Új Néplap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-28 / 277. szám
2. OLDAL Hírek MAGYARORSZÁG idei és jövő évi gazdasági növekedésére adott előrejelzését lefelé módosította egy londoni gazdaság- elemző csoport. Az Economist Intelligence Unit szakértői az eddigi 4,3, illetve 4,5 százalék helyett az idei évre 4 százalékos, jövőre és 2003-ra szintén 4 százalékos éves növekedést valószínűsítenek. AZ EURÓPAI UNIÓ azt akarja, hogy Szerbia és Montenegró szövetsége fennmaradjon. Erről az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője beszélt Belgrádban. Javier Solana hangsúlyozta: Brüsszel támogatja, hogy a leendő új szövetségi állam az Unió részévé váljon. KÉT IZRAELI meghalt az észak-izraeli Atillában, amikor palesztinok tüzet nyitottak a piactéren a vásárlókra. A támadókat izraeli katonák lőtték le. A palesztin merényletnek több mint harminc sebesültje van, akik közül kilenc állapota súlyos. Az Iszlám Dzsihád szélsőséges terrorszervezet magára vállalata a támadást. ÖTEN meghaltak a római Montesacro negyed egyik lakóházánál történt robbanás következtében. Szakértők cáfolják, hogy a gáz valamelyik lakásban szivárgott; valószínűbb, hogy az utcán álló egyik gázmeghajtású autóból szökött az üzemanyag. BIZTONSÁGOSAN működtet hető a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakértői szerint a csehországi temelíni atomerőmű. Ausztria kilátásba helyezte, hogy nem járul hozzá szomszédja uniós csatlakozásához az erőmű miatt. PAKISZTÁNBAN őrizetbe vették azt a két atomtudóst, akiket már a múlt hónapban kihallgattak afganisztáni tevékenységükkel kapcsolatban. Basiruddin Mahmudot és Abdul Madzsidot további vizsgálatok céljából tartóztatták le. BÉCS megállapodott a Strauss család örököseivel, hogy 73 millió schillingért megvásárolja ifjabb és idősebb Johann Strauss hagyatékának azt a részét, amelyet a nácizmus idején raboltak el a családtól, s most visszaszolgáltattak az örökösöknek. Több mint 1800 tárgyról van szó: ezek között van mintegy 50 zenemű kézírásos partitúrája. ANGLIÁBAN egy 72 évvel ezelőtti filmfelvételen megtalálták az igazi Róbert Gidát. A BBC munkatársai akadtak a páratlan filmtörténeti ritkaságra egy angol archívumban. Az 1929-ben készült filmfelvételen tíz másodpercig látható, amint Milne fia, Christopher Robin iskolatársaival Micimackónak, Malackának, Fülesnek, Tigrisnek és Kangának beöltözve egy mezőn játszadozik. JASSZER ARAFATOT, a Palesztin Hatóság elnökét emberiség elleni bűncselekmények címén izraeli állampolgárok feljelentették a brüsszeli bíróságon. Keresetük alapja az a belga törvény, amely a háborús és emberiség elleni bűnök ügyében egyetemes joghatósággal ruházta fel az ország bíróságait. VAJDASÁG és a horvátországi Isztria megye között nagy a hasonlóság - állapította meg egy zágrábi napilap. Több nemzetiség és a többnyelvűség köti össze a két régiót, továbbá az, hogy a Vajdaságban öt nyelv és két írásmód használatos hivatalosan. VILÁG TÜKÖR 2001. November 28., szerda IDŐSEBB GEORGE BUSHT a Köztársasági Érdemrend Nagy Keresztjével tüntette ki tegnap Mádl Ferenc államfő. A volt amerikai elnök azokért az érdemekért kapta meg a külföldieknek adható legmagasabb elismerést, amelyeket a hidegháborús korszak befejezésében, a békés rendszerváltás, és a magyar- országi demokratizálás elősegítésében szerzett. FOTÓI EUBOPBESS/KALLUS QYÖRQY HELMUT KOHL volt német kancellár, aki jelen volt idősebb Bush amerikai exelnök kitüntetés-átadási ünnepségén, megbeszélést folytatott a Parlamentben Orbán Viktor miniszterelnökkel. __________________________________________________ FOTÓ! EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY An gliában tilos a klónozás London Londonban a lordok háza elfogadta a szaporodás célú klónozást betiltó törvénytervezetet, egy nappal azután, hogy az USA-ban bejelentették: végrehajtották emberi embrió .klónozását. Európa a klónozás szabályozását illetően igen vegyes képet mutat - írja a Die Welt. Belgiumban mindent szabad, Írországban viszont tilos bármiféle kísérletezés emberi embrióval, Nagy-Britan- nia friss szabályozása csupán a „szaporodás célú” klónozást kárhoztatja. Az Európai Unió további 12 államában a vonatkozó rendelkezések - ha egyáltalán vannak ilyenek - igencsak homályosak. A joghézagok ellenére az uniós országok elutasítják a klónozás fölhasználását „ember előállítására” - írja a német napilap. Az Európa Parlament egyébként csütörtökön vitatja meg azt a szakértői jelentést, illetve ajánlást, amely a klónozás bioeükai vonatkozásait taglalja. A brit kormány által a parlament elé terjesztett új törvény most bűncselekménynek nyilvánítja, ha „az anyaméhbe olyan embriót ültetnek be, amelyet a megtermékenyítéstől eltérően hívtak életre”. A jogszabály pontosan meghatározza az embrió és a megtermékenyítés fogalmát, és kimondja: a bíróság akár tíz év börtönbüntetéssel sújthat minden olyan orvost, aki Nagy-Britanniá- ban klónozás útján létrehozott embriót ültet be az anyaméhbe, azaz embert klónoz. Biztonságos régiókat Budapest _______ Kö zös erőfeszítések szükségesek biztonságunk érdekében. Ez a gondolat fogalmazódott meg a délkelet-európai stabilitásról folytatott budapesti tanácskozás első napján. Harmincöt ország, valamint számos nemzetközi szervezet képviselteti magát az úgynevezett biztonságpolitikai munkaasztal találkozóján, amelyen nagy hangsúlyt kap, hogy a tragikus terrorcselekmények nyomán kialakult helyzetben a regionális együttműködés fontosabb, mint valaha. A felszólalók hangsúlyozták: bár jelentős az előrelépés mind a védelmi, mind a bel- és igazságügyi együttműködés területén, még sok a teendő, s új kihívásokkal kell szembenézni. A megnyitó ülésen Magyarország képviseletében Bába Iván külügyi államtitkár rámutatott: stabil Európa elképzelhetetlen stabil régió nélkül. Egyformán fontosnak nevezte a demokratizálást, a gazdasági fejlődést és a biztonsági együttműködést. A politikus hangsúlyozta: hazánk érdekelt a délkelet-európai biztonság megteremtésében. Dél- kelet-Európa stabilitása ugyanis közvetve befolyásolja Magyarország stabilitását is, minél jobban működnek az államigazgatási pillérek a régió országaiban, annál kisebb nyomás nehezedik Magyar- országra és határaira az említett területeken. Ezért közvetlen politikai érdekünk, hogy a térség minél stabilabb legyen.____________________________■ RMDSZ: mondjon le a miniszter! Lemondásra szólította fel tegnap a román belügyminisztert és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatóját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség több parlamenti képviselője. Bukarest A képviselőház politikai vitájában utasította vissza az RMDSZ hat törvényhozója azokat a vádakat, amelyeket a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt több vezető politikusa, valamint az SRI igazgatója fogalmazott meg a romániai magyarság ellen a többségében magyar Hargita és Kovászna megyében kialakult állítólagos veszélyes helyzet ürügyén. Először loan Rus belügyminiszter fogalmazta meg október végén azt a vádat, hogy a magyarok az említett két megyében, valamint Maros megye egy részén „belső anyaországot” akarnak létrehozni, s ebben a térségben a román állam jelentős mértékben elvesztette fennhatóságát. Radu Timofte titkosszolgálati igazgató egyik nyilatkozatában leszögezte, hogy a belügyminiszter „feltehetően a titkosszolgálat által készített dokumentumokra támaszkodva” hívta fel a figyelmet a veszélyes helyzetre. Ezt követően az illetékes parlamenti bizottság kormánypárti vezetője nyilatkozatban közölte: Hargita és Kovászna „leszakadni készül Bukarestről”. Fennáll annak a veszélye, hogy „magyar határok alakulnak ki” Romániában. ÁLLÁSPONT CZENE ATTILA A nyolcadik régió A megyerendszerről a vita régóta tart, s főleg a politikusok élesztgetik. A Szent István-i vármegyerendszert megtartani akarók éppúgy találnak érveket, mint akik megszüntetnék azt. A funkció megtartása ellen szól, hogy a megyének valódi bevételei nincsenek, és költségvetésének csak a töredékét képes fejlesztésekre fordítani. Mellette az szól, hogy egyelőre más nincs helyette. A régiók - beismerjük vagy tagadjuk - azért jöttek létre, mert így lehet csak pénzt nyerni az Európai Uniótól: mégpedig olyan célra, amely több embert szolgál, mint ahányan a megyékben élnek. Az egyelőre formálisan pénzgyártó műhelyeknek nevezett régiók azonban idővel bizonyára kikezdik a megyét. Főképp, mert három-négy megye már most is ugyanattól a régiótól igyekszik támogatáshoz jutni. Az országban hét olyan régió működik, amelyik EU-s pénz elnyerésére pályázhat. A Balaton kiemelt üdülőterület, és most három különböző régióhoz tartozik, de bejelentkezett nyolcadik régiónak. Komolyan gondolják; a semmiből nőtt ki és gombamód szaporodik az apparátus, amelyik alkalmas lehet sokféle feladat ellátására. Már kérték, hogy a tó körüli tizenhárom kistérség területe teljes egészében ide tartozzon. A Ba- laton-parton otthon van Somogy, Veszprém és Zala megye is. A tó környékén óriási a káosz, pedig gazdasági és szociológiai értelemben a Balaton Magyarország egyetlen igazi régiója. A nagy víz nem elválaszt, hanem összeköt. A régiók szerepe nyilván rohamléptekben nő majd. Kompromisszum persze születhet; például ha azt a nagyobb méretű képződményt, amit Európában régiónak hívnak, mi majd továbbra is megyének tituláljuk. EGYETÉRTEK: 06-90430-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0MW3M04 DUNAI IMRE Többes szám É|jen az igazság! Az Alkotmánybíróság szerint az Ország- gyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő azzal, hogy csak egy, budapesti székhelyű Országos ítélőtábla létrehozásáról rendelkezett. Győzelmi felkiáltásom szólhatna persze annak is, hogy az igazságszolgáltatás reformja remélhetőleg visszakerül az eredeti sínre. Tovább folyik annak a bírósági modellnek az építé- - se, amelyet a szakma többsége korszerűnek és jónak tart - nagyjából egy évtizede. Egyébként törvény írta elő, hogy 1999. január elsején Budapesten, Szegeden és Pécsett ítélőtábla alakuljon. Ezt a törvényt azonban sutba dobta a jelenlegi parlament egyszerű többsége. Ha tehette, hát megtette. Bőven lehetne érvelni az ítélőtáblák mellett. A bírósági ügyek nagy mértékben megnövekedett száma, elnehezedett súlyuk miatt azon kellett gondolkodni, hogy a régi modell alkalmas-e még azoknak, akik igazukat keresik a bíróságokon, és nem akarnak évekig várni. Sokan gondolták úgy, hogy az ítélőtábla - vagyis három helyett négy szint - a hatáskörök jobb elosztásával tehermentesíti a bíróságokat. Az ítélőtáblát egyébként a magyar jogtörténet régtől ismeri, és jelenleg szinte egész Európában ezt a szervezeti megoldást alkalmazzák. Akkor vajon mi baj lehet vele? Rejtély. Mindenesetre aligha az alkalmasságáról, praktikusságáról folyt a vita a kulisszák mögött, mert ha erről szólt volna, nem születik meg az alkotmánysértéshez vezető kompromisszum. Számomra azonban mindezek mellékesek azon ünneplésre méltó győzelemhez képest, amelyet a magyar nyelv szabálya aratott az Országgyűlés egyszerű - túlságosan egyszerűsítő - többségének felfogásával szemben: a többes szám továbbra is többes szám, és a jele a „k”. Az Alkotmány pedig jelenleg azt tartalmazza, hogy Magyarországon Legfelsőbb Bíróság, ítélőtáblák, megyei és helyi bíróságok vannak. Némiképp aggasztó, hogy ennek értelmezéséhez Alkotmány- bíróság kellett, és ha lenne hol, netán ezt is megfellebbeznék egyes honatyák és honanyák. EGYETÉRTEK: 06-90-330-422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90*330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. ENSZ-értekezlet Afganisztánról A Bonn melletti Petersbergben tegnap megkezdődött az Afganisztán jövőjével foglalkozó tanácskozás. Az egyhetesre tervezett tárgyalássorozat célja, hogy átmeneti kormány létrehozásával megkísérelje helyreállítani a békét az országban. Petersberg A tanácskozáson négy afganisztáni küldöttség képviselteti magát: a római száműzetésben élő Záhir Sah király hívei, az Északi Szövetség, a pastu nemzetiséget reprezentáló csoport, valamint a síita kisebbség nevében fellépő „ciprusi csoport”. Megnyitó beszédében a vendéglátó német külügyminiszter hangsúlyozta: a nemzetközi közösség elvárja, hogy Afganisztánban tiszteletben tartsák az emberi jogokat, visszaadják a nők jogait és méltóságát. Joschka Fischer pénzt, segélyszállítmányokat ígért, de- mint mondta - több mint két évtizedes háború után az afgánok békére vágynak, ezért a tárgyaló felekre nagy felelősség nehezedik. Üzenetében Kofi Annan ENSZ-főtitkár leszögezte: nem szabad megengedni, hogy megismétlődjenek a múlt hibái az ázsiai országban. A világszervezet valószínűleg többnemzetiségű katonai erővel tartaná fenn a rendet, majd egy ideig kéksisakosok, ENSZ-békefenntartó erők állomásoznának Afganisztánban. Az értekezlet első napján fölvetődött, hogy a különböző „hadurak” csapatainak kezén lévő fegyvereket az ENSZ meg- bízottainak, illetve a majdani ideiglenes kormánynak kellene begyűjtenie. E nélkül ugyanis illúzió lenne reménykedni az átmeneti kormány tekintélyében. Közben Afganisztánban tovább folytatódtak a harcók. Amerikai harci gépek több hullámban támadták azt a Kunduz közelében fekvő erődöt, ahol fellázadtak a hadifoglyok. Az elmúlt napokban négyszázan haltak meg a felkelők közül, egy amerikai katona is elesett, további öt pedig súlyosan megsebesült. Ismeretlenek a térség egyik településén megöltek egy svéd tévéoperatört. Olaf Stromberg egy rablótámadásnak esett áldozatul. EURÓRA VÁRVA. Több mint egy hónap választja el az öreg földrész érintett országait az új közös pénz bevezetésétől. A római állami pénzverdében nagy ütemben gyártják az érméket, szilveszterig hétbillió készül belőlük. fotói europress/epa