Új Néplap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-05 / 4. szám

12.OLDAL SPORT 2002. Január 5., szombat Rangadóval folytatódik NŐI RÖPLABDA EXTRALIGA Bő három hét szünet után folyta­tódik a női röplabdázók extrali­gás bajnoksága. Az alapszakasz­ból mindössze három forduló maradt 2002-re, majd a középrá­játszásra kerül a sor, amikor is az 1- 4. és az 5-8. helyezettek újabb körmérkőzést vívnak egymással. Az ezt követően kialakult sorrend szerint aztán két győzelemig tar­tó páros összecsapásokon (1-8, 2- 7,3-6,4-5) döntik el a felek, ki jut a legjobb négy közé, illetve ki viaskodhat a kiesés elkerüléséért. Nos a V-fon Jászberény helyze­tét akár kedvezőnek is lehetne mi­nősíteni, ha... Ha nem sérült vol­na meg súlyosan, az Angyalföld elleni utolsó bajnokin a csapat egyik meghatározó játékosa, a 77-szeres válogatott Fésűs Erzsé­bet. Kiesése nemcsak játéktudása miatt érzékeny veszteség a heré­nyiek számára, hanem az egyéb­ként is rendkívül szűkös létszám miatt. Pedig ha vasárnap délután (17 órakor), a Bercsényi Sport- csarnokban sorra kerülő rang­adón nyerni tud a táblázaton köz­vetlenül mögötte következő Kecs­kemét ellen, szinte páholyból fi­gyelheti a közeli folytatást, hiszen akkor sem szorulhat a harmadik helynél hátrább, amennyiben a középrájátszás mind a hat mécs­esét elveszíti. - Mese nincs, ha bármi áron is, de nyernünk kell a Minor ellen, s akkor szusszanás- nyi előnyhöz jutunk riválisaink­kal szemben — vélekedett a pén­teki edzés előtt Deme Gábor edző. - Karácsony óta napi két edzéssel készültünk a folytatás­ra, sőt még Szilveszter napján is tréningeztünk, s csupán a héten vettünk vissza a fokozott tempó­ból. Nem éppen rózsás a helyze­tünk, hiszen Fésűs kiesése mel­lett feladónk, Irina Bazan is vál­tozatlanul sérüléssel bajlódik, így még taktikai cserére sincs le­hetőségem. Remélem, Nagy Ivett hasonló teljesítményre lesz ké­pes vasárnap, mint mikor várat­lanul kellett beugrania Zsóka sé­rülése miatt. Ha valamikor, akkor éppen most van szükségünk kö­zönségünk hathatós segítségére. A V-fon egy hét múlva is hazai pályán játszhat, akkor a sereg­hajtó Haladást fogadja. A bajnokság állása 1. Nyíregyháza 10 1 31:7 21 2. BSE 10 1 30:6 21 3. Jászberény 8 3 25:13 19 4. Kecskemét 6 5 22:18 17 5. Gödöllő 5 6 20:22 16 6. Angyalföld 4 7 14:24 15 7. Vasas 1 10 7:31 12 8. Haladás 11 5:33 11 (GÉLÉI) Hét végi sportműsor Szombat Kosárlabda. Férfi NB I, A-csoport: Körmend-Debrecen, 16.45. Ka­posvár—Dombóvár, Atomerő­mű—MAFC, Albacomp—Nyíregy­háza, 18. Falco-Zalaegerszeg, 19.15. Női NB I: BSE-Pécsi VSK, 17. Soproni Postás-GYSEV-Ringa (Sportl), 18. Diósgyőr-Szeged, 18. Röplabda. Női extraliga: Hala­dás-Vasas, 11. Férfi extraliga: Dunaferr-Szeged, 17. Nyíregy- háza-Kecskemét, 17. Vasárnap Kosárlabda. Férfi NB I: Szeged- Mól Szolnok, 17. Női NB I: BEAC-MÁV NTE, 17. Szek- szárd-Zalaegerszeg, 18. Röplabda. Férfi extraliga: Ka- posvár-Kazincbarcika, 14.30. Női extraliga: BSE—Gödöllő, 11. Nyíregyháza—Angyalföld, Jász- berény—Kecskemét, 17. ■ Tisza-parti csapatok randevúja Három hét szünet után folytatódik a bajnok­ság küzdelemsorozata. Igaz, a válogatott kö­telezettségei miatt, csupán két fordulót tud­nak le a csapatok az új év első hónapjában. A Mól Szolnok legénysége vasárnap Szeged­re, míg a jövő szombaton Debrecenbe látogat. lemmel előzi meg őket a Dombóvár, ám Bonifert Domonkos együttese egy találkozóval játszott ke­vesebbet, mint a nyolcadik helyen tanyázó tolna­iak. A Mól Szolnok legénysége — az ünnepnapok kivételével - végig edzésben volt az elmúlt há­rom hétben. Ám nem a legjobb előjelekkel ké­Férfi kosárlabda Nem lesz sétagalopp egyik meccs sem, hi­szen saját otthonában minden csapat kettő­zött erővel harcol. A szegediek mindössze harmadik hazai talál­kozójukra készülőd­nek, ugyanis a Városi Sportcsarnok átépítése miatt, sorozatban ki­lencszer játszottak ide­gen pályán. Mivel az előbb említett létesít­mény még mindig nem készült el, az Al­bacomp (97-107) és a Falco (93-86) után a szolnokiakat is a helyi Piarista Gimnázium tornacsarnokában lát­ják vendégül, melyben mintegy 900 drukker számára akad férőhely. Ál­lományukból a két amerikai légiós Ledon Green, és a mólosokat megjárt Reggie Elliott, a Szolno­kon nevelkedett Balogh Zoltán, és a jó kezű De­ák Attila a legismertebb. Az elmúlt hetekben anyagi gondok tornyosultak a klub fölé, ám mind­ez a múlté, tegnap megkapták jussukat a szegedi kosarasok, papíron tehát rendeződtek dolgaik. Nyilván most már pályán is bi­zonyítani akarnak a zöld- sárga-kékek mezesek. Közü­lük a Kaposváron is megfor­dult rutinos bedobó Nyilas Ist­ván, és a hórihorgas, 210 cm magas Pávlicz Gábor egyaránt felépült sérüléséből, tehát komplett csapattal, győzelmi reményekkel várják a Mól Szolnok együttesét. Szegeden nem titkolják, hogy még bíz­nak a nyolc közé jutásban, ugyanis mindössze két győze­Bizony szükség lesz Goran Miljkovics (jobbra) jó tanácsaira FOTÓ: CSABAI A bajnokság állása 1. Atomerőmű 13 12 1 1151-905 2. Mól Szolnok 13 11 2 1092-895 3. Kaposvár 13 10 3 1162-961 4. Körmend 13 10 3 1057-925 5. Albacomp 12 9 3 1060-949 6. Falco KC 13 7 6 232-1167 7. Oebrecen 13 6 7 1049-1115 8. Dombóvár 12 3 9 955-1094 9. ZTE 12 2 10 807-1021 10. MAFC 12 2 10 907-1156 11. Nyíregyháza 13 2 11 958-1089 12. Szeged 11 1 10 869-1022 szülnek, ugyanis Borisz Maljkovics után Mérész Csaba is megsérült, sajnos egyikük sem vállal­hatja a holnapi fellépést. Goran Miljkovics edző: — Kétségkívül hátrány, hogy nem számíthatunk két kulcsjátékosunkra. Ezzel esélyt kapnak a fi­atalok, hiszen előtérbe kerül Cziczás Laci és Szarvas Gabi játéka. Feltérképeztük vetélytár- sunk játékát, nem téveszthet meg bennünket, eddigi haloványabb teljesítmé­nyük, hiszen alig szerepeltek hazai pályán. Mint minden meccsen most is a maximumot kell nyújtanunk a győzelem­hez. A találkozó tehát vasárnap délután öt órakor kezdődik Sze­geden, a Piarista Gimnázium tornacsarnokában - a Tesco áruház mögött. A két sípmester Szamos József és Vétek Frigyes lesz. ____________________ (VÉCSÉI Sz erdán jönnek a törökök Cegléden kezdi előselejtezőit a magyar férfi válogatott Kézilabda Júniusig, a világbajnoki se­lejtezők csoportbeosztásáig számos válogatott előselejte­zőre kényszerül. Köztük a magyar válogatott is, amely Törökország, Olaszország és Belgium együtteseit kívánja megelőzni, s mint csoport- győztes akarja kvalifikálni magát az újabb, a legjobbak felé vezető úton történő via­dalok megvívásával. Skaliczki László szövetségi kapi­tány csapatára január hónapban 18 nap alatt hat mérkőzés vár, az első már szerdán lesz Cegléden a törökök ellenében. Nyilvánvaló, a felkészülés már jóval korábban megkezdődött, legutóbb például Svájcban „tornázott” a szolnoki Bendó Csabát (ma a Ceglédi KK játékosa) soraiba fogadó, nemze­ti színeket viselő kollektíva. Az óév legutolsó felmérésén, a Yellow kupa névre keresztelt nemzetközi tornán a magyarok negyedikként zártak Tunézia és Szlovénia előtt, lemaradva sor­rendben a győztes ukránoktól, a házigazdáktól és Ázsia válogatott­jától. Cegléden igazi kézilabdás mili­őben dolgozhatnak a válogatot­tak, hiszen a helyi létesítmények igazgatója, Veres Attila maga is a sportág elkötelezettje, sok éve az élvonalbeli ceglédi gárda első számú vezetője. A Kossuth Szál­ló vendéglátását élvezve nem le­het panasz az ellátásra sem, amit az is bizonyít, hogy a magyar női és férfi válogatott nem először ütött tábort az Alföld kapujában. Látogatásunkkor kőkemény fociderbit - persze csak a beme­legítés részeként — vívnak egy­mással a kerettagok, majd követ­kezik a tréning fő része, amelyet Buday mester vezényel, ezért Skaliczkinek marad röpke ideje elmondani: - Svájcban arra is fény derült, hogy a speciális erőn­létünk kiegészítésre szorul, ezért rádolgozunk — érvel a kapitány, majd hozzá teszi, hogy a szerdai meccs azért duplán fontos, mert a jó rajt hasonló alaphangot, erőt A számos nagy csatát megélt Bendó Csaba (labdával) a magyar csapat rutinos tagjának számít a jobbszélen és hitet adhat a visszavágóra és a többi ellenféllel szemben reájuk váró csatákra. Ha már szóba hoz­ta a csoporttagokat, megkérdez­tük tőle, mit kell tudnunk a rivá­lisakról? — A törökök gyors, erő­szakos kézilabdát játszanak, bátran lőnek, és a teljes mérkőzé­sen nagy szívvel harcolnak, míg a belgák stílusa leginkább a pre­cíziós, jól felépített modellt alkal­mazó németekéhez hasonlítható, az olaszok pedig olyanok, mint általában a mentalitásuk: latino­sán temperamentumosak. Az idő elég kevés, viszont a fel­adat annál több. De, hogy a kihí­vás méreteiben mekkora? - az csupán január 27-én válik vilá­gossá, a tiszaújvárosi utolsó elő­selejtező alkalmával. Jó tudni, a magyar válogatott kizárólagosan csoportelsőként reménykedhet abban, hogy visszakapaszkodhat a földkerekség felsőházbeli ala­kulatai közé. Pénteken háromszor harminc- perces gyakorlással zárult a hét, a törökök szerepét segítségkép­pen a Cegléd KK NB I-es együtte­se vállalta magára a válogatottal szemben, amelynek tagjai szom­baton és vasárnap pihenhetik ki az utóbbi napokban kapott lö­késszerű terhelés fáradalmait, hogy aztán hétfőtől elkezdjék az éles sorozatot. A menetrend Január 9-én Cegléden 18 órakor: Magyarország—Törökország, visszavágó 12-én Ankarában 19 óra­kor. Január 17-én Tongerenben 20 órakor: Belgium-Magyarország, visszavágó 19-én Százhalombattán 18 órakor. Január 23-án Ascoli Picenóban 19 órakor Olaszország- Magyarország, visszavágó 27-én Ti- szaújvárosban 17 órakor. ■ Trabant a fa alatt Karácsony óta a trabantosok táborába tartozik Jörg Böhme, a labda­rúgó Bundesligában szereplő Schalke 04 válogatott játékosa. — Természetesen mindennap ezzel járok edzésre — mondta a 27 éves középpályás, aki feleségétől kapta az egykori NDK-ban gyár­tott kisautót. Böhme számára vezetés közben bizonyára felelevenednek gyer­mekkori élményei, hiszen a „vasfüggöny” mögött, Lipcsében nőtt fel. ■ Hírek röviden TOBORZÓ. A Szolnoki MÁV FC labdarúgóklub jövő héten kedden 12 órakor tartja idei el­ső toborzóját Szolnokon a ti- szaligeti Olaj-csarnokban, aho­vá ismét szívesen várják a helyi és környékbeli általános isko­lák nyolcadikos tanulóit a klub utánpótlás korosztályú együtte­seihez történő felvételire. SZUPER MEGSÉRÜLT. Edzés közben térdsérülést szenvedett Szuper Levente, az American Hockey League-ben (AHL) sze­replő Saint John Flames kapusa. A 21 éves magyar játékos - aki karácsony előtt gyógyult fel agy­rázkódásából — ezért minden bizonnyal nem utazik el a csa­pat hét végi, két idegenbeli mér­kőzésére. Szuperrel eddig hat­szor nyert és hatszor kikapott, valamint kétszer döntetlent ért el a csapat. Átlagban 2,45 gólt kapott (volt két hibátlan találko­zója), a lövéseket 90,9 százalék­ban hárította. MCLAREN-BEMUTATÓ. A Forma-l-es McLaren-Merce- des-csapat január 19-én Barcelo­nában mutatja be idei verseny­gépét, az MP4-17-et. A brit- német istálló hétfőn a katalán városban kezdi meg a tesztelé­seket egy „átmeneti” autóval, amelyet a tavalyi és az idei konstrukció elemeiből állítanak össze. A gyakorlásokon a tava­lyi második