Új Néplap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-13 / 37. szám
6. oldal N Ö I T Ü K Ö R 2002. Február 13., szerda MUHI Napfényes csókok A természet úgy programozta be szervezetünket, hogy környezetünk ritmusa szerint működjön. A technikai civilizáció azonban felborítja a berögződéseinket, s a kutatók szerint a vallás, a nemzeti kultúra és az életritmus is befolyásolja alapvető szokásainkat a táplálkozás, a pihenés és a vágyélet területén. Az egész világra kiterjedő vizsgálatot végzett több kutatócsoport az elmúlt években. Az eredmények alapján kiderült, hogy a földrajzi helyzet, a vallási szokások és normák, az adott nemzet kultúrája és a megváltozott életritmus mindmind különféleképpen befolyásolják a szexuális szokásokat. A forró égövi országokban például az élet kicsit lassúbb Szerelem a természet ritmusára 9 Mivel az erotika intim terület, nem furcsa, hogy sokak szerint a szexuális jellegű tevékenységek többnyire a sötétedés beállta után müvelhetők. ■ Egy felmérés szerint az angolok inkább késő este vagy hétvégéken szerelmeskednek, a japánok az éj közepén érzik elérkezettnek az időt. Az általános szabály alól kivételt képeznek a görögök, akiknek 71 százaléka nappal talál a párjára az ágyban, s a csehek 62 százaléka is napfényben fürdőzve szereti a testi szerelmet. folyású a nagy meleg miatt, az itt élő emberek pedig többször és nagyobb kedvvel szeretkeznek, mint az évszakok változásával tarkított klímájú vidékeken élők. A szakemberek szerint ennek az az oka, hogy a napsugarak pozitívan befolyásolják szexuális viselkedésünket. A napsütés nemcsak az immunrendszert erősíti, hanem stimulálja a nemi hormonok képződését is. Minél többet vagyunk a napon, annál több lesz a nemi hormon, árnyékban azonban több melatonin termelődik, ami lassítja a peteérést és a spermatermelődést, vagyis csökken a libidó. Az Indianai Egyetem kutatócsoportja szerint a legtöbbet júliusban szerelmeskednek az emberek, mert ekkor a legve- rőfényesebb a napsütés; a fogamzásgátló eszközökből is ekkor fogy a legtöbb. Orvosok azt is megfigyelték, hogy bizonyos napszakokban a nemi hormonok szintje ötször nagyobb a melatoninsz- intnél. így például a reggel hat és nyolc óra közötti időszak fokozottan szexuális töltetű. A biológiai törvényszerűségek mellett a társadalmi körülmények is hatnak az emberek szexuális viselkedésére. Ott, ahol a társadalmakat nem érintették a vallásos fanatizmus szigorú erkölcsei, ma sem látnak szégyellni valót a szexualitásban, míg máshol, ahol a túlságosan puritán szemlélet uralkodik, még ma is nehéz az emberek dolga. Sokak számára szinte lehetetlennek tűnik túllépni az etikai normákon, mások viszont úgy gondolják, hogy a teljes emberi-élethez a szexualitás, a partner szerete- tén és megbecsülésén alapuló egészséges erotika is hozzátartozik. Szerencsére ma már egyik nézet követőit sem kövezik halálra, döntéseiért és életmódjáért pedig ki-ki maga vállalhatja a felelősséget. BARCELONABAN mutatták be Toton Cornelia katalán divattervező 2002/2003-as őszi-téli kollekcióját. Felvételünkön a TCN divatház kifutóján Eugenia Silva spanyol topmodell. _________________fotó, ep* Ak i a hölgyet a tenyerén hordja A kezek, az ujjak, a körmök árulkodnak a gazdájukról. Érdemes például az ismeretlen úrral folytatott beszélgetés közben nem csupán a másik csillogó szemét nézni, hanem a kezét is. A kéz „tudománya”, a chirológia létezik. Már a hüvelykujj is sokat elárul valakiről - ha hiszünk a kézelemzésben. Minél szélesebb, vaskosabb, nagyobb a