Új Néplap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-22 / 18. szám

2002. Január 22., kedd ALMA MATER 9. OLDAL TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM, MEZŐTÚR Megújul a Teleki épülete Erején felül segíti Mezőtúr képviselő-testülete és pol­gármesteri hivatala a Teleki Blanka Gimnáziumot. Har­mincmillió forinttal támo­gatja az intézmény elektro­mos hálózatának felújítását. Mint Rózsa Endre igazgatótól megtudtuk, az egész gimnázium elektromos hálózata, világítása megújul augusztusig. A patinás épület hálózata ugyanis mostan­ra elöregedett, ráadásul a számí­tógépes és egyéb fejlesztések ál­tal megnövekedett terhelést sem bírta már. Mivel fontosnak tartják, hogy a gimnázium korhű jellegét meg­őrizzék, ápolják, nagy hangsúlyt fektetnek rá, hogy az újonnan be­épített vezetékek ne Játszódja­nak, ne rontsák az összképet. megértést követel mindenkitől. Szerencsére a diákok és szüleik egyaránt kedvezően fogadták ezeket a munkálatokat. A kollé­gisták rövid időre kénytelenek voltak bejáróssá „átalakulni” il­letve néhány tantermet ideigle­nesen — a felújítás idejére — ki kell vonni a tanításból. A diákbi­zottsággal és a szülőkkel azon­ban folyamatosan egyeztetnek az iskola vezetői. Talán ennek is kö­szönhető, hogy gyakorlatilag zökkenőmentesen folynak a munkálatok. A következő tan­évet tehát megújult, megszépült épületben kezdhetik a Teleki di­ákjai. A képviselő-testület és az in­tézmény egyébként újabb nagy­szabású beruházást tervez. Né­hány hónapon belül eldől, vajon kedvező elbírálásban részesül-e Rózsa Endre igazgató Ugyanígy a folyosókon elhelye­zett székekhez és asztalokhoz tartozó lámpák is jól illenek majd az épület stílusához. A felújítást természetesen festés követte. A nagyszabású tatarozás természe­tesen nagyon sok türelmet és az a 600 millió forintos pályázat, amelyet egy új kollégium építésé­re adtak be. Ha igen, akkor ha­marosan még komfortosabb, ide- álisabb környezetben lakhatnak a távolról érkező diákok. Új konyha a kolisoknak Régóta vártak már a Teleki Blanka Gim­názium kollégistái arra pillanatra, ami január 14-én jött el: végre birtokukba vehették új konyhá­jukat. A korszerű berende­zést és a háztartási gépeket pályázati pénzből teremtették elő, illetve a szülői munkaközösségtől kapták. E helyiség­gel új lehetőségek nyíltak a kolisok számára. Egészsé­gesebben étkezhet­nek, az otthonról hozott ételeket is fel tudják melegíteni, nem is beszélve a A megújult konyhának nagyon örülnek a kollégisták nagy közös főzések­ről, palacsintasütésekről. Több mikrohullámú sütő, korszerű hűtőszekrény, teafőző működik a konyhában, ideális körülményeket teremtve ez­zel. A későbbiekben akár a háztartási alapisme­retekkel is komolyabban megismerkedhetnek ta- náraik segítségével a Teleki kollégistái. _______■ Az egészségesebb jövőért Az egészséges életmódra való nevelés talán az egyik legfontosabb feladatuk a középis­koláknak. A Telekiben ezt különösen ko­molyan veszik. Mint a programban részt vevő egyik diák, Baracsi Berta elmond­ta, 600 ezer forintot nyertek pá­lyázaton, ebből finanszírozza az iskola a drogprevenciós progra­mot. Napjainkban, amikor a kábí­tószer valamelyik fajtáját szinte minden középiskolás kipróbálja akár kíváncsiságból is, különösen fontos, hogy a diákok tisztá­ban legyenek vele, milyen következmé­nyekkel járhat. Ebben a témában tart előadásokat Bács-Kiskun me­gye nyugalmazott rendőr-alezre­dese, aki filmek és fotók segítsé­gével mutatja be, milyen élettani hatásai lehetnek a drogfogyasz­tásnak. A legkomolyabb veszélyforrás a kábítószer, de nem szabad le­becsülni a dohányzás és az ital káros hatásait sem. Dr. Kovács László megyei tiszti főorvos er­ről tartott előadást az érdeklődő diákok és tanárok számára, pre­parált szerveken bemutatva a ká­ros szenvedélyek roncsoló hatá­sait. Hogyan jelentkezzünk? A mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollé­gium négy- és hatosztályos gimnáziumi képzésre, illetve kétféle közgazdasági szakközépiskolai képzésre várja a je­lentkezőket. Az iskola kódszáma 035999 Általános gimnázium: 035999/01 Kommunikációdráma: 035999/02 A kommunikációdráma tagozat mellett általános gimnáziumi ágazat is indul. A 11-12. évfolyamon plusz két órát vehet­nek fel a tanulók egy idegen nyelvből, de biztosított a természet- és társadalomtu­dományi emelt szintű képzés is. Érettségi vizsga után megszerezhető szakma: 0KJ 52 4641 03 Számítástechnikai szoftverüzemeltető Hatosztályos gimnázium 035999/03 A felsőfokú tanulmányokra való felkészí­tés a cél, kiemelt hangsúlyt kap a nyelvi, számítástechnikai képzés. Valamennyi tárgyból kis csoportos képzésre van le­hetőség. Közgazdasági szakmacsoport 035999/04 Érettségi vizsga után megszerezhető szakmák: 0KJ 52 3432 04 Pénzügyi-számviteli ügyintéző 0KJ 52 3432 03 Vállalkozási ügyintéző Ügyviteli szakmacsoport 035999/05 Érettségi vizsga után megszerezhető szakmák: 0KJ 52 3404 01 Gyorsíró és idegen nyelvi gépíró OKJ 52 3404 03 Szerkesztőségi ügyin­téző titkár OKJ 52 3452 02 Igazgatási ügyintéző, ügykezelő. Valamennyi ágazaton tanulmányi ered­mény alapján történik a felvétel. Az iskola címe: Mezőtúr 5400 Dózsa Gy.u. 17. Telefon: 56/350082 Az összeállítás az iskola és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az oktatási intézmény viseli. AJÁNLATI FELHÍVÁS A gázközmű-vagyonnal összefüggésben, a települési önkormányzatok részére átadott Magyar Államkötvények LEJÁRAT ELŐTTI VISSZAVÁSÁRLÁSÁRÓL Az Államadósság Kezelő Központ Rt. a gázközmű-vagyonnal összefüggő önkormányzati igények rendezéséről szóló 2001. évi LVI. törvény (Törvény) alapján az alábbi Magyar Államkötvény-sorozatok lejárat előtti visszavásárlását hirdeti meg: 1. A visszavásárlásra kerülő Magyar Államkötvények adatai: Sorozat/Elnevezés ISIN kód 2006/D HU0000401591 2007/C HU0000401609 2008/B HU0000401526 2009/A HUÖ000401625 2010/A HU0000401633 2. Az eljárás során visszavásárlásra kerülő Magyar Államkötvények maximális mennyisége: 3. A visszavásárlási nettó árfolyam: 4. Felhalmozott kamat (2002. február 6-án): 5. A visszavásárlási bruttó árfolyam: 6. Az ajánlatok Elsődleges Forgalmazókhoz történő benyújtásának határideje: 7. Az Elsődleges Forgalmazók által az ÁKK Rt.-hez benyújtandó ajánlati összesítők beadásának határideje (írásban, illetve floppyn): 8. Eredményhirdetés időpontja: 9. Teljesítés időpontja: 10. A visszavásárláson történő részvétel: Lejárat napja 2006. augusztus 12. 2007. augusztus 12. 2008. augusztus 12. 2009. augusztus 12. 2010. augusztus 12. 5 OOO OOO 000 Ft, azaz ötmilliárd forint 99,00% 5,1742% 104,1742% 2002. január 30. 12.00 óra 2002. január 31. 14.00 óra 2002. február 01. 12.00 óra 2002. február 06. A visszavásárláson közvetlenül a magyar állam által kibocsátott állampapírok forgalomba hozatalára és forgalmazására az ÁKK Rt.-vel megbízási szerződést kötött forgalmazók (Elsődleges Forgalmazók) vehetnek részt. A Magyar Államkötvényeket a Törvény szerint, saját jogon tulajdonló települési önkormányzatok a 2. pont szerinti mennyiséget meghaladó összajánlat esetén allokációs elsőbbséget élveznek. Ennek értelmében ajánlataik sorozatonként 2 000 000 Ft, azaz kétmillió forint névértékig garantáltan elfogadásra kerülnek. Az 1. pont szerinti Magyar Államkötvények lejárat előtti visszavásárlásának részletes feltételeit és a visszavásárlás lebonyolításának rendjét az „Eljárási rend a gázközmű-vagyonnal összefüggő önkor­mányzati igények rendezése kapcsán, a települési önkormányzatok részére átadott Magyar Államköt­vények lejárai előtti visszavásárlásáról {Budapest, 2002. január 21.)* című dokumentum tartalmazza, amely megtekinthető az Elsődleges Forgalmazóknál. Budapest, 2002. január 22. MAGYAR ÁLLAMPAPÍR^ ÁLUMI GARANCIÁVAL Államadósság Kezelő Központ Rt. r-vutt SZOLNOK, Kossuth tér l. . sz. IRODAHÁZ Ma hirdetési ügyekben Garai György segítségét kérheti 7.30-17 óráig az 56/516-728-es telefonszámon. >>>>> VyY tÜZép raab karc her Építőanyag-kereskedelmi nagyvállalat felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: 1 fö értékesítési ügyintéző A munkakör betöltésének feltétele:- min. középfokú építőipari képesítés- építőanyag-kereskedelemben vagy, építőipari kivitelezésben szerzett gyakorlat. 1 ffő területi képviselő A munkakör betöltésének feltétele:- jó tárgyalókészség- jó megjelenés- „B" kategóriás jogosítvány- előnyt jelent az építőipari képesítés és építőipari kivitelezésben szerzett gyakorlat. Jelentkezés: személyesen 2002. január 28-29-én 9-11 óráig a Raab Karcher Tüzép Rt. Szolnok, Piroskai u. 8. szám alatti telephelyén. 2 m Harmónia Idősek Falva Budapesttől 11 Km-re, szép környezetben, uniós normáknak megfelelő, a legjobbak közé tartozó otthonok várják a szabadabb önálló élet lehetőségét kereső, valamint a segítséget igénylő időseket. A Harmónia Idősek Falvának házaiban összkomfortos önálló, egy, illetve kétszemélyes lakrészek választhatók, ahol a lakók részére teljes ellátást, ápolási-gondozást, orvosi felügyeletet biztositó szakemberek dolgoznak Napi négyszeri étkezést, takarítást, mosást, a szabadidő aktív eltöltését biztosítják. A „Nefelejcs Ház” átadás alatt áll, amely 50 fő vak és gyengénlátó, valamint 50 fő Alzheimer kórban szenvedő és dementálódott idős emberek befogadására alkalmas. A ,.Nefelejcs Ház” elkülönült egység. A bent élők biztonságáról és fokozottabb szakápolásáról speciálisan felkészült szakemberek gondoskodnak. A Harmónia Idősek Háza 2000. május 1 óta fogad lakókat 92 lakrészben, majd 2001- ben a „Dália” apartman ház készült el további 42 lakrésszel. Ezekben aházakban esetenként előjegyzés alapján férőhelyek elfoglalhatok. A pihenést szolgálja a szép kert, patakkal, szökőkúttal, sétánnyal, és a hobbikertészkedés is lehetséges. A Harmónia Idősek Falva uszodáját mindenki igénybe veheti, aki hive az egészséges életmódnak, vagy rehabilitációra van szüksége. Az uszodában van sport és pihenő medence, szauna, masszázs, szolárium Érdeklődés és információ: 2230. Gyömrő, Táncsics M.u.2/a Tel.(29) 530-110, (29) 530-120, 06(30)231-1735, 06(30)231-8194

Next

/
Oldalképek
Tartalom