Új Néplap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-11 / 9. szám
4. OLDAL AHOL ÉLŰNK 2002. Január 11., péntek MUHI KUNHEGYES ÉS KÖRNYÉKE AZ ÚJ ÉVEZREDBEN Ildi Nász Ildiről van szó, aki huszonöt éves, és korábban évekig Szolnokon a Záher-féle Hip-hop tánc- együttesben lépett fel. Időközben hazajött Kunhegyesre, ott dolgozik. Talán három éve lehet, hogy született egy öüete: mi lenne, ha az ott tanultakat továbbadná? így is történt, megalapította együttesét. Jelenleg már három csoporttal, egy óvodással meg általános iskolásokkal foglalkozik, bár járnak hozzá gimnazisták is. Hetente két próbát tartanak, és a város rendezvényeinek szinte állandó fellépői, legyen szó jótékonysági bálról, gyerekprogramról, Erzsébet-, Katalin-napi eseményről, farsangról, vállalkozói bálról. Az együttes vezetője, koreográfusa, Nász Ildi most azt fontolgatja, elérkezett az idő, hogy megméresse tanítványai tudását. Éppen ezért mindenképpen jelentkeznek a következő országos, egyben minősítést is adó táncver- senyre, seregszemlére. _______■ Röv iden GYERTYAGYÚJTÁS. Kunhe gyes önkormányzata a doni áttörés áldozatainak az emlékére ma este öt órától megemlékezést szervez a XX. század áldozatainak emlékművénél. A Himnuszt ünnepi beszéd követi, amelyet a kerület országgyűlési képviselője, Herbály Imre tart. Elhangzik egy költemény is, majd következik a koszorúzás, gyertyagyújtás a Don-kanyarban elesettek, eltűntek emlékére. KÖZÖS AUTÓ. Három szomszédos település, Tiszagyenda, Tiszaroff és Tiszabura a közelmúltban pályázat révén nyert egy szemétszállító kukáskocsit. A Tiszabura gesztorságában lévő autó, a hét minden egyes napján máshol gyűjti össze a szemetet. így Tiszaroffon például hétfőn, kedden, ahol a szemétdíj az ott lakóknak 300 forintba, az üdülőtulajdonosoknak 250-be kerül havonta. NYITVA VANNAK. Noha To majmonostora forráshiányos, kevés a pénze, ráadásul a januári nagy hideg is inkább visz a számláról, mint hoz, a kultúr- ház mégis nyitva van, ahol folyamatosan fűtenek. Délelőtt azért, mert az általános iskolások tesióráit a nagyteremben tartják, esténként pedig az ottani fiatalok térnek be: tévézni, biliárdozni, beszélgetni. A kul- túrház szombat esténként is fogadja a helybelieket, csak vasár- naponként tart zárva. _______■ írt a: D. Szabó Miklós Fotó: Mészáros János, Lódi Lili Fél háromig tartott a buli Remekül sikerült a Kossuth iskola Iskolapolgárokért Alapítvány nevű jótékonysági bálja, amelyet ezúttal is Somodi József és Jánosi Klára tanárok szerveztek. üm&Mí xt* A helyi Hip-hop tánccsoport tagjai annyian vannak, hogy betöltik a képet A művelődési központ nagyterme zsúfolásig megtelt, mivel összesen 210 vendégre terítettek, ugyanis ennyi vacsorajegy kelt el. Ez már a negyedik volt a sorban, és az est rövid megnyitóját Fejér Andor, a megyei közgyűlés alelnöke tartotta. Ezt követően elkezdődött a mintegy félórás érdekes kultúrműsor. Először a Pátria tánciskola néptáncnövendékei zsebelték be a tapsokat, majd Nász Ildikó modern táncosai arattak nagy sikert. A műsor második, befejező részében a szolnoki Krizmanics Ferenc-Brezovcd Ildikó és tanítványaik: Püspöki Dávid-Szőke Edina csacsa- csáztak, tangóztak, keringőztek a közönség nagy örömére. Közben a táncbemutatókat megszakította Szabó Kinga divatbemutatója, a szolnoki fitneszesek személyenként másfél perces száma. Elmondható, az Ilyés Flóra, B. Tóth Lili, Simó Nicolett, Uj Darinka, Farkas Kriszta ötösfogat csodaszép pillanatokat szerzett az ott lévő párszáz nézőnek, akik között megjelent a körzet országgyűlési képviselője, a polgármester, nem kevés vállalkozó, régebbi diák, meg a mostani nebulók szülei, tanárai, nagyszülei, családtagjai. A kicsit csípős birkapörkölt, valamint a vegyes tál ízei Pető Károlyt és csapatát dicsérték. A zenét pedig a Kunhegyesről elszármazott Balázsi János szolgáltatta. Nem sokat pihenhetett, mert a legkitartóbbak fél háromig ropták. Ami nem mellékes: a jótékonysági, műsorokkal színesített gála összbevétele a tombolákkal együtt - amelyek díjait a helyi cégek, vállalkozók ajánlották fel — meghaladta a négyszázezret. A költségek kifizetése után maradt az alapítványnak mintegy kétszázötvenezer forint. Ezt az összeget eb' sősorban iskolai sportrendezvények támogatására, kirándulásokra, táboroztatásokra, illetve egy suliújság indítására fordítják. Mindez úgy valósulhatott meg, hogy az iskolához kötődők, vele szimpatizálók, vállalkozók rengeteg támogatást nyújtottak. Ilyés Flóra gyakorlat közben. A kisasszony kilencéves, volt már országos hatodik. Mellesleg műugró is a NAGYKUN-HUS-KFT. Kunhegyes, Kisér út 1. Telefon: 59/326-115 Ezúton köszönti minden kedves vásárlóját. A 2002. évre kívánunk minden partnerünknek eredményes és boldog új esztendőt! Reméljük az idei évben is a már megszokott vagy lehetőségeinkhez mérten még magasabb színvonalon tudjuk Önöket kiszolgálni, hiszen cégünk vezetősége már hosszú ideje erre törekszik. Bízunk benne, hogy ez az év is a sikeres együttműködés jegyében telik el! * Szegedi Sándor ügyvezető igazgató 'rV 2V Minden kedves ügyfelének 1 (Sikerekben gazdag, és üzleti partnerének boldog új évet kíván eredményes és boldog minden új esztendőt kíván a kedves ügyfelének g /x KUNHEGYES az Almásderes ßt építőket. nevében JrísJt*V (Kunhegyes, a Gráczer f i/ Kossuth u. 49/b --------J cs alád Kipányvázták Úgy járt ez a szegény tiszaroffi komp, mint a kisborjú vagy az anyakoca a tanyán: kipányvázták. Csak éppen nem a mező, a legelő közepére, hanem a folyó szélére. Kinn pihen félig a parton, és december eleje óta moccanni sem bír, hiszen erős kötelek, sodronyok parancsolnak álljt neki. Itt és eb- vagy Szolnok felé kerülhet. Őkel- ben az állapotban szendereghet me pedig tavaszig nyugodtan álegészen tavaszig. A folyó szélén modhat. Persze lehet, még a kike- már jégpáncél feszül, de középen let is itt találja, mivel a májusi zajlik a víz. Éppen ezért mostan- zöldár, áprilisi árvíz alaposan fel- ság messze az átellen, s aki a túl- boríthatja a korábbi, jól megszo- partra iparkodik, vagy Kisköre, kott és bevált menetrendet. ■ Pihen a komp, kikötötték A kártyában is nyerőszám Mészáros Szabolcs 1948-as születésű, és a gyökerei tulajdonképpen Kunhegyeshez kötik. Édesapja kiváló főorvos volt, a tüdőgondozó intézet országosan is elismert szaktekintélye. Szabolcsot azonban nem érdekelte az orvosi pálya, az ő érdeklődési területe, iskolai végzettsége, diplomája másféle. Jelenleg is a Mirhó-kisfoki Víz gazdálkodási Társulatnál dolgozik, ahol ügyvezető igazgató. Nem könnyű a munkájuk, hiszen mintegy 81 ezer 400 hektár, valamint 465 kilométer csatornarendszer tartozik hozzájuk. Huszonegyen tevékenykednek összesen ennél a cégnél, és temérdek a feladat. Többek között a külterületek belvízrendszerének a karbantartása, öntözéssel járó teendők, nem beszélve az irdatlan hosszúságú csatornákról. Szerencsére remek szakemberei, nagyszerű kollégái vannak, akikre bárhol, bármikor számítani lehet. Szerinte a jó vezetőnek két títka van, az egyik az, hogy szakmailag kiváló legyen, a másik pedig: emberileg elfogadják. — Es ha ez a kettő együtt van, még a kocsmába is nyugodtan bemehet meginni egy fröccsöt vagy sört, nem rúgják, nézik ki az embert - jegyzi meg nevetve, némi akasztófahumorral. Bölcsődéből konyha Tiszaroffon az önkormányzat szomszédságában áll egy épület, amelyik egykoron bölcsődeként szolgálta az itt élőket. Később konyhává alakították, és hosszú ideig derekasan állta a sarat, de végül szűkösnek, kicsinek, sőt korszerűtlennek bizonyult. Az önkormányzat pályázaton nyert tizenötmilliót a bővítésre, korszerűsítésre. Ebben segített az Országos Cigány Önkormányzat is, mintegy 3,1 millióval. Az átépítés külső munkálatai már befejeződtek, jelenleg a szakemberek a belső szakipari munkákat végzik. Ezek eredményeképpen a konyha napi kapacitása háromszáz forint. Ami pedig az átalakítás, adagossá növekszik, és kialakí- bővítés, korszerűsítés nagy tanak egy nyolcvan személyt be- munkáját illeti, ezek 2002 fogadó ebédlőt is. Mostanság júniusára fejeződnek be. Tiszaroffon egy felnőtt ebédje 324 _________________________! Ki rándulás megint lesz Bent a munkások már éppen a villanyszerelést végzik Tőzsér István életkorát a két hatos fejezi ki legtalálóbban, így már abba az életkorba jutott, hogy a postás hordja neki a havi járandóságot. A BHG-ból került nyugdíjba, és nagyon szereti a várost, Kunhegyest. Idevalósi, itt van itthon, szóval jól érzi magát. Ráadásul akad egy kis remek közösség, amelynek hivatalosan a nyugdíjasok baráti köre a neve. Ennek ő a vezetője. Már voltak 106-an, és 65 körüli az átlag. Mind kivétel nélkül kunhe- gyesi. Évente négy-öt kiránduláson vesznek részt. Megnézték már kis hazánk jó néhány szépségét, így jártak a csodálatos Országházban is. Azután a helyi aratóverseny gondolata is tőle ered. Ami az idei terveket illeti, most gondolkozik rajta, hová, merre menjenek. Egy biztos: program, kirándulás nélkül a baráti kör az idén sem marad. «Néplap JMUHÉ1M 7.30-16 óráig a (80) 200-690-es telefonszámon TÉLI JAVÍTÁSHOZ KEDVEZŐ ÁRON AJÁNLJUK: MTZ (50, 80, 892, 920,1025,1221), T-150K, T-25, JUMZ, EO, BH. Pótkocsi, vetőgép, eke, kombinátor alkatrészek, ékszíjak, csapágyak, stb. és 4300 féle javítási segédanyag. MTZ Hungária Márkakereskedés. Faragó Bt. 5340 Kunhegyes, Rákóczi út 58. Tel.: 59/325-740, 59/336-067, 06-30/928-1449, 06-30/835-4518. MINDEN KEDVES ÜGYFELÜNKNEK ÉS VÁSÁRLÓNKNAK § EREDMÉNYEKBEN GAZDAG, BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK! ; A Közép- Tiszavidéki ÁFÉSZ - Kunhegyes, Kossuth út 41. - értesíti tagjait és kívülálló üzletrész-tulajdonosait, hogy részközgyűléseit az alábbiak szerint tartja: Kunhegyes Művelődési ház 2002. január 15-én 17 óra Tiszagyenda Művelődési ház 2002. január 15-én 17 óra Abádszalók Polgármesteri hivatal tanácskozóterme 2002. január 16-án 17 óra Tiszabura Művelődési ház 2002. január 16-án 17 óra Tiszaroff Művelődési ház 2002. január 17-én 17 óra Ezúton kívánunk eredményekben gazdag, boldog új évet minden kedves vásárlónknak, tagjainknak és tulajdonostársainknak. Igazgatóság i