hüvelyk alsó perce, annál nehézkesebb emberrel van dolguk, akinek viszont karcsú, mozgékony a hüvelykujja, minden élethelyzetben kellemes egyéniség. Az Olvasószemüvegek a Tengerszem Optikától Mostanság boldog-boldogtalan vásárolhat magának úgynevezett olvasószemüveget a nagy áruházakban, de még benzinkutaknál is. A készlet kiapadhatatlan, és sokan élnek is a gyors vásárlás lehetőségével. De vajon jól teszik-e? Ártalmas-e az előre gyártott olvasószemüveg? — tettük fel a kérdést Zsilka Sándor diplomás opto- metristának, a szolnoki Tengerszem Optika tulajdonosának. — Fontos szempont - kezdte a fejtegetést a szakember —, hogy az ember két szeme közötti távolság nem egyforma. Ez mindenkinek anatómiailag adott és természetesen különböző. A távolság terjedhet 55 millimétertől 75 milliméterig. A különböző helyeken árusított szemüvegeknél azonban egy fontos adat nincs megadva: hogy müyen szemtávolságra készült. Az, hogy ráírták: 2 dioptria, még nem biztos, hogy egy kétdioptriás szemű embernek jó is. Mert ha olyan ember veszi fel, akinek nagyon széles a szemtávolsága, ugyanakkor meg beleválaszt egy olyan szemüvegbe, amelyet egy közepes méretre gyártottak, akkor a szemét befelé húzza, ha pedig ugyanezt a szemüveget tegyük fel egy keskeny arcú hölgy veszi fel, annak kifelé húzza a szemét, ami erős fejfájást is okozhat. Az is ellene szól az előre gyártott szemüvegnek - mondta Zsilka Sándor, hogy 10 emberből legalább nyolcnak nem egyforma dioptriájú a két szeme. Viszont ezek a szemüvegek csak azonos dioptriával gyártottak. A két szem közötti dioptriacsúszás pedig ugyancsak zavaró hatást válthat ki. Három — pontosabban négy, de erről később - adat kell tehát egy jó olvasószemüveghez: a jobb-, a balszem dioptriája és a két szem közötti távolság. És a negyedik adat: szükséges az olvasási távolság megállapítása is. Nem mindegy ugyanis, hogy ki milyen távolságról olvas. Tengerszem Optika Tengerszem Optika Tengerszem Optika Tengerszem Optika Helyezze ezt a szöveget 35-40 cm-re a szemétől! Ha nem jól látja, akkor Önnek olvasószemüvegre van szüksége! Az olvasószemüveget ugyanis mindig az egyén olvasási szokásaihoz állítják be. Odaadnak neki egy újságot, és megkérik, tartsa a maga számára ideális olvasási távolságban. Ehhez „állítják be” a megfelelő dioptriát. Egy és ugyanannak a személynek másféle dioptriát írnak fel, ha csak a 35-40 cm-es olvasási távolsághoz kéri a szemüveget, és másfélét, ha 70 cm-re levő monitorhoz. De mi van akkor, ha egy szemüveggel akarja tökéletesen látni a monitort és a klaviatúrát? Napjaink emberének lényeges, hogyan nézheti otthon, a munkahelyén a számítógépet az olvasószemüvegével. A monitor, a klaviatúra és a papír, amiről dolgozik ugyanis mind-mind különböző távolságokra van. Ehhez találták ki a speciális olvasószemüveget, a munkaszemüveget. Ezzel jól lehet látni 35 centitől 80-100 centiig terjedő távolságra. Ezt a problémát egy előre gyártott szemüveggel nem lehet megoldani. Tökéletes, egyedi és személyre szabott olvasószemüvegek a Tengerszem Optikánál kaphatók. Ennek kiválasztásához szükséges egy pontos látásvizsgálat, ami felméri a távoli és közeli látás jellegét, vizsgálja az olvasási szokásokat, a munkával összefüggő igényeket. Ha minden adat rendelkezésre áll, akkor lehet igazán jó ajánlatot tenni egy megfelelő szemüvegre. Ezek nélkül felelőtlenség szemüveget felírni és hordani. — Mindenki, aki olvasószemüveget használ, annak segítséget nyújtunk a saját igényeinek megfelelő optimális szemüveg kiválasztásához. Akinek még nem