Új Néplap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-27 / 276. szám

4. OLDAL TÜKÖR 2001. November 27., kedd ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig FÉLMILLIÓ FORINTOT aján­lott fel annak a nyomravezető­nek a komárom-esztergom megyei rendőrfőkapitány, aki a szökésben lévő Senyik Ihor Taraszovics 27 éves ukrán ál­lampolgár tartózkodási helyére vonatkozóan információval szolgál. Taraszovics és azóta előzetes letartóztatásban lévő társa e hó 19-én az Ml-es autó­pályán, a tatai kijárónál meg­próbálta elrabolni ukrán társuk kisbuszát. A tulajdonos ellen­szegült, amire Senyik több pisztolylövéssel megsebesítette. Állapota életveszélyes. HALÁLOS BALESET. Az 5-ös főúton, egy Mazda 626-os sze­mélygépkocsi Dabas felől Bu­dapest felé tartott, amikor - ed­dig tisztázatlan okoktól - áttért a menetirány szerinti bal oldal­ra, és összeütközött egy vele szemben szabályosan közleke­dő kamionnal. A személygép­kocsi utasa a helyszínen életét vesztette, az autó vezetője sú­lyos sérülést szenvedett. MÉRGEZÉS. Szén-monoxid- mérgezés okozta annak a 73 éves nőnek, valamint 53 és 44 éves fiainak a halálát, akiket tegnap találtak meg nézsai la­kásukban. A kéményseprő vál­lalat szakemberei szerint a la­kásban működtetett gázcirko- gejzír romlott el. SILÁNY ALSÓNADRÁGOK. A Vám- és Pénzügyőrség Köz­ponti Járőrszolgálata vámellen­őrzést tartott egy VIII. kerületi raktárépületben. Az épület fel­ső két szintjén több mint 115 ezer, Pokémon felirattal ellátott gyermekalsóneműt találtak. Az előzetes szaktanácsadói vé­lemény szerint a gyermek- ruhák a fogyasztók megtévesz­tésére alkalmas hamisítványok. A mintegy 86 millió forint érté­kű ruházati terméket a vám­kommandó lefoglalta. POSTARABLÁS VECSÉSEN. Tegnap 11 óra körül két férfi - 25 év körüliek, kb. 180 cm magasak; sapkában, szemüveg­ben - bement a vecsési posta- hivatalba. Az egyik gyanúsított a posta alkalmazottaira fegy­vert fogott, míg a másik a pul­tok mögül összeszedte a pos­tán lévő pénzt. Menekülésük közben a posta biztonsági rendszere működésbe lépett, és ennek következtében a pénz használhatatlanná vált. A gya­núsítottak hátrahagyták autóju­kat, és gyalog menekültek el. Az elkövetők keresésére rend­őrkutyát is indítottak. RÉZKÁBELT LOPTAK Ádánd vasútállomáson. A 35 méter hosszú, 50 kvadrátos réz át­kötő- és betáplálókábel eltulaj­donításával a vasútállomás be­járati jelzője üzemképtelen ál­lapotba került. A vasúti közle­kedés biztonságának veszélyez­tetése miatt a Siófoki Rendőr- kapitányság kéri azok jelentke­zését, akik a cselekménnyel kapcsolatban bármilyen adattal tudnak szolgálni. KÉTSZER GÁZOLTÁK EL. Halálos gázolás történt Sziget- szentmártonban. Egy személy- gépkocsi vezetője feltehetően nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel közleke­dett, és elütött egy 40 év körüli kerékpározó férfit, ezután meg­állás nélkül elhajtott a helyszín­ről. A baleset után érkező T. Tamás 17 éves halászteleki la­kos autójával áthajtott a földön fekvő férfi lábain. A kerékpáros a helyszínen életét vesztette, személyazonossága még nem tisztázott. Állampolgári beje­lentésre a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság elfogta P. Attila 25 éves halászteleki la­kost,^U^ázolástjelismertej Csapdába esett lányok A lányok eredetileg gyümölcsszedésre jöttek Magyarországra Erdélyből. Legalábbis ezzel csábították ide őket. Itt aztán ki­derült: egészen más „mesterséget” kellene űzniük... Balatonszárszó A szárszói éjszakai szórakozó­helyet és panziót üzemeltető budapesti férfi és ismerőse úgy gondolták: jó lenne valamivel fellendíteni a bár forgalmát, no meg bővíteni a „kínálatot”. Néhány nap múlva az egyik budapesti pályaudvarra meg is érkezett Romániából egy 20 és egy 17 éves lány. Azzal csábítot­ták ide őket, hogy gyümölcsöt kell szedniük, jó pénzért. Azt mondták nekik, ketten nem lesznek elegen, az idősebbet azonnal vissza is küldték Ro­mániába, hogy hozzon még lá­nyokat. Míg ő távol volt, a fia­talkorú lányt levitték a szárszói bárba, ahol nem kellett sok idő, hogy rájöjjön: szó sincs szüret­ről. Pontosan elmagyarázták neki, mit kell tennie, s hogy mennyiért: fél óráért tízezer, egy óráért 15 ezer forint volt a tarifa. A lány tiltakozott, nem akar­ta vállalni a munkát, de úgy tűnt, „munkaadói” nem igazán kíváncsiak arra, hogy mit akar. Néhány nap múlva pedig meg­érkezett két másik lány is. Tár­suk persze azonnal elmondta nekik, milyen munkáról is van szó, de figyelmeztette őket arra is: ha ellentmondanak, csak rosszabb, mert még verést is kapnak... Látszólag fogadják el az ajánlatot, s amint lehet, meg­szöknek valamennyien. Szeren­csére aznap este a bár üres volt, egyetlen kuncsaft sem igényel­te a lányok szolgáltatását. Éjszaka pedig a három lány kiszökött az épületből, és a rendőrségre mentek feljelentést tenni. A panziót üzemeltető 46 éves budapesti férfi, Bozsa Sándor mindvégig tagadott, de a bíró­ság bűnösnek találta fiatalkorú sérelmére elkövetett kerítés bűntett kísérletében, és két rendbeli üzletszerű kerítés bűntettének kísérletében mint bűnsegédet, ezért - mint több­szörös visszaesőt - két évi bör­tönbüntetésre és öt évi köz­ügyektől való eltiltásra ítélte. Másodfokon a Somogy Megyei Bíróság ezt még 100 ezer forint pénzmellékbüntetéssel toldotta meg. Bozsa társa, a másik „öt­letgazda” a mai napig szökés­ben van. Ismeretlen a tűzben Orgovány Illegális palackozó Nyíregyháza A rendőrség kutatja, ki lehetett az, aki vasárnap reggel az egyik orgoványi tanyán meghalt a ki­gyulladt ágyon. Vasárnap reggel az egyik orgoványi tanyán holtan talál­tak két embert. Az egyik a 49 éves házigazda volt, az ágyon fekvő másik áldozat azonban annyira összeégett, hogy nem tudták azonosítani. A tűzoltók arra gyanakod­nak, hogy az ágyban dohányzott az áldozat, a házigazda pedig füstmérgezést kapott. Ennek megerősítéséhez vagy cáfolatához további vizsgálatok szükségesek. A tűzeset nem volt jelentős, a tűzoltóknak nem kellett beavatkozni, a parázsló ágyat a szomszéd tanyán élő férfi eloltotta. A kérdés az, hogy ki lehetett a szénné égett ágyon fekvő ismeretlen személy. Ferenczi László, a megyei rendőr- főkapitányság szóvivője elmondta, vannak arra utaló adatok, hogy az egyik orgoványi tanyán élő férfi vesztet­te életét a tűzben. A boncolás már megtörtént, még folyik a holttest azonosítása - tette hozzá a szóvivő. ■ A Vám- és Pénzügyőrség Központi Járőrszol­gálat parancsnokságának járőrei engedély nélküli szeszüzemre bukkantak egy Nyír­egyháza belterületén található raktárban. A 20 literes műanyag kannában talált 245 liter tiszta szeszt, a több mint 650 liter kü­lönböző kevert és palackozott szeszes italt, valamint a palackozáshoz szükséges eszkö­zöket a vámkommandó lefoglalta. Mivel a garázsban talált illegális „szesz­üzem” jövedéki engedéllyel nem rendelke­zett, a vám- és pénzügyőrség visszaélés jöve­dékkel bűncselekmény alapos gyanúja miatt büntetőeljárást indított az elkövető ellen. A büntetőjogi felelősségre vonás mellett a magyar állampolgárt 243 000 forint + áfa, 736 ezer forint jövedéki adó, illetve 3 682 000 forint jövedéki bírság megfizetésére kötelezi a hatóság.