Új Néplap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-11 / 9. szám
HUB 2002. Január 11., péntek AHOL ÉLÜNK 7. OLDAL CIBAKHAZA AZ UJ ÉVEZREDBEN Az út csak előre vezet Természeti értékeinek segítségével fejlődhet Cibakháza A hátrányos helyzetű települések számára nagyon kevés esélyt mutat az élet a felemelkedésre. Cibakházán a munkanélküliség, az állandósuló forráshiány folyamatos „túlélő- versenybe” kényszeríti az önkormányzatot. A tavalyi esztendőnek mintegy 51,7 millió forintos forráshiánnyal kezdett neki az önkormányzat. Komoly megszorító intézkedésekkel év végére ebből közel tizenegymillió forintot lefaragtak. Ráczkevi Lajosné polgármester asszony szerint az egyik lehetséges megoldás az intézményi racionalizáció lenne a település égető problémáira.- Korábban már kifejezte ebbéli szándékát a képviselő-testület, ám végül elállt ettől - magyarázta a község első embere. - Mint mindenütt, nálunk is sok pénzt emészt fel az intézmények fenntartása, ezt csak súlyosbítja a minimálbér emelése. Leginkább a könyvtár és a művelődési ház összevonása képzelhető el szakmailag.- A lakosság hangulatát mennyire befolyásolja az önkormányzat nehéz helyzete?- Minden bizonnyal megérzik, de talán ennél is fontosabb, hogy a tizenöt százalékot is meghaladja a munkanélküliség, s az elmúlt évtizedben bizony kevés javulás tapasztalható ezen a téren. Azért eredményeket e téren is fel tudunk mutatni. Nálunk működik az ország egyik legeredményesebb termelőszövetkezete, mely stabil munkáltató. A tartósítóüzem az utóbbi időszakban komoly változtatáson ment keresztül, bővítették, korszerűsítették, s idényjelleggel akár több mint hatvan ember is dolgozhat ott. Új cég településünkön a Lovagló-Vadász Bt., melynek kedvezményes áron biztosítottunk területet, ahol rövidesen építkeznek. Ők lovaglócsizmákat, túra- és vadászbakancsokat gyártanak. Mindez újabb munkahelyeket fog jelenteni.- A kis cégek idehozatalán túl milyen kitörési pontokat kereshet az önkormányzat?- A már említett tartósítóüzemhez kapcsolódhatna új gyümölcskultúrák telepítése, ami már el is kezdődött a bátorszőlői részen. Itt szilva- és meggyfákat ültettek. Szintén kiváló lehetőségek rejlenek a vadászatban, amihez kapcsolódhatna a falusi turizmus és szálláshelyek kialakítása. Az önkormányzat is rendelkezik erre alkalmas stratégiai helyen álló Tisza-parti ingatlannal. A Tisza legnagyobb holtága szinte kiaknázatlan lehetőségeket rejt magában, mind turisztikailag, mind pedig halgazdálkodás és az öntözéses gazdálkodás terén. A Halász Kft.-vel, a halászati jog birtokosával megfelelő partneri kapcsolatot alakítottunk ki. Remélem, hamarosan megoldódik a nád aratása is. Ezek együttvéve, következetes munkával párosítva megrajzolhatják Cibakháza szebb jövőképét, hiszen elkészült a település fejlesztési koncepciója is. ______ ■ Ki aknázatlan kincs Másfél milliárd forintba kerülne a holtág-rehabilitáció A település legnagyobb természeti kincse az a mintegy tizenhat kilométer hosszú holtág, mely a Tisza mentén a legnagyobb. Óriási lehetőségeket rejt ez a vízfelület, igaz, állami szerepvállalás nélkül nehéz lesz bármit is megvalósítani. Nemrégiben elkészült egy holtág-rehabilitációs terv, amely nem csupán Cibakháza belügye, a környékbeli települések mindegyikének érdeke a változás. A terv szerint fontos lenne megemelni a vízszintet, amin segíthetne az a gravitációs eresztőcsatorna, amely összekötné az élő Tiszával a holtágat. Ezzel egyúttal a víz cseréjét is megoldanák, ám ehhez kell egy megfelelő vezérárok. Szintén komoly gond az a néhol még az egy métert is meghaladó iszapréteg, ami a holtág medrét borítja. Az önkormányzat megvizsgáltatta ezt, s megállapították, hogy kiválóan alkalmas lenne mezőgazdasági célokra, azaz talajjavításra. Ugyancsak komoly gazdasági haszon származhatna a nádból, mintegy hatvan hektárnyi területről lehetne aratni. Mindezek együttvéve, kiegészítve a horgászattal olyan víziparadicsommá változtathatnák az egykori folyómedret, hogy az párját ritkítaná. Egyetlen akadály tornyosul az önkormányzat elé, ez pedig a pénz. Az előzetes számítások szerint a rehabilitáció másfél milliárd forintba kerülne, ami többszöröse a település éves költségvetésének. ________________________________________________1 Szemet gyönyörködtető látvány télen is a holtág KÖ ZLEMÉNY A Tiszaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy 2002. február 1-től betéti kamatait megváltoztatja. Az új kondíciós listák a takarékszövetkezet kirendeltségein megtekinthetők. FESZEKRAKO 2000 BT. 5462 Cibakháza, Öregszőlő I. út 1. Tel.: 56/477-451 Kínálatunk:- tüzelő- és építőanyag ■ vasanyag - táp, takarmány- kutya-, macskaeledel- konyhakerti vetőmagvak - festék, háztartási vegyi áru TELJES KÖRŰ ÉPÍTŐANYAG ÉS HŐSZIGETELŐ-RENDSZER BESZERZÉST VÁLLALUNK. Nyitva: H-P 8-16-ig, SZÓ 8-12 óráig. TURISZTIKAI KÖZPONT. A község határában egy tanyát szeretne átépíttetni az önkormányzat. Az épület egyfajta turisztikai központ lenne, s ha elkészül, akkor így fog kinézni. ■ Két község festőművésze Krenák Lajos ugyan kengyeli születésű, lassan fél évtizede él csupán Cibakházán, de máris otthonának érzi a községet. Szabadidejében festeget, tehetsége révén egyre többen felfigyelnek rá. A naiv festészet az egyik legszebb értéke lehet minden településnek. Sokakban ott rejlik az adottság, de csak kevesen ismerik föl magukban a művészi hajlamot. Krenák Lajosnak sikerült, képei gyönyörűek, de nem éri be ennyivel.- Tíz éve festegetek - mesélte. — Egyszerűen úgy éreztem, jó lenne végre csinálni valamit. Azt gondolom, megtaláltam. Sokat segít a polgármesterünk is, közvetítésével már több kiállításra eljuthattam. Alkotásainak színvonalát mi sem jelzi jobban, mint hogy egykét képe van otthon csupán, a többit elajándékozta, elkérték. Pénzügyi hasznot aligha remélhet Cihákon, mint mondta, errefelé nincs pénzük ilyesmire az embereknek. — Három éve rendezik meg Cibakházán az alkotótábort, én mindegyiken ott voltam, mert tanulni szeretnék. Nem vagyok még elégedett magammal, van mit ellesnem azoktól a művészektől, akik eljönnek ebbe a táborba. Nagy tervekkel vág az új esztendőnek a rokkant- nyugdíjas festőművész, szeretné megajándékozni mindkét otthonát valami igazán széppel.- A cibakházi tervemről még nem beszélnék bővebben, azt meglepetésnek szánom. Kengyelnek a település régi életéből régi képeket szeretnék készíteni, egyfajta pillanatokat örökítenék meg, amelyekre már csak mi, az idősebb generáció emlékszünk. A fejemben már összeálltak a képek, de a megvalósításhoz bizony még tanulnom kell, mert ha nagy dologra készülök, akkor szeretném, ha az a tőlem telhető legjobb színvonalon készülne el. Addig pedig készülnek a művész kedvencei, a tájképek, meKrenák Lajos kedvence a táj- és az életkép lyek egyre több cibaki lakás falát díszítik. ■ Szorító szemétszállítás Január 1-jétől kötelezővé vált a szervezett hulladék- szállítás minden településen. Azonban sok családnak a havi hat-hétszáz forint bizony komoly megterhelést jelent. Bár már jó ideje tudott, hogy igazodva az uniós környezetvédelmi elvárásokhoz, ez évtől kötelező a szemétszállítás mindenütt, csak mostanában eszmélnek az emberek, hogy újabb kiadás terheli pénztárcájukat. Cibakházán a nagy munkanélküliség miatt halmozottan jelentkezik mindez, és az egész település hangulatára kihat. A létbizonytalanságban élők egyszerűen nem képesek kifizetni a havi hulladékszállítási díjat. Mindezek ellenére a település jó kapcsolatban van a szolgáltatóval, ennek is köszönhetően egy, a környéken egyedülálló módon oldották meg a szemét el- hordását. A régi lerakó mellett egy depót építettek, ahová az ön- kormányzat hordja a lakossági hulladékot, onnan pedig a szele- vényi térségi lerakót üzemeltető Rethmann viszi az új telepre. Jaj lesz a szúnyognak Bár a településen eddig sem lehetett panasz a szúnyogirtással megbízott vállalkozásra, ám mint eddig is, a jövőben minden bizonnyal nőni fog a kellemetlen rovarok elleni védekezés hatékonysága. A Tiszazugi Települések Szövetsége közös pályázatot nyújtott be s nyert is meg, hogy eredményesebben védekezzenek a szúnyogokkal szemben, ami, lévén, hogy folyó, illetve holtág menti településekről van szó, különösen fontos siker. r Riramoi) SÖRÖZŐ szeretettel köszönti az új év alkalmából a cibakházi lakosokat és leendő betérőit! Ct.: Ferenczi Ciprián Cibakháza Nagyközség Önkormányzata eladásra vagy bérletre felkínálja a tulajdonát képező 376/2. hrsz-ú, 747 m2 területen fekvő volt filmszínház ingatlanát. Az ingatlan a község központjában Czibak I. tér 40. sz. alatt található. Az ingatlan hasznos alapterülete: 229 m2. Vízellátás, gázfűtés és önálló kapubejárat biztosított. Hasznosítható a rendezési terv elképzelései szerint. Érd.: polgármesteri hivatalban vagy az 56/477-174 telefonszámon. A Tiszaföldvár és Vidéke ÁFÉSZ meghirdeti az alábbi ingatlanokat ÉRTÉKESÍTÉSRE:- Mezőtúr, Rákóczi út 3. sz. alatti (320 m2+220 m2 pince)- Tiszaföldvár Ószölő, Fő út 76. sz. - ABC áruház és presszó -Tiszaföldvár, Mártírok útja 94 sz. - élelmiszerüzlet BÉRBE ADÁSRA: I- Cibakháza, Petőfi út 10. sz. (cca 200 m2) ipari célra. Érdeklődni: Tiszaföldvár és Vidéke ÁFÉSZ, Tiszaföldvár, Rákóczi út 5. sz. 56/470-022,06-20/9604-863 Takács István kereskedelmi igazgatónál tisztelt mmmpolgárok Eredményes és sikeres új esztendőt kívánunk minden cibakházinak és üzleti partnereinknek Ráczkevi Lajosné polgármester Dr. Albrecht Sándor jegyző Temetkezési és kegyeleti szolgáltatás MEGNYÍLT ÚJ TEMETKEZÉSI KELLÉKEKET BEMUTATÓ TERMÜNK ÉS VIRÁGÜZLETÜNK Címünk változatlan. Lerakatok: Tiszaföldvár 06-60/358-779 Cibakháza 06-60/305-949, 56/477-052 Tiszaug 56/328-165 _______________________________ Na gyrév 06-60/305-949 Tiszainoka 06-60/305-949 Tiszakürt 56/477-052 Cserkeszőlő 56/477-052 i