volt olvasószemüvege, annak is jelentős kedvezményeket nyújtunk - jelentette ki a Tengerszem Optika tulajdonosa. A Tengerszem Optika Szolnokon, a Szapáry utca 10-ben, az óvoda mellett található. Nyitva tartás: hétköznap 8.30-17.30 között, szombaton 9-12 óra között. Telefonszám: 56/371-926. (PR) ilyen emberek nagyvonalúak, hajlamosak akár a pazarlásra is. Ha szokatlanul hosszú a mutatóujj, az öntudatos, tetterős, diplomáciai képességekkel megáldott férfira vall. Ha viszont rövid, akkor nagy valószínűséggel jó svádájú, rokonszenves a fickó. Ha a középső ujj feltűnően hosszú, gátlásos, habozó alkatú a férfi. A rövid középső ujjú férfiakkal szemben sem árt az óvatosság, nem tudnak bánni a pénzzel. A hosszú gyűrűsujj gazdája művészi hajlamokkal megáldott, érzékeny lelkű ember, célszerű viszont némi fenntartással viseltetni a rövid gyűrűsujjúak- kal szemben, mert általában mogorva, rosszkedvű figurák, akik a szexhez sem igen értenek. (Persze kivételek mindig lehetnek!) Aki viszont csak futó kalandra vágyik, TÉLI EGÉSZSÉGMEGŐRZŐ AKCIÓ a Dr. Drogéria DÍSZKŐM IT. ÉS ZSÉGCEMRE M BA !Y! Vérnyomásmérő 10.999 Ft-tól! Infralámpák, masszírozok, vércukorszintmérő,, vitaminok, Béres csepp, gyógy- és élvezeti teák, immunrendszer erősítők JELENTŐS ÁRENGEDMÉNYEKKEL! INGYENES TEAKÓSTOLÓ! AJÁNDÉKOK! Gyógyászati segédeszközök ingyenes házhoz szállítása! Cím: Dr. Drogéria Bt. 5000 Szolnok, Baross u. 49-51. Tef/fax: 56/422-326 Nyitva: hétfőtől - péntekig 9-18 óráig, szombat 9-13 óráig. az kifejezetten hosszú gyűrűsujjú férfit szemeljen ki magának, amolyan hűtlen Casanovát. Minél kisebb, annál jobb a kisujj. A rövid kisujjú férfi gyors észjárású, és jártas a testi szerelem művészetében. Azt sem árt tudni, hogy a lapát alakú, közepesen nagy férfikéz kellemes egyéniségre vall, főként, ha az ujjhegyek kissé szélesebbek, mint az alsó ujjpercek, és a körmök kerekded formájúak. Az ilyen kezű urak általában gazdag képzelőerejű, kalandorságra is hajlamos, becsvágyó férfiak, akik szívük hölgyét a tenyerükön hordják. A körmök is beszédesek: a rövidre vágott, széles formájú lobbanékony természetet takar, a hosszúkás tulajdonosa inkább lírai alkatú, míg a szögletes körmű sikerembert a megbízható ítélőképesség, a logikus gondolkodás jellemzi. A túl rövid köröm viszont szűk látókörű, akadékoskodó alakot ígér. Sztárpletykák DR. JONES VISSZATÉR. Steven Spielberg hamarosan nekilát az Indiana Jones-pro- jekt folytatásának kidolgozásába. Már címe is van a negyedik résznek, de a rendező még nem szeretné közzétenni. Annyit azért elárult, hogy felesége, Kate Capshaw szerepet kap a filmben. Idáig azért vártak, mert híján voltak egy megfelelő forgatókönyvnek, most azonban állítólag a Hatodik érzék író-rendezője, M. Night Shyamalant megoldja ezt a problémát. A ZENE MELLÉKES. Egy rádiócsatorna felmérést végzett arról, az emberek a könnyűzene történetében mely eseményeket tartják a legmeghatározóbbnak. A lista első helyén John Lennon meggyilkolása szerepel. A második ügy Michael Jacksonhoz kapcsolódik, akit 1993-ban gyermekek megrontásával vádoltak. A harmadik helyre azt a Rolling Stones-koncertet helyezték, amelyen kamerák előtt meggyilkoltak egy nézőt. A listán John Lennonnak az a felháborodást kiváltó mondata is ott van, hogy „a Beatles híresebb, mint Jézus”. Úgy tűnik, a zene szinte mellékes is, csak a botrány a fő. OSCART MEGFÚJTÁK. Ellopták Whoopy Goldberg Os- car-díját. A színésznő a nemzeti filmakadémiának küldte el tisztíttatásra és újraaranyo- zásra Oscar-szobrát, a testület pedig postázta azt a gyártónak. A díj útközben tűnt el. Nem sokkal azonban a lopás felfedezése után egy biztonsági őr Ontario repülőterén egy szemeteskukában megtalálta a szobrot. WINONA TAGAD. Winona Ryder színésznőt meghallgatta a bíróság lopási ügyében. A vád lopás, betörés, vandalizmus és tiltott nyugtatók birtoklása. A sztár ártatlannak vallotta magát, s ügyvédje is állítja, hogy a színésznő csupán félreértések áldozatává vált. Legközelebb márciusban folytatódik a bírósági procedúra. Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. 2 O O O Ft értékű vásárlási utalvány új olvasószemüveghez / új keret + új lencse / + Ingyenes szemvizsgálat ; 11 |Y \ i ji r i l\ •••£ \ ■AJt idJVrü,3 O O O Ft értékű vásárlási utalvány új munkaszemüveghez / új keret + új lencse / + Ingyenes szemvizsgálat FELVETEL FAX: 56/516-720 A test, amire a lelked mélyén vágyakozol A jó közérzet - hullám, ami salaktalanít A Differenciált - Cellulit - Terápia egyik legfontosabb eljárása az eredeti - Slide Styler csúszóhullám masszázs. Egy gépi masszázs, mely érezhetően élteti a bőrt és salaktalanít. Élvezze Ön is e kellemes, fokozatosan erősödő nyomást a bokától kiindulva az alsó lábszáron, a térden és a combokon át egészen a lágyékig! Ha az anyagcsere eddig akadozott, most újult erővel mozgásba lendül! A felpuffadt, megdagadt lábak ismét vékonyak lesznek, lábait újra könnyűnek érzi. A Slide-Styler kezelés tehát segít eltávolítani mindazt, ami a szervezetét már régóta terhelte. Azonnal... A trükk, amire csak a vákuum képes Ez a vákuum masszázs vagy röviden: SP- M. Természetesen ez is a Differenciáit - Cellulit - Terápia egyik módszere. A gép a bőrre szívó hatást gyakorol és emellett egy mély, kötőszöveti masszázst végez. Mindez a köpölyözés modern formája: évszázados tradíció és a legújabb technológia kombinációja. Az SPM aktiválja a sejteket, friss energiát szabadít fel a szövetek mélyéből. Ebből a kollagének és az elasztinok is profitálnak, valamint a fehérjerostok, melyekből a kötőszövetek állnak. Ezek a szövetek felelősek a feszes bőrért. Ezzel párhuzamosan a Weyergans’ High— Care Cosmetics azonnal és jól láthatóan gondoskodik a rózsás, sima bőrről. Ezt Ön is nyomban érezni fogja. A csomagolás művészete Olyan kombinált kozmetikai kompresszi- ós testtekercselés - más néven: Body- Wrapping-, amely „sebességre kapcsolja" a salaktalanltást. Elég csupán egy órát pihenni a fóliacsomagolásban, s máris könnyebbnek érzi magát. Ugye, már le is adott néhány „centimétert”? Az Ön ruhatára - amely néhány konfekciómérettel lett nagyobb - a legjobb bizonyíték! Ezt igazolja az a kutatás, amely a világon az eddigi legnagyobb: 963 személy karcsúsodon tartósan. A Body Wrapping nélkülözhetetlen része a Differenciált - Cellulit - Terápiának. Csoda a tégelyekből A Weyergans’ High-Care Cosmetics kozmetikai készítményei semmihez sem hasonlíthatók. Profi termékek: szakértelem, precíz Know-How. Termékek, melyek máshol nem kaphatók. Például a Styler-krém, amely elengedhetetlen a napi on-drainage-hoz: évek óta nemzetközileg elismert sikertermék. Vagy az „AE”-stick a makacs depozsírokra, illetve a Roll-On-Stick, amely meghatározott testfelületre hat. Ilyen a Hi-Tec Formula Ampulla is, a laza szövetekre. A High-Care komplett bázis- és speciális ápolótermékeket kínál. A legfontosabb elv: kizárólag a legtökéletesebb minőség! VACU STYLER havibérlet 8 alkalom 17.600 Ft negyedéves bérlet 15 alkalom 30.000 Ft féléves bérlet 30 alkalom 54.000 Ft Hlgh-Care Center, 5000 Szolnok, Ságvárl kit. 24