Új Néplap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-14 / 291. szám

2001. December 14., péntek SPORT 15. OLDAL Ne becsüljük le az ellenfelet Javult a herényi sérültek állapota Bár az idei esztendő utolsó fordulóját rende­zik a női extraligás csapatok számára a hét végén, azért még nem kapnak azonnal sza­badságot a játékosok, hiszen egy Magyar Kupa-kört is beiktatott a szövetség a kará­csony előtti hétre. NŐI RÖPLABDA EXTRALIOy Leghamarabb a V-fon Jászberény együttese tud­ja le a bajnokság zárófelvonását, mely az Atlant Angyalföldi DRC vendégeként már pénteken pá­lyára lép.- Nem szabad, hogy meglepjenek bennünket a házigazdák, mint tették azt a Gödöllővel - vé­lekedett a csütörtöki edzés előtt Deme Gábor, a V-fon mestere. - A bajnokság előtti esélylatolga­táskor a szakemberek többsége az egyik biztos kiesőnek az angyalföldieket tartotta, ám mint eddigi eredményeik mutatják, elhamarkodottan törtek felettük pálcát. A hosszabb finnországi munkavállalásból nyáron hazatért Polányi Lász­ló remekül összerázta a teljesen átalakult ADRC-t, mely a várakozást messze meghaladó produkci­óval rukkolt elő az ősz folyamán. Száz szónak is egy a vége, nem szabad lebecsülnünk vendéglá­tóinkat, mert könnyen ráfázhatunk.- Mi dönthet a Jászberény javára?- Az egyértelmű, hogy sokkal erősebb az állo­mányunk, s ha mindvégig teljes koncentráltság­gal játszunk, magabiztosan kell nyernünk. Sok függ attól is, hogy meddig bírja erővel a közel egy hónapja részleges térdszalagszakadást szenvedett feladónk, Irina Ba- zan. Legutóbb a Gödöllő ellen két szettig jól szolgálta ki társait, ám azt követően teljesen össze­zuhant, s erre majdnem ráment a meccs is. Bízom benne, pénte­ken három játszma elég lesz a két bajnoki pont begyűjtéséhez.- Jelenleg milyen állapotban vannak a sérültek?- A fájós achillesével bajlódó Bóta Enikő teljes értékű munkát végzett a héten és az előbb emlí­tett Bazan állapota is javult szerencsére. Persze nem csak saját magukat kell legyőzni­ük Fésűsöknek a sikerhez, hanem a rutinos, vá­logatottat is megjárt Grózer Anna vezérelte An­gyalföldet is. Ráadásul a Csata utcai tornacsar­nok sem hozott eddig sok szerencsét a heré­nyieknek, a szűk, sötét terem, a műanyag borí­tás az elmúlt években rendre megtréfálta Ador- jánékat. Ám mint tudjuk, minden rossz sorozat egyszer véget ér, s remélhetően ennek most jött el az ideje. 1. Nyíregyháza A bajnokság állása 9 1 28:6 19 2. BSE 9 1 27:6 19 3. Jászberény 7 3 22:13 17 4. Kecskemét 5 5 19:18 15 5. Gödöllő 5 5 19:19 15 6. Angyalföld 4 6 14:21 14 7. Vasas 1 9 7:28 11 8. Haladás 10 5:30 10 Fontos győzelmek Shotokan karate * **■ Három arany-, három ezüst- és egy bronzéremmel a tarsolyuk­ban tértek haza az Asahi Jitsu Shotokan Karate Egyesület tag­jai Szarvasról, a IV. Álföld-Guard kupáról. Rózsás Kinga a felnőt­tek, Tóth Eszter az ifjúsági, Humli Viktória a gyermek for- magyakorlatosok mezőnyében végzett az első helyen. Keller Rajmund küzdelemben, Dobi Tamás és Lipták Nándor katá- ban léphetett a dobogó második fokára, míg Kulcsár Gergőnek bronzérem jutott. 50. heti totótippek 1. Bremen—Dortmund x 2. Hamburg-Freiburg 1 3. 1860 Münc — M. glad. 1 4. Hertha-Leverkusen x1 5. Rostock-Bayern Münc. 2 6. Wolfsburg-Schalke 2 7. K.lautern-Stuttgart 1 8. Inter-Chievo 1 9. Atalanta—Parma x1 10. Fiorentina-Brescia x 11. Lecce-Torino x 12. Venezia-Udinese x2 13. Verona-Lazio 2x 14. Roma-Milan x Asztalitenisz NŐI NB IB. Eger—Mezőtúri Suzuki Lokátor AFC 8:10 Mezőtúri pontszerzők: Horváth Enikő (3), Soós Éva (3), Hajdú Ad­rienn (2), Farkas Klára (1) és a Hor- váth-Hajdú páros. A listavezető el­len váratlan, de a bennmaradás szempontjából fontos, bravúros győzelmet arattak a túri lányok. FÉRFI NBIB. Pénzügyőr SE—Szolnoki Tisza SE 6:12 Győzelmek: Szily-Szarka páros, Skumáth-Csiszár páros, Szily 3, Skumáth 3, Csiszár 2, Szarka 2. A vendégek megérdemelt nagy ará­nyú győzelmet arattak a fővárosi­akkal szemben. Ezzel a mérkő­zéssel az őszi forduló lezáródott, a szolnokiak 8 pontot szereztek s ezzel a bravúros ötödik helyezést érték el. A tavaszi folytatás janu­ár 12-én lesz. Férfi NB'II. Volán-Nefag SC Szolnok- Kiskunfélegyháza 13:5 Győz: Nagy S. 4, Molnár L., Ba­rátit L. 3-3, Lukács T. 2, Molnár- Nagy páros. Az utolsó körben azt a Kiskun­félegyházát fogadták, amelyik legyőzte a táblázaton élen álló Hajdúszoboszlót. Szolnokon vi­szont csak 2-2-ig tartotta magát a vendégcsapat. Igaz, ekkor négy szoros mér­kőzést nyertek a hazaiak, de in­nen már nem volt megállás. Is­mét remekül játszott a hazai Nagy Sándor, aki egyéniben és párosban sem talált legyőzőre. Molnár és Szarka remeklése Az Országos Asztalitenisz Szö­vetség Budapesten a BVSC terem­ben rendezte meg az országos if­júsági húszak bajnokságát. A hu­szonöt meghívott ranglistás ver­senyző közül Szarka Levente (Ti­sza SE) a selejtezők után az első tíz közé került, majd ott értékes győzelmeket aratott. Többek kö­zött győzött Erdélyi (Mohács), Orosz (Postás-Matáv) ellen. Végül a nyolcadik helyet szerezte meg a mindössze 15 esztendős Levente, a 18 évesek versenyén. Első he­lyezett lett, a volt szolnoki Mol­nár Csaba (BVSC), Jakab és Mol­nár Krisztián előtt (mindkettő BVSC). Döntetlen a rangadón Sakk A negyedik fordulót bonyolították le a megyei sakk csapatbajnokság­ban. A rangadón nem bírt egy­mással a két éllovas, a Török- szentmiklós és a szolnoki Kevi- terv II. Karcag—Martfű 4.5:5.5 Győztesek: Mészáros, Kónya E., Vál, ill. Kókai S„ Kókai K„ Székács, Bo- zsik. Remizett: Rab, Kovács, Puha, ill. Busi, Lipák, Szilágyi. Törökszentmiklós—Keviterv II. 5:5 Gy.: Ábel, Bencsik, László, Drimusz, ill. Kormos, Csíki, dr. Wajandt, Lapusnyik. R.: Barta, Mozsár, ill. Lázár, Halász Kisújszállás—Kunmadaras 5.5:4.5 Gy.: Szűcs, Tóth, Ferenczi, Nagy, Borsi, ill. Kónya L, Kurucz, Ko­vács, Varga R. R.: Kecze, ill. Tóth Túrkeve—Újszász 6.5:3.5 Gy.: Sipos, Borsi, Balogh, Bogár, Gyöngyösi, Ballók, ill. Kádas, Ret­ter, Májer. R.: Szíjártó Zs„ ill. Te­lek. Rákóczifalva-Jászapáti .5:5.5 Gy.: Merena, Molnár, K. Szabó, Bán- czi, ill. Babus, Ábel, Besnyó, Pallagi, Urbán. R.; Fekete, iá. Birkás ■ Dupláztak a karcagiak Férfi kosárlabda NB II. Karcag SE—Szolnoki Olaj ifi 85-59 (23-11,19-18,28-13,15-17) Karcag, 200 n„ v.: Pál Szabó, Farkas. Karcag: Pásztor 15, Erdei 17/9, Kiss 21/6, Kovács I. 15, Horváth 6. Csere: Mészáros A. 2, Kapusi G. 5, Kapusi L. 1, Laboncz 2, La- czi. Edző: Fodor Csaba Szolnoki Olaj: Futó 4, Öllé 6, Pintér 7/3, Nagy R. 28/15, Gud- mon 8/3. Csere: Szilágyi, Bató 2, Bartha, Retter 4/3. Edző: Bede Miklós. Megyénk két NB Il-es csapatá­nak mérkőzésén az első öt perc kapkodó játékkal telt. 11-11 -nél időt kért Fodor edző, a rövid pau­za után a hazaiak rendezték sora­ikat. Ennek eredményeképpen a negyed végéig egy 12-0-át produ­káltak a karcagiak. Kiss nagysze­rűen irányította társait, és emel­lett pontosan is célzott. A szolno­ki fiatalok ügyesen játszottak, de a nagyobb rutin a hazaiak javára döntötte el a mérkőzést. Fodor Csaba: - A rutinosabb meghatározó játékosaink dön­töttek. Bede Miklós: - Gratulálok a hazaiaknak. Nagykálló—Karcag SE 78-81 (25-21, 29-20,14-24,10-16) Nagykálló 200 n., v.: Újhelyi, Far- kasinszki. Karcag: Pásztor 7, Erdei 21/9, Kiss 17/9, Laboncz 2, Kovács I. 24. Csere: Kapusi G. 7/3, Kapusi L. 1, Laczi 2, Örlős. Edző: Fodor Csaba. Talán a korai kezdés vagy a hosszú utazás viselte meg a ven­dégeket, mindenesetre a- 18. percben 53-30-ra elhúztak a ha­zaiak. A hazaiaknak minden si­került, ráadásul élvezhették a bí­rópáros támogatását is. A máso­dik félidőre egy „másik” vendég csapat lépett parkettre, csúsztak- másztak minden labdáért, óriási elánnal küzdöttek. A végjáték rendkívül izgalmasan alakult, nyerni tudott a jól összpontosító kunsági együttes. Fodor Csaba: - Gratulálok a fi­úknak! Hét ember ellen 23 pont­ról mérkőzést nyerni idegenben, óriási bravúr! Készülünk a nyír­egyháza elleni rangadóra. Bemutatkoznak a szumósok Szolnok C+p --------- ------­Mé g alig pár napja, hogy megalakult a Szolnoki MÁV Sportegyesület önálló szumó szakosztálya, máris orszá­gos bajnokságot rendez a megyeszékhelyen. válogatott birkózója, a szumóban níár Eb és vb harmadik hellyel büszkélkedhető Kismóni János, valamint a hazaiak elsőszámú kedvence, a szintén birkózó múlttal rendelkező Líbor Dezső, aki kontinensvetélkedőn, illetve világbajnokságon egyaránt a do­bogó harmadik fokára léphetett fel. A Peugeot Kupa névre elke­resztelt országos bajnokság se­lejtezőire fél tizenegytől kerül sor, az ünnepélyes megnyitó 14.30-kor, míg a döntők 15 óra­kor kezdődnek. ______________________________________(CÉLÉI) December 16-án, vasár­nap a szolnoki Ságvári Művelődési Ház ad ott­hont az első magyar szumó bajnokságnak. Bár már régiónkban is több alkalommal kö­zönség elé léptek ha­zánk versenyzői - pél­dául Szandaszőlősön csináltak hírverő tornát -, sőt a magyar váloga­tott több világ- és Euró- pa-bajnokságon is (eredményesen) szere­pelt, hivatalos országos bajnokságra minded­dig még nem került sor. Három súlycsoport­ban (85 kg, 115 kg, +115 kg), illetve az ab­szolút kategóriában hirdetnek bajnokot va­sárnap késő délután. A „nagyágyúk” közül várhatóan tatamira lép az Európa-bajnoki bronzérmes Bodnár Gyula, a Vasas egykori A magyar szumósok a japánoktól ellesett technikákat alkalmazva érik el sikereiket. fotó, archív JÓ KEZEKBEN A DÍJAK. Az Egészséges Életért Közérdekű Alapítvány tegnap este tartotta díjátadó ünnepségét Szolnokon, a Városi Művelődési és Zenei Központban. A fergeteges sikerű gálaműsorral egybekötött rendezvényen adták át - immár ötödik alkalommal - a Kővári Tamás díjat, két fő részére. A felnőtteknél Nagy Imre a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Duatlon és Triatlon Szövetség elnöke, a fiatalok kategóriájában pedig Uj Bianka, - edzője Polgár Ágnes - az UM Aerobic Klub junior világbajnoki bronzérmes versenyzője kapta a díjat. ___________________________________fotó, csabai istváh Ví zilabda A szolnoki Damjanich uszodá­ban a vidékbajnokság soros küz­delmeit bonyolították le a ’89- ben született korosztály számá­ra. A házigazda Szolnoki VSC együttese nem vallott szégyent a tornán, Cseh Sándor tanítványai ugyanis a második helyen vé­geztek. Eredmények: Szolnoki VSC— Kecskemét 7-4, gól: Sipos 3, Ke­lemen 2, Szappanos 1, Szekeres 1. SZVSC—Kassa 12-6, gól: Szappanos 5, Kelemen, Maczó 2-2, Cserkó 1, Sipos 1, Szabó 1. SZVSC-Eger 3-12, gól: Sipos 2, Szabó 1. SZVSC—Arad 8-5, gól: Szappanos 4, Szekeres 2, Kele­men 1, Sipos 1. SZVSC-Szeged 6-3, gól: Szappanos 3, Sipos 2, Szekeres 1. A torna végeredmé­nye: 1. Eger 2. Szolnoki VSC 3. Arad, 4. Szeged 5. Szentes 6. Kecskemét, 7. Kassa. Ezen a hétvégén ismét bené­pesül a Damjanich uszoda, ugyanis szombaton és vasárnap az 1990-es korosztály számára rendezik meg a vidékbajnokság soros fordulóját, a kezdés mindkét napon 8.30 óra. ■ Sportiskolás sikerek Cselgáncs A Budapesti Honvéd Tüzér utcai dzsúdócentruma adott otthont a diák C-korosztály országos bajnokságának, mely nyílt versenyről lévén szó - azaz nem kellett előző­leg külön kvalifikációs tor­nán résztvenni igen népes mezőnyt vonzott: akadt olyan súlycsoport, ahol 40(1) fő mérlegelt. Az SZVSI képviseletében elindult Tóth Márton (42 kg) első két mér­kőzését magabiztosan nyerte, ám azt követően kihagyott figyelme, s ez vereséget eredményezett szá­mára. Szerencsére a kudarc nem vette el Vörös Zoltán edző tanítvá­nyának kedvét a folytatástól, s óri­ási csatát vívott a bronzére-mért. Vetélytársa - kihasználva fájós lá­bát - szerzett vezetést yukóval, ám Marci előbb egy wasari értékű dobással fordított, majd leszorí­totta ellenfelét, s így a dobogó har­madik fokára léphetett fel. Csapattársai közül Bukta Csa­ba (45 kg) és Rácz Diána (+45 kg) egyaránt az ötödik helyen végeztek. Az országos csapatbajnoksá­gon is remekül helytálltak a sportiskolás fiatalok, pedig rend­kívül nehéz dolguk volt, hiszen a tíz súlycsoportból csupán hat­ban tudtak versenyzőt állítani.- Úgy gondolom, egy tízeszten­dős gyereket nem szabad még fo­gyó- avagy „hizlaló” kúrára fog­ni, hiszen az káros lehet az egészségére. Ezért inkább válla­lom, hogy az elvártnál gyengéb­ben szereplünk - vélekedett a csb előtt a sportiskolások meste­re, Vörös Zoltán. Nos, tanítványai így is kivág­ták a rezet, hiszen Leányvár csa­patát 5:3-ra, Ajkát 5:4-re győzték le, a házigazda Honvédtói nagy csatában 5:4-es vereséget szen­vedtek, s csupán a KSI ellen (7:3) nem volt esélyük a sikerre. Mindez pedig azt eredményezte, hogy' az SZVSI együttese fellép­hetett a dobogó harmadik foká­ra, azaz bronzérmet nyert! _____________________!®L±! De me Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom