Új Néplap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-05 / 283. szám

I HI 2001. December 6., csütörtök SPORT 11. OLDAL Aki akar, sportolhat Tömegsport Szolnokon, a Civil Ház szervezésében tartottak „ke- rekasztal-megbeszélést” a sporttal foglalkozó szerve­zetek részére a Szakszerve­zetek Házában szerdán kora délután. A program egyik legérdekesebb napirendi pontja a megyeszék­hely fiataljainak sportolási lehe­tőségéről szólt.- Véleményem szerint aki akar, ma sportolhat Szolnokon - vélekedett előadásában Balasi Péter, a Sportcentrum Kht. ügy­vezető igazgatója. - A MÁV, a Honvéd SE, a Banzai KKK, az SZVSC mellett a különböző ön­szerveződésű klubok, kezdve az aerobikosoktól a testépítőkön át a vasárnapi futballistákig bezá­rólag lehetőséget kínálnak a mo­zogni vágyók számára. Emellett valamennyi oktatási intézmény­ben működik diáksport-egyesü­let, és a mind a mai napig sport- centrumként ismert kht. is várja a sportolni szándékozókat. Az már más lapra tartozik, hogy ez nem kevés pénzbe ke­rül. Igaz, ma már nem csak szer­te a világban, de Magyarorszá­gon is súlyos pénzeket kell ál­dozni annak, aki igazán egész­ségesen akar élni. Nem elég a megfelelő táplálkozásra odafi­gyelni, hanem az aktív pihenés is elengedhetetlen feltétele a fitt- ségnek. Végül a közelmúltban megtar­tott, Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humán Közszolgáltatások Főosztálya által kezdeményezett kerekasz- tal-beszélgetésről Szabó Rudolf- né dr., a Civil Ház programveze­tője számolt be az érdeklődők­nek. _________________________!OJ) Ja vuló játékkal 15. NŐI KÉZILABDA VB Válogatottunk döcögősen kezdett az olaszországi vi­lágbajnokságon: a magyar csapat a D-csoport meranói nyitómérkőzésén nehezen, mindössze egy góllal győzött Angola ellen. Nehezen lendültek bele a mieink az afrikai ország hölgyeivel szem­ben. tegyük hozzá, hogy a syd­neyi olimpián 20 gólos különbség volt a felek között. Most a hajrá­ban vezetett Angola, ugyanis az 55. percben 21-22-t mutatott az eredményjelző. Szerencsére a végjátékban Farkas Andi bravú­ros védéseit követően, a két szél­ső Balogh Bea és Kirsner Erika ta­lálataival sikerült honfitársaink­nak fordítani. A csoport további meccsein a svédek 29-21-re Kongót, míg né­mi meglepetésre a spanyolok Romániát verték 29-25-re. A teg­napi folytatásban Angola bizo­nyította, hogy nem volt véletlen a mieink elleni remeklésük, ugyanis 28-27-re verték Románi­át. Az olimpiai ezüst- és Európa- bajnoki aranyérmes magyar csa­pat Kongóval mérkőzött, köny- nyed, javuló játékkal 35-15-re győzött. Ma 20.30 órakor: Ma- gyarország-Spanyolország, ta­lálkozójukat élőben közvetíti a Sportl. ____ (vécsé) Vé ge a tűzoltásnak, kitisztult a levegő Vágó Attila leginkább az együttes csapatteljesítményét figyeli Nagyszerű tavaszi eredményei után valami hasonlóra lehetett számítani a megye egyetlen NB I/B-s labdarúgócsapatánál. Nyáron még úgy tűnt, az edzői pályája ele­jén tartó, tősgyökeres szolnoki Csábi József újabb lépcsőfokokat fog meghódítani futballistáival. Ezt a jogos elvárást tovább erősítette az őszi nyitányon elért siker a keleti régió rangadóján, a Nyíregyháza ellenében. Labdarúgás Egy héttel később azonban csúfos vereséget szenvedtek a Tisza-partiak Csepelen, aztán már itthon sem tudták legyőzni a Diósgyőrt, sőt az Egertől kikaptak ugyancsak a Ligetben, a fóti döntetlen után a BKV-től is. A monori 0-1 némi reményt adott a pálfordulásra, amit a kecskemétieknek rúgott sima ötös tovább táplált, ám az ESMTK-nál elszenvedett vere­ség (0-2-ről 4-2) után már komor fellegek kúsztak be a csapat „légterébe”. Megint dön­tetlen itthon a REAC-cal, az egyetlen bravúr­nak talán a csabai 2-2-t lehetne említeni. Azt követően a Nyíregyháza visszavágott, a Cse­pelnek a szolnokiak, s következett a diósgyő­ri kirándulás. Ám azt megelőzően (forradalmi) edzőcsere történt a klubnál, Csábi Józsefet a szegedi Vá­gó Attila váltotta a kispadon október utolsó előtti keddjén. A szakembernek nem sok ide­je maradt a DVTK-meccsig, mégis győzelmet szerzett együttesével, háromezer piros-fehér szurkoló bánatára. A folytatás egyenesen dísz­menetnek tekinthető, hiszen a hét meccsből hat hozott három pontot, az egyetlen döntet­len Egerben született. Mintha a csapat is újjá született volna: egy csapásra „modortalanná” Őszi végeredmény 1. Békéscsaba 19 12 5 244 ­20 41 2. REAC 19 10 5 439 ­20 35 3. Szolnok 19 9 5 534 ­22 32 4. Diósgyőr 19 9 3 730­22 30 5. Csepel 19 8 4 740 ­35 28 6. BKV Előre 19 8 4 735­32 28 7. Nyíregyháza 19 8 2 936­34 26 8. Eger 19 7 5 728 ­33 26 9. Főt 19 5 7 726 ­35 22 10. Kecskemét 19 5 5 931 ­40 20 11.Monor 19 5 2 1227 ­55 17 12.ESMTK 19 2 5 1227 ­49 11 vált az ellenfelek szemében azzal, hogy irgal­mat nem ismerő módon, könyörtelenül behaj­totta a meccseket. És mindig csak a követke­zőt, a legfontosabbat. Jó irányzatnak bizo­nyult az „egyhetes” ciklus, amelyek egymás­ra épülése a dobogó harmadik fokára (32 ponttal) repítette azt az együttest, amelyik előtte állandó időzavarral küszködött, tartó­san a középmezőnyben rostokolt. Az őszi szereplésről először Csábi Józsefet kérdeztük, de a fiatal tréner nem kívánt rész­letekbe bocsátkozni mondván: minden fe­lesleges szó magyarázkodás lenne. Annyit azonban elárult az események visszapörge- tésének tapasztalata alapján, hogy: - Igazá­ból nem tudtam megversenyeztetni a társa­ság tagjait, s az első vereség után sodródtam az eseményekkel - summázott Csábi, majd annyit még hozzátett: - Nagyon örülök a szép eredményeknek. Vajon Vágó Attila korábbi pályafutásában előfordultak-e már hasonló sikerszériák?- A második vonalban nem. Cegléden ugyan tíz fordulón át maradtunk veretlenek, de ott több döntetlen is becsúszott a győzel­mek mellé. Bő másfél hónapja kezdődött neusiedleres „korszakom” tényleg nagysze­rűen alakult idáig, kiemelve a kollektíva ere­jében rejlő pontok számát.- A sikeres „hetes” csupán egy jó sorozat vagy ennyivel jobbá vált a csapat?- Szerintem nem elválasztható a kettő. Az egyéni tudás megvolt, azt kellett a jó össztel­jesítmény érdekében bevetni. Megpróbál­tam az egyik labdarúgó hiányosságát a má­sik erényével kompenzálni a szerkezet kiala­kításánál, mert soha nem egyénekben, ha­nem csapatban gondolkodom. Éppen ezért az érkezésem pillanatától háttérbe szorítot­tam egyesek lelki bajainak kezelését.- Mit akart, és szándékához mit kellett megváltoztatnia?- Azt akartam, hogy mindig a kö­vetkező akadá­lyon lépjünk túl. Részsikereinkkel fokozatosan növe­kedett az önbiza­lom és vele együtt az étvágy, stabil hátterünknek kö­szönhetően pedig követelni is tud­tam. Merőben mást játszottunk otthon és idegen­ben, az edzéseken számos meccsszi­tuációt — stressz- Vágó Attila új irányt szabott az ere- helyzetekkel - deti célok eléréséhez modelleztünk a következő ellenfél ismeretében. Szerencsé­re a sérülések elkerültek bennünket, így sen­kit nem kellett külön nélkülöznöm a sárga lapokkal eltiltottakon kívül.- Tavasszal ugyancsak elvárható a nagy menetelés?- Bevallom, mivel lendületben vagyunk, kicsit bánt, hogy márciusra maradt még há­rom forduló az alapszakaszból, de sebaj. Érzek magunkban annyit, hogy negyedév múltával ugyanitt folytassuk. Főleg akkor, ha néhány új arc viselőjével felfrissíthetjük a keretünket, minden csapatrészben, ka­pusgondjaim egyelőre nincsenek.- Nocsak, ennyire bátran tervezhet?- Nézze, szeretnék mielőbb újra az élvo­nalban dolgozni, ahhoz pedig mindig előre kell tekintenem. Vezetőtársaimmal nem „ülünk rá” az eredményekre, hanem meg­próbálunk olyan játékosokkal erősíteni, akik emberileg is ide illenek, segíteni tudják sportszakmai törekvéseinket. Azt gondo­lom, az eltelt idő alatt sikerült tiszteletet ki­vívnom magamnak a szurkolók, játékosok, sportvezetők előtt, ami arra kötelez, hogy a jövőben még keményebbek, erősebbek, te­hát jobbak legyünk. NÉDER ISTVÁN ZEUIMA STÄRKER ZEUNA STÄRKER ez a német automobiliparban a legmagasabb műszaki színvonalú kipufogóberendezést jelenti. Mint systembeszállítók a legjelentősebb autógyárak fejlesztőpartnerei vagyunk. Többek között a vevőink közé tartoznak a: BMW, Ferrari, Mercedes, Rolls Royce, Suzuki. A budapesti fejlesztőirodánkba keresünk szakmai tapasztalattal és jó német nyelvtudással rendelkező gépészmérnököket, az alábbi munkakörökbe: Team-vezető, főbb feladatok:- a fejlesztőmérnökök vezetése;- az augsburgi fejlesztéssel való együttműködés Tervező mérnök, főbb feladatok:- kipufogó berendezések, ill. részegységek tervezése;- konstrukciós- és szériagyártási rajzok, darabjegyzékek stb. elkészítése, ellenőrzése Részlettervezők, főbb feladatok:- a kipufogó berendezések, ill. részegységeinek vagy alkatrészeinek tervezése, méretezése;- rajzok és darabjegyzékek készítése, dokumentálása; Készülékszerkesztők, főbb feladatok:- kipufogóberendezések gyártásához szükséges gyártó- és ellenőrző készülékek tervezése;- csőalakító és présszerszámok tervezése;- rajzok, darabjegyzékek, ill. egyéb dokumentációk elkészítése A fenti feladatokhoz CAD tapasztalat (előnyben Catia V4/5) és pozitív hozzállás szükséges. A pályázatokat a bizonyítvánnyal és a diplomunkával kérjük Kis-Simon Csaba (Tel:+36 57 531 -517; Fax: +36 57 531 -501) részére megküldeni szíveskedjenek. ZEUNA STÄRKER Magyarországi Kft., H-5123 Jászárokszállás, Iparú. 2. Újabb MTK-siker A Borsodi Liga állása Labdarúgó Borsodi Liga, 22.FORDULÓ Dunaferr—Kispest 4-0 (3-0) Gól: Lengyel (13.), Nikolov (15., 58.), Kiss Gy. (36.) Sopron—Debrecen 2-2 (1-1) Gól: Horváth R. (19.), Somogyi (79.), ill. Tiber (10. Nenadics (88.) Vasas—Győr 1-1 (0-0) GŐZ. . Juhár (90.), illetve Nicsen- ko (57.) Videoton—Újpest 4-1 (2-1) GÓL: Hamar (7., 45.), Komódi (73., 11-esből és 77.), ill. Vagner (44.) Ferencváros—MTK 1-3 (0-2) Gól: Lipcsei (63., 11-esből), ill. Il­lés (38., 45.), Ferenczi (75.), ki­állítva: Fülöp (FTC - 40.) Haladás—ZTE 0-1 (0-1) Gól: Kaj (33., öngól), kiállítva: Suriel (Haladás - 84.) 1.MTK 22 17 3 2 46-13 54 2. ZTE 22 13 4 5 44-26 43 3. Dunaferr 22 10 7 5 43-23 37 4. Videoton 22 10 6 6 29-26 36 5. FTC 22 10 4 8 34-30 34 6. Újpest 21 7 5 9 37-39 26 7. Kispest 22 7 5 10 30-41 26 8. Debrecen 22 5 10 7 26- 31 25 9. Sopron 21 6 5 10 32-40 23 10. Győr 22 4 9 9 27-38 21 11. Haladás 22 4 7 11 23-44 19 12. Vasas 22 4 3 15 24-44 15 ■ Ki jut tovább a D-csoportból? Labdarúgás, Bajnokok Ligája Négy mérkőzésre került sor ked­den este a labdarúgó Bajnok Ligá­jának második csoportkörében. A tét nagyságának megfelelően óri­ási küzdelmeket láthattak a né­zők, s egy jókora meglepetés is született. C-csoport FC Porto— Sparta Prága 0-1 (0-0) Porto, 30.000 n., v.: Levnyikov. Gólszerző: Sionko (75.) Az első negyedóra kivételével - ekkor nyomosztó fölényben voltak a hazaiak - kiegyenlített mérkőzés volt, ám ezt követően mindkét kapu előtt egyformán adódtak lehetőségek. A hajrában aztán Paulo Santos kapus bevéd­te Sionko fejesét, s ezzel a csehek mindhárom pontot elhozták Por­tóból. Real Madrid— Panathinaikosz 3-0 (1-0) Madrid, 50.000 n„ v.: Veissiere (francia). Gólszerzők: Helguera (4L), Raul 2 (66., 72.) A vendéglátók különösebb megerőltetés nélkül diadalmas­kodtak az eddig bravúrt bravúr­ra halmozó görög együttes felett. Az állás 1. Real 2 ­6-2 6 2. Sparta 1 ­1 3-3 3 3. Porto- 1 1 0-1 1 4. Panath. • 1 1 0-3 1 D-csoport Arsenal—J uventus 3-1 (2-0) London, 40.000 n„ v.: Pereira (portugál) Gólszerzők: Ljungberg 2 (20., 82.), Henry (28.), ill. Taylor (49. - öngól) Az első percekben ráijesztett vendéglátójára a torinói alakulat, ám a félidő felétől már az történt a pályán, amit az angolok akar­tak. Bár Henry káprázatos sza­badrúgásgólját követően akár még többször is bevehették vol­na az olasz kaput az angolok, ez már csak Bergkamp pályára lépé­se után sikerült. Bayer Leverkusen— Deportivo La Coruna 3-0 (0-0) Leverkusen, 20.000 n„ v.: Vassza- rasz (görög) Gólszerzők: Ze Roberto (64.), Neuville (67.), Ballack (79.) Kiegyenlített első félidő után ala­posan belelendültek az utolsó két meccsüket elvesztő németek, és az egyre jobban elfáradó spanyolok ellen meggyőző diadalt arattak. Az állás 1. Juventus 1 ­1 5-3 3 2. Arsenal 1 ­1 3-3 3 3. Leverkusen 1 ­1 3-4 3 4. Deportivo 1 ­1 2-3 3 UEFA-kupa Csütörtökön az UEFA-kupa 3. for­dulójának visszavágóit rendezik meg Európa labdarúgópályáin, méghozzá magyar érdekeltség­gel. Király Gábor és Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC a svájci Ser­vette együttesét fogadja (idegen­ben 0-0-ra végeztek), s az össze­csapást egyenesben közvetíti 18 órától a Sportl televízió. Még egy mérkőzés lesz látható magyar tv- adón, a Sporting Lisszabon-AC Milan derbit a DunaTv közvetíti 21 órától. Pisont Istvánnak és Halmai Gá­bornak már nincs oka izgulni, hi­szen ők kedden lejátszották a moszkvai visszavágót: a Hapoel Tel-Aviwal a hazai 2-1-es győzelem után idegenben is megverték (1-0) a BL-ből érkezett Lokomotívot. Az izraeli gárda fennállása leg­jobb kupasorozatát produkálta idén, hiszen az angol Chelsea ki­ütése után az oroszokat is elbú­csúztatták, s ezzel bejutottak a legjobb 16 közé. _____________________________________(PELEI) I

Next

/
Oldalképek
Tartalom