Új Néplap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-07 / 259. szám

2001. November 7„ szerda 7. OLDAL ALMA MATER TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM - MEZŐTÚR Folyamatos megújulás a múlt szellemében Rózsa Endre igazgató méltán lehet büsz­ke az általa irányított intézményre. Több mint tizenöt esztendeje igazgatja a Teleki Blanka Gimnáziumot és Köz- gazdasági Szakközépiskolát, s ez idő alatt számos jelentős eredménnyel büszkélkedhet az iskola. Először arra kértük, mutassa be a Teleki múltját.- Az egykori Állami Felsőbb Leányiskola 1897. szeptem­ber 27-én nyitotta meg kapu­it. A budapesti hasonló típu­sú iskola után az alföldi le­ánynevelő intézet volt az el­ső ilyen intézmény, csak a Felvidéken és Erdélyben működtek már hasonlók. Fa­lai között — a kor igényeinek megfelelően — az elmúlt évtizedek során számos „szerke­zetátalakítás” történt. Működött felső keres­kedelmi lányiskolaként, leánylíceumként, leánygimnáziumként. Az eltelt több mint száz év alatt a képzésnek nagy hagyományai alakultak ki. A négy évfolyamos gimnáziumi forma mellett 1962-ben közgazdasági szak- középiskola, majd 1992-től hat évfolyamos gimnázium is indult. Intézményünk a közel­múltban ünnepelte centenáriumi évforduló­ját. Az alkalomra kiadott dokumentumok hűen bemutatják azt az oktató-nevelő mun­kát, amely az elmúlt évszázadban az iskola rangját öregbítette. Az egykori nebulók kötő­dését jól mutatja az a sok segítség, amelyet az öregdiákok nyújtanak, ma is szívesen vesznek részt az ünnepségeken.- Milyen lehetőségek várnak azokra, akik most tanulnak a Telekiben?- Jelenleg négy- és hatosztályos gimnázi­umi képzés folyik, emelt szintű angol-, né- metnyelv-oktatással, matematikával infor­matikával. Az angol és a német mellett fran­ciát, oroszt és olaszt is tanítunk. 1995-ben in­dult a kommunikáció-drámapedagógiai tago­zat, amelyről első ízben 1999-ben kerültek ki végzősök. A gimnáziumi érettségit tett tanu­lók jelentős többsége egyetemi, illetve főisko­lai felvételt nyer. Intézményünk tanulói több évtizede rendkívül eredményesen szerepel­nek az országos tanulmányi versenyeken. Ezek közül jelentős a millecentenáriumi or­szágos döntőn elért első helyezés, a Concer­to zenei műveltségi vetélkedőn kivívott or­szágos első hely és a Tanirodai konferencián elnyert második helyezés. A közgazdasági szakközépiskolai képzés változatlanul nép­szerű a tanulók és szülők között egy­aránt. Az érettségi után szerezhető pénz­ügyi ügyintéző vagy számviteli ügyintéző, illetve gyorsíró és ide­gen nyelvi gépíró, esetleg szerkesztőségi ügyintéző titkári szak- képesítés, amely a végzettek későbbi el­helyezkedését nagy­mértékben elősegíti. A szakmai képzést há­rom modern számító- gépes tanterem, vala­mint rendkívül kor­szerűen felszerelt tan­iroda segíti. Több éve rácsatlakoztunk az in­ternetes hálózatra, tanulóink 80 gépen kap­csolódhatnak be a világhálós rendszerbe.- A Teleki mindig is híres volt arról, hogy számos környező vagy éppen távolabbi tele­pülésről érkeznek diákok. Hogyan oldják meg a messzebb lakók elhelyezését?- A 180 fős kollégiumunkban több mint ötven településről érkezett tanítványaink laknak. A lehetőségekhez képest igyek­szünk a kollégiumi ellátást javítani, a neve­lőtanárok ezért igyekeznek minél többet tenni. A kollégiumunkban folyó eredmé­nyes munkát minősíti, hogy a Soros Alapít­vány „Önfejlesztő kollégiumok” pályázatára benyújtott programunkkal meghívást kap­tunk az ország azon 30 kollégiuma közé, amelyek egy modellértékű kollégiumfejlesz­tési rendszert dolgoznak ki.- Manapság szinte minden iskola ápolja kapcsolatait külföldi intézményekkel. Önök mely országokkal, mely intézményekkel mű­ködnek együtt?- Közel egy évtizedes testvériskolai kap­csolatunk van a thüringiai Weida városának gimnáziumával. A franciaországi Orleans egyik középiskolájával a kapcsolat kiépítése a közelmúltban kezdődött meg. Hagyo­mánnyá vált énekkarunk erdélyi nyári fellé­Korszerű gépekkel folyik az informatikaoktatás pése. A nyelvoktatást, a kulturális és sport­területen való együttműködést segítik a Co- menius Alapítványhoz írt eredményes pá­lyázatok is.- Napjainkban folyamatosan változnak a követelmények, melyek állandó profilváltást igényelnek. Önök miként képesek ezzel lé­pést tartani?- Tantestületünk az elmúlt évtizedekben többször is igazolta, hogy nem zárkózik el az újításoktól. Ennek köszönhetően dolgoz­tuk ki a profil- és szerkezetváltásokat. Peda­gógiai programunk ötvözi a hazai és nem­zetközi nevelési irányzatok megújuló törek­véseit, ezeknek a módszereknek az ismere­tében készítjük fel diákjainkat a továbbtanu­lásra, illetve a munkába állásra. A hozzánk jelentkező nyolcadikosok ízelítőt kaphatnak ebből a nyílt napunkon, melyet november 15-én 8-14 óra között rendezünk meg. Pszichológus vagy csillagász? Jó dolog a Telekibe járni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az öregdiákok is rendre visszajárnak egykori iskolájukba. Balogh Marianna jelenleg csilla­gászatot tanul a Szegedi Egyetemen. Korábban ugyan a nyelvekkel és a pszichológiával is kacér­kodott, de végül a mate­matika és a fizika szere- tete erősebb volt, így a csillagászatot választotta. Döntését egyelőre nem bánta meg, bár az első félévben pontosan a csil­lagászattal foglalkoznak a legke­vesebbet. A mezőtúri gimnázium által nyújtott biztos alapokat jól érzékelteti azonban, hogy az év eleji szintfelmérőt maximális pontszámmal teljesítette, így akad olyan tárgy, amelynek órái­ra be sem kell járnia az egyete­men. Marianna valószínűleg ezért is szívesen emlékszik vissza egyko­ri iskolájára. De igazi kötődését az mutatja, hogy korábbi osztály­társaival együtt rend­szeresen bejárnak a szünetekben, az egyes rendezvényekre is vissza-visszajön- nek. Természetesen az egyetem sokkal na­gyobb szabadságot nyújt számukra, ám a régi kedves falak, ismerős arcok között ott­hon érzik magukat a Teleki Blan­ka Gimnáziumban. ■ Előre a medve bőrére Pálinkás Ildikó a diákönkor­mányzat titkára. Eleinte csupán helyettesítette társa­it, ideiglenesen vállalta ezt a megbízatást, mostanra azonban teljes erőből bele­vetette magát a munkába. Sorra szervezik a külön­böző rendezvényeket, összejöveteleket, buli­kat, a telekis diákoknak tehát valóban mozgal­mas az életük. Hagyo­mányosan megrendezik a fecskeavatót az első­sök számára, természe­tesen a szalagavató sem maradhat ki. A naptárban is előforduló, szokványos ünnepek mellett azonban számukra a Teleki-nap az egyik legfontosabb. Névadó­juk, Teleki Blanka emlékére egész napos programsorozattal készül­nek. Kéthetente iskolai bulik, kon­certek zajlanak, a közbeeső hete­ken a kollégiumok a sorosak, az igazán nagy ünneplés viszont má­jusban esedékes. Hagyományte­remtő szándékkal most először rendezik meg — elsősorban az érettségi­re készülőknek — az „Igyunk előre a medve bőrére” című progra­mot. Persze a sok kikap­csolódás, szórakozás, a rendezvények szervezé­se mellett a felmerülő ak­tuális problémák megoldása is a di­áktanács feladata. Nem könnyű feladat tehát a titkáré. ■ A diákigazgató Pap Róbert már testközelből ismeri az iskolaigazgatói te­endőket. Tudja, miféle hiva­talos ügyeket kell intéznie a direktornak, mennyi prob­léma merül fel egy iskolá­ban. Az elmúlt esztendőben ugyanis őt választották meg diákigazgatónak, így egy napra magához ragadhatta a „hatalmat”. Szabályszerű kampány előzte meg a választást, két párt jelöltje vetélke­dett egymással. Ám mire a korteshadjárat végére értek, egyértelmű fölényt harcolt ki, így kétség sem férhetett hozzá, hogy ő nyeri a kampányt. A Teleki-napon kapta meg az iskola kulcsát, s az egész napos rendezvénysorozatot gya­korlatilag ő irányította. Különbö­ző bemutatók, vetélkedők, hu­moros, játékos programok válto­gatták egymást, amelyekből ter­mészetesen a tanárok is kivették a részüket - élükön Rózsa Endré­vel, az igazi igazgatóval, aki ma­radandó emléket hagyott diákjai­ban: igazi vásott nebulóként, hát­ra fordított baseballsapkában, mobiltelefonnal a zsebében érke­zett aznap az iskolába... Robi pedig alaposan belekós­tolt az igazgatóságba. Ügyeket in­tézett, rendeleteket, paragrafusokat bújt, reprezentált és elvég­zett minden egyebet, ami szükséges lehet egy középiskola irá­nyításához... Több­ször azonban még­sem vállalná. Úgy ér­zi, az első igazgatósá­gát nem tudná túl­szárnyalni, így a következő vá­lasztáskor már nem száll harcba a trónkövetelőkkel. A csúcsról, „dicső körülmények között” akar viszszavonulni... ■ „Beszoktató” fecsketábor A Teleki kollégiuma valójá­ban nem is egy, hanem két kollégium. Teljesen mind­egy azonban, hogy melyik épületben lakik valaki, a lé­nyeg, hogy mindegyik diák szeret kolis lenni. Pedig szigorú napirend szerint zajlik az élet a kollégisták számá­ra. Reggel háromnegyed hétkor ébresztő, majd hálótakarítással kezdődik a program. Reggeli épületben kell tartózkodni. Jász- alsószentgyörgytől Kétegyházáig Szolnok és Békés megye számos településéről érkeznek diákok a kollégiumba. Mindkét épületben- a kis és a nagy kollégiumban is- kitűnő a hangulat, az együtt la­kók ugyanis jobbára beköltözés előtt, nyáron összeismerkedtek. A fecsketábort épp ezért találták ki: felsőbb évesek az elsősöket megismertetik a Telekivel, a vá­rossal, a kollégiumi élettel. Ez a Tóth Erika, Csernóczki Zsuzsa és Madács Andrea már évek óta kollégista után irány az iskola, majd délutá­nonként mindig más-más adja az ügyeletet. Fél öttől háromnegyed hétig szilencium van, majd a va­csora következik. A kimenő este fél kilencig szól, utána már az tábor természetesen nagyon nép­szerű a leendő kollégisták között. Náluk jobban talán csak maguk a szervezők élvezik ezt a program- sorozatot... Nem csak színészet! ival, de tanulnak esztétikát, és ha­marosan filmet is készítenek majd. Elsősorban azonban egy­fajta szemléletet, nyitottságot ta­nulnak, azt hogy senkit sem sza­bad az első benyomások alapján megítélni, beskatulyázni. A szitu­ációs gyakorlatok tökéletesen al­kalmasak rá, hogy a különböző konfliktusok kezelésében járatos­sá váljanak. Sokrétű, bárhol hasznosítható ismereteket szerezhet tehát az a diák, aki a Telekiben a dráma ta­gozatot választja. Nem szabad azonban elfelejteni: nem biztos, hogy színész lesz belőle! A most végzős csoport tagjai jórészt kommunikáció szakra készül­nek, de természetesen akad köz­tük, aki megpróbálkozik a Szín- művészeti Egyetemmel is. S ha si­kerül, valószínűleg néhány év múlva sokat hallunk róluk. A Teleki Blanka Gimnáziumban 1995-ben indult a kommu­nikáció-drámapedagógiai tagozat, amelynek első évfolyama 1999-ben érettségizett. Jelenleg is rendkívül népszerű ez a szak, bár nem minden nyolcadikos tudja, valójában mire is jelentkezik. Ballók Olga és Kötél Orsolya idén végez a dráma tagozaton Világjáró diákok a telekisek A nyelvtanulás igazán haté­kony módja az, ha az adott nyelvi környezetben töltünk néhány hetet, ahol rákény­szerülünk a nyelv használa­tára. A telekis diákoknak er­re számos lehetőségük nyí­lik. A nyelvtanulás mellett azonban kitűnő alkalom egy-egy ilyen lá­togatás arra is, hogy a másik nép kultúrájával, teljesen eltérő kör­nyezetével megismerkedjenek, il­letve hogy segítsék a Magyaror­szággal szembeni esetleges elő­ítéletek, téves elképzelések le­küzdését. A gimnáziumnak közel évtizedes testvériskolai kapcsola­ta van a thüringiai Weida gimná­ziumával. A két intézmény diák­jai rendszeresen járnak egymás városában, családoknál töltve né­hány hetet. A franciaországi Or­leans egyik középiskolájával a kapcsolat kiépítése a közelmúlt­ban kezdődött meg, remélhetőleg ott is hasonlóan jó viszony alakul ki. Hagyománnyá vált az énekkar erdélyi nyári fellépése, de Finnor­szágban, Angliában is többször megfordultak már a mezőtúri diá­kok. A nyelvoktatást, a kulturális és sportterületen való együttmű­ködést természetesen nagyban segítik a Comenius Alapítvány­hoz írt eredményes pályázatok is, amelyek nélkül jóval nehezebb lenne az utazások lebonyolítása. A külföldön járt diákok egy csoportja Az oldal az iskola és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az oktatási intézmény viseli. Rózsa Endre • Pap Róbert tanulják. Főként szituációs gya­korlatok segítségével ismerked­nek meg a kommunikáció alapja­Ach Károly tanár úr csoportjának tagjai ugyanis nem a hagyomá­nyos értelemben vett színészetet

Next

/
Oldalképek
Tartalom