____________________________■ Robbant az üzemcsarnok Dombóvár Robbanás történt tegnap délelőtt tíz óra után néhány perccel Dom­bóváron, az Ivanich Antal utcá­ban, az egykori Platán Faipari Szö­vetkezet telephelyén - amely je­lenleg egy helyi vállalkozó, Papp József tulajdonában van -, az egyik üzemcsarnokban. A cég egyik dolgozója vascsöve­ket darabolt abban a műhelyben, amelyet korábban lakkozóhelyi­ségként használtak. A faszerkeze­Fekete dollár oldószerrel Az emberi hiszékenységnek nincs határa. Bizonyításul Ferenczy László rendőr vezérőrnagy három történetet mon­dott el tegnapi tájékoztatóján. Budapest Egy ingatlannal foglalkozó német üzletember szakmai kapcsolatba került nigériai és ghánai férfiak­kal. A nagy jövedelmet biztosító közös üzlethez az afrikaiak pén­ze - állításuk szerint - egy ma­gyarországi nagykövetségen van lepecsételt ládában. Lefizetni egy általuk ismert alkalmazottat kell, aki majd kihozza a követségről a pénzt. A pénzzel azonban van még egy gond. Az afrikai orszá­gokban mindennapos a pénz­rablás, ezért biztonsági okokból feketére festették a dollárokat, mert így nem viszik el a rablók. Előkerült egy követségi férfi, aki 20 ezer dollárért kihozta a 3,5 millió, feketére festett dollárt tar- talmázó táskát. Bemutatták a táskát a német­nek, benne volt a feketére festett dollár. Az afrikaiak előadták, hogy a pénzt egy vegyszerrel tisztára le­het mosni, amely kétliteres kisze­relésben kapható, igaz borsos áron: 40 ezer dohárért. A német kifizette ezt is. Még bemutatót is tartottak: egy kis üvegcséből né­hány csepp vegyszert az egyik pénz fekete sarkára cseppentettek, és lám, előbukkant a dollár sarka. A pénz „mosására” egy buda­pesti szállodában került sor, ahol mielőtt munkához láttak volna, az egyik afrikai kezéből kicsú­szott az üveg, és az egész vegy­szer kárba veszett. A következő üveg vegyszert is megvette volna a német, de nem volt nála ennyi pénzt, ezért hazautazott a követ­kező palack áráért. Otthon barát­ja hívta fel a figyelmét a gyanús részletekre, így került a magyar rendőrség kezébe az ügy. Másik történet arról szól, hogy egy Magyarországon élő vietná­mi férfinak bemutatták Alexet, Nigéria hercegét. A fenségnek az a remek ötlete támadt, hogy a ha­zájában éhező embereknek kon­ténerben kellene élelmiszert szállítani, ami természetesen jól jövedelmezne. A jól bevált recept szerint 3,5 millió dollár a követ­ségen, fekete festék, oldószer, csak most egy kicsit drágább: 50 ezer dollárért. A harmadik történet Miskol­con kezdődött. Két ember üzene­tet kap Dél-Afrikából, amely sze­rint ottani üzletemberek 15 millió dollárt szeretnének befektetni Magyarországon, ehhez keresnek megfelelő partnereket, csak a pénzt ki kell hozni az országból. A két miskolci vállalkozó elutazik Dél-Afrikába. Előkerül a láda a fe­kete pénzekkel, az oldószer, ami­nek az ára most 33 500 dollár, ez is eltörik, de helyette már csak sokkal drágábban, 270 ezer dollá­rért lehet oldószert kapni. Ennyi pénz nincs a magyaroknál, ezért hazautaznak azzal, hogy majd gondolkoznak az üzleten. Itthon lehiggadva gyanút fognak, és a rendőrséghez fordulnak. Néhány nap óta egy láda feke­tére festett papír van a rendőrség birtokában, valamint három nigé­riai és egy ghánai férfi őrizetben. í MÉNESI ZSOLT, a Nokia Hungary Kft. marketingigazgatója a budapesti sajtótájé­koztatón jelentette be: tizenhat Nokia 6250-es mobiltelefonnal segítik az ORFK Bűnügyi Főigazgatósága bevetési egységének munkáját. A készülékkel nem kell kesztyűs kézzel bánniuk a rendőröknek, ütés-, por- és vízálló, beszélgetési és ké­szenléti ideje is jóval magasabb a többinél. Az egység megbízott parancsnoka sze­rint szélsőséges munkakörülményeik között jól tudják majd használni. A tesztelés idején az egyik telefon kiesett a második emeletről, semmi baja nem lett. Tarthatatlan bérfeszültség Egy szinten a takarítónő és a diplomás? Végső elkeseredésükben és felháborodásukban orszá­gos kampányt indítottak a Heves megyei közgyűjtemé­nyi és közművelődési dolgo­zók, akik ily módon kíván­ják felhívni a figyelmet az 50 ezer forintos minimálbér januári bevezetése miatt ki­alakuló helyzetre. A Bródy Sándor Megyei Könyv­tár, a Megyei Művelődési Köz­pont, a Dobó István Vármúzeum és a Heves Megyei Levéltár dol­gozóinak képviseletében a Köz- gyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetéhez (KKDSZ) — s azon keresztül az országos közvéleményhez - for­dulók elmondták: nem kívánnak politizálni, s nem a minimálbér emelése ellen emelnek kifogást. Azért kérnek szót, mert nem ará­nyosítják ahhoz a többéves, évti­zedes közalkalmazotti munkavi­szonyban álló, illetve a minimá­lisnál magasabb végzettséggel Más bértábla Az érintett dolgozók követelésének a lényege, hogy az A1-es besorolású alapbér feleljen meg a mindenkori minimálbérnek, s a fizetést foko­zatokban szorzószámokat alkalmazzanak. En­nek elmaradása törvénysértő lenne, mert a jog­szabály előírja, hogy magasabb fizetési foko­zatban szorzószámokat kell alkalmazni. A KKDSZ bértáblajavaslata szerint így például a már említett, főiskolai végzettségű kezdő szak­ember keresete bruttó 51 ezer 240 forint he­lyett 85 ezer 500-ról indulna. rendelkező dolgozók munkabé­rét. Szerintük ez a probléma csak Heves megyében mintegy há­romszáz alkalmazottat érint. A könyvtár igazgatójánál, En­gel Tibornál - a KKDSZ országos elnöksége tagjánál - minap ösz- szehívott, rögtönzött fórumon egyebek mellett elhangzott az is, hogy a szakszervezet az október végi ügyvivői tanácsülésére meg­hívta a kormány, valamint a leg­nagyobb ellenzéki erő, az MSZP képviselőjét, hogy fejtsék ki állás­pontjukat ebben a kérdésben. Mint elmondták, ezen Őry Csa­ba, a Miniszterelnöki Hivatal po­litikai államtitkára a január l-jé- től életbe lépő bértábláról akképp nyüatkozott, hogy „az úgy rossz, ahogy van”. Csakhogy - tették hozzá a meglepett érintettek - nekik meg ebből kell megélniük. A problémát szerintük az je­lenti, hogy az említett összegű minimálbér bevezetésével ese­tükben gyakorlatilag megszűnik a korábbi — meglehetősen sze­rény, ám biztonsággal tervezhető - közalkalmazotti bér-előmene- teli rendszer, ugyanis januártól azonos bért kap a nyolcosztályos végzettségű 18 éves takarítónő, a 30 éve - középfokú végzettség­gel és szakképzettséggel - helyt­álló gazdasági ügyintéző, a resta­urátor és a pályakezdő diplomás népművelő, könyvtáros, muzeo­lógus, illetve levéltáros. Ez más megközelítésben azt is jelenti, hogy a fizetés tekin­tetében 25 évet elveszíte­nek, s ezzel „összetorlód­nak” a bérek. Másrészt azt is felvetet­ték, hogy miközben szlo­genekben már régóta a „tu­dás társadalmát” építjük, aközben a közgyűjtemé­nyekben és a közművelő­désben dolgozók képtele­nek képzettségüknek meg­felelő színvonalú munkát végez­ni a tárgyi feltételek hiánya miatt, miután maguk az intézmények is alulfinanszírozottak. Ez olyany- nyira komoly gond - tették hoz­zá az érintettek -, hogy a közel­múltbeli Heves megyei millenni­umi kiállításra tervezett kivetítő­re nem jutott pénz. ______________________KÜHNE (RtOIOPBESSI Ne a baleset riadóztasson! A téli felkészülés a járművezetők saját érdeke Közlekedés A megváltozott időjárási, üt­és látási viszonyok miatt a téli időszakban megnő a balesetek száma. Az autó­sok többsége akkor ébred rá arra, hogy lassabban kelle­ne vezetni, amikor meglát egy gépkocsit az árokba bo­rulva, vagy azt tapasztalja, hogy menetközben kisodró­dott, megcsúszott járművé­vel. A gépjárművek megfelelő téli fel­készítése még mindig olcsóbb, mintha például lesz, ami lesz ala­pon vágunk neki az útnak, és eközben kell szembesülnünk a hiányosságokkal, a balesetve­szélyt nem is számítva - mondta Kertész János, a békéscsabai Ker­tész Autó Kft. ügyvezetője, a me­gyeszékhelyi baleset-megelőzési bizottság tagja. Kitért arra: a szakműhelyek egy átvizsgálást 1500 forint körüli összegért vál­lalnak. Természetesen akkor ennyi az összeg, ha különösebb beavatkozás nem szükséges. Hogy mire kell odafigyelni? Pél­dául arra, hogy a motor hűtő- rendszere legyen feltöltve megfe­lelő hőmérsékleti határig fagyál­lóval, hasonlóan az ablakmosó folyadékhoz. Fokozottan kell ügyelni az ablaktörlő gumilapá­tok, a fűtőmotor, a ventilátorok, a fűtőszálak és az akkumulátor ál­lapotára. Le kell ellenőrizni a vi­lágító- és fényjelző berendezések működését, a gumiabroncsokat — célszerű a téli gumik használa­ta -, a kormányberendezés holt­játékát, a fékeket. Érdemes be­szerezni olyan segédanyagokat, melyek a téli közlekedésben segí­tik az autósokat. Ilyen például a kulccsal nyíló autóimái a fagyálló zárolaj, a jégoldó, a páramentesí­tő spray és a szilikonos spray, mellyel megakadályozható az aj- tótömítő gumik lefagyása. Figyelni kell arra is, hogy esős, latyakos időben, amikor a járda mellett széles sávban áll vagy fo­lyik a víz, nehéz az úttesten át­kelni. A gyalogos ilyenkor arra ügyel, hogy ne lépjen a tócsába. A járművezetőnek számítania kell arra, hogy a járda szélén álló gyalogos a következő pillanat­ban, a tócsát átugorva az úttestre, a jármű elé kerülhet. Az őszi-téli vezetés a szervezet nagyobb igénybevételét, gyorsabb elfára­dását is eredményezi. Hosszabb utakon célszerű pihenőszünete­ket is beiktatni. A téli autózáshoz a megfelelő közérzet is szüksé­ges. A vezetőnek a kocsiban nem szabad fáznia, mert a fázás csök­kenti az észlelés gyorsaságát, las­sítja a reflexeket. Lukácsi József százados, a Bé­kés Megyei Rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osztá­lyának vezetője elmondta: a téli közlekedés a gyalogosoktól a ke­rékpárosokig, autóvezetőkig fo­kozott odafigyelést igényel. Min­denkinek érdemes a balesetmen­tes közlekedés, a maga és mások érdekében hosszabb menetidő­vel számolni. A rendőrség ebben az időszakban is a szokásos köz­úti ellenőrzéseket végzi, és az esetleges szabálysértéseiméi tör­ténő intézkedés sem napsütés vagy hóesés függvénye. A rend­őrség egyébként egy koccanásos, személyi sérülés nélküli közleke­dési balesethez akkor száll ki, ha a balesetezők nem tudnak meg­egyezni egymással, és kérik a rendőri intézkedést. Ilyen eset­ben azonban - vagyis ha valame­lyik fél bejelentést tesz - a bal­eset másik résztvevőjének is a helyszínen kell maradnia. A sze­mélyi sérüléses baleseteket köte­lező bejelenteni. __________WYEWCSOK LÁSZLÓ (MQIOPMSS) FO TÓi GLAUB RÓBERT tek megmártására szolgáló nyitott tartályban összegyűlt gázok és a fűrészpor a vágóberendezés láng­jától belobbant, majd az elegy fel­robbant. Az épületben - amelynek nyílászárói kiszakadtak a helyük­ről - gyorsan terjedt a tűz, a csak kisebb sérüléseket szenvedett munkásoknak még annyi idejük volt, hogy egy gázpalackot ki­menekítve távozzanak. Fél óra elteltével sikerült a tüzet lokalizálni.- r.o _

Next

/
Oldalképek
Tartalom