David Coulthard, valamint a 2002-es szezonban pihenő Mika Hákkinent helyet­tesítő Kimi Raikkönen vesz részt. Decemberben az újonc Toyota, valamint a BAR-Honda leplezte le idei autóját, míg pén­teken a Jaguar folytatta a sort. NEM DOPPINGOLT. A nem zetközi szövetség (ISU) engedé­lyezte, hogy Dmitrij Sepel rajt­hoz álljon az erfurti gyorskor­csolya Európa-bajnokságon. Az Eb-aranyérmes orosz versenyző vérében többször is rendkívül magas volt a vörösvértestek ará­nya - ami EPO használatára utal -, emiatt a berlini és az innsbrucki Világkupa-viadalon sem vehetett részt. — Sepel ese­tében a teszt évek óta azt mutat­ta ki, hogy nála a haematokrit- határ más, mint a többi sporto­lónál, ez egészségügyi okokkal magyarázható - mondta Gerd Zimmermann, az ISU alelnöke. A bukás napja december 11. Négy edző maradt a helyén nyár óta Labdarúgás Ahogyan arról január másodikai számunk­ban már olvashattak, a lab­darúgók téli legnépszerűbb tánca az (edző) keringő volt. Nemcsak a második vonal klubjaira jellemező azonban a trénerek nagyszámú cseré­je, hanem az élvonalban sze­replő egyesületekre is. Sokkal könnyebb azon edzők ne­veit felsorolni, akik a bajnoki rajt óta a helyükön maradhattak. Nyilván nem véletlen, hogy ép­pen az a kvartett dolgozhat nyu­godtan tovább, melynek csapatai az első négy helyet foglalhatják el: Bognár György (MTK), Bozsik Pé­ter (ZTE), Egervári Sándor (Duna- ferr) és Várhidi Péter (Videoton) nemcsak munkájával, de csapata eredményeivel is rászolgált a bi­zalomra. A mögöttük tanyázó klubok mesterei azonban egytől egyig kicserélődtek. A sort még augusztusban a Va­sas nyitotta meg, mely öt vere­ség után menesztette nyáron szerződtetett horvát főnökét, Slavko Kovacicot. A visszacsalo­gatott Komjáti András sem tu­dott azonban csodát tenni a pi­ros-kékekkel, így az új vezetőség januártól Kiss Lászlót nevezte ki a csapat első számú dirigensé­nek. Álig egy hónappal „élte túl” kollégáját a kispesti Szurgent La­jos, akit tavasszal még a Honvéd megmentőjeként tiszteltek. Utó­da, Glázer Róbert ugyan valame­lyest kiegyenesítette az egykor szebb napokat megélt klub sora­it, ám a télen saját elhatározásá­ból vette a kalapját - az új évben az egykori világválogatott Détári Lajos a csapat első számú veze­tője -, s szegődött el egy házzal odébb, Újpestre, ahonnan Kiste­leki István állt fel önszántából. Győrben a tragikus szereplés mi­att köszönték meg október ele­jén Varga Zoltán munkáját. Az ő pótlását házon belül oldották meg, hiszen a klubnál addig is alkalmazásában állt Tamási Zsoltot ültették a megüresedett kispadra. A Haladás kezdeti szárnyalása a szezon végére mélyrepülésbe csapot át, így Készéi Ferenc is búcsút vehetett fiaitól. A karmesteri pálca az idény végéig az addigi pálya­edző, Nagy Mihály kezébe ke­rült, ám a januári felkészítést már az Egerből szerződtetett Szentes Lázárral kezdik a szom­bathelyi játékosok. Az esemé­nyek aztán a téli szünetben gyorsultak fel igazán: december 11-én a játékvezetőkkel és saját klubja dirigenseivel is haragban álló Reszeli Soós Istvánnal bon­tottak szerződést Sopronban — Bozsik Péterrel minden korábbinál jobban szerepel a Zalaegerszeg az egykori Fradi-labdarúgó, REAC-edző Simon Tibor váltotta -, még ugyanaznap Debrecen­ben felmentették tisztségéből Pajkos Jánost - Dajka László ér­kezett helyére Békéscsabáról -, és a Fradi bajnokcsapata meste­rének, Csank Jánosnak is ugyan­ekkor adták át az elbocsátó szép üzenetet. A zöld-fehérek új főnö­ke, Garami József - nem kis vi­tát kiváltva - egyenesen a lista­vezető MTK igazgatói székéből érkezett az Üllői útra. ______________________________________(PELEI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom