Új Néplap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-06 / 258. szám

HB 20<i- November 6., kedd 5. OLDAL MEGYE I TŰKOR _______Somokban______ FIZ IKUSZSr.NI. A Szegedi Tu­dományegyetem Kísérleti Fizika Tanszéke ebben a tanévben is pályázatot hirdetett a középisko­lás diákok (9-12. évfolyam) szá­mára,kísérleti fizikából. Az első díjai végül a túrkevei Ványai /Ambrus középiskola diákja, a i / zedikes Takács Roland kapta. KORHAZMŰKÖDTETÉS. A karcagi képviselő-testület úgy döntött, hogy a Kátai Gábor Kórházban változatlan szakmai összetételben kívánja 2002-ben is fenntartani és működtetni a normatíván felül kapacitásokat a kardiológia, ortopédia, reuma­tológia és fiziterápia, illetve a laboratórium esetében. A testü­let megbízta a polgármestert és a kórház orvos-igazgatóját a szakhatóságnál az erre vonat­kozó szerződés aláírására. SIKERES NÉPZENÉSZ. Bállá Tibor kunszentmártoni te­kerőlantos ismét rangos elisme­rést kapott: Martfűn a népzenei együttesek és szólisták minősí­tő hangversenyén Arany Páva- díjjal jutalmazták. __________■ Me gyénkben is lehetnek hódok ____Természetvédelem A WWF Magyarország hód- visszatelepítési programja keretében a napokban tíz hód talált új otthonra a Fel ső-Tisza vidéken, az Öreg- Túr mentén. A természetvé­delmi szervezet jövő ősszel megyénkben is hasonló ak­ció megvalósítását tervezi. Mint azt Márkus Ferenc, a WWF Magyarország igazgatóhelyette­se lapunk érdeklődésére vála­szolva elmondta, szervezetük 1996-ban indította el Magyaror­szágon a hód-visszatelepítési programot. Eddig a Duna-Dráva Nemzeti Park gemenci tájegy­ségében 32 példányt engedtek szabadon. Tavaly pedig a Fertő- Hanság Nemzeti Park területén 14 egyed lelt új otthonra. Az ed­digi eredmények nyomán 2000- ben elvégezték a Felső-Tisza élő­helyeinek értékelését, kiválaszt­va ezzel az idei telepítés helyszí­nét. A tervekkel kapcsolatban a helyettes vezető megerősítette: jövő ősszel megyénk területén, a Közép-tiszai Tájvédelmi Kör­zet árterein szeretnék folytatni a programot. A monitorozás vár­hatóan még idén elkezdődik, és 2002 tavaszán készül el. Amennyiben a szakemberek megfelelő körülményeket talál­nak a hazánkban mintegy száz­ötven évvel ezelőtt kipusztított rágcsálók letelepítésére, úgy jö­vő év novemberében megyénk is csatlakozhat a hódiakta vidé­kek honi táborához. bugány BŐVÜL A LEVÉLTÁR. Jó ütemben haladnak a szolnoki megyei levéltár bővítésének munkálatai. Az új raktárrészt - amely két szinten 1176 négyzetméteres lesz - klimatizálják, így biztosítva az iratok tartó- sabb tárolását. A munkák befejezését 2002 márciusára tervezik.____________________fotó, csabai htváh Békejobb és jobbegyenes? Együttműködési megállapodást kötnének a romák JÁSZLADÁNY Több mint egyesztendei vita után együttműködési megál­lapodást szeretne kötni a Jászladányi Cigány Önkor­mányzat a település képvi­selő-testületével. Mindezzel párhuzamosan azonban egy számvevőszéki (ÁSZ) vizs­gálatot is kezdeményeztek legutóbbi ülésükön a roma képviselők. Kállai László, a cigány önkor­mányzat elnöke érdeklődésünkre elmondta, az együttműködési megállapodást azért kezdemé­nyezték, mert többször megfogal­mazódott az a vád, hogy a romák nem akarnak tárgyalóasztalhoz ülni a nagyközség vezetőivel. Ugyanakkor a megyei közigazga­tási hivataltól is kaptak olyan jel­zéseket, amelyek egy együttmű­ködési megállapodás megkötésé­re ösztönözték őket. A roma képviselők ezek nyo­mán döntöttek egy szándéknyi­latkozat elfogadásáról. Ebben az együttműködési megállapodás feltételéül azt szabják, hogy kez­dődjenek el egyeztetések a ki­sebbségi önkormányzat által még februárban megfogalmazott petí­cióban foglaltakról. Mindezzel párhuzamosan azonban egy állami számvevő- széki vizsgálat kezdeményezésé­ről is határoztak a romák. A fel­zárkóztató oktatásra tavaly adott állami támogatás felhasználásá­nak felülvizsgálatát az ombuds­man is kezdeményezte. A cigány képviselők azonban nem csak az elmúlt esztendőt, hanem az azt megelőző két évet is ellenőriztetnék az ÁSZ-szal. (Az ombudsman fellépésének előzménye az volt, hogy a pol­gármester egy vizsgálatra hivat­kozva kijelentette, a település ál­talános iskolájában nem folyik kisebbségi oktatás, ám ugyanak­kor felzárkóztató oktatásra je­lentős pénzeket kapott a köz­ség.) A cigány önkormányzat egy felmérést is elindított a faluban, azt tudakolva, hányán igényel­nék a kisebbségi oktatás beveze­tését. Fogyatkozó városlakók (Folytatás az 1. oldalról) A legnagyobb fogyást ez esetben Szolnok könyvelheti el a maga -681-es értékével, majd utána kö­vetkezik Tiszafüred (-160) és Martfű (-122). A városok közül nyolcnak pozitív a vándorlási kü­lönbözete, a legmagasabb érték­kel Tiszaföldvár büszkélkedhet, azaz ide 136-tal többen jöttek, mint amennyien elmentek, de eh­hez közeli Jászapáti adata is. Ösz- szességében elmondható, hogy városaink közül csak négynek - Jászapáti, Jászfényszaru, Kunhe­gyes, Tiszaföldvár - növekedett a lakosságszáma a 2000. év végére. Megyénk hatvanegy községét hasonló szempontok alapján vizsgálva szomorú tény, de csak kilencnek - Hunyadfalva, János- hida, Jászivány, Kőtelek, Kunma­daras, Tiszabő, Tiszabura, Tisza- püspöki, Zagyvarékas - nőtt ter­mészetes szaporodás révén a né­pessége (persze a vándorlási kü­lönbözet még itt is alakít a ké­pen), de ezek az értékek is mind ötven alatt maradnak. A legna­gyobb gyarapodás ez esetben Ti- szabőt (39) és Kunmadarast (35) jellemzi. Tiszavárkonyon ugyan­annyian születtek, mint amennyi­en meghaltak, míg a többi köz­ségben a természetes fogyás volt a meghatározó. A legnagyobb ér­téket ez utóbbi esetben Abádsza- lók mondhatja magáénak (-51), majd Jászladány (-46) következik a sorban. A vándorlási különbözet azon­ban több település esetében javít vagy éppen ront a lakosságszá­mon. így hiába a legnagyobb a természetes gyarapodás Tisza- bőn, ha közben a vándorlási kü- lönbözete kiugróan magas: -133, azaz ennyivel többen költöztek el, mint jöttek a faluba. Abádsza- lóknak is magas a negatív vándor­lási különbözete (-73). A legna­gyobb értékű pozitív vándorlási különbözete Fegyverneknek (88), Jászladánynak (74), Rákó- czifalvának és Zagyvarékasnak (mindkettő 47) volt. VÉLEMÉNY JÁRVA» ZSUZSA Ki a férfi? Valami nincs nálam rendben. Tudom, ez nem tartozna a nagy nyilvánosságra, mégis elmon­dom, hátha gondolkodik, érez hasonlóan még valaki. Szóval az a baj, hogy egyáltalán nem jövök lázba, amikor a televízióban felkonferálják a csippendél-fiúkat. Nem kezdek sikítani, s - jobb híján - a párom alsójába ezreseket gyürkészni. Sajnos, nem érdekelnek a gyantá- zott, színes-szélesvásznú mellkasú „sztárok” és az éneklést imitá­ló, vakító fogsorú, „pléjbekre” vonagló fiúcskák sem. Továbbá senki alsónadrágmár­kája, trófeáinak szá­ma, hódítási techni­kája, férfiasságának titkai. Azt meg külön szerencsének tartom, hogy nem lettem depressziós, mikor A1 Pacino nem engem választott párjául. De ettől függetlenül biztos, hogy baj van, mert