Új Néplap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-20 / 270. szám

4. OLDAL KÉK TÜKÖR 2001. November 20., kedd Szabadlábon a polgármesterek A gyanú szerint nem volt fedezete az önerőnek Hétfő reggel szabadlábra helyezték Gerjen és Fadd polgár- mesterét. Az APEH szóvivője, Burillák Attila szerint meg­szűnt az őrizetben tartás indoka, vagyis az összebeszélés veszélye, miután a hét végén kihallgatták a harmadik gyanú­sítottat. Gerjen-Fadd bér közepe óta folyt nyomozás. A----------------------------------------------beruházás teljes összege kétmilli­A két település polgármesterét, a árd forint, ebből 1,1 milliárd forin- faddi Kocsner Antalt és a gerjeni tot kapott a társulás állami cél- Molnár Józsefet pénteken vették támogatásként, az önerőt egy- őrizetbe az APEH Tolna Megyei részt önkormányzati forrásból, Bűnügyi Igazgatóságának nyomo- másrészt a lakossági hozzájárulá- zói, miután kihallgatták őket és sokból finanszírozzák és további házkutatások során lefoglalták a támogatásokra is pályáztak, képviselő-testületi ülések jegyző- Burillák Attila, az APEH szóvi- könyveit valamint több számlát, vője lapunknak nyilatkozva teg- Három település - Fadd, Gerjen nap azt állította, hogy - a sajtó- és Dunaszentgyörgy - társulásá- ban megjelentekkel ellentétben - ban épülő szennyvízberuházás ő nem nyilatkozott banki fedezet­kapcsán, feljelentés alapján októ- igazolások hamisításáról, csupán azt mondta, hogy a beruházás­hoz szükséges önkormányzati önerőnek nem volt forrása a két falu költségvetésében. Elmondta továbbá: törvénysértő, hogy ezt az összeget a kivitelezőtől várták. A hét végén kihallgattak egy harmadik gyanúsítottat is, ezért erre az időszakra biztosítani kel­lett, hogy a három érintett ne be­szélhessen össze. Az adónyomo­zók ezért döntöttek a két vezető őrizetbe vétele mellett. A fog- vatartás indoka az egyelőre meg nem nevezett személy kihallgatá­sával megszűnt, így 72 óra eltelté­vel szabadlábra helyezték a pol­gármestereket. A nyomozás még folyik. Nem tudni, mikor tesz a bűnügyi igazgatóság vádemelé­si javaslatot, sőt azt sem, hogy er­re lesz-e elegendő ok - mondta Burillák. Kocsner Antal, Fadd polgár- mestere érdemben egyelőre nem kívánt nyilatkozni lapunknak, de érzékeltette, hogy ha eljön az ide­je, lesz mit mondania a nyilvá­nosság számára. Érdeklődésünk­re most csak annyit közölt, hogy egészségi állapota miatt nagyon nehezen viselte az őrizetbe vételt, illetve, hogy kedden újra elkezdi polgármesteri munkáját. Hason­lóképpen nyilatkozott Molnár Jó­zsef, Gerjen polgármestere is. A kivitelező cég vezetője, Reizinger Péter sem kívánt egyelőre beszél­ni az ügyről, mondván ő is csak a sajtóból értesült a hét végén tör­téntekről. ____________________________RÁKOSI QUSZTÁV Drog a sebességváltóban Extasy tablettákat szállított a fiatal pár Jelentős mennyiségű extasy tablettát talált a rendőrség egy személygépkocsi sebesség- váltója alatt. A két gyanúsítottat - egy fiatal párt - kábítószerrel való visszaélés miatt őrizetbe vették. _________________Pécs _____ A Szekszárdi Rendőrkapitányság jelezte a na­pokban a Baranya megyei Rendőr-főkapitánysá­gon, hogy egy bátaszéki fiatalember nagyobb mennyiségű kábítószerrel Pécsre tart. A nyomo­zók rövid időn belül azonosították a gyanúsítot­tat és azt a személygépkocsit, amellyel a szállí­tást tervezték.- Pécs bevezető útszakaszainak fokozott el­lenőrzése mellett vártuk a férfit - mondta Kertész Gábor százados, a Baranya megyei Rendőr-fő­kapitányság sajtóreferense. - November tizen- hatodikán a kora délutáni órákban a hatos úton igazoltattuk K. Péter bátaszéki lakost. A kábító­szer-kereső kutya az autóban kétszer jelezte, hogy drog van az autóban. A kocsi átvizsgálása során a sebességváltó kar borítóelemei alatt 351 darab extasy tablettát találtunk. A büntetett előéletű, foglalkozás nélküli, 23 éves fiatalembert, valamint vele utazó 23 éves szekszárdi barátnőjét kábítószerrel való vissza­élés elkövetésének alapos gyanúja miatt hallgat­ták ki, és vették őrizetbe. Az elsődleges szakér­351 darab extasy tablettát találtak a pécsi rendőrök a fiatal pár autójában tői vélemény szerint a lefoglalt kábítószer jelen­tős mennyiségű (350 fiatalnak elég egy estére), így a bűncselekmény büntetési tétele akár 15 évig is terjedhet. A drog becsült piaci értéke kö­zel 1,2 millió forint, az extasy tabletták ára ugyanis darabonként három-négyezer forint kö­rül mozog Pécsett. A most lefoglalt, patkó nyo­matú tablettákkal még nem találkozott a rendőr­ség Baranyában. Pallag László „letagadta” a fiát Fának ütközött a honatya ittasan furikázó gyermeke A békési kisgazda országgyűlési képviselő, Pallag László fia november 17-én reggel 8 óra körül az általa vezetett személy- gépkocsival - minden valószínűség szerint ittasan - fának ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig FEGYVERES RABLÁS. Kira­boltak egy takarékszövetkeze­tet tegnap délben Budapesten, a XVI. kerületben. A tettes feke­te ruhás, napszemüveges férfi volt, aki fegyverrel fenyegette meg az alkalmazottakat. Az elkövető az egyik dolgozóval kinyittatta a páncélszekrényt, a többieket pedig megkötözte. A rabló közel 1,8 millió forintot vitt magával. LEZUHANT. Súlyos mellkasi sérülést szenvedett és eltört a lába annak a fiatalembernek, aki egy világítóudvarba zuhant tegnap reggel Budapesten, a XI. kerületben. A férfi egy ötemele­tes ház magasföldszintjéről egy alumínium szellőzőcsövön akart felmászni, ám meg­csúszott és mintegy hét-nyolc méteres magasságból leesett. HALÁL A 6-OS ÚTON. A bu­dapesti Péterfy Sándor utcai kórházban belehalt sérüléseibe annak a gépkocsinak a vezető­je, amely a 6-os úton Érd és Er­csi között frontálisan ütközött egy autóbusszal. A sofőr életve­szélyes, utasai közül két felnőtt súlyos, két gyerek pedig köny- nyű sérüléseket szenvedett. A Daewoo előzés közben meg­csúszott, ezért összeütközött a szembejövő busszal. KAMASZ SÍRRONGÁLÓK. A rendőrség megtalálta a körös- ladányi református temetőben történt sírrongálás tetteseit. A kegyeletsértést 3 kamasz fiú követte el. A 15 éves T. Gy, a 12 éves T. R. és a 7 éves H. M. elismerte, hogy vasárnap dél­után 22 síremléket tett tönkre. LETARTÓZTATHATJÁK. Tá­vol maradt a 80 milliós sikkasz­tással vádolt egykori fővárosi ügyvédnő elsőfokú ítéletének kihirdetéséről. A Pesti Közpon­ti Kerületi Bíróság bírája kilá­tásba helyezte, hogy amennyi­ben a vádlott nem menti ki ma­gát valami elfogadható indok­kal, úgy elfogatóparancsot bocsáthatnak ki ellene. Dalmi Jánosné dr. Erdősi Erzsébetet mintegy 80 millió forintos kárt okozó sikkasztással, magánok­irat-hamisítással és zugírászat- tal vádolják. Az ügyvédnő akár 12 éves szabadságvesztéssel is büntethető. RÁCS MÖGÖTT. Elfogta a rendőrség a robbantással fe­nyegetőző nyíregyházi rablót, aki a múlt csütörtökön a város egyik élelmiszerboltjának pénztárát fosztotta ki. A férfi zsákmánya harmincezer forint volt. A rendőrök az egyik köz­téri pádon figyeltek fel az alvó hajléktalanra, akire ráillett a kifosztott bolt eladójának személyleírása. A 35 éves férfi beismerte, hogy ő követte el a bűncselekményt. _________■ ütk özött. Békés Egy szemtanú rendőrségi beje­lentése szerint a város külterüle­tén - az úgynevezett nagykerti részen - fának ütköző, s a hely­színt gyalogosan elhagyó sze­mély szemmel láthatóan ittas volt. Hanyecz Zsuzsanna, a Bé­kés Megyei Rendőr-főkapitány­ság megerősítette: a szombaton Sellye A bál végeztével szombat haj­nalban a zenekar baráti körével már épp pakolni készült, amikor a három sellyei és két mánfai férfiból álló társaság megjelent a helyszínen. A csapat minden előzmény nélkül ütni kezdte a jelenlévőket, és összetörték a felszerelés egy részét. A vereke­dés során többen is 8 napon be­lül gyógyuló sérülést szenved­tek, a berendezésben pedig mintegy félmilliós kár keletke­zett. Az egyik sértett elmesélte, amikor meglátta a társaságot, reggel 8.40-kor érkezett bejelen­tést követően a rendőrjárőr meg­állapította, hogy a jármű ifjú P. László tulajdonát képezi. A rendőrhatóság tagjai ezután felkeresték a szüleivel közös háztartásban élő P. Lászlót. Ma­ga az országgyűlési képviselő, Pallag László nyitott ajtót. A honatya a fia hollétét firtató kérdésre válaszolva tagadta azonnal a nagyterembe mene­kült, ám hiába: akkora ütést ka­pott, hogy lezuhant a több mint egy méter magas színpadról. A rendőrségi kihallgatás so­rán a fiatalok - egyikük 31 éves, a többiek 17 és 25 év közöttiek - egyike azt mondta, hogy külö­nösebb motivációjuk nem volt, csak a balhé kedvéért tették, amit tettek. A helyi étteremben - habár beszédtéma volt tegnap is az eset - senki nem tudott semmi­ről. Az utcában ugyanakkor akadt, aki úgy vélekedett, a tár­saság „főkolomposát” már öt év­gyermeke hazaérkezését, s men­telmi jogára hivatkozva megtil­totta, hogy a hatóság tagjai be­lépjenek az ingatlanra. A hely­színre érkező dr. Olajos Károly rendőr alezredes, békési kapi­tány sem nyert bebocsátást, de hosszas „párbeszédet” követően jobb belátásra bírta a feldühö­dött honatyát. Ezt követően ifjabb P. Lászlót előállították vérvételre, s ellene ittas járművezetés miatt eljárást kezdeményezett a békési rend­őrkapitányság. vei ezelőtt le kellett volna csuk­ni, annyi minden van a rovásán. Dr. Mogyorósi Gábor, a Sikló­si Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta, hogy a csoport egy tagja a gyanú szerint folyamatosan követett el vagyon elleni és egyéb erősza­kos bűncselekményeket, ezért a rendőrség előterjesztést tett az illető előzetes letartóztatására. A gyanúsított a kihallgatás során nem kívánt vallomást tenni. Az eset érdekessége, hogy a társaság egyik tagja már két al­kalommal betöltötte a szenvedő fél szerepét is, egyszer a fogát ütötték ki, míg egy másik eset­nél az orrát törték össze, ám a jelek szerint ebből sem tanult semmit. _________________________________________KJ. Üt öttek mindenkit, akit értek Az Ormánságban múlt hét végén egy öt főből álló társaság ran­dalírozott a város művelődési házában rendezett bált követő­en. A verekedés során többen megsérültek, az anyagi kár mintegy félmillió forint. Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (5000 Szolnok, Kossuth tér 9.) nyűt pályázat útján, versenytárgyalás alkalmazásával bérbe kívánja adni a Szolnok, Mártírok út 55. sz. alatti, 5573 hrsz.-ú, 492 m2 nagyságú, 248 m2 hasznos alapterületű épülettel rendelkező ingatlanát. Az induló bérleti díj 6.000 Ft/m2/év+ÁFA. Érvényesen pályázni csak 50.000 Ft (azaz Ötvenezer forint) bánatpénz jogcímén a kiíró 11745004-15408930 sz. költségvetési elszámolási számlájára történő megfizetésével lehet, melynek átutalási (befizetési) bizonylatát a pályázathoz csatolni kell. Az ajánlatokat a hasznosítás célját megjelölve zárt borítékban 3 példányban kell benyújtani. A bánatpénzt sikertelen pályázat esetén a kiíró 8 napon belül visszafizeti. Sikeres pályázat esetén a bérleti díjba a bánatpénz beszámításra kerül. A pályázat nyertese a bérleti díjra lefolytatott versenytárgyalás győztese lehet. Az ingatlan megtekinthető: 2001. november 22. (csütörtök) lOóra. A pályázat benyújtásának határideje: 2001. december 10. (hétfő) 10 óra. ­Helye: Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Főosztály 5000 Szolnok, Kossuth tér 9.1. em. 103. szoba. A versenytárgyalás a pályázat benyújtásának határidejével azonos időben és helyen kerül lefolytatásra. Akiíró fenntartja a jogot a pályázat eredménytelenné nyilvánítására. Bővebb felvilágosítás a pályázat benyújtásának helyén vagy az 56/503-468 telefonon kapható. i -imrj 5000 Szolnok, Mártírok u. 2. Tel./fax: 56/513-430 www.asio.hu Megbízónk a teljesítményfélvezetők gyártásában világviszonylatban is előkelő piaci pozícióval rendelkező nemzetközi vállalat. Termékeinek legjellemzőbb alkalmazási területei: az energiaellátás, a motorhajtások, az elektromos járművek, a metallurgia és a szélenergia felhasználása. Számukra keresünk munkatársakat a következő pozíciókba: INFORMATIKUS Elvárások: szakmai tapasztalatok a következő területeken: Windows NT 4.0, MS Exchange, LAN/WAN hálózati csatolások, magasszintű Office- ismeretek, kommunikációs szintű angolnyelv-tudás, a német nyelvismeret előnyös. Feladatai: Szerver- és hálózati adminisztráció, a meglévő számítógépes hálózat felügyelete és karbantartása, felhasználó-támogatás és mun­kahelyi szerviz, valamint a termelésben felmerülő informatikai problémák gyors, pontos megoldása. GYÁRTÁSTECHNOLÓGUS (teljesítmény-elektronika) Elvárások: fizikus végzettség, anyagismeret, gyakorlatorientált gon­dolkodás, kommunikációs szintű angol- vagy németnyelv-tudás, előnyös a szakmai tapasztalat az elektrotechnikai szerelés területén. Feladatai: a gyártási folyamatok optimalizálása, új gyártási folyamatok bevezetése, kísérleti gyártási sorozatok tervezése, a gyártási folyamat hibaanalízise, munkatársak oktatása. GYÁRTÁSTÁMOGATÓ MÉRNÖK (teljesítményfélvezető-gyártás) Elvárások: gépészmérnöki végzettség, anyagismeret, finommechanikai ismeretek előnyösek, hasonló területen szerzett szakmai tapasztalat, kommunikációs szintű angol- vagy németnyelv-tudás. Feladatai: teljesítményfélvezető-modulok gyártásának adaptációja, termékek analízise, a termékfejlesztés, a gyártás és a minőségellenőrzés gyártmányorientált mérnöki feladatainak összehangolása, munkatársak oktatása új termékek, eljárások bevezetésekor. MÉRÉSTECHNIKAI MÉRNÖK Elvárások: villamosmérnöki végzettség, temékek elektromos ellen­őrzésében és mérésében szerzett szakmai tapasztalat, kommunikációs szintű angol- vagy németnyelv-tudás. Feladatai: a mérőberendezések működésének biztosítása, megelőző karbantartások, hibaelhárítás, mérési eredmények analízise. Megbízónk sokoldalú és érdekes feladatokat, hosszútávú karrierterve­zési lehetőséget, versenyképes anyagi és egyéb juttatásokat biztosít munkatársai számára és segítséget nyújt a lakhatás átmeneti megoldásában. Fényképes szakmai önéletrajzát a cég tanácsadója címére szíveskedjen elküldeni: Asio Humán Szaktanácsadó Iroda 5000 Szolnok, Mártírok út 2. Telefax: 56