétől alapít- kunhegyes váró* óvooai intézményi A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások — a levélíró elő­zetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tar­tásával — szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztő­ség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Sokat fogyaszt a parkoló autóm Szolnok egyik legforgalma­sabb parkolójában, fényes nappal, ismeretlen tettesek feltörték az autómat, és ab­ból személyes holmikat tu­lajdonítottak el. Őrizetlen autóban nem szabad az utastérben csomagot hagyni - kezdte mondandóját a rendőrség munkatársa a helyszíneléskor. Igaza van. Majd két utazótáskával megyek bevásárolni, hogy a mo- tyómat látva a biztonsági őr már a bejáratnál lecsapjon rám, azt gon­dolván, csakis tisztességtelen szándékkal jöhetek két ekkora cuccal. Pakolhattam volna a táskákat a csomagtartóba is. Csakhogy a nappal feltört autókat megfigyelé­ses módszerrel választják ki a tol­vajok. Árgus szemekkel figyel­nek, csak távozásomra várnak, s hiába dugdosom a javaimat au­tóm bármely zugába. Ezen a ponton le is zárhatnám a témát, ha nem egy fizetőparko­lóban történik az eset. Mert miért is fizetünk? A parkolót az álta­lunk lerótt adókból építik, kar­bantartják. A havat, sarat, latya­kot nem nagyon takarítják, az au­tókat nem őrzik. Egyelőre a drága jegykiadó automaták fenntartását fizetjük meg, a maradék meg el­tűnik a legmélyebb bugyrok­ban... Számításaim szerint egy ötven kocsiállásos parkoló naponta százezer forintot termelhet. Eb­ből a pénzből félre lehetne tenni egy-egy térfigyelő rendszerre, ka­merákra, amelyeken át figyelem­mel kísérhetők a bűnözők tény­kedései (és nemcsak a gépkocsi- feltörőké). A befolyt parkolópénzek ilyenfajta, hasznos, befektetése természetesen nem eredeti el­gondolás, vannak városok, ahol már sikeresen alkalmazzák a módszert. Üdvözölnénk, ha ná­lunk is eltűnődnének a város­atyák az ötleten. Valamit valamiért! Őrzött he­lyen hagyva a gépkocsimat, bi­zony szívesebben fizetnék a par­kolásért. ______________________BAOI CSABA, SZOLNOK Ne gyven év után A ballagási fényképekre azt írták: „Találkozunk 1966-ban.” Nem találkoztak. Eltelt negy­ven év, és két osztálytársuknak köszönhetően most végre létre­jött az osztálytalálkozó. Tanáraik közül heten engedték el kezüket. Sírjukra virágot vittek, emlékükre egy-egy szál gyertya égett az ünnepi osztályfőnöki óra alatt. Két pedagógusukat ottho­nukban látogatták meg, mert nem tudták vállalni a személyes részvé­telt egészségügyi okok miatt. Őket virágcsokorral köszöntötték az egykori diákok. Miután újra össze­ismerkedtek az osztálytársak, fel­kért osztályfőnökük - aki na­gyobb megtiszteltetésben nem is részesíthette volna őket, hiszen verset mondott tanítványainak - köszöntője után, igencsak keresve a szavakat, beszélgettek az eltelt évtizedek sorformáló eseményei­ről. A találkozó - most már a csa­ládtagok részvételével - a kun­szentmártoni Kőrös étteremben ért véget, kitűnő hangulatban. ■ Az élet a legdrágább iskola A fiatalember — korát tekintve inkább közelít a húszhoz, mint a harminchoz — azt mondja, voltak pillanatai, amikor mélyen elgondolkodott élete értelmén, s csak kislánya irán­ti mérhetetlen szeretete és felesége ragaszkodása tartotta benne a lelket. Az a bűne, hogy szeretett volna egy otthont a családjának.- Áprilisban lesz két éve, hogy megalkudtam egy portára, majd meg is vettük - kezdi a történe­tet. Úgy gondoltuk, jó lesz hobbi­nak, hiszen építkezésre pénz nél­kül nem gondolhattunk. Apósom biztatására - aki szakmáját te­kintve kőműves - mégis belevág­tunk, mert azt ígérte, segít. De amikor barátainkkal lebontottuk a telken álló vityillót s megvet­tünk néhány dolgot a leendő ház­hoz, apósom már nem emléke­zett ígéretére. Ott álltunk pénz és segítség nélkül. Ebben a helyzetben ép­pen kapóra jött a hirdetés, amelyben egy építőipari betéti társaság kamatmentes hitelt ajánlott. Elmentünk a megadott címre, ahol egy sokkal jobb megoldás­ról beszéltek nekünk. És mi len­ne az? - kérdeztem. - Adjátok nekem a meglévő pénzeteket, én megveszem a szocpoljogot egy családtól, és abból a pénzből fel­építem a házatokat. — És ez legá­lis? - kérdeztem. — Persze, hi­szen én is ilyen házban lakom. Nem ti lesztek az elsők - vála­szolta határozottan. - És mibe fog ez nekem kerülni? Csak a szocpolba? - Ide adsz 400 ezret, én elviszlek a családhoz. Megköt­jük a szerződést, és lakhatási en­gedéllyel nyár végén be is költöz­hettek. — Es mikor lesz a neve­men a ház? - Tíz év múlva, de a záradékban, mint tulajdonosok, be lesztek írva. Nyugodj meg, ügyvéd által lesz minden. Ha le­telik a tíz év, automatikusan át­íródik a nevetekre. Feleségemmel egész este erről beszéltünk. Segítséget nem vár­hatunk senkitől, pénzünk is ke­vés van, de lehetne egy házunk! Másnap visszamentünk és meg­egyeztünk. — Meddig akarjátok az építést? - kérdezte. - Ha le­het, teljes készenlétig. — Akkor igénybe kell vennetek hitelt. Két­millió és esetleg még egy kicsi - hadarta, s nyoma sem volt már a higgadt tárgyalási stílusnak. - Tudjátok fizetni a kölcsönt havi 15 ezrével? Rábólintottunk, kaptunk egy átutalási csekket és egy kétoldalas szerződést.- Látjátok, csak ennyi! A háza­tok kész lesz 2 és fél hónap múlva, nektek csak törlesztenetek kell! Májusban el is kezdte az alapot ásni, mi pedig a törlesztőrészletek fizetését. Júniusra kész lett az alap, lábazat, a falak, gerendák. Ä ház ma is úgy áll. Augusztus táján kezdtem érte­ni, mi is történik körülöttem. Ha számlát vagy hivatalos papírt kér­tem, lerázott, magyarázkodott. Az elmúlt hónapok során telefo­non többször megfenyegetett, ha nem hagyom őt békén. A telkem és a készülő házam két hónapja a szocpolos nevén van. Most aztán se házam, se tel­kem, meg másfél millió forintom is benne van. Nagy igazság, hogy az élet a legdrágább iskola. Megfizettem az árát. S az ügynek még koránt sincs vége. ___________________j5 Er őt magunkból, de egymás által meríthetünk Amikor úgy két-két és fél évvel ez­előtt félretettem a kötőtűket és el­mentem a városi nyugdíjasklub meghívására a tiszaligeti találkozó­ra, álmomban sem gondoltam vol­na, hogy kilencven ismeretlen is­merőssel gazdagodom. Sőt, ma már ez a szám száztizenkettőre emelke­dett. Igen, mert klubunknak jelenleg ennyi tagja van. S azért mondom, hogy isme­retlen ismerősök, mert ez idő alatt még nem tudtam megtanulni mindenkinek a nevét sem! De ez sem gond, mert a veze­tőség összetart minket, egy kellemes laza kapcsolatban. A klub az a hely, ahol jó lenni. Egy-egy klubnapon ötven-hatvan ember találko­zik a Városi Művelődési és Zenei Köz­pontban. Általában tíz-tizenkét pártoló tagunk is van, akik a teljes részvételi díj mellett velünk tartanak kiruccanásain­kon. Természetesen mindenki érdeklő­désének megfelelően vesz részt a progra­mokban. Az első évben én is csak figyel­tem, és éppen ezért ki is maradtam jó pár dologból. Azután beletanultam, és sike­rült a férjemet is becsábítani a klubba. A foglalkozásainkra eljárók száma azért annyi, amennyi, mert mindig van né­hány betegünk. Betegtársainkat kis aján­dék kíséretében meglátogatjuk. Mivel a tagság létszáma állandóan nő, szükség volt egy új működési szabályzat­ra, amit közösen megbeszéltünk és elfo­gadtunk. De nemcsak szabályzat van, hanem egész évre előre programunk is, ami jól segíti a működésünket. Ha csak azokat a dolgokat sorolnám fel, amiben személyesen részt vettem, már az is komoly listát tenne ki, de ez nem tükrözné a klub munkáját. Van te­remben tartott és termen kívüli foglako­zásunk. A nekünk tartott előadásokban szó volt többek között egészségmegőr­zésről, időskori higiéniáról, pszichológiá­ról, különös tekintettel problémamegol­dó készségünkre. Ismereteket szerez­tünk a daganatos betegségekről, vala­mint arról, hogy hogyan juthatunk segít­séghez, ha egészségügyi vagy szociális gondunk van. Készséggel vettünk részt egy szociális felmérésben is. Felügyeltünk kiállítást, ismerkedtünk a foltvarrással. Vetélkedőket rendeztünk. Volt egy remek előadás városunk törté­nelméről. Az aradi vértanúkról koszorú­zással egybekötve emlékeztünk meg. Jó kapcsolatot tartunk az Utazók Klubjával. Voltunk moziban, kiállításon, a szolnoki köztemetőben nyugvó eleink sírjánál. Szép sétákat tettünk, amikor új köztéri szobrainkat kerestük fel, jártunk a mű­vésztelepen. Csuda volt látni a japán táncművészeket! A szépkorúak szavalóversenyén a klu­bunk is részt vett. A Szigligeti Színház­ban rendezett balettgálát harmincán lát­tuk. A Szolnoki Szimfonikusokhoz szóló öt bérletünk sorsolással jár körbe-körbe. Színházba ötvenkettőnknek van bérlete, nagyon kedvező délutáni előadásra. De az Erkelbe is járunk, negyvenketten. Egy fotókiállításon klubtársunk képei­ben is gyönyörködhettünk. Vonatozgattunk Szegedre, Vácra, Tö- rökszentmiklósra, Mezőtúrra, Zagyvaré- kasra, buszoztunk a nagykörűi cseresz­nyevirágzásra, a rákóczifalvi aratóver­senyre, a martfűi pótszilveszterre. Sza­lonnát sütni a Nefag fogadott minket, Abonyban erdei körülmények között ebédeltünk. A Tiszaligetben az idősek tornáján háromnapos strandparti várt bennünket, akárcsak a holt-tiszai evezős­pályán, ahol versenyeztünk. Nyíregyháza, Sóstó, Nagykálló és Nyírbátor kétnapos kirándulás alatt tárta fel szépségeit, és akinek kicsit többre is telt, az elmehetett a csapattal három nap­ra Kárpátaljára a Vereckei-hágóhoz. De Sopronba és Burgenlandba is tehettek négynapos kirándulást az érdeklődők. Végül a karácsonyi ünnepi vacsoráról és ajándékosztásról sem feledkezhetem meg. A tagok hozzák a desszertet, vala­mint a táncos kedvüket, mert zene is van. „Mibúi” telik, kérdezhetné valaki, mert ugye, a tagdíj erre nem elég. Van­nak pályázatok, amelyek megnyerhetők, vannak képviselők, akik 10-20 ezer fo­rinttal segítenek minket, s amit nem tud megtámogatni a klub, azt a résztvevő fi­zeti. A beszámoló közel sem teljes. Hogy a programokban igen jó elfoglaltság részt venni, tanúsíthatom. Érezni, hogy szere­tek és szeretnek, igazi öröm. Sokáig így legyen! Látható, hogy aki ide jár, annak nincs ideje magányoskodni, szomorkodni, vagy netán kötögetni. ____________________________TÓTH BÁjJNTNÉ, EZOLNOK

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom