Új Néplap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-28 / 301. szám
6. OLDAL ROMA KÖRKÉP 2001. December 28., péntek || A roma integráció élmezőnyében Egymillió forint tanulmányi támogatásra Idén csaknem egymillió forinttal támogatta a megyei önkormányzat a cigány származású fiatalok középiskolai tanulmányait. A kisebbségi, szociális és foglalkoztatási bizottság vezetője reméli, hogy jövőre 200-300 ezer forinttal többet fordíthatnak erre a célra. Különösen fontos a cigány fiatalok iskoláztatásának támogatása, mert ők képezik a következő generáció gerincét — véli a megyei önkormányzat illetékes bizottságának elnöke. Fazekas János éppen ezért tekinti nagy eredménynek, hogy immár harmadik esztendeje évről évre egyre nagyobb összeggel tudják segíteni a középiskolák 9-13. osztályába járó roma diákokat. Idén a bizottság 980 ezer forintot oszthatott szét tanulmányi támogatás címén a rászorulók között. A megnövekedett összeg részben annak is köszönhető, hogy a Bursa Hungarica beindulásával ebben az esztendőben a főiskolások, egyetemisták támogatására szánt forintokat is a középiskolások segítésére tudták fordítani. A támogatást — a minél magasabb, jobb iskolai végzettség megszerzését ösztönözve - differenciálták, így tanulmányi eredménytől függően 9-20 ezer forintra számíthattak a roma származású tanulók. A bizottság ezen kívül 300 ezer forinttal támogatta a CÉSZ szervezetét is. Fazekas János a pénzbeli segítség mellett jelentősnek ítélte a roma közösségfejlesztők munkába állását. Az eredmények felmutatásához azonban idő kell - vélte a képviselő, aki ezért vette örömmel, hogy a közösség- fejlesztők ténykedésének támogatását a munkaügyi központ egy évvel meghosszabbította. A cigányok felzárkóztatását szolgálja a Szolnoki Népfőiskola kezdeményezése is. Pályázaton nyert pénzből Tiszafüreden, Kunszentmárton- ban és a megyeszékhely büntetés-végrehajtó intézetében teremtették meg a lehetőséget a 16 évesnél idősebbeknek az általános iskola elvégzésére. A közgyűlés idén tárgyalta meg a cigányság életkörülményeinek és társadalmi helyzetének javítását célzó megyei koncepciót. A bizottság tevékenységét értékelve Fazekas János úgy látta, hogy a két roma származású külsős tagja - Farkas András és Bódi László - alapos felkészültségről tett tanúbizonyságot, és sokat segített a munkában. Talán ennek is — és annak, hogy a Lungo Drom székhelye Szolnokon van —, köszönhető, hogy megyénk az ország más területeinél előrébb tart a cigányság integrációjának folyamatában. Díjazott jóakarat Karácsonyi ajándék is jutott az újszászi gyerekeknek FOTÓ: CSABAI ISTVÁN Kis lépésekkel közeledve ______________ TELEKI JÓZSEF______________________ Is mét a politika homlokterébe került a cigány ság. Még a kisebbségek parlamenti képviseleté nek - az elmúlt egy-két esztendőben a társada lom tudatalattijába „száműzött” - ügye is új hangsúlyokat kapott. (Az utóbbi kérdést jól jellemzi, hogy míg néhány éve az Európai Bizottság országjelentése bőszen sürgette a mulasztásos alkotmánysértés megszüntetését, addig idén például csak a romák „közéletbe való bevonásáról” szólt.) Mindez az év végi szokásos értékeléseknek, vagy a választások közeledtének tudható be? Valószínűsíthető, hogy mindkettőnek, hiszen a két nagy párt versenyében minden voks, így a romák szavazata is döntő lehet. Ám ugyanakkor a is tény, hogy az elmúlt esztendőkben a cigányság felzárkóztatására hozott intézkedések eredményei most kezdenek kirajzolódni. így például az ösztöndíj-támogatásokra fordított összegek emelése. Idén félmilliárd forintot költött erre a célra - alapítványok és minisztériumok által - az állam. Az összes - a pályázati feltételeknek megfelelő - támogatásért folyamodó roma diák, az általános iskolástól az egyetemistáig, ösztöndíjban részesült. így a mostani tanévben 12 és félezren kaptak állami segítséget iskoláik folytatásához, míg öt esztendővel ezelőtt, az 1996— 97-es tanévben mindössze 785 roma fiatal mondhatta el magáról: „ösztöndíjas vagyok”. A felsőfokú tanulmányokat folytató roma hallgatók között is egy fajta „váltás” figyelhető meg. A többség ugyan még mindig humán szakon (például pedagógus, szociálpolitikus, szociális munkás) tanul, ám a múlt évhez képest egyre több a jogi, műszaki, vagy egészségügyi pályát választó fiatal. Mindez pedig még akkor is méltányolandó eredmény, ha a legutóbbi uniós országjelentés éppen az oktatás — elsősorban az általános iskolai - kapcsán szegregációról beszél. Még akkor is, ha Brüsszel szerint jócskán van mit tenni a hátrányos megkülönböztetés visszaszorításáért. Azt ugyanis a legkritikusabbaknak is e kell ismerni: a,társadalmat a rendszerváltás óta (sőt a felszín alatt már jóval korábban is) feszítő gondok nem oldhatók meg egyik napról a másikra. Az integráció hosszú, valószínűleg több generáción át tartó folyamat, hiszen nemcsak a romákat kell helyzetbe hozni, de a többségi társadalom gondolkodásában is változásokra van szükség. A megtett lépéseket figyelve bízhatunk abban, hogy: „nekünk a holnap lesz majd szép”. Pályázatokra ösztönözve _______Hírhozó_______ KI SEBBSÉGEK NAPJA. A Szolnoki Cigány Kisebbségi Ön- kormányzat idén is megrendezi a kisebbségek napját. A szervezők meghívott szakemberek segítségével számot vetnek a megyeszékhelyen élő cigányság integrációs folyamatáról. Ünnepség keretében elismeréseket adnak át a cigányság érdekében a oktatás, a foglalkoztatás és a kultúra területén kiemelkedő munkát végzőknek. ÉVBÚCSÚZTATÓ. Zenével, tánccal, búcsúztatta az óesztendőt a Jászjákóhalmi Cigány Kisebbségi Önkormányzat. A rendezvényen a helyi általános iskola diákjai és az óvodások mellett fellépett a község cigány tánccsoportja, a Hegedűs T. András Szakiskola színjátszói és a jász- kiséri Kéknefelejcs Klub tagjai. TISZTÚJÍTÁS. A CÉSZ megyei elnöksége legutóbbi ülésén tisztújításokról is döntött. A korábbi elnökhelyettes, Murzsa Miklós- né távozott posztjáról, helyét - az elnökhelyettesi teendőiddel egyetemben — Balogh Erika foglalta el. Az elnökség tagja lett ugyanakkor Pege Béláné. KARÁCSONYI SEGÉLY. A Lungo Drom és a Nemzeti Etnikai Roma Érdekvédelmi Szövetség közös karácsonyi segélyakciót szervezett. Pálfi Tibor, a szövetség szolnoki szervezetének alelnöke érdeklődésünkre elmondta, a megyében két településen, Tiszabőn, illetve a megye- székhelyen a Motor úti telepen meleg ruhákkal ajándékozták meg a rászoruló családokat. ■ Támogatás a cigány irodalomnak A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma jövő évre 38 pá-/ lyázatot ír ki, amelyek révén mintegy kétmilliárd forintot juttat kulturális és művészeti alkotások létrehozásának előmozdítására. A Nemzeti Kulturális Alap Programnál kiosztható, szintén kétmilliárd forintnyi összeggel együtt négymilliárd forinttal támogatják majd a kulturális területen alkotókat. E pénzből természetesen a magyarországi kisebbségi kultúrát is támogatják. A pályázati felhívások között helyet kap a civil társadalomfejlesztési program támogatása, nemzetiségi nyelven íródott könyvek kiadásának segítése, kulturális kezdeményezések finanszírozása, cigány irodalmi művek megjelentetésének segítése, a cigányság kulturális kezdeményezéseinek támogatása, valamint a cigány kisebbséghez tartozó gyermekek számára szervezett népismereti, életmódanyanyelvi, kézműves- és olva- sótáborok támogatása. ■ Az újszászi cigány önkormányzat idén először osztotta ki a kisebbségi díjakat. A romák integrációjáért legtöbbet tevők közül ünnepi műsor keretében hárman vehették át az elismerést. De megajándékozták a szegény sorsú családok gyermekeit is. Soha ennyi újszászi roma nem járt még középiskolába, illetve főiskolára, egyetemre, mint idén — mondta el az ünnepséget megelőzően a kisebbségi önkormányzat elnöke. Rónavölgyi Sándor azonban nem csak ezért tekint vissza büszkeséggel az elmúló esztendőre. Idén ugyanis pályázatok útján minden eddiginél több diákot sikerült ösztöndíjhoz juttatniuk. Mindezen túl több mint félszáz iskolást tudtak üdültetni a Balatonnál, de az újszászi fiatalok szép számmal vettek részt a Lungo Drom szolnoki, valamint a Szegedi Egyetem felkészítő táborában is. A kisebbségi vezető azt is eredményként könyvelte el, hogy a helyi Lungo Drom szervezet idei költségvetésének 93 százalékát támogatásokra tudták fordítani. Rónavölgyi Sándor szerint ugyanakkor ahhoz, hogy sikeresen zárták az esztendőt, hozzájárult a települési önkormányzattal és az intézményekkel kialakított jó kapcsolat is. Ezt kívánták megköszönni a Kisebbségi Díj létrehozásával. Az oklevelet és emlékplakettet idén hárman - Csermák Ferencné főelőadó, Zana Ignácné előadó, Székelyfalvi Gábomé tanárnő - vehették át a cigányság integrációjáért végzett munkájuk elismeréseképpen. Nagyné dr. Szelmák Erika polgármestert pedig országos kitüntetésre terjesztették fel a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalhoz. A meglepetésekből a gyerekeknek is kijutott. A kisebbségi önkormányzat, hagyományaihoz híven, ugyanis ajándékkal kedveskedett az ünnepségen fellépő iskolásoknak. Egyiknek sikerül, a másiknak nem... — szól egy régi sanzon. A dal sajnos megyénk kisebbségi önkormányzatai között még mindig sláger lehetne, hiszen vannak sikeres és számos problémával küszködő képviselő-testületek. Sorozatunkban — éppen azért, hogy előbb-utóbb mindenki valóra válthassa elképzeléseit — arra próbálunk választ keresni, az önkormányzatok mit tekintenek sikernek, és mi kell(ene) hozzá. Útépítés, rászorulók segítése, új munkahelyek - többek között ezeket köszönheü Alattyán a cigány kisebbségi önkormányzatnak. Idén a kisebbségi képviselők több alkalommal szervezték meg a különböző karitatív szervezetektől érkező adományok szétosztását. A ruhaneműkből minden szegény sorsú család — cigány és nem cigány egyaránt — részesedhetett. De ugyanígy csak a rászorultságot vették figyelembe a karácsonyi csomagok kiosztásánál. A cigány önkormányzat mindezen túl a település kasszáját is gazdagította. Az Országos Cigány Önkormányzat területfejlesztési bizottságától ugyanis egymillió forintot nyertek útépítésekre. A két önkormányzat - a kisebbségi és a települési - a roma közösségfejlesztő kezdeményezésére tervbe vette egy közhasznú társaság létrehozását. A kht. az elképzelések szerint húsz, javarészben roma származású embernek adna munkát, elsősorban az olyan közeljövőben induló beruházásoknál, mint a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése, a csatornázás. Koczkás Gábor polgármester úgy látja, az, hogy a kisebbségi önkormányzat beruházásokban, munkahelyteremtésben is tevőlegesen részt vesz, annak is köszönhető, hogy egy sajátos ösztönző rendszert vezettek be. Minden, a kisebbségi képviselők közreműködésével elnyert pályázati pénz tíz százaléka ugyanis a cigány önkormányzat büdzséjét gyarapítja. A település vezetői persze ezen kívül is igyekeznek segíteni a kisebbségi képviselők munkáját. így például idén korszerűsítették az irodájukat, kialakítva egy új vizesblokkot, és elké- szíttették a gázvezetéket is. ■ Ahol a Mikulás jár A piacgazdaság súlya alatt Karácsonyi hangulatot árasztó zene tölti be a tiszaburai kultúr- ház nagytermét. Betölti és elnyomja az általános iskola tanulóinak zsibongását. A muzsika elhalkul. A tanárok csitítani próbálják a gyerekeket. Az izgalom azonban nagyobb, így beletelik egy-két percbe, míg a mikrofonnál álló igazgatónő megszólalhat. Az iskola tanulóinak jelenetét konferálja be a szeretetről. Az előadásnak gyorsan vége. A tanárok gyakorlott mozdulatokkal terelik a gyerekeket a színpad elé, ahol két idősebb hölgy nagy ládákból Mikulás-csomagokat osztogat. A „Télapó” a háttérből irányít. „A kimaradt vissza a kocsira — harsogja. - Egy, kettő, drei, vier”. A Mikulás töri a magyart! De ez senkit sem zavar. Különösen a gyerekeket nem, akik közül mindenki — cigány és nem. cigány — egyaránt kap egy csomagot. „Sokuknak semmi sem került a csizmába” — mondja Molnámé Káló Katalin igazgatónő, akinél kevesen tudják jobban, milyen körülmények között is élnek a burai gyerekek. A faluban a munkaképes korú lakosság 90 százaléka állástalan. A családokban gyakran 4-5, sőt akad, amelyikben kilenc gyermek nevelkedik. A jövedelmi viszonyokat pedig jól jellemzi, hogy szinte kivétel nélkül minden család jogosult a kiegészítő családi pótlékra. Míg a „Télapó” kocsiba száll és az óvoda felé veszi az irányt, kiderül: egy egri székhelyű német karitatív szervezet munkatársai ők. A tiszai árvíz után egy televíziós híradásban figyeltek fel Ti- szaburára és döntötték el, hogy segítenek. Az óvodában talán még nagyobb az izgatottság, mint az iskolában volt. A vers és az ének azonban itt sem marad el, valamit ők is adni szeretnének a vendégeknek. Az egyik idős hölgy már az ajándékok mögött áll. Ám mielőtt hozzákezdene kiosztásukhoz, elmagyarázza a kicsiknek, hogy ők bizony egy német segélyegylet Mikulásai. A gyerekek nem nagyon értik, de a csomagokat önfeledt izgalommal bontják. Már minden apróság kezében szorongatja ajándékát, amikor a „Télapó” lép a terem közepére, nagy lendülettel szórja a földre az óvodának hozott játékokat. „Éz a papa, mint egy rossz gyerek” - kacag fel az idős hölgy. A gyerekek azon nyomban játszani kezdenek a szőnyeget beborító kockákkal. A cigány és a magyar kultúra több mint ötszáz éve él egymás mellett, ám a tankönyvekben a mai napig alig vagy egyáltalán nem esik szó a romák történetéről. így — szemléletet is formáló tárgyi tudás híján — nem csoda, ha az előítéletek rögzülnek a többségi társadalomban. Ezeket kívánjuk oldani a cigányság történetét vázlatosan (a Verseghy Ferenc. Megyei Könyvtár helyismereti gyűjteményének segítségével) ismertető sorozatunkban. Az államszocializmus korszakában a romák nagy többségének csupán az ipari munka legalsó, képzettséget nem igénylő, rosz- szabbul fizetett állásai váltak hozzáférhetővé. Viszonylagos szegénységük pedig konzerválta a másodrendű állampolgári státusukat, azaz a cigányok legfeljebb a szegények jogfosztott közösségében számíthattak befogadásra. Az 1980-as évek végén bekövetkező politikai fordulat, a piacgazdaság kiépülése még ebből a másodrendű státusból is kivetette a romákat. Pontosan azok az ágazatok, vállalatok (például az építőiparban tevékenykedők) váltak versenyképtelenné és bocsátották el a munkásokat, amelyek a rendszerváltás előtt sok romát foglalkoztattak. A munka- nélküliség a romák körében nemcsak magas aránya miatt vált drámaivá, hanem azért is, mert a munkahelyvesztések tartósnak bizonyultak. Családok vesztették el véglegesnek tűnőén megélhetési forrásaikat. A munkaerő-piaci esélyeik javításához elengedhetetlen lett volna a megfelelő iskolai végzettség, szaktudás megszerzése. Csakhogy a 1990-es esztendőkben a romák lemaradása az iskolázottság terén is szembetűnően megnőtt a többségi társadalommal szemben. Miközben egyre több fiatalt vettek fel a gimnáziumok, szakiskolák, főiskolák, egyetemek, a roma tanulók száma nem nőtt ezekben az oktatási intézményekben. Az általános iskolákban a cigány tanulók lemorzsolódása ugyan csökkent, de a kilencvenes évek elején még mindig több tanuló maradt ki az iskolákból, mint ahányan befejezték az alapfokú tanulmányaikat. Az utóbbi fél évtizedben azonban szerencsére megjelentek a roma tanulók átfogó képzését felvállaló intézmények. Az oldal az Országos Cigány Önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az OCÖ viseli. A. i r i