Új Néplap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-12 / 289. szám

6. OLDAL HATVAN 0 N TÚL 2001. December 12., szerda Sorokban MEGTÁRGYALJÁK. A megyei önkormányzat december 14-i közgyűlésén napirendre kerül egy ismertető anyag a megyei nyugdíjasok kulturális és érdek- védelmi egyesületének műkö­déséről. Erre még nem volt pél­da az egyesület fennállása óta. ŐZPÖRKÖLTÖN. A tószegi nyugdíjasklub tagjait — közös névnapjuk ünneplése alkalmá­ból — a közelmúltban őzpör­költből álló ebéden látta vendé­gül a helyi vadásztársaság. VÁRJÁK. December 13-án dél­előtt 9 órára a szolnoki szak- szervezeti székházba várják a Nyugdíjasok Országos Képvise­letének elnökét, aki a helyi akti­visták számára ad tanácsokat a NYOK megyei klubjainak kiépí­téséhez. GYŰJTÖTTEK. A Szolnok Vá­rosi Nyugdíjasklub tagjai - im­máron nem először — gyűjtést szerveztek a Gyermek és Ifjú­ságvédő Intézet gondozottal számára. Sok játék, ruházati cikk és könyv gyűlt össze. Volt olyan nyugdíjas, aki Jókai mű­veiből hatvankötetes sorozatot juttatott erre a célra. ÚJ HELYEN. A megyei önkor­mányzat segítségének köszön­hetően december 1-jétől önálló irodahelyiséget kap a nyugdíja­sok megyei kulturális és érdek- védelmi egyesülete. Ettől az időponttól kezdve a nyugdíjas­klubok tagjai a szolnoki Kos­suth Lajos úton, a hajdani járási hivatal épületének második emeletén válthatnak szót az egyesület vezetőivel. ELŐADOTT. A szolnoki Város­majori Nyugdíjasok Baráti Köre a 2. számú gondozási központ klubjával karöltve meghívta Csépány Sándort, a Szolnok vá­rosi képviselő-testület tagját, aki többek között a város köz- biztonságáról tartott előadást. EBÉDELNEK. A szolnoki cu­korgyár Cuki Nyugdíjasklubja december 19-én ingyenes ebé­den látja vendégül tagjait. Az ebéd után pezsgőbontással kö- szöntik a közelgő ünnepeket. ■ Az oldalt írta: Simon Béla Fotók: Mészáros János Katedrától katedrára Ugyanúgy, mint hajdanán neki mondta Rá- kóczifalván a tanítója: ne hagyd abba a ta­nulást, Páldi János is sokszor biztatta jó ké­pességű tanítványait. Persze, ahhoz előbb el kellett jutni a katedrára. Mesebeli útnak tű­nik az. Közvetlenül a háború után, fris­sen végzett tanítóként - állás után nézve - felkéredzkedett egy ruhákért élelmet cserélő dá­mákat szállító parasztkocsi sa- roglyájába. A mezőtúri határ „túlahéki” részén meglátott egy gazzal benőtt udvarú, kivert ab- lakú iskolaépületet. Annak kö­zelében állt egy, a gazdák által épített „kaszinó”. Ott kopogta­tott be. Érkezésének hírére összesza­ladt a tanyavilág. Kérvényt írtak kinevezéséért. Az meg is tör­tént. A környék népe kitakarí­totta az iskolát. Annyi üveget „összekapartak”, hogy egysoro­sán beüvegezzék a tantermet. A tanítói lakásra már nem futotta. Páldi János számára egy ideig maradt a kaszinó spájzában elhelyezett vaságy. Hetente kapott fizetéséért alig tíz tojást vehetett az infláció miatt.- Eltartjuk mi a tanító urat úgy, mint régen - mondták a gazdák. A túlahéki iskolát ugyanis ők építették, s korábban a tanítót is eltartották. Úgy­nevezett „érdekeltségi iskola” volt az. Ilyen'is volt a régi világban.- Csak azt kérdezték, hogy egy helyen akarok- e étkezni, vagy sorkosztosként járjam körbe a ta­nyákat - emlékezik Páldi János. - A kaszinó mellett döntöttem. Mivel akkoriban tengelyig ért a sár, a gazdák négyökrös szekérrel járták körbe a határt. Hoztak mindent, ami étkezéshez kell — fél oldal szalonnákat, húst, kolbászt, bödönben zsírt, babot, egyebeket. S egy nagy fatörzset is tü­zelőnek. A tanyai családok szeretetének ezernyi jelét tapasztalhatta. Három Gábor keresztnevű gazda élt például a környéken. Megegyeztek, hogy más-más napon tartják névnapjukat, hogy a taní­tó mindegyiken részt vehessen. Egyszer meg ta­nítás közben bedugta a fejét az ajtón egy paraszt bácsi:- Tanító úr, egy malacot betettünk az ólba. Csak azért szólok, mert rossz a kallantyú, tessék rá figyelni. A gazdák tisztában voltak azzal, milyen fele­lősségteljes munkát végez Páldi János:- A magam ura voltam. Az igazgató csak egy­szer látogatott meg. Egyszerre nyolc osztályt, egy tanteremben tanítottam. A városiak lebecsülték az ilyen iskolákat, mondván, hogy kevesebb is­meretet nyújtanak. Ez tény, de a körülmények annyi értéket kitermeltek a gyermekekben, amennyit egy városi iskola sosem tud produkál­ni. Elsősorban emberi, személyiségfejlesztő érté­keket. Mivel a tanító egyenként keveset tudott ve­lük foglalkozni, az elsajátítás nagy része küsz­ködve, kínlódva, kudarcokkal és sikerekkel a ta­nyai gyerekekre hárult. Szükségük volt kitartás­ra, kreativitásra. Lett is közülük több értelmiségi foglalkozású - még főiskolai tanár is. Páldi János alkalmazkodott a helyi igények­hez. Az iskolát végzett gyerekekkel színdarabo­kat adott elő, hegedült a bálo­kon. Mindegyik tanulója refor­mátus volt, s katolikus létére úgy felkészítette őket, hogy si­keresen vizsgáztak a túri nagy­templomban.- Még kántorizáltam is refor­mátus istentiszteleteken. Egy rossz harmóniumon kísértem az éneket: „Mint a szép híves patakra...” Öt évig tanított a túlahéki is­kolában, majd szolnoki nevelői, illetve közigazgatási munka után a Varga Katalin Gimnázi­um tanára, utána igazgatója lett. A nagyobb múlttal rendelkező iskolák előnyét oszlató kitörési lehetőséget keresett. Egyszer ol­vasta a Radnóti Gimnázium igazgatójának a cik­két a fakultációról. — Gondoltam, hogy ha nekik szabad, nekünk is lehet, csak másként. Készítettem egy tervet, amire a minisztériumban azt mondták: Jó, csi­náljátok! A fakultációs rendszerrel országos hírnevet szerzett a Varga Katalin Gimnázium. Erről a kí­sérletről így vélekedik Páldi János: — A fakultáció nem a többlettudást hivatott megcélozni. Elsősorban nem azért kaptak a tanu­lók több órát az általuk választott tárgyból, hogy több tudásuk legyen. Az egész kísérlet lényege a nevelés volt. Az, hogy a tanuló gondolkodjon el önmagáról, mérlegelje, hogy mihez ért, milyen képességgel rendelkezik, miben tud eredményt elérni, s ha végzett, el tud-e helyezkedni. Az em­beri értékek kitermelése, az önálló, gondolkodó személyiségek kinevelése volt a fakultáció célja. Az, hogy annak segítségével jussanak a fiatalok egyetemre, az csak „melléktermék” volt, mert ha egy gyerek ismeri önmagát, van kötelességtuda­ta, felelősségérzete, akkor tanul. Nyugdíjazása után még néhány évig tanított, majd a miskolci egyetemen újonnan létesített ta­nárképzés megindításában segédkezett. Még most is közreműködik jászberényi pedagógiai munkában, pedig már lassan a nyolcvanadik élet­évét tapossa. „Mellesleg” a Finnugor Népek Bará­ti Körének irányítójaként szerkesztette a Finn­ugor világörökség című, nemrégen megjelent kö­tetet, melynek ajánló soraiban örök érvényű a fi­gyelmeztetése: „A helyes értéktudat nélküli em­ber könnyen válik talmi értékek követőjévé.” Életútján elgondolkodva úgy vélem, nemcsak tanulóit biztatta a kitartó és értelmes munkára, hanem saját magát is. A kandidátusi cím meg­szerzése is erre vall. S így van az rendjén, hogy az ember sose adja fel, mert csak a hozzáértéssel végzett munka ad értelmet az életnek, az őrzi emlékezetünket. ■ Páldi János tanár úr A hagyományoknak megfelelően a közelmúltban baráti találkozó­ra hívták a megyeháza, valamint az Ellátó és Szolgáltató Szervezet nyugdíjba vonult, s az ország ti­zennyolc települé­sén élő, volt dolgo­zóit. A találkozón részt vettek a me­gyeháza vezető tisztségviselői is. Az összejövetel a tiszaföldvári Boldog Apor Vil­mos Női Kar mű­sorával kezdő­dött, majd Búsi Lajos, a megyei közgyűlés elnöke tartott tájékozatót a megyei közgyű­lés tevékenységé­ről, az aktuális kérdésekről. A műsor további ré­szében a szolnoki Széchenyi István Gimnázium és Ál­talános Iskola drá­ma tagozatos tanulói irodalmi összeállítással kedveskedek a résztvevőknek. A műsort a szol­noki Corvinka Táncegyüttes be­Laci bácsi, a fazekas A tószegi Nagy László fazekas családjának története a múlt homályába vész. Ő csak a közvetlen elődök foglalkozá­sában biztos: — Ebbe a mesterségbe szü­lettem. Az apám, a nagyapám, s annak az apja is fazekas volt. Ez az időszak felölel vagy kétszáz évet. Áz ódon műhelyt régebben egy hatszáz négyszögöles te­lek ölelte körül. Abból bá­nyászták az agyagot. Az emi­att keletkezett gödröt feltöltöt- ték. — Jó derítőt lehetne itt épí­teni, elnyelné a föld a szenny­vizet - jegyzi meg Nagy Lász­ló. A feltöltött telekre szán­kózódombnak megfelelő mennyiségű agyagot hord­tak, a fele már elfogyott. A nyersanyag tehát ismét helyben bányászható. Pon­tosabban szólva az lenne, de hát a mester ’96-ban „beadta az ipart”. Nézi a dombot, s csak annyit mond:- Jó volna még ezt is fel­dolgozni.-Smiaz akadálya?- Erre nincsen pénzük az embereknek. Ha lenne, nem hagytam volna abba. Nagy László használati tár­gyakat készített. Tejesköcsö­göket, tányérokat, bögréket, virágcserepeket.- A legjobb munka a virág- cserép-készítés volt, mert a vi­rágcserepet nem kellett bemá­zolni, csak kiégetni. A tejes­köcsögöt meg kétszer kellett bemázolni.- Mikor volt munkáinak igazi keletje?- Még a ’60-as évek végén is jó volt a piac. A Rákosi-rendszerben is jól ment a bolt.-De hát akkor szo­rították legjobban a kisiparosokat...- Megtanultunk lopni, csalni.- Hogyan csinálták?- Például a vásárolt tételnél kisebb meny- nyiségre adtunk szám­lát a pesti kereskedők­nek. Felmentünk velük Pestre, s ha ellenőrök­be botlottunk, azt mondtuk, hogy a számlázott tételen fe­lüli mennyiség a miénk, s a pesti raktárunkba szállít­juk azt.- Folytatja valaki a mester­ségét?- Nincs családom, de ha lenne, akkor sem engedném nekik.- Miért?- Nehéz mesterség ez.- A gyári munka sem le­ányálom.- Nézze! Aki innen elment dolgozni a vegyiművekbe az éjjeli műszak után napszám­ba ment. Nagyobb volt a jöve­delme. S valahogy csak ki­aludta magát. Ha máshol nem, hát az üzemben. Ha én is gyárban vállaltam volna munkát, nagyobb lenne a nyugdíjam- Megkérdezhetem, hogy mennyi?- Harminchatezer. Kevés, de valamikor nem is volt nyug­díj. A munkavégzés is más volt. Lábbal hajtottuk a koron­got, s csak később géppel. Most már a lábbal való koron­gozást nekem is tanulnom kel­lene. Manapság már sok min­dent megcsinálnak formán. Én sem gondoltam valamikor, hogy a Miska-kancsót meg le­het csinálni formán. Hetvenöt­től én is formákat használtam.- Melyik munkáját szerette a legjobban?- Mindegyiket egyformán szerettem. Laci bácsi régi műhelyében Küldöttséggel Kárpátalján A közelmúltban héttagú regionális nyug­díjasküldöttség utazott Kárpátaljára az­zal a céllal, hogy átadják az ottani mun­kát segítő tapasztalataikat, javaslatokat tegyenek arra, hogyan lehet nyugdíjas­klubot szervezni, működtetni, hogyan lehet értelmes programokkal összefogni az idős embereket, s hogyan lehet támo­gatáshoz jutni. Ennek a küldöttségnek tagja volt Demény Istvánná, a megyei nyugdíjasok kulturális és érdekvédelmi egyesületének elnöke is. Kérésünkre ösz- szegezte útjuk tapasztalatait. — Először Csapra látogattunk. Azt ta­pasztaltuk, hogy jó a kapcsolat az önkor­mányzat és a nyugdíjasok között. Az ön- kormányzat jegyzőasszonya - aki tagja a klubnak - tájékoztatott bennünket a település életéről. A nyugdíjasok nagy szeretettel, leírhatatlan örömmel vártak bennünket. Nagyon megható, ugyanak­kor lehangoló is volt ez a találkozás, mert számunkra szokatlanul, fűtetlen te­remben, kabátba, kesztyűbe bújva be­szélgettünk másfél órán át. Ami engem leginkább meghatott: amit elmondtak, nem panaszként mondták el. Tisztában vannak azzal, hogy nekik nehéz sorsuk ellenére ott kell élniük, számukra az utóbbi évtizedek mindennapos gyakorla­ta sok minden - így néhány középület fűtésének - hiánya is. Jó hatást keltett viszont ránk az, hogy a főteret és annak környékét szépen felújították. Csapról Munkácsra mentünk. Az otta­ni nyugdíjasklub kedvezőbb körülmé­nyek között működik. Köszönhető ez többek között annak, hogy az Ameriká­ba kivándorolt 93 éves Pákh János visz- szakapta valamikori épületeit, s azok egyikét felajánlotta a nyugdíjasklubnak. Az épület rezsijét is fizeti, sőt hangszere­ket is vásárolt a klub zenekara számára. A munkácsiak másik támogatója a helyi egyházközség. Csomagokkal, használt ruhákkal, időnként némi pénzzel segíti az időseket. Azok meg a templom takarí­tásával, takarók készítésével viszonoz­zák a támogatást. A beregszászi nyugdíjasklubot a Mál­tai Szeretetszolgálat támogatja. Az ottani zeneiskola igazgatója a szeretetszolgálat megbízottja. 0 tájékoztatott minket munkájukról. A hideg étteremben elfo­gyasztott ebéd után a klubtagokkal be­szélgettünk. Azt tapasztaltuk, hogy ne­héz körülmények között, kevés támoga­tással élnek. Beregdédán viszont padlófűtéses, me­leg, korszerű étteremben válthattunk szót a járási közigazgatási hivatal vezető­jével és a polgármesterrel. Mindketten beszélnek magyarul is. Ezen a települé­sen vetődött fel, hogy minden községben meg kell találni azokat a lelkes embere­ket, akik kezdeményezői lehetnek a helyi nyugdíjasklub megalakításának. Ennek szükségességét indokolja, hogy az emlí­tetteken kívül - tudomásom szerint — csak Técsőn van magyar nyugdíjasklub Kárpátalján. Biztattuk őket, hogy alakít­sák meg a kárpátaljai nyugdíjasszövetsé­get, mert akkor nagyobb befolyásra tehet­nek szert, és meggyőzőbben, partiképes- ebben tudják képviselni saját érdekeiket. k * A 4 A találkozó fehér asztalnál folytatódott ___ A megyeháza vezérkara a találkozón i program végeztével a résztvevők i a hivatali étteremben, fehér asz­- tál mellett idézték fel a régi em­- lékeket. mutatója zárta. A találkozó ün­nepi része dr. Sebők György, a megyeháza nyugdíjasklubja el­nökének köszönő szavaival zá­rult. A díszterembe tervezett Találkozó a megyeházán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom