Új Néplap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-22 / 272. szám

2001. November 22., csütörtök 9. OLDAL '1; MEGYEI T Ú K Ó R ________ Öt éves a szolnoki angol—magyar diákszínpad A Varga Katalin Gimnáziumban több éve működő diákszínpad már 1997- ben országos negyedik helyezést ért el a drámafesztiválon, s azóta is szép eredményekkel öregbíti az iskola hír­nevét. Az ötletadóval, Fodor Zoltán ta­nár úrral, néhány régi és új taggal Se­bő Viktorral, Szabados Petrával, Ko­vács Mártonnal, Szabari Margittal, Paljak Gergellyel, Dibemárdó Tamás­sal, Kovács Gergellyel beszélgettünk a kezdetekről, a jelenről és a közeli jö­vőről. F.Z:. - Öt éve vetettem föl az akkori osztá­lyomnak, hogy játszunk színházat. Mivel fogékony kis társaság volt, örömmel mondtak rá igent. Ám rögtön csavartunk is egyet az ötleten: két tannyelvű osztály lé­vén kitaláltuk, hogy ne csak magyarul, an­golul is adjuk elő a darabokat. Ehhez az öt­lethez kerestünk célt: először a városnak mutattuk meg magunkat, aztán mindig tá­gítva a kört, eljutottunk egészen Angliáig. Törekszünk ugyanis arra, hogy minél több embernek megmutassuk a színre vitt dara­bokat.- Annak idején milyen vágyakkal, elkép­zelésekkel jöttetek le a társaságba? S.V. - Sokan már az általános iskolában is játszottunk, drámáztunk. Itt egy osztály­ba kerülve tovább akartuk folytatni, s ez ta­nár úr segítségével sikerült. Sz.P. - Én, bár új vagyok a társaságban, mégis határozott elképzelésekkel jöttem le a színkörbe. Színész szeretnék lenni, s itt ki tudom magam próbálni, szokom a szerep­lést, mégsem dől össze a világ, ha becsúszik egy-egy baki. K. M. — Nagyon jó idejárni, mert bulis do­log szerepelgetni, jó a közösség, ide-oda já­runk az országban, a világban, s ez idő alatt sok közös élményt szerzünk.- Bár néhányon színészek szeretnétek lenni, a többség mégis polgári pályára ké­szül. Mit gondoltok, a későbbi munkátok so­rán tudjátok majd hasznosítani az itt megta- nultakat? Hisz például egy orvosnak vagy egy mérnöknek nem kell különösebb drámai előképzettség. F. G. - Természetesen, hisz azok a fel­adatok amelyekkel itt találkozunk, sok min­denre megtanít; jellemünkben is gazdago­dunk, többféleképp tanuljuk meg kifejezni magunkat, amit aztán az élet különböző te­rületein tudunk hasznosítani, talán a prob­lémákat is másként - akár jobban - tudjuk majd kezelni. D. T. - Egy előadást végigcsinálni erőt próbáló feladat, sok az összezörrenés, meg kell tanulnunk eltűrni a másikat a rosszabb szakaszában is. Ez később is hasznosítható, ha például előadást kell tartani sok ember előtt, nem fog problémát okozni.- Milyen darabokat visztek színre? Sz. M. — Jelenleg Czakó Gábor Disznójá­ték című művét és Örkény Egyperces no­velláiból készített válogatásunkat adjuk elő. Most kezdjük el a Hairt, valamint Szakonyi Károly színművét, az Adáshibát próbálni, angol és magyar nyelven egy­aránt. Bár biztos meglepő, hogy a repertoá­runkba felvettünk egy musicalt is, ami nagy énektudást feltételez, de amatőr tár­sulat lévén nem feltétlenül ez fog számíta­ni. Azt gondolom, hogy a lelkesedésünk­kel, a sajátos látásmódunkkal mindezt ta­lán tudjuk feledtetni. F. Z. - Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy külföldön megismertessük a magyar dara­bokat. Ez tulajdonképp egyfajta misszió is a részünkről, hisz sok külföldi diák a mi előadásunkban lát először ma­gyar darabot. Nagy szavak ezek, de valahogy mégis így van: egy kicsit mi is terjesztjük a magyar kultúrát. P.G. - Egy ötvenes évekbeli Ör- kény-darabot nagyon érdekes ne­künk feldolgozni, hisz tőlünk már szinte fényévnyire van ez az idő­szak. Azt gondolom, ennek ellenére mégis át tudjuk élni, s át is tudjuk adni a darab mondandóját. Minden­esetre jól szoktak szórakozni a né­zők az előadás alatt, mint ahogy Svédországban tették azt a múlt hó­napban, kétszer is.- Mi a legközelebbi tervetek, célo­tok? Sz. M. - Gőzerővel készülünk a nyári nagy ünneplésre, a kerek év­fordulónkra, amikor a régi és új tár­sulati tagok egymásnak és egymás­sal fognak színházat játszani, remél­jük magunk és mindenki örömére. ______________________________________________TF1 Ez a társaság igen jó hangulatú Az épület a vízgépészeti vállalat irodája volt, 2002-től református szeretetotthon lesz FOTÓI M. J. keretében a kunhegyesi refor­mátus egyházközség 47 millió 489 ezer 399 forintot nyert idő­sek otthona létesítésére. Az épü­let adott, a volt irodaház, így ha­marosan elkezdődhet az átalakí­tás. A városi egyházközség lesz a tulajdonos, meg a fenntartó is. A helyiségekből 20 lakást alakíta­nak ki, ezek egy-kétszemélyesek, de lesz egy háromszemélyes is. Minden lakáshoz külön vizes­November 25-én délelőtt 9 órától a nagytemplomban refor­mátus istentiszteletet tartanak. Bölcskei Gusztáv püspök hirdeti az igét abból az alkalomból, hogy befejeződött a templom külső ta­tarozása, illetve a támfal, kerítés építése. Több minisztert is vár­nak az ünnepi istentiszteletre, a leendő szeretetotthon falára pe­dig az emléktáblát Varga Mihály pénzügyminiszter helyezi el. _____________________________________D.SZ.M Ir odaházból szeretetotthon Kunhegyesen a vasútállomáshoz közel, a Széchenyi utcá­ban áll a vízgépészeti vállalat egykori irodaháza. Az L ala­kú, kétszintes létesítmény hosszabb ideje kihasználatlan, üres. Szerencsére nem sokáig, mivel a következő évtől kí- vül-belül átalakítva, felújítva másféle módon szolgálja az embereket. Kunhegyesen és környékén is egyre több az idős személy. Az olyan magányos lelkek vagy .há­zaspárok, akik gondozásra, ápo­lásra, esetenként orvosi ellátásra szorulnak. Egyfajta megoldást jelent szá­mukra, hogy a Széchenyi-terv blokk tartozik, azután nem hi­ányzik a melegkonyha, az ebéd­lő, a közös foglalkoztató sem. Már most is húszfiái jóval több az érdeklődő, ráadásul a beköltözés nincs felekezethez kötve. A jövő évben mindenképpen szeretnék átadni az otthont. Van véleménye? 11 Válaszoljon SMS-ben! 06 30 30 30 003 Amennyiben egyetért megoldási javasla­tunkkal, üsse be az 1-es számot, és küldje el nekünk! Ha nem ért egyet, küldje el a 2-es számot! Részletes véleményét is megoszthatja velünk 160 karakterben, ezt is kezdje 1 -gyei vagy 2-vel! Köszönjük, hogy minket választ, amikor a megoldást keresi. • A kórházaknak: évi 80 milliárd Ft többletet! • A nővéreknek: hűségpénzt, tehát négy évenként egy évi plusz bért! • Az orvosoknak: 100.000 Ft-os diplomás minimálbért! • Mindannyiunknak: az Európában jól bevált több-biztosítós modellt! Kuncze Gábor Szabad Demokraták Szövetsége (Politikai hirdetés)

Next

/
Oldalképek
Tartalom