Új Néplap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-11 / 35. szám
Ill HB 2002. Február 11., hétfő HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Paskai felajánlja lemondását Esztergom Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek május 8-án betölti 75. életévét. Az egyházjogi előírások szerint ekkor fel kell ajánlania lemondását. A napvilágra került, idő előtti találgatásoknak jártunk utána. A Komárom-Esztergom megyei napilap, a 24 Óra is foglalkozott ezzel a témával tavaly karácsonyi számában. Paskai László akkor azt mondta: „Az Egyházi Törvénykönyv szerint minden püspök benyújtja lemondását a pápának. Ezt a jövő esztendőben (tehát az idén májusban - a szerk.) én is megteszem. Az élet törvénye, hogy a fiataloknak át kell adni a stafétabotot, és ettől a lépéstől nem szabad félni. A paphiány miatt sok olyan lelkipásztori teendő kínálkozik, amelyeket a hívek javára végezhetek a lemondásom elfogadása után.” A bíboros döntésének lehetőségéről magas rangú egyházi személyeket is megkérdeztünk. Dr. Csordás Eörs prímási kancellár így vélekedett:- Az igaz, hogy van ilyen törvény, de azt is inkább úgy fogalmazzuk: szíveskedjék benyújtani a lemondást. A bíboros úr - bármi lesz a későbbi döntés - 80 éves koráig megmarad a pápaválasztó testület tagjának, valamint nyugdíjas prímásnak. Dr. Takács Nándor székes- fehérvári megyés püspök:- A bíboros úrral kapcsolatos híresztelés nem más, mint hihetetlen rakétatűz. A lemondás felajánlása egyébként az egyházban természetes jelenség. Jómagam is benyújtottam lemondásomat január 15. után, mivel elértem a meghatározott kort. Paskai László esetében nincs semmiféle kényszerítésről szó. Beer Miklós segédpüspök, Esztergom:- Nincs információm erről. A lemondás valóban egyházi gyakorlat. Azzal kapcsolatban pedig, hogy Esztergomban olyan szóbeszéd járja, amely szerint én leszek Paskai bíboros utóda, any- nyit mondhatok: aranyosak az itteni emberek, szeretem őket, hogy rám is gondoltak. Viszont nekem is körülbelül egy százalék esélyem van az utódlásra. Ugyanúgy, mint más, velem hasonló rangú egyházi személynek ebben az országban. _______ M. TÓTH SÁNDOR Li stát állított a Fidesz Budapest A Fidesz - Magyar Polgári Párt választmánya jóváhagyta a párt és az MDF közös országos listáját, amelyet Orbán Viktor vezet, őt Dávid Ibolya, Harrach Péter és Pokomi Zoltán követi. A lista 35. helyénél hátrébb levő helyeket az MDF töltheti be. A Fidesz-MDF-MKDSZ összefogására a biztos szavazó pártválasztók közül 47 százalék adná á voksát, az MSZP-re csupán 36 százalék szavazna - állítja közvélemény-kutatási adatokra hivatkozva Pokomi Zoltán, a Fidesz - MPP elnöke. A kormányzópárt elnöke szerint a különbség magáért beszél, majd hozzáfűzte: a magyar emberek pontosan tudják, minek higgyenek, a szemüknek vagy a fülüknek. A pártelnök azt is mondta: az utóbbi hetekben a Fidesz kénytelen volt foglalkozni azzal a negatív kampánnyal, amelyet az MSZP-program híján folytatott, ám szerinte a közvélemény-kutatási eredményekből is látható, „mennyit ér a félelemkeltés és a riogatás”. A választmányi ülésen elhangzott: a Fidesz-MDF közös jelöltjeinek több mint egynegyede összegyűjtötte a szükséges számú kopogtatócédulát. A Fidesz nyilvánosságra hozta: az elhunyt Rapcsák András helyett Lázár János indul a hódmezővásárhelyi körzetben a tavaszi választásokon. A Fidesz választmánya megerősítette, hogy a párt február 16-ai kongresszusán véglegesíti választási