átlapozom az újságokban az olyan felvilágosító cikkeket, mint hogyan kapjuk el(!) a férfit, vagy éppen hogyan választhatjuk ki egy alapos far­mernadrágmustra után, melyik férfifenékhez milyen férfijellem tartozik. Sajnos nekem nem az a férfi, akiről mostanság minden­áron el akarják hitetni velem, hogy az. Nekem az a férfi - kortól és testsúlytól függetlenül -, aki férfiként viselkedik. Aki tiszteli mindkét nemet, védelmezi családját, kinyitja a kocsi ajtaját, tud bókolni, inkább tudásával, szellemességével vagy egy szál virág­gal kápráztat el, nem az izmaival. Akinek az agya az agya helyén, a szíve a szíve helyén van. Aki mellett nőnek érezhetem magam. Akit szívesen hallgatok, akivel jó lenni. Még akkor is, ha esetleg kopasz, szemüveges és pocakos. Hál’ istennek, vannak még igazi férfiak a képernyőn, akiket a viselkedésükért, gondolataikért tartok annak. És a környezetemben is. Mint például az a sikeres vállalkozó, aki nem tartotta férfiatlannak kimutatni, megfogalmazni - kislá­nya születése miatt érzett - örömét, meghatottságát. Az a közeli ismerősünk, aki egy kora reggel meleg kiflivel lepett meg, mert oly régen vágytam rá. Vagy az a fiatal fiú, aki a minap előre enge­dett egy üzleti bejáratnál. Tessék mondani, tényleg nagy a baj...? Kicsi és nagy nyelvek Konferencia az oktatás kérdéseiről Szolnok Kis nyelvek és nagy nyelvek találkozása az Alföldön cím­mel szakmai konferenciát rendezett a megyei pedagó­giai intézet tegnap a Verse­ghy könyvtárban, intéz­ményvezetők és nyelvsza­kos tanárok részére. A konferencia apropóját az adta, hogy az idei év a nyelvek európai éve, amikor különös figyelem irá­nyul Európa-szerte a nyelvtaní­tás, a nyelvismeret és ezzel ösz- szefüggésben Európa nyelvi és kulturális sokszínűségének kér­déseire. Nagyjából ezt a témakört ölelte föl Kapitánffy Johanná­nak, az Oktatási Minisztérium idegen nyelvi referensének elő­adása. Mint mondta, az Európai Unió csak ajánlásokat dolgoz ki a nyelvoktatás számára. Ilyen aján­lás, hogy polgárai anyanyelv­ükön kívül két uniós nyelvet és kultúrát ismerjenek meg. Fontos elv a tanulók és a tanárok mobili­tása és a kis nyelvek tanításának segítése. Az Unió javasolja a nyelvoktatás minél korábbi el­kezdését. Az ajánlások csak rész­legesen valósultak meg, így a nyelvoktatás az EU-ban 8-11 éves kor között kezdődik, a második idegen nyelvet csak a tagország­ok felében tanítják, jellemzően a kisebb országokban. Első idegen nyelvként leggyakoribb az angol (85 százalék), számottevő még a francia és a német, feljövőben van a spanyol. A magyarországi helyzetről szólva kiderült, hogy nálunk a di­ákok többsége, majdnem azonos arányban az angolt és a németet tanulja, a maradék néhány száza­lékon „osztozik” az orosz, a fran­cia, az olasz és a spanyol nyelv. Egy úgynevezett monitorvizsgá- lat eredményei között említette érdekességként, hogy általában a magasabb képzettségű családok gyermekei választják az angol nyelvet, s nyilván a családi háttér miatt az ő tanulmányi eredmé­nyeik jobbak. Minden nyelvből jobbak a lányok a fiúknál. A nyelvtanítás a kistelepüléseken kevésbé eredményes, mivel a fel­tételek biztosítása nehezebb, ba A tömegközlekedés problémái Lakossági fórumot tartott a fogyasztóvédelmi egyesület Milyen télre számítanak? Habár még csak november első felében járunk, és az elmúlt napok őszi verőfénye sem a telet idézi, azért a hideg évszak nem várat sokáig magára. A meteorológusoknak és a sokat tapasztalt idős embereknek már bizonyosan részletes el­képzeléseik is vannak az elkövetkezendő hónapok időjárá­sával kapcsolatban. Lapunk azonban tegnap arra volt kí­váncsi, vajon a járókelők milyen télre számítanak. Körkérdés (Folytatás az 1. oldalról) Szó volt arról, hogy a buszokon és a vasútállomásnál jobb lehetne a tájékoztatás, a sofőrök némelyi­ke udvariasabb is lehetne, és el­hangzott egy javaslat is: együtt­működnének a tarifaemelés ki­dolgozásában. Mindezeket a hoz­zászólók is megerősítették, és megtoldották azzal, hogy több le­hetne a buszmegálló Szolnokon, illetve reggel nagy a zsúfoltság a buszokon. Zsovákné Nagy Mária, a helyi személyszállítási üzletág vezetője az észrevételekre elmondta, hogy az utasforgalom az utóbbi időben csökkent, hiszen a városban ke­vesebb a működő munkahely, és ehhez kell igazítani a járatokat. Hangsúlyozta, nehéz minden ké­résnek eleget tenni, de amit anya­gi lehetőségeik megengednek, a tanácsokat igyekeznek beépíteni a menetrendbe. Szabó István ve­zérigazgató kifejtette, az állam egyetlen fillérrel sem támogatja a társaságot, így csak a saját maguk által megtermelt bevételből tud­nak gazdálkodni. Ennek ellenére fontosnak tart­ják folyamatosan korszerűsíteni a járműparkot, ami nem kevés pénzbe kerül. Az árakat nem emelhetik kényük-kedvük sze­rint, és nem is csoda, ha a szolno­ki személyszállítási tevékenysé­gük veszteséges. Még így is a megyei jogú váro­sok közül Szolnokon a legalacso­nyabb a tarifa. Ha a napi 1050- nél több járatot kíván közleked­tetni az utazóközönség, akkor annak bizony ára van. A felveté­seket egyébként megértőén fo­gadta, a kivitelezhetőket meg is valósítják. A reggeli csúcsra ki­hegyezett tökéletes, mindenki számára megfelelő utasszállítást azonban megvalósíthatatlannak tartotta. Aláhúzta: durva, utaso­kat sértő sofőrnek nincs helye a cégnél. A több megállóról elmondta, ha a főúton lecsökken két sávra a közlekedés, akkor több lehet a fel- és leszállóhelyek száma. Ha a Szabadság téren a körforgalom elkészül, a Pólya Tibor utcában lesz egy helyi és vidéki buszok számára egyaránt használt meg­álló, amely így sokkal elfogadha- tóbbá teszi a MÁV Kórház elérhe­tőségét a nem közvetlen arra tar­tó járatok utasainak is. _______________________________________________TA Böhm Jánosáé, 82 esztendős nyugdíjas: - Az az érzésem, az idei tél talán nem lesz szokatlanul zord. Persze én hiába szeretném, hogy enyhébb legyen. Az idő­járás szeszé­lyes, azt nem lehet befolyá­solni. Engem egyébként nem zavarna a hideg sem, a kemény fagyok idején azonban sokkal magasabb gáz­számlát kell fizetnem. Márpedig egy nyugdíjasnak az a néhány ezer forint is nagyon sokat számít. Kézér Gyu­la, 52 éves mű­szerész: - Mi­vel az ősz elég hosszúra nyúlt és tiszta, csendes időt hozott, szerin­tem rövid, csa- padéksze- gény, de ke­mény télnek nézünk elébe. Bár ez csak teória, ám ha tudnám, mi­lyen volt a tizenegy évvel ezelőtti, akkor biztosabb előrejelzést is mondhatnék. A megfigyelések szerint ugyanis ilyen perióduson­ként isméflődik az időjárás. Agdcs Blanka, 16 esztendős ta­nuló: — Hideg lesz, de nem fog esni a hó. Hogy honnan tudom? Ez csak amolyan női megérzés. Még csak azt sem állíthatom, hogy erre vá­gyom. Ha ugyanis az időjárás a kedvemben akarna járni, akkor ennek pontosan az ellenkezője teljesülne. Már csak azért is, mert olyan szép volna végre egy igazi fehér karácsony. ________________________________________BUGÁNY Ak inek az agya, a szíve a helyén van

Next

/
Oldalképek
Tartalom