Új Néplap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-19 / 16. szám

MH 2002. Január 19., szombat 15. OLDAL SPORT Mindenki a fedélzeten Lábtenisz Harkányban rendezték meg az , me- t Kán­tor István képviselte. Selejtező csoportjából egy-egy győzelem­mel és vereséggel jutott tovább — a később első helyezést elért Pál Tamás előtt hajtott fejet majd a középdöntőben is hasonló telje­sítményt produkálva végül az ötö­dik helyen fejezte be a viadalt. A bajnokság végeredménye: 1. Pál Tamás (Kaposvár), 2. Nagy Nor­bert (Pécs), 3. Korányi András (Kaposvár), 4. Tatár Péter (Ros- co), 5. Kántor István (Szolnok). A hét végén, szombaton, a Testnevelési Egyetemen tartja a lábtenisz szövetség éves közgyű­lését, majd egy nappal később, vasárnap, Budapesten kerül sor a II. Nemzetközi Rómaipart-ku- pa nagyszabású páros viadalra. Tíz salakos, fedett pályán mind a régi (strand), mind az új (IFTA) szabályok szerint összemérhetik felkészültségüket az ifjúsági, fel­nőtt és öregfiú korosztály leg­jobbjai. Szolnokról egész külö­nítmény utazik a fővárosba - va­lamennyi számban lesz mávos induló —, ám közülük a Kalócz— Ferencz ifi duónak van a legna­gyobb nyerési esélye, bár a baj­noki eredmények alapján az Ignácz—Novák kettős is köny- nyen révbe érhet. __________________________________(PELEI) Díjkiosztó Nyíregyházán Győzelemre készül a Titász Röplabda Női extraliga Az alapszakasz utolsó fordulóját rendezik a hét végén a női röplab- dázók legmagasabb osztályában, az extraligában. Az idei szezon meglepetés-csapatának számító V-fon Jászberény - tavaly csak az osztályozón sikerült kiharcolnia a bentmaradást - a bajnoki cím­védő Nyíregyházához látogat (16 óra a kezdési idő), azaz az el­múlt hetek győzelmei után ezút­tal az esélytelen nyugalmával ké­szülhet a fellépésre.- Bár valóban a hazaiak sikerét ígéri a találkozó, azért szeret­nénk megnehezíteni dolgukat - vélekedetté szombati mérkőzés­ről Deme Gábor, a vendégek mestere.- Különösen annak is­meretében számítok teljes erőbe­dobásra a lányok részéről, hogy a szabolcsi rendezők mindössze egy órát szánnak a mérkőzésre, azaz mintha kicsit lebecsülné­nek minket. Hogy lehet meghatározni egy röplabdameccs hosszúságát? Nos a szervezők 16 órára írták ki a női rangadót, 17 órától ke­rül sor az év legjobb felnőtt és utánpótláskorú játékosainak, edzőinek ünnepélyes díjkiosz­tójára, majd 18-kor a Nyíregyhá- za-Kaposvár extraligás férfi összecsapást rendezik a Bujtosi Sportcsarnokban. A jól elterve­zett menetrendet a herényi lá­nyok rúghatják fel, amennyiben nem ijednek meg kétségtelenül nagyobb játékerőt képviselő vendéglátójuktól, s határtalan lelkesedésükkel felnőnek a fel­adathoz.- A múlt heti sikeres bemutat­kozás után a 13 esztendős Né­meth Zsuzsára ismét számítok, de a másik tini, Balázs Lilla is csak iskolai elfoglaltsága miatt nem ül le a kispadra. A többiek, Fésűs Erzsébet kivé­telével valamennyien hadrafog- hatóak, így a keret összetétele változatlan - nyilatkozta la­punknak az utolsó edzés előtt a tréner. Férfi NB I. Rosszul sikerült a 2002-es bemu­tatkozás a Szolnoki Titász RK-SI férfi csapatának az NB I. múlt he­ti nyitányán. Igaz, hogy idegen­ben, igaz, hogy rangadón, de ve­reséget szenvedett a gárda, s ez­zel alaposan megnehezítette saját dolgát az osztályozós hely eléré­se érdekében. Mit megnehezítette, szinte el­vesztette, hiszen bár még sok ta­lálkozó van hátra, igazából nem saját kezében van a döntés. Az utolsó utáni mentsvár talán az lehet Surányi Márton edző fiai számára, ha vasárnap délután (16 óra), a Tűzoltó-csarnokban legyőzik a listavezető Dág le­génységét.- A heti edzések alapján úgy tű­nik, túltette magát a társaság a Malév elleni vereségen, s remél­hetően ennek hatását az éllovas vendégjátéka alkalmával felfe­dezhetik szurkolóink - véleke­dett a csapat edzője, Surányi Márton.- Mivel az ősszel idegenben is sikerült legyőznünk riválisun­kat, egyértelmű, hogy ismétlésre készülünk. Azt már csak zárójelben je­gyezte meg a mester, elképzelhe­tő, hogy az MRSZ módosítja a versenykiírást, s akkor talán még sem tűnik annyira reménytelen­nek a Titász helyzete, ám erről csak a jövő héten születik hivata­los döntés. __________________________________(PELEI) Kiváló csapatmunkával Szolnoki MÁV-Coop SE-BEAC-Siemens 86-45 (24-13, 19-9, 25-21, 18-2) NŐI KOSÁRLABDA NB I., Alcsoport 11. forduló Olaj-csarnok, 300 n. v.: Földházi, Hegedűs. Szolnok: Owens 3/3, Csontos 5, SZŐKE 15/3, Farmer 10, PEROVICS 24. Csere: Németh B. 7/3, KONCZ 16, Bujdosó 2, Hegedűs 4, Ber- kó. Edző: Palkovits Tamás. BEAC: Horváth 13/6, Izsák 7/3, Klucsik 6, Németh M., Kovács K. 5/3. Csere: Somo­gyi, Orsó, TIBA 12/6, Muraközy, Köllő 2. Edző: Tapodi Péter. Az eredmény alakulása. 5. p.: 9-8, 15. p.: 35-15,26. p.: 55-31, 33. p.: 72-43, 38. p.: 80-45. Kipontozódott: Németh M. a 37., Klucsik a 40. percben A feldobás előtt egy perc gyászszünetet tartottak a szolnokiak másodedzője, Mészá­ros Zoltán napokban elhunyt édesapja tisz­teletére. Három meghatározó játékosa, Bíró, Hal­mos és Pénzes nélkül, juniorkorú csapattal érkezett a BEAC Szolnokra. Az alacsony szer­kezettel felálló vendégek kezdtek jobban, a harmadik percben vezettek 4-8-ra, ám ezzel el is lőtték puskaporukat. Az alaposan bele­lendült szolnokiak öt perc alatt 20-0-ás eta- pot produkálva szöktek a fővárosiak elől. A folytatásban a nagy magassági fölényben lé­vő cooposoknak nem okozott gondot a ko­sárszerzés, különösen a palánk alól gyártot­ták azokat Perovicsék. A tekintélyes különb­ség ellenére sem hagyta magát az egyetemis­ta csapat, ám fáradozásuk csupán a tisztes helytálláshoz volt elég. A szolnokiak sorai­ban már a második negyedben minden egyes játékosnak lehetőséget adott Palkovits edző, közülük különösen a hazai pályán bemutatkozó Koncz Judit remekelt. A szünet után egy kissé szo­rosabb lett a találkozó, mert Farmerék nem figyel­tek a védekezésre. A záró felvonásban viszont rop­pant szigorúnak bizonyultak a kék-sárgák, mind­ez bizonyítja, hogy mindössze két pontot engedé­lyeztek vetélytársuknak. A fiatal játékosokból álló BEAC nem állította komoly próbatétel elé a ven­déglátókat, akik számára majd a szerdai Szekszárd elleni Magyar Kupa negyeddöntő mérkőzés lesz az igazi értékmérő. Gina Farmer (fehérben) ezúttal inkább védekezésben remekelt FOTÓI CSABAI Palkovits Tamás: - A harmadik negyed kivéte­lével nagyon jól védekeztünk, végül is kiváló csa­patmunkával, magabiztosan nyertünk. Tapodi Péter: - Korrekt játékvezetés mellett megérdemelten győzött a jóval erősebb játékosál­lománnyal rendelkező szolnoki csapat. (vécééi Hírek röviden LABDARÚGÁS. A Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Labdarú­gó Szövetség játékvezetői bi­zottsága tanfolyamot hirdet a mérkőzések vezetéséhez ked­vet érző fiatalok számára. Bő­vebb információt az 56-513-805, illetve a 20-348-65-61-es tele­fonszámon (Varga Sándor) kap­hatnak az érdeklődők. TEREMFOCI. Szombaton és vasárnap a zalaegerszegi selej­tezőkkel folytatódik a Nemzeti Teremlabdarúgó Bajnokság. Az első mérkőzés mindkét napon 12 órakor kezdődik. Szomba­ton az élvonalbeli Zalaegerszeg és Haladás, valamint az NB I/B-s Pécs és Celldömölk, va­sárnap az MTK-Hungária, a Sopron (NB I-esek), a Marcali és a Kaposvár (NB I/B-sek) küzd egymással a továbbjutást jelentő első helyért. Az elmúlt hétvégén a nyíregyházi kvalifi­kációs tornákat a Debrecen és a Ferencváros (a Szolnoki MÁV Neusiedler előtt) nyerte, ez a két együttes már biztos résztve­vője a február 2-i dunaújvárosi hatos döntőnek. ÖKÖLVÍVÁS. A Boksz Világta­nács (WBC) Muhamad Ali nap­pá nyilvánította január 17-ét. A gesztust a Mexikóvárosban működő profi szervezet a sport­történelem egyik legnagyobb ökölvívójának 60. születésnapja alkalmából tette. „Ali pályafutá­sa során páratlan büszkeségről tett tanúbizonyságot. Emellett becsületességével, feddhetetlen- ségével is példát mutatott a világ számos fiataljának” - szerepel a WBC indoklásában. Elismerték a Sectort Cselgáncs Szép diplomáciai sikert ért el a szolnoki Sector Wadokai Judo Klub a napokban. Az elmúlt évek eredményei alapján a Ma­gyar Judo Szövetség öt klubot tartott érdemesnek arra a külön támogatásra, melyet az Ifjúsági és Sportminisztérium ajánlott fel. A három nagy fővárosi egye­sület (Budapesti Honvéd, Újpes­ti TE, KSI) és az olimpiai bajno­kot nevelő Paks mellett a Tisza- parti szakosztály részesül az el­ismerésben. Az elnökség dönté­sekor figyelembe vette, hogy ab­szolút a nulláról indulva jelenleg már valamennyi korosztályban (a felnőttek közt is!) rendelkezik válogatott versenyzővel a klub, mi több Európa-bajnoki ezüstöt is szerzett neveltjük a juniorok kontinens-vetélkedőjén. Kupadömping a hölgyeknél ROSSZUL KEZDŐDÖTT az idei rali-világbajnokság a Citroen csapat számára: a francia Philippe Bugalski és a svéd Thomas Radstörm már az első gyorsasági előtt búcsúzott a 70. monte-carlói viadaltól, mindkét pilóta motorhiba miatt adta fel a versenyt nem sokkal a rajt után. A címvédő Richard Burns idén Subaru helyett Peugeot 206 WRC-vel indul (felvételünkön), ám neki sem úgy sikerült az első nap, aho- gyan azt eltervezte._____________________________________________________________europress/epa Kézilabda Öt magyar csapatra hat mér­kőzés vár e hét végén a női kézilabda európai kupák­ban. A Bajnokok Ligájában sikeres volt a rajt: a B-csoportban a Duna- ferr a dán GOG Gudmét (20-19), a C-ben a Ferencváros az osztrák Hypo Niederösterreichet (27-25) győzte le. A dunaújvárosiak - im­már a várandós Radulovics nélkül - a jugoszláv Buducnost Podgori- cát fogadják, míg a fővárosiak a dán Viborghoz utaznak. Az EHF Kupában a Győrnek jó esélye van a 16 közé kerülésre, hiszen az el­ső mérkőzésen „csak,, 24-20-ra kapott ki a dán Frederikshavn ott­honában. Ugyanez nem mondha­tó el a Cornexiről, amely megalá­zó, 43-20-as vereséget szenvedett a világsztárokkal felálló — szintén dán - Ikast Bording vendégeként. A KEK-ben a Debrecen biztosra mehet, mert esélytelenebbnek tartott azeri riválisa még arra is hajlandó volt, hogy mindkét mér­kőzésnek a hajdúsági város adjon otthont. A program: Bajnokok Ligája, 2. forduló: B-csoport: Dunaferr- Buducnost Podgorica (jugo­szláv) vasárnap 18.35. C-csoport: Viborg HK (dán)-FTC, szombat 16.15. EHF Kupa, 16 közé jutásért, visszavágó: Cornexi—Ikast Bor­ding (dán), szombat, 16. Győr- Frederikshavn (dán), vasárnap 18. KEK, 16 közé jutásért: Debre- cen-Baku (azeri) vasárnap 11. Veretlenül az élen Szerdán késő este Belgiumban, Tongeren városában világbajnoki előselejtező mérkőzésen szere­pelt a magyar férfi kézilabda válo­gatott. A hazaiaknál pályára lép­hetett a most már hivatalos útle­véllel rendelkező Davor Perk, aki az olaszok elleni két mérkőzésen nem tudta hitelesen igazolni, hogy belga állampolgár, s ezért csapatától az európai szövetség négy pontot levont. Az egykori ju­goszláv klasszis ugyan jól ját­szott, de ő sem tudta megakadá­lyozni a nagyarányú magyar győ­zelmet. Szerencsére sorainkból, a két betegséggel, illetve sérüléssel bajlódó gólfelelős Nagy László és Mohácsi Árpád játékra jelenke- zett. Válogatottunk hamar döntés­re vitte a dolgot. Különösen véde­kezésben remekeltek Mezeiék, rá­adásul Fazekas kapus hozta a tö­rökök elleni formáját, szenzáció­san védett. A szünetig már nyolc gól volt a felek közötti különbség. A térfélcserét követően sem volt vita, könnyed, olykor látványos játékkal nyertek a magyarok. Ez­zel Skaliczki László csapata to­vábbra is pontveszteség nélkül vezeti a csoportját. A másik mér­kőzésen a törökök 33-28-ra verték az olasz nemzeti csapatot. A kö­vetkező kört ma rendezik, a mie­ink Százhalombattán a belga együttest látják vendégül. Bel­gium—Magyarország 21-31 (8- 16) A magyarok góldobói: Pásztor 9, Nagy 6, Mohácsi 4, Berta, Lendvai 3-3, Buday, Mezei 2-2, Bendó, Rosta 1.1-1. Bowling A szolnoki Bowling Centerben megrendezett I. Renault Kupa amatőr versenyre 38 csapat ne­vezett, s egyből az első napon három kvartett is 500 fa fölötti eredményt produkált. Az izgalmak csak fokozód­tak a folytatásban, a verseny­zők sorozatban múlták felül korábbi legjobb teljesítményü­ket. A verseny végeredménye: 1. Gépkölcsönző 613 fa, 2. Boly­hos 587, 3. Steve Wonder fiai 542. Egyéni, férfiak: 1. Sléder Ferenc (Gépkölcsönző) 182, 2. Kiss Dénes (Alattyán II.), 3. Bí­ró Zsolt (Bolyhos) 171 fa. Nők: 1. Balogh Beatrix 146 (Boly­hos), 2. Marsi Margit (Steve) 135, 3. Kiszner Ildikó (Keksz) 126 fa. Hét végi sportműsor Szombat Cselgáncs. Junior rangsorver­seny, Budapest, Tüzér u., 10.30. Gyorskorcsolya. Maple-kupa, rövidpályás nemzetközi viadal, Városligeti műjégpálya, 10. Kézilabda. Férfi vb-előselejte- ző: Magyarország-Belgium (m2), Százhalombatta, 18. Női Bajnokok Ligája: Viborg-Fe- rencváros (m2), 21. Női EHF-ku- pa: Cornexci Alcoa-Ikasast (Sportl), 15.45. Labdarúgás. Borsodi terem­bajnokság, Zalaegerszeg, 12.30. (ml: 14). Előkészületi mérkő­zés: Rákóczifalva—Tószeg, 11. Röplabda. Női extraliga: Nyír- egyháza-V-fon Jászberény, 16. Vasárnap Floorball. Országos bajnokság: Szolnoki Cannibals FK-Danube Crocodiles, Széchenyi Gimnázi­um, 18. Gyorskorcsolya. Maple-kupa, rövidpályás nemzetközi viadal, Budapest, Városligeti műjégpá­lya, 10. Kézilabda. Női Bajnokok Ligá­ja: Dunaferr-Podgorica (ml), 18.30. Női EHF-kupa: Győri Gra­boplast—Fox Team Nord (Sportl), 18. Labdarúgás. Borsodi terem­bajnokság (ml), Zalaegerszeg, 12. (ml: 14). Neusiedler-kupa, Szolnok, Olabányász sportcsar­nok, 8. Röplabda. Férfi NB L: Szolno­ki Titász RK-SI—Dág, Tűzoltó­csarnok, 16. Vízilabda. Férfi KEK: Vasas- SV Cannstatt (tv2:11.15)

Next

/
Oldalképek
Tartalom