programját. A hétvégi rendezvényen a polgári összefogást tömörítő szervezetek vezetői mellett várhatóan Edmund Stoiber bajor miniszterelnök és Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke is részt vesz. ___________________________MTI/1P Fe rihegyi fejlesztések Öt-hat milliárd forint körüli nye- saját erőből is tudja finanszíroz- reségre számít az idén a ferihegyi ni, a nagyobb beruházásokra terminálokat üzemeltető Buda- azonban szakmai befektető bevo- pest Airport - mondta Gansperger nására lenne szükség. A társaság- Gyula, a repülőtér megbízott ve- nak ugyanis 2002-ben meg kell zérigazgatója. A cég fejlesztési oldania, hogy a shengeni orszá- tervei szerint megépülne egy 250- gokból érkező utasoknak külön 300 szobás hotel, és fejleszteni ki- termináljuk legyen, és további vánják a többi között a költségeket von maga után a cso- parkolóbázist is. Gansperger mag-ellenőrzési előírások szigorí- Gyula szerint a társaság ezeket tása is. ______________ _ mti A baloldal Úgy tűnik, egyelőre papíron sem létezik az egységes baloldal Magyarországon, jóllehet, többen már most kétpólusúnak tartják az országot. A tavaszi választáson induló baloldali pártok kivétel nélkül egyedül mérettetik meg magukat. Budapest Minél több kis baloldali pártot szeretne látni a parlamentben Szili Katalin, a Magyar Szocialista Párt elnökhelyettese. Nem tartja helyes stratégiának, hogy a szocialisták „nagy halként” elnyeljék a kisebbeket úgy, ahogyan azt a Fidesz tette az MDF-fel. A politikus úgy véli: a választási felkészülés jeleplegi stádiumában korai volna bármiféle komoly szövetségről, netán koalícióról nyilat- kozni, azonban két feltétel érvényesülése esetén az MSZP minden baloldali-szociáldemokrata pártot és szövetséget potenciális partnerének tekint. Az egyik: hogy az adott párt tegyen meg mindent a gyűlöletkeltés és a kirekesztés ellen. A másik, hogy biztos legyen benne: az Orbán-kormánynak mennie kell. Ezt a fajta elvi összefogást szorgalmazza a Medgyessy-féle „Akácfa-mozgalom”. A baloldali koalíciót megteremteni egyébiránt nem könnyű Magyarországon. Szili Katalin szerint a Munkáspárt például rendszeresen az MSZP-vel áll „harcban” és nem a jobb oldallal, a Szűrös Mátyást miniszterelnök-jelöltjének tartó Új Baloldal pedig nem csak azzal okoz fejtörést a szocialistáknak, hogy Szűrös Mátyás egyébiránt szocialista parlamenti képviselő, de kevéssé vannak ismereteik az Új Baloldal programjáról. A Munkáspártban ugyanakkor úgy vélik, egy majdani baloldali szövetség létrejötte szempontjából az MSZP kulcstényező. A Munkáspárt már meg is kereste a szocialistákat, ám azok időszeönmagáról rűtlenségre hivatkozva - egyelőre - nem vállalták az együttműködést - mondta lapunknak Vajnai Attila, a párt alelnöke. Szerinte ennek hátterében az SZDSZ állhat, amely az együttműködés mindenfajta lehetőségét kizárta a Munkáspárttal. Vajnaiék ugyanakkor ezzel együtt nem zárkóznának el egy MSZP-SZDSZ formációtól. A Munkáspárt álláspontja ebben elég határozott: egy esetleges MSZP-SZDSZ kormánykoalíció külső támogatása tűnik legcélszerűbbnek. Az alelnök az Új Baloldal helyzetét ítéli a legbizonytalanabbnak, amely szerinte „még keresi a helyét”. A legkevesebb esélyt a baloldali összefogásra Szűrös Mátyás, az Új Baloldal listavezetője, miniszterelnök-jelöltje látja. Lapunknak azt mondta: egy baloldali szövetségnek - egyelőre - azért nincs komoly esélye, mert az MSZP uralkodni akar, a kisebb pártok viszont nem kívánják feladni önállóságukat. Szűrös Mátyás inkább a szociáldemokrácia talaján hozna létre egy szövetséget. (A Munkáspárt, az Új Baloldal és két szociáldemokrata párt a közelmúltban megállapodott, hogy nem kampányolnak egymás ellen, és elképzelhető, a második fordulóban választási együttműködésre lépnek.) Szűrös szerint az Új Baloldal több ponton egyezik az MSZP programjával, a külpolitikai ügyek megítélésében viszont rendkívül komolyak a nézeteltéréseik. __________________________________________ P. L.-T. M. A r ák civilizációs betegség Lezárult a Nemzeti Rákregiszter első évi adatösszesítése. Tavaly mintegy 61 ezer új rosszindulatú daganatos megbetegedést diagnosztizáltak az országban, míg a rákban elhunytak száma elérte a 34 ezret. A legtöbb halált a tüdőrák okozta, míg a gyomortumorok előfordulása jelentősen csökkent. Budapest A tüdőrák után a vastagbél-, az emlő-, a prosztata- és a szájüregi tumorok szedik a legtöbb halálos áldozatot - mondta lapunknak Kásler Miklós professzor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója az Europressnek.- Az ország mely területein fordul elő a legtöbb daganatos megbetegedés?- A keleti megyékben, a legrosszabb szociális helyzetben élők körében gyakoribb a betegség. Egy-egy településen belül is felfedezhető különbségek. A városok belső kerületeiben általában több a rákos beteg. Nem csak a közlekedés, hanem stresszes életforma, az egészségtelen táplálkozás is szerepet játszik ebben.- Van-e új gyógymód, gyógyszer, ami reményt jelenthet a betegeknek?- A különleges csodaszert, amire a közvélemény oly nagyon vár: még nem fedezték fel. A sajtóban időnként felkapott hírek többnyire nem is szakmai körökből erednek. Előrelépés azért van. Egyre jobb gyógyszereket alkalmazhatunk a kemoterápia során. Míg régen ezek a készítmények egyértelműen sejtmérgeknek számítottak, ma már olyan szerekkel is gyógyítunk, amelyeknél kizárólag a tumorra korlátozódik a károsító hatás. Vannak olyan gyógyszereink, amelyek az immunrendszer erősítésével, illetve a hormonháztartás átalakításával hatnak a tumorok ellen. A sebészeti beavatkozások egyre kevésbé radikálisak, a sugárterápia során pedig a háromdimenziós tervezéssel kíméljük a beteget. A térbeli pontosítás azt jelend, hogy a sugárzástól megkíméljük az egészséges szerveket, szöveteket.- Milyen irányban haladnak a rákellenes kutatások?- Világszerte óriási erők dolgoznak a betegség leküzdésén. Várhatóan nem egyetlen gyógyszer lesz a megoldás valamennyi rákfajta ellen. Jelenleg a legnagyobb várakozás az intézetünkben is folyó genomikai kutatásokat övezik. Ez az új tudományterület a rákkutatás és a genetika kapcsolatát jelenti. Az egyéni géntérképek felállításával várható, hogy a jövőben megelőzhetővé válik a rosszindulatú betegségek kialakulása, illetve más terápiás lehetőségekre is mód nyílik.- Mi a véleménye az egész testre kiterjedő hőterápiáról?- Ez a kezelés még a biológiai kísérletek stádiumában van. A test felmelegítése nagyon kockázatos, megterhelő beavatkozás egy amúgy is legyengült szervezetnél. Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a módszer hatásos.- Hogyan lehet elkerülni ezt a betegséget?- Az egészséges életmóddal, a változatos táplálkozással. A káros szenvedélyek mellőzésén túl pedig ajánlatos távol tartani magunkat a vegyszerektől. A kémiai rákkeltők károsító hatását egyértelműen bizonyítja, hogy a rák kizárólag a civilizált országok betegsége. Minél természetesebb körülmények között él egy nép, annál kevésbé veszélyezteti a rosszindulatú daganatos megbetegedés. NÉMETH ZSUZSA SZDSZ: kormányváltás Kampányok, pártok, stratégiák A szegfű marad az MSZP szimbóluma A kampányigazgatóság tagjai mellett a marketing és az üzleti szférában dolgozó fiatalok, illetve külföldi profi szak- tanácsadók segítik a szocialisták választási felkészülését. A hét hónappal ezelőtt összeállított átfogó terv havi, heti, sőt napi bontásban tartalmazza a teendőket. Nincs új kormány és nincs kormányváltás az SZDSZ nélkül - jelentette ki Kuncze Gábor pártelnök, aki szerint a szabaddemokraták 10 százalék feletti eredménnyel jutnak be a választásokon a parlamentbe. Kuncze 100 ezer forint feletti fizetést ígért a diplomásoknak.- Ha az elvtársakat el tudtuk kergetni, akkor a mostani kormányt is el tudjuk - mondta az SZDSZ küldöttgyűlésén a párt elnöke, majd úgy fogalmazott: - békében és határozottan húzzanak el a jelenleg hatalmon levők. Kuncze Gábor szerint azért van szükség a váltásra, mert a komszomolnyikok mintájára működő „fidesznyikek” becsapták az embereket, és meg akarják mondani hogyan gondolkodjanak. Az SZDSZ elnöke úgy vélte: pénzszórásra és idióta ötletekre ment el az idő, a korrupció példátlan mértéke pedig maffiaállammá tette a demokráciát. Az ellenzéki politikus ígéretet tett az adók radikális csökkentésére, az egészségügy rendbetételére, a korrupció felszámolására és a tudás elismerésére. Ez utóbbin azt értette, hogy minden diplomás tanár, rendőr, orvos, nővér, könyvtáros és tűzoltó legalább havi 100 ezer forintos fizetést kapjon. Az SZDSZ induló országgyűlési képviselői a korábbiakhoz képest fiatalabbak lesznek, és több nő méretteti meg magát áprilisban. A párt vezetője a küldöttgyűlést követő sajtótájékoztatón bejelentette: az SZDSZ nem lép koalícióra olyan párttal, amely abszolút többséget szerez a választásokon. Pető Iván ügyvivő azt hangsúlyozta, hogy az SZDSZ és az MSZP nézetei és politikai normái alapvetően eltérnek egymástól. NAGY ESZTER DÓRA Budapest Intenzív szakaszába ért az MSZP választási felkészülése, éppen ezért az elkövetkező hetek akcióiról, „fogásairól” nem kívánt részleteket elárulni Gál J. Zoltán, a szocialisták kampányfőnök-helyettese, aki egyébként a nagylétszámú kampánystáb egyik vezetője is. Annyit azért elmondott, hogy a kampány lebonyolítására speciális kampányigazgatóságot hoztak létre. A tartalmi és látványelemek megkomponálásá- ban a kreatív tervezőkön kívül számos közjogi szakember, illetve markeüngcég munkatársa, zömmel fiatal üzletember is részt vesz, valamint német, angol, svéd, finn és amerikai tanácsadók is segíúk a stáb munkáját, amelyet Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt kabinetje tesz teljessé. Gál J. Zoltán szerint az MSZP a tartalomra, a választási program megismertetésére helyezi a hangsúlyt, a forma másodlagos. Mint hangsúlyozta, pártjának - a Fidesszel szemben - az az óriási előnye, hogy kiterjedt vidéki szervezeteikre alapozva többezres létszámú fórumokat tudnak tartani. A kampányfőnök-helyettes szerint a szegfű, mint az MSZP-t megjelenítő szimbólum jól bevált, csak a szlogenek változnak. A „Magyarország mindannyiunké” mondat mellett a „Velünk az ország” és a kormányfőjelölttől származó „Egyetértésben a nemzettel” felirat is látható a rendezvények díszletein, a szóróanyagokon, az óriásplakátokon. Ez utóbbiak márciusban kerülnek ki a közterületekre. A politikus úgy véli: a felkészülésnek és a pártprogramnak köszönhetően a szocialistáknak minden esélyük megvan arra, hogy abszolút többséget szerezzenek áprilisban. Egy esetleges választási koalícióban mindenekelőtt az SZDSZ-szel számolnak, ám az első forduló előtt senkivel nem körnek megállapodást. ________ TAKÁCS MARIANN Hír ek TÉVÉVITA. Medgyessy Péter szívesen kiállna Orbán Viktorral egy tévévitára a választások előtt - jelentette ki az MSZP miniszterelnök-jelöltje, aki szerint a vitát március 25-e táján kellene megtartani. Medgyessy Péter azt is szeretné, ha ezt megelőzné miniszterjelöltjeinek a jelenlegi miniszterekkel folytatott szakmai vitája. Borókai Gábor kormányszóvivő kiemelte, hogy Magyarországon kialakult rendje van a miniszterelnök és kihívója vitájának; ezt a rendet a Horn-kormány alakította ki, és az országgyűlési választások második fordulója előtt lesz esedékes, a miniszteri fórumok pedig jelenleg is tartanak. Amennyiben az MSZP miniszterelnök-jelöltje a jelenlegi és az árnyékkormány minisztereinek vitájára gondol, úgy nevezze meg a jelöltjeit - tette hozzá a szóvivő, mti ÚJABB ÍGÉRETEK. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje 300-400 új háziorvosi, illetve 200-300 új gyermek háziorvosi körzet kialakítását tartja szükségesnek annak érdekében, hogy az emberek számára földrajzi értelemben is elérhetőbbé váljék az egészségügy. Medgyessy Péter szerint csak úgy válhatna stabillá az ellátás, ha háziorvosok által az önkormányzatoktól átvett rendelők felújítását, felszerelését vissza nem térítendő támogatással, államilag garantált hitellel segítené az állam. A miniszterelnök-jelölt a Háziorvosok Országos Kongresszusán tarthatatlannak nevezte azt az állapotot, miszerint Magyarországon ma három orvosra jut egy ápoló, miközben a nemzetközi gyakorlat szerint egy orvos mellett három-öt ápoló dolgozik. Ezért az MSZP a következő választási ciklus végére el szeretné érni, hogy legalább két ápoló segítse egy-egy orvos munkáját - mondta a politikus, mti CÉDULAMIZÉRIA. Apróhirdetésben kínáltak kopogtatócédulákat a kiskunmajsai önkormányzat hetilapjában. Az újság szerint a kopogtatócédulákat megegyezés alapján árulják a helyi piactér bejáratánál. Csávolszki László jegyző telefonon azonnal értesítette az 5. számú választókerület választási bizottságát, a Bács-Kiskun megyei választási irodát, valamint a területileg illetékes ügyészt, és írásban is feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen. A jegyző szerint az eset részben a sajtót is terheli, mti SZAKVÁSÁR. Megnyílt a 12. UKBA Nemzetközi Cukrászati, Sütőipari és Gasztronómiai Szakkiállítás a budapesti vásár- központban. A február 12-ig nyitva tartó szakvásáron 113 kiállító mutatja be termékeit, újdonságait. A kiállítást szakmai programok egészítik ki. Az Európai Unióhoz való csatlakozás témakörében rendeznek tanácskozást a pékek, illetve a tésztagyártók fórumát is megtartják. MTI ÚJRAÉRTÉKELÉS. A gimnáziumokban a legjobb matematikaérettségit 2001-ben az egyetemekre, főiskolákra pályázó diákok írták, a jegyek átlaga 3,69 volt - derült tó mintegy 32 ezer dolgozat újrajaví- tásából, illetve a kapcsolódó kérdőív eredményeiből. Az oktatási tárcánál 2000-ben született az a döntés, hogy a tavaly maturálók matematikadolgozatát összegyűjtik és újrajavítják. Kömyei László korábban a felmérés céljai között említette a 2005-ben induló kétszintű érettségire való felkészülést, illetve egyfajta egységes javítási kultúra kialakítását, mti