Új Néplap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-12 / 10. szám

2002. Január 12., szombat KEK R E K ­ÜGYEL ETEK 9. OLDAL Idegesítette a jajgatás Budapest A Fővárosi Bíróság még nem tűzte ki a tárgyalás időpontját a Fekete Angyal néven hírhedtté vált F. Tímea ügyében. A bíró, dr Sándor Zsuzsa várha­tóan májusra idézi be az érintetteket. A Nyírő Gyula Kórház egykori ápolónőjét több emberen el­követett emberöléssel vádolják. Borbély Zoltán ügyészségi szóvivő arról tájékoztatta lapunkat, hogy az akták szerint nyolc beteg esetében van bi­zonyíték a szándékos emberölésre. Mint kiderült, F. Tímea azért adta be vénás injekció formájában az erős nyugtató-, illetve kábítószereket, mert ide­gesítette a betegek hangos jajgatása. Az ügyészség véleménye szerint pontosan tudnia kellett, hogy beavatkozásai halált okoznak. Éppen ezért 10-15 évi, vagy akár életfogytig tartó börtönbüntetésre is számíthat. Dr. Szőgyényi József, az előzetes letartóztatás­ban lévő F. Tímea védőügyvédje még nem kapta kézhez a vádiratot és nincs tudomása a bírósági tárgyalás várható időpontjáról sem. Reméli, hogy még ebben az évben ítélet születik. NEMETH ZSUZSA Csendőrök gyújtogattak Korzika Az ajacciói büntetőbíróság egyévi letöltendő és két­évi felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a volt korzikai rendőrprefektust. Pierre Bonnet beosztott­jai az ő utasítására gyújtottak fel 1999 tavaszán két illegálisan épített tengerparti fogadót. A francia ál­lam egykori legmagasabb korzikai főképviselőjét 1998 februárjában, Claude Erignac prefektus meg­gyilkolása után nevezték ki, hogy helyreállítsa a közrendet a szigeten. Bonnet azt állította, hogy a párizsi miniszterelnöki hivatalból irányított össze­esküvésnek esett áldozatul. A bíróság azonban semmilyen bizonyítékot nem talált, amely a prefek­tus érvelését alátámasztotta volna. Bonnet a stras- bourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul jogorvoslatért. Munkatársai a volt prefektust megalomániás, paranoiára hajló személyiségnek festették le, aki magánnyomozást folytatott elődje gyilkosai után, s saját testőrséggel vette körül magát. A gyújtogatást végrehajtó négy beosztott csendőrt másfél éves felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Tűz az őcsényi repülőtéren Leégett a gyertyaüzemként használt hangár Leégett egy hétszáz négyzetméteres hangár a Tolna megyei Őcsény repülőterén. A tűz pén­teken hajnali egy órakor a B-épületben lévő gyertyakészítő üzemben keletkezett. Ocsény AUTÓ A FOLYÓBAN. A Dunába zuhant egy kis Polski Budapesten, az Árpád híd budai hídfőjének kö­zelében. A tűzoltóknak nem volt egyszerű dolguk, amikor megpróbálták kihúzni a gépkocsit, a rakpart kövei ugyanis nagyon csúsztak. A feltehetőlég lopott Polskiban senki sem ült. A tolvajok valószínűleg sétakocsikáztak egy kicsit, majd a folyóba lökték a zsákmányt. fotós europress/e. várkonyi i ' A tűz az Ocsényi Repülőklub tulajdonában lévő épületben keletkezett. Mint a helyszínen megtud­tuk, a hangárt 2000 nyara óta a Dekor-Plaszt Kft. bérli. A bérlő az épületben viaszgyertyákat, kegye­leti mécseseket készített és tárolt. Csütörtökről péntekre virradóra a hangárban raklapokon elhelyezett árukészlet gyulladt ki, a 700 négy­zetméteres belső terület egyhar- mada állt lángokban. A tűz intenzi­tását jellemzi, hogy a hangár fedé­sére használt horganyzott alumíni­umlemezek elégtek és a tartó- szerkezetet alkotó vasgerendák is elcsavarodtak. A tűz eloltásához a szekszárdiakon kívül riasztották a paksi és a bajai tűzoltókat és a víz­szállítókat is. A tűz megfékezésé­ben, az értékek mentésében 18 ember vett részt - tudtuk meg a helyszíni oltási munkákat irányító Árvái Imre tűzoltó őrnagytól. Az oltást késleltette, hogy az épületet a helyszínre érkező tűzol­tók zárva találták. Az 1300-1400 fo­kos hőség miatt a bejárati vasajtót lehetetlen volt kinyitni, ezért az ol­tást kívülről kezdték meg. A han­gár ajtaját csak a tűz magjának el­oltása után, reggel fél kilenc tájban tudták kibillenteni, ezután nyílt mód a belső térben lévő, még izzó, összeolvadt mécsesek eltávolítá­sára. Az oltást nehezítette, hogy a helyszínen talált tűzcsapok és a víztározó is befagyott, ezért víz­szállító autókat kellett hívni. A lánglovagoknak a nagy hőség elle­nére sikerült a hangár melletti he­lyiségből egy szerelés alatt lévő vitorlázó repülő­gépet, személyautót és 6 darab 23 kilogrammos gázgalackot kimenteni. Szerencse a szerencsét­lenségben, hogy a többi vitorlázó és motoros repülőgép egy másik hangárban pihent. A lángokat hajnali négy órára sikerült meg­fékezni, de az utó- és lappangó tüzek, tűzgócok eloltása délig tartott. A kár felmérése folyik. Az elsődleges szakértői vizsgálatok alapján nem kizárt, hogy gyújtogatás okozta a tüzet - nyi­latkozta Árvái Imre, az oltást végző tűzoltóegysé­gek vezetője. Az őrnagy közlése szerint az épület A tűzoltók tizenegy órán keresztül dolgoztak FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Nincs veszélyben a repülőtér fejlesztése Az őcsényi repülőtér fejlesztése régi vágya a térségben élőknek. A vágyak az elmúlt év végén kezdtek realizálódni, amikor is a Dél­dunántúli Regionális Tanács decemberi ülésén a pécs-pogányi és a taszári repülőterek mellett az őcsényi fejlesztését is támogatta első ütemben 135 millió forinttal. Kérdésünkre, hogy veszélyezteti-e a tervezett beruházást a hangár leégése, Koltai Tamás, a regionális tanács elnöke elmond­ta, hogy a tűz nem befolyásolja az őcsényi fejlesztési projektet, nincs veszélyben a beruházás. A B-hangár egyébként sem szere­pelt a fejlesztési tervekben, az őcsényi repülőtér három lépcső­ben történő átépítésére, korszerűsítésére pályázatot a helyi önkor­mányzat és a repülőteret működtető szervezet adott be. Azt, hogy felépül-e a leégett hangár, még nem lehet tudni, ugyanis csak a felépítmény volt a klubé, a földterület tulajdonosa az önkormány­zat. Az elnök szerint a sportklub tevékenységének folytatására ta­lálnak megoldást. áramtalanítva volt, a fűtés nem működött, a tüzet elektromos szikra vagy öngyulladás nem okozhatta. f. kováts éva ORVOSI ÜGYELET Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvo­si Szolgálat Megyei Intézetének közlemé­nye: * * * Az ügyelet ideje: 2002. január 12-én 7.00 órá­tól 14-én 7.00 óráig tart. Az ettől eltérő idő­pontokat külön jelöljük! Szolnok: Ügyelet szombaton, ünnep- és mun­kaszüneti napokon van. Központi körzeti ügyelet: Móra F. u. 9., tel.: 373-373. Ellátási te­rülete: Szolnok, Szajol, Rákóczifalva, Rákóczi­it j falu. Gyermekorvosi ügyelet: Móra F. u. 9. Telefon: 423-102. Fogorvosi ügyelet szombaton és vasárnap 7- 19 óráig: Móra F. u. 9. sz. alatt (tel.: 373-373) Szolnok város lakossága részére. Martfű: Egészségügyi Központi Rendelő, Martfű, Lenin út 8. Telefon: 452-138 és 452- 139. (szombaton 7.30-tól hétfő reggel 7.30- ig) Zagyvarékas, Szászberek: Körzeti ügyelet (pénteken 18 órától hétfő reggel 8 óráig): dr. Poroszlay Yvette Zagyvarékas, Thököly u. 16/1. b. T.: 490-231 és 06-30-303-3561. Tószeg, Tiszavárkony, Tiszavárkony- szőlő, Tiszajenő, Vezseny: Körzeti ügyelet (szomba­ton reggel 7 órától hétfő reggel 8 óráig): dr. Gyuricza Sándor Tószeg, Munkácsy út 2/a. T.: 431-259. Tiszaföldvár: központi ügyelet (szombat és vasárnap 7 órától hétfő reggel 7 óráig): Kossuth u. 139. Besenyszög körzeti ügyelet (pénteken 16 órá­tól hétfő reggel 8 óráig): dr. Elbakour Afif Be­senyszög, Chiovini u. 3. t.: 56/487-100 vagy 06- 20/931-9704. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly, Hunyadfalva, Csataszög körzeti ügyelet (szombaton 8 órától hétfő reggel 8 óráig): dr. Zsótér Gyöngyi Kőte­lek, Szt. István tér. Tel.: 496-004. Újszász körzeti orvosi ügyelet (szombaton 7 órától hétfő reggel 8 óráig): szombaton dr. Ma- tosevics Ilona Ujszász, Szabadság tér 4. T.: 366- 272., vasárnap: dr. Karácson János Újszász, Szabadság tér 4. Jászberény: Fogászati szakrendelés szomba­ton 9-11 óráig dr. Bérces Anna Jászberény, Bá­rány u. 23. A hét végén több szakrendelés nem működik! Központi körzeti ügyelet (szombaton 8 órá­tól hétfő reggel 8 óráig): Thököly u. 13., tel.: 412-226. Ellátási területe: Jászberény felnőtt és gyermek lakossága. Gyermekorvosi ügye­let: Thököly u. 13., telefon: 412-184. Szom­bat: 9-től 12-ig, valamint 15-től 18 óráig, va­sárnap és ünnepnap: 9-től 12 óráig és 16-tól 18 óráig. Jászfelsőszentgyörgy: dr. Varga Irma Jászfel- sőszentgyörgy, Fő út 59. T.: 57/420-339. Jánoshida: körzeti orvosi ügyelet: dr. SikU An­tal Alanyán, orvosi rendelő, T. : 461-025. Ellátási terület: Jánoshida, Alattyán. Jászalsószentgyörgy: körzeti ügyelet: dr. Ko­csis Kálmán Jászalsószentgyörgy, Fő út 47. Jászboldogháza: Dr. Kiss Imre Arany János út 4. Jászfényszaru: körzeti ügyelet: Deák F. tér 1. Jászszentandrás: körzeti ügyelet (szombat 7 órától hétfő reggel 8 óráig): Posta u. 33. T.: 57/446-475. Jászárokszállás: (szombat 7 órától hétfő reg­gel 7 óráig) körzeti orvosi ügyelet: dr. Kovács Pál Jászárokszállás, Rákóczi u. 1. Ellátási terü­lete: Jászárokszállás, Jászágó. Jászladány: (szombat, vasárnap 8 órától hét­fő reggel 9 óráig): körzeti orvosi ügyelet: Pető­fi út 1. Jászkisér: (szombat, vasárnap 7 órától hétfő reggel 7 óráig) körzeti ügyelet: Virág u. 5. Jászapáti: (pénteken 19 órától hétfő reggel 7 óráig) körzeti ügyelet: István király u. 4. Tel.: 06-20-9358-793 Ellátási terület: Jászapáti, Jász- ivány Pusztamonostor: (hétvégi ügyelet) orvosi ren­delő, dr. Dajkó György. Tel.: 57/421-007. Jászjákóhalma, Jásztelek, Jászdózsa: körzeti orvosi ügyelet: Jászdózsa, Bercsényi u. 5. T.: 06-60/487-648. Karcag: A háziorvosi intézet orvosi ügyelete: Széchenyi sugárút 27., telefon: 311- 233. Ellátá­si területe: Karcag, Berekfürdő. Kisújszállás: központi körzeti ügyelet: Nyár u. 7., tel.: 520-623. Ellátási területe: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma. Kunhegyes: (pénteken este 7 órától, hétfő reg­gel 7 óráig) Központi orvosi ügyelet: Dózsa Gy. út 4. Kunmadaras: (szombat reggel 7 órától hétfő reggel 7-ig központi ügyelet) Kunmadaras, Semmelweis Ignác u. 9. - Telefon: 59/327- 274. Mezőtúr: szombaton működő szakrendelés: fogászat: 8-tól 10 óráig, Kossuth u. 7-11. Hét vé­gén egyéb szakrendelések ügyeletet nem tarta­nak! Központi körzeti orvosi ügyelet: „Pigall" Városi Központi Orvosügyeleti Szolgálatot Ellá­tó Bt., Mezőtúr, Kossuth L. u. 7-11. Ellátási te­rülete: Mezőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mesterszál­lás. Túrkeve: összevont városi ügyelet: Kálvin u. 3., tel.: 361-258. Törökszentmiklós központi körzeti ügyelet: Kossuth L. u. 126. Le. 19. Ellátási területe: Tö­rökszentmiklós, Tiszapüspöki, Tiszatenyő. Fegyvernek: (pénteken 18 órától hétfő reggel 7 óráig) központi körzeti orvosi ügyelet: Felsza­badulás u. 128/a. Ellátási területe: Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba. Kengyel: körzeti orvosi ügyelet: dr. Sallai Ildi­kó Kengyel, Petőfi u. 1. Kunszentmárton: központi körzeti ügyelet: Mátyás király u. 21/a, telefon: 461-235. Ellátási területe: Kunszentmárton, Öcsöd, Szelevény, Csépa, Tiszasas, Tiszaug, Tiszakürt, Tiszaino- ka, Nagyrév, Cserkeszőlő. Cibakháza: körzeti orvosi ügyelet: dr. Litkei Tamás Cibakháza, Hősök tere 10/a. Tiszafüred: központi körzeti ügyelet (pénte­ken 18 órától hétfő reggel 8 óráig): Nefelejcs u. 2-4., T.: 59/352-422. Ellátási területe: Tiszafü­red, - Kócs, -örvény, Tiszaszőlős, Tiszaigar, Nagyiván, Tiszaörs. Abádszalók: dr. Matus Mária Abádszálók, Széchenyi u. 6. T.: 59/355-275 és 30-482-1811. Tiszaszentimre, Újszentgyörgy, Tiszaderzs, Tomajmonostora: T.: 06-30-2060- 418. dr. Csemiczky Gyula Tiszaszentimre, Széchenyi u. 3. Tiszabura-Pusztataskony, Tiszagyenda, Ti- szaroff: T.: 06-20/490-8686 pénteken 17 órától hétfő reggel 8 óráig körzeti orvosi ügyelet; dr. Jakab László Tiszagyenda, Gorkij u. 61. T.: 06- 60/386-127. Tiszabő: pénteken 17 órától hétfő reggel 8 óráig. Háziorvosi ügyelet: dr. Jakab László Ti­szagyenda, Gorkij u. 61. Telefon: 06-60/386- 127. Kunhegyes: központi körzeti orvosi ügyelet: Dózsa Gy. u. 4., tel.: 59/326-800. Ellátási terü­lete: Kunhegyes. ÁLLATORVOSI ÜGYELET A Magyar Állatorvosi Kamara Jász- Nagy­kun-Szol nők megyei területi szervezetének MAGÁN-ÁLLATORVOSI KÉSZENLÉTI szol­gálata péntek délután 17 órától hétfő reggel 6 óráig, s az ügyeleti hét vége után követke­ző hét hétköznapjain (péntek reggel 6-ig) minden délután 17 órától másnap reggel 6 óráig: Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy, Puszta- monostor, Jászfényszaru: dr. Kertész Ottó Jászberény, Határ u. 18. T.: 57-412-718 és 06- 309-835-426. Jászárokszállás, Jászágó, Jászdózsa, Jászjá­kóhalma: dr. Szűcs Imre Jászárokszállás, Hor­váth u. 26/b. Telefon: 57-431-096 és 06-20-9688- 761. Alattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászboldog­háza, Jászalsószentgyörgy: dr. Szécsi Ágoston Jánoshida, Fő u. 1. Telefon: 57-458-072. Jászapáti, Jászivány, Jászszentandrás: dr. Hoblyák József Jászszentandrás, T.: 57-447- 221. Jászkisér, Jászladány: dr. Szűcs Antal Jászkis­ér, Vágóhíd u. 14. T: 57-450-602 és 06-209-972- 238. Zagyvarékas Szászberek, Újszász: dr. Cseh Gábor Újszász, Erkel Ferenc u. 38. T.: 56/366- 354 vagy 06-30/207-8622. Hunyadfalva, Csataszög, Besenyszög, - Palo­tás, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Katona István Besenyszög-Pálotás, Újhelyi u. 41. T.: 56- 487-817. Törökszentmiklós, Tiszapüspöki: dr. Tóth Bé­la Törökszentmiklós, Bocskai u. 37. 3/1. T.: 56/391-766 és 06-30-853-421. Fegyvernek, Tiszabő, Kuncsorba, Örményes: dr. Varga Mihály Fegyvernek Kossuth út 28/a. T.: 56-481-982 és 07-309-250-556. I. ügyeleti tér.: Szolnok, Szajol: dr. Horváth Gábor Szolnok, Bem u. 23. T.: 56-373-914 és 06- 302-659-251. II. ügyeleti terület: Szolnok, Tiszavárkony, Tiszajenő, Tószeg: dr. Báné László Szolnok, Dózsa Gy. u. 18. T: 56-426-848 és 06-30-9835- 423. Kengyel, Tiszatenyő, Martfű, Rákóczifalva, Rákócziújfalu: dr. Horváth Gábor Szolnok, Bem u. 23. T: 56-373-914 és 06-30-265-9251. Nagyrév, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszaug, Ti­szasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő: dr. Su­gár Edit Tiszasas, Rákóczi u. 5. T.: 56-323-603 és 06-30-2054-586. Cibakháza, Tiszaföldvár: dr. Tátrai József Ti­szaföldvár, O. Nagy B. u. 33/a. T.: 56/470-258 vagy 06-30/9955-613. Kunszentmárton, Mesterszállás, Öcsöd, Me­zőhék, Kungyalu: dr. Farkas Elek Kunszent­márton, Széchenyi Itp. T.: 56/461-341. Kunhegyes, Kenderes, Tiszagyenda, Bánhal­ma, Tiszaroff, Tiszabura: dr. Erdei György Kenderes, AdyE. u. 29. T: 06-60/307-285. Kunmadaras: dr. Sinka Nándor, Karcagi út 21/a. T: 59/327-830 és 06-30-9258-653. Karcag, Berekfürdő: dr. Dániel Mihály, Szé­chenyi sgt. 40. T: 59/313-807. Tiszafüred, Tiszaszőlős, Tiszaszentimre, To­majmonostora, Újszentgyörgy, Abádszalók, Tiszaderzs: dr. Gyöngy Ferenc Nagyiván, Fő út 58. T: 59/415-242 és 06-30-9582-025. Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván: dr. Gyöngy Fe­renc Nagyiván, Fő út 58. T: 59/415-242 és 06- 30-9582-025. Mezőtúr, Kétpó: dr. Lázár József Mezőtúr, Pe­tőfi u. 29. T: 56/350-600 és 30-9635-209. Túrkeve: dr. Szabó Zoltán Túrkeve, Kenyérme­zei u. 2. T: 56-362-074 és 20-9415-217. Kisújszállás: dr. Szűcs Aladár Kisújszállás, Nagyi. u. 21. T: 59-321-335. ÁLLAMI ÁLLATORVOSI (Csak HATÓSÁGI munkavégzés: állatszállítás végzése és beje­lentési kötelezettség alá tartozó fertőző állat- betegségek gyanújának bejelentése péntek 13.30-tól hétfő 7.30-ig. Szombati, vasárnapi állatszállítást legkésőbb péntek 12 óráig kell bejelenteni az ügyeletes hatósági állatorvos­nál.) Szolnoki kerület (tel.: 56/413-135): Beseny­szög, Csataszög, Fegyvernek, Hunyadfalva, Kengyel, Kőtelek, Martfű, Nagykörű, Rákó­czifalva, Rákócziújfalu, Szajol, Szászbe­rek, Szolnok, Tiszabő, Tiszajenő, Tisza­süly, Tiszatenyő, Tiszapüspöki, Tiszavár­kony, Tószeg, Törökszentmiklós, Újszász, Vezseny, Zagyvarékas: dr. Nyerges Attila Szolnok, Gábor Á. tér 2/4. Telefon: 06-30- 9351-391. Karcagi és tiszafüredi kerület: Karcag, Kun­madaras, Kunhegyes, Kenderes, Bánhalma, Tiszagyenda, Tiszaroff, Tiszabura, Tiszafü­red, Tiszaszőlős, Tiszaszentimre, Tomajmo­nostora, Újszentgyörgy, Abádszalók, Tisza­derzs, Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván: dr. Gyöngy Ferenc Nagyiván, Fő út 58. T.: 59-415- 242 és 06-30-9582-025. Jászberényi kerület: Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászágó, Jászárokszállás, Jászberény, Jászboldog­háza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor: dr. Szebeni Be­nő Jásztelek, Szabadság u. 75. Telefon: 57/462-091. Körzet: Mezőtúr, Túrkeve, Kisújszállás, Kuncsorba, Örményes, Kétpó: dr. Matuska László Mezőtúr, Szabadság u. 9. T.: 56-350-435 és 06-30-9782-286. Tiszaföldvár, Cibakháza, Nagyrév, Tiszaino­ka, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő, Kunszentmárton, Öcsöd, Mesterszállás: dr. Tátrai József Tiszaföldvár, Ó. Nagy B. u. 33/a. T: 56/470-258 vagy 06-30/9955-613. Állatgyógyszertár: Pharm-Ami Állatgyógy­szertár Szolnok, Magyar u. 7. T.: 422- 042. (H.- P.: 8.00-12.00 és 15.00-18.00 és Sz.: 8.30- 12.00). Állatgyógyszertár: Szolnok, Arany J. U.14/a. Tel/Fax: 373-567. (H-P: 8.00-12.00, 14.00-18.00 és Sz.: 9.00-12.00) GYÓGYSZERTÁRAK Szolnokon a Kolozsvári (Kolozsvári u. 23.) az ügyeletes gyógyszertár. A Fehér Kereszt (Baross u. 5.), valamint az ügyeletes gyógyszertár munkanapokon este 8 óráig van nyitva. Az ügyelet este 8-tól zárt ajtó mellett történik. Vidéki gyógyszertári ügyeletek: Jászárokszállás: Agora, Jászberény: Kőhíd, Jászfényszaru: Kleopátra, Karcag: Kígyó, Kis­újszállás: Zöldy, Kunszentmárton: Kossuth, Kunhegyes: Zöldkereszt, Martfű: Diana, Me­zőtúr: Galpharma, Tiszaföldvár: Ó-szőlői, Ti­szafüred: Reménység, Törökszentmiklós: Fe­hér Kereszt, Túrkeve: Magyar korona az ügye­letes gyógyszertár. TEMETKEZÉS Kegyelet Temetkezés. Ügyeleti halottszállítás a nap 24 órájában. Telefon: 56/421- 323. Pietas Temetkezés: Halottszállítás éjjel-nap­pal. Telefon: 06/60/386-744. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom