Új Néplap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-08 / 286. szám

2001. December 8., szombat TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI Sorokban VÉRADÓKAT KÖSZÖNTÖT­TEK. A véradók napja alkalmá­ból szervezett családias hangu­latú ünnepséget a Vöröskereszt Jászberényi Szervezete. A kari­tatív szervezet városi elnöke, Pe­tő Éva arra hívta fel a megjelen­tek figyelmét, hogy a véradók önzetlen áldozatvállalása sok ezer ember életét menti meg nap mint nap. Az ünnepség ke­retében ajándéktárgyakat adtak át többszörös véradóknak. Zsó- tér Lászlóné, a „Véradó Mozga­lomért” ezüst emlékérmet vehe­tett át a véradások megszerve­zésében végzett munkája elis­meréseként. A herényi véradók a napokban újabb segítségnyúj­tással is megemlékeztek a vér­adók napjáról. Képünk a Kos­suth Rt. székházában megszer­vezett városi véradáson készült. MOSZKVA TÉR. Nagy sikerrel mutatták be a közönségnek a szolnoki Tisza moziban a Moszkva tér című magyar fil­met csütörtökön este. A Török Ferenc által rendezett előadást követően a nagyérdemű a film készítőivel beszélgethetett. TANIRODA. A kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium az iskolai taniroda felszerelésé­nek korszerűsítésére pályázott. Az elnyert négymillió forintot közel félmilliós önerővel toldot­ta meg az intézmény. MIKULÁS. Több ezer iskolás­hoz, óvodáshoz kopogtatott be a napokban a karcagi önkor­mányzati mikulás. A kisebbek műsorral is köszöntötték a nagyázakállút, aki 850 forint ér­tékű mikuláscsomagot adott át a gyerekeknek. _____________■ Fo lytatódik a lakásépítés A karcagi képviselő-testület dön­tése értelmében jövőre folytató­dik a bérlakásépítési program. A város pályázatot nyújt be a Szé­chenyi Terv lakásprogramja ke­retében meghirdetett, szociális elhelyezést biztosító önkor­mányzati bérlakásállomány nö­velésére és közművesített lakó­telkek kialakítására. Az önkor­mányzat három városrészen ter­vezi közművesített telkek kiala­kítását, így a Kisföldek között, a Móricz Zsigmond utcában, a Kórház út végén található busz­fordulóban és a IV. Béla király út végén. A közelmúltban elkészült a Széchenyi sugárúton építendő hat lakás, a Vasút úti négy lakás, valamint a Széchenyi sugárúton lévő általános iskola átalakítási terve. Az elképzelések szerint 15 komfortos lakással nőne a város bérlakásállománya. A mintegy 150 milliós költség 80 százalékát vissza nem térítendő támogatás- ból kívánja fedezni Karcag, d. e. Buszpályaudvar épül Mezőtúr Egy esztendő elteltével újabb nagy beruházásba kezdett a Jászkun Volán Rt. A cég tavaly Kisújszálláson adott át európai színvonalú autóbusz-pályaudvart az utazóközönségnek, tegnap pedig Mezőtúron tették le egy hasonló létesítmény alapkövét. Az esemény alkalmával Szabó István, a közlekedési vállalat ve­zérigazgatója köszöntőjében el­mondta: miután ez év nyarán a cég igazgatótanácsa döntött a beruházásról, azonnal megkez­dődtek a Taba Benő építész által tervezett, 160 négyzetméteres túri pályaudvar megvalósításá­nak előkészületei. Az első kapa­vágást két hete végezték el a te­rületen. Várhatóan jövő nyáron készül el hatvanöt millió forintért az igényes várótermet, fedett pe­ront, büfét és személyzeti helyi­ségeket magában foglaló állomás, amely naponta 38 autóbuszjárat fogadására és indítására, vala­mint közel háromezer utas ki­szolgálására lesz alkalmas. A ve­A város polgármesterasszonya az alapkőletételt követően köszönetét mondott az rt. veze­tőjének. Középen Búsi Lajos megyei elnök. zető hangsúlyozta, a munkála­tokhoz jelentős segítséget nyúj­tott a helyi önkormányzat és a megyei területfejlesztési tanács is. Előbbi ingyenes telket biztosí­tott az épülethez, míg az utóbbi 17 és félmillió forinttal támogatta a munkát. A tájékoztatót követő­en Búsi Lajos, a megyei közgyű­lés elnöke, a térség országgyűlé­si képviselője helyezte el a pálya­udvar alapkövét, majd dr. Bogdán Piroska, a város polgár- mestere mondott köszönetét a Jászkun Volán Rt. vezetőjének. Czóbel Béla képei Szolnokon Művészet Kilencvenhárom évet élt, hu­szonöt éve halott. Képei, amelyeket az utóbbi időben több európai városban is be­mutattak, tegnap óta a Váro­si Művelődési és Zenei Köz­pontban láthatók. Czóbel Béla huszonnyolc festmé­nye tekinthető meg tegnaptól de­cember 19-ig a VMZK földszinti termében. A nagy érdeklődést keltő kiállítást Kratochwill Mimi művészettörténész, művészeti író nyitotta meg. Mint elmondta, a 28 kép a franciák által legfranciább ma­gyar festőnek nevezett művész­nek szinte az egész munkásságát reprezentálja a legkorábbiaktól a teljesen be sem fejezett késői mű­vekig. Kratochwill Mimi elemezte Czóbel művészi pályájának állo­másait, kapcsolatát a század leg­kiemelkedőbb művészeti irány­zataival és alkotóival, franciaor­szági, hollandiai, németországi tartózkodásának, majd a szent­endrei nyaraknak a művészi ter­mését.- Bár a festő huszonöt éve ha­lott, képei ma is olyan frissek, mintha tegnap készültek volna - mondta, majd hozzátette: Czóbel azoknak a kis számú magyar mű­vészeknek az egyike, akiknek, mint például Munkácsynak, Rippl-Rónainak, sikerült „áttörni a falat”, kivívni az őket megillető helyet az egyetemes művészet­bén. _____ B. A. Új típusú bűnügyi szolgálat Egyenruhás rendőri jelenlét a karácsonyi faluban Szolnok A karácsonyi faluhoz kötőd­nek azok a rendőri erőfeszí­tések, amelyek az árusokat és a vásárlókat hivatottak megóvni a „zavarosban” ha­lászó tolvajoktól. A konkrét intézkedések ezúttal másként alakulnak, mint a múlt évben - tudtuk meg a Szolnoki Rendőrkapitányság bűnügyi osz­tályvezetőjétől, Szűcs Zoltán al­ezredestől. A karácsonyi falu nyitva tartása alatt, tehát reggeltől estig egyenruhás rendőrök ügyel­nek a rendre. Ha netán valami gond adódna, tudnak segítséget kérni a rendőrségi ügyelettől. A tavalyi gyakorlattól eltérően azonban a civilruhás nyomozók nem helyhez kötötten látják el a feladatukat. Néhány héttel ez­előtt ugyanis a rendőrkapitány­ság vezetői új típusú szolgálati beosztást ötlöttek ki a megye- székhely, illetve annak környéké­nek a korábbinál nagyobb bizton­sága érdekében. Ennek eredmé­nyeként a nap 24 órájában bizto­sított a kapitányság illetékességi területén, de elsősorban Szolno­kon az állandó - ráadásul megnö­velt létszámú - bűnügyi jelenlét. Ezzel természetesen érintett min­den olyan nagyobb üzlet környé­ke is, ahová a karácsonyi bevásár­lás koncentrálódik, így többek között a karácsonyi falut is szem­mel tartják a nyomozók. Szűcs Zoltán alezredes azt is el­mondta, hogy az utóbbi egy évben több olyan bevásárlóközpont - pél­dául az Interspar és a most átadás előtt álló Szolnok Plaza - épült a városban, ami miatt ki kellett bőví­teni azt a kört, amelynek ilyenkor fokozott rendőri figyelmet kell szentelni. A karácsonyi falu éjsza­kai őrzéséről egyébként egy civil biztonsági vállalkozás gondosko­dik. A cég embereivel a rendőrök tartják a kapcsolatot. ________hoy He lyettes szülők Szolnok Az önkormányzat új szolgál­tatás bevezetésével kívánja segíteni azokat a családokat, amelyek átmeneti krízis- helyzetük miatt nem tudják megoldani gyermekük fel­ügyeletét, gondozását. Képzeljünk el egy családot, ahol a szülő egyedül neveli a gyerme­két, a hozzátartozók pedig távoli településeken élnek. Ha a szülő megbetegszik és kórházban kell feküdnie hosszú ideig, nem tud a gyermekéről gondoskodni. A hozzátartozókra nem számíthat, a szomszédokat nem kérheti meg ilyen hosszú időre gyerme­ke gondozására, kisegítőt, baby- sittert pedig nem tud megfizetni. Eddig az ilyen helyzetbe került szülőnek egyetlen lehetősége volt: gyermekét ideiglenesen álla­mi gondozásba kellett adnia. Erre most már nincs szükség, hiszen igényelhet gyermeke szá­mára helyettes szülői gondosko­dást. A szolgáltatásért fizetendő díjat egyedileg állapítja meg a Humán Szolgáltató Központ. A helyettes szülői ellátást a szülő kérésére, illetve beleegye­zésével átmeneti időre biztosítja az önkormányzat. A helyettes szülők erre a munkára kiképzett szakemberek, akik saját ottho­nukban biztosítanak teljes ellá­tást a gyermekeknek. Mindaddig gondoskodnak róluk, amíg a szü­lő erre nem képes. A gondosko­dás 6 hónapig is tarthat, szükség esetén azonban még 3 hónappal meghosszabbítható. Bizonytalan a rizs jövője? A jövő évi támogatásoktól függ a vetésterület Kisújszállás A rizstermesztés jövője alap­vetően attól függ, hogy mi­lyen támogatásokat kap az ágazat. Az ország legna­gyobb rizstermelő gazdasá­gában, a Nagykun 2000 Rt.- ben idén lényegében a föld­alapú támogatásnak köszön­hető, hogy a kultúra nem ho­zott tetemes veszteséget. A gazdaságban az idén 775 hek­tárt foglalt el rizs, mely a tenyész- időszak közepéig kedvező ho­zammal kecsegtetett, végül azon­ban 3,6 tonnás, gyenge-közepes terméseredmény született. En­nek okaként Veres János elnök­igazgató elsősorban a hűvös, csa­padékos nyárvéget és szeptem­bert, valamint a fonálféreg-fertő­zést nevezte meg, de fajtaproblé­mákat is említett. A Nagykunság fehér aranya ökonómiai szempontból sem vál­totta be a hozzá fűzött reménye­ket, hiszen tonnánként csupán 54700 forintért lehetett eladni (ez nagyjából megfelel az öt évvel ez­előtti felvásárlási árnak), miköz­ben a termelési költséget elérték hektáronként a kétszázezer fo­rintot. Lényegében a hektáron­kénti 35 ezer forintos földalapú támogatásnak köszönhető, hogy a rizságazat nulla körüli pénz­ügyi eredményt mutat föl, s nem lett veszteséges. Az idei számok persze hatás­sal lesznek a kultúra jövő évi ve­tésterületének nagyságára. Iga­zán nagy változások azonban azért sem képzelhetők el, mert a rizs költség- és beruházásigényes növény, a szinte tükörsima talaj- felszín kialakítása sok pénzbe ke­rül és nem egyetlen évre szól. Mint arról korábban már be­számoltunk, az Európai Unióval létrejött, az agrártermékek keres­kedelmének liberalizációjára vo­natkozó megállapodás érzéke­nyen érintette a hazai rizsterme­lést, a vámmentes EU behozatali kvóta növelése ugyanis letörte a belföldi felvásárlási árakat. Jelen­leg úgy tűnik, a tekintélyes föld­alapú támogatás tartja életben az ágazatot, amelynek néhány éve még fényes jövőt jósoltak a Nagy­kunságban. L.Z. Félszáz munkahely (Folytatás az 1. oldalról) A mönchengladbachi székhelyű, a járműiparban meghatározó tex­tilgyártó mammutcégnek, az Aunde Groupnak tagja az a kon­szern, amely évek óta komoly megrendelést ad a Mabo Kft. ré­szére. A közel száz dolgozót alkal­mazó szolnoki vállalkozás idén másfél milliárd forintos forga­lommal számol. A Ford Transit kivételével a világ minden ha­szongépjárművének és számos vasúttársaság utasfülkéjének ülé­séhez gyárt tartós minőségű hu­zatot, évente mintegy egymillió darabot. A Volvo megkezdte az új gene­rációs kamionjainak gyártását. Ebből a Mabo is kiveszi részét. A szolnoki cég a megnövekedett rendelésállomány teljesítéséhez további ötven alkalmazottat vesz fel januártól. ________________________________IM.O.I Ne m ismeri a magányt, kott életformámat és ezt a lakást. Nemrég kellett csináltatnom a tetőt, egyszerre nem is tudtam min­dent elvégeztetni. Tudja, mennyibe ke­rül manapság a leg­kisebb javíttatás? Sajnos tudom, így azután a jelenből egy kissé visszaka­landozunk a múlt­mindig humánumra, a természet, az élet sze­retetem neveltem a tanítványaimat.” on, de Hitler hamarabb odaért, így aztán ebből semmi sem lett. Életem legszebb éveit az egye­temen töltöttem. Olyan tanáraim voltak, mint Tienemann Tivadar, Zsirai Miklós, Pais De­zső, Eckhardt Sándor és mások...- A pályakezdés a háború utáni évekre esett. Szeretett taníta­SZOLNOK A budapesti Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem Tanácsa nemrég aranydiplomát adományozott Mikó Ödönné Szabó Magdolnának, aki 60 évvel ezelőtt fejezte be tanulmá­nyait az egyetemen. A Mártírok útján álló régi házban az em­ber úgy érzi magát, mintha múzeumba lépett volna. A bútorok a 19. századot idézik, ugyanúgy, mint a szobrok, a ké­pek és a berendezés többi tárgya. És könyvek, könyvek mindenfelé. Tizenhá­rom szekrényben valószínűleg több ezer könyv, régiek és vadonatújak, amelyeken még érződik a nyomdafesték illata.- Ezt a kötetet nézze meg! - tesz elém egy nagyalakú könyvet a háziasszony. - Mikes Kelemen levelei század eleji díszes kiadásban. A nagyapám vette 100 koro­náért. Be is írta az árát ide... Kevés ember őrzi meg így a fizikai és szellemi frissességét, túl a nyolcvanon.- Én nem ismerem a szenvelgést, hogy így a magány, meg úgy az unalom. Ma is dolgozom, hogy fenntartsam a megszo­ba.- A szüleim szerény jövedelmű, de kulturált emberek voltak, az apám jo­gász, MÁV-tisztviselő, az anyám pedagó­gus. 1928 óta élünk Szolnokon. Itt jártam a Verseghy Ferenc Gimnáziumba, én vol­tam az osztályban az egyetlen lány. Azu­tán Budapesten, az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem bölcsészkarán folytattam magyar-német-francia szakon. Folytat­tam volna tovább is a párizsi Sorbonne­- Igen, de azt nem szerettem, amikor a tanítás napi robottá vált. Úgy éreztem, annál többre vagyok hivatva. Még a poli­tikába is belekóstoltam, az 1945-ös vá­lasztásokon a szociáldemokrata lista 4. helyén szerepeltem. Csak az első helyen álló jelölt jutott be a Parlamentbe, nekem viszont ebből a 4. hely ellenére is voltak később gondjaim. Úgy mondhatnám, hogy visszaszorultam a tanári pályára. az unalmat Publikáltam az Embernevelés című fo­lyóiratban, a Köznevelésben, a Család és Iskolában. Szerettem őszintén megmon­dani a véleményemet, és ezt nem mindig vették jó néven. Ez is az oka, hogy több középiskolában tanítottam Szolnokon, sőt Cegléden is. Egyszer meg majdnem főiskolai oktató lettem, de olyan valaki kapta meg az állást, aki akkor végezte az egyetemet levelezőn.- Milyen természetű konfliktusai vol­tak?- Mindig humánumra, a természet, az élet szeretetére neveltem a tanítványai­mat. Például kikeltem az ellen, hogy bal­lagáskor a fél város orgonabokrait letör­delték, azután egy fél óra múlva tömény temetőszag volt az iskolában. Megfenye­gettek, hogy fel akarom forgatni a szoká­sokat. Az állatvédelemről kialakított véle­ményem is süket fülekre talált. Amikor megjegyzem, hogy a könyvek között egészen új kiadásúakat is látok, bólogat.- Tévét, rádiót mostanában nem né­zek, nem hallgatok, de ma is sokat olva­sok. Főleg történelmi és filozófiai tanul­mányokat. A díszesen faragott nagy íróasztalon, amelynek láttán egy régiségkereskedő biztosan extázisba jönne, kinyitott könyv hever, Szekfű Gyula A száműzött Rákó­czi című kötete.- Most éppen ezt olvasom. Sokan fél­nek a nyugdíjtól, mert nem tudják, mi­hez kezdjenek utána. Nekem ilyen gon­dom soha sem volt. Vártam a nyugdíjat. Furcsa ugye, hogy szerettem volna már 55 éves lenni? Nők között ritka az ilyes­mi. Aki azonban szíwel-lélekkel dolgo­zik, az elfárad, mire ebbe a korba ér. Én pedig mindig sokat dolgoztam, meg a fő­nökeim is hajtottak. Felismerték, hogy olyan ember vagyok, akire számolatlanul lehet rakni a terheket, elvégzek mindent becsülettel. A nyugdíjjal nem lett keve­sebb dolgom, legföljebb más, olyasmi, amit magamtól választok, és az nem fá­raszt. Megírtam például az életem törté­netét. Bízom benne, hogy ebben az élet­rajzi regényben egy egész korszak törté­nete is benne van. bistey andrás > i I

Next

/
Oldalképek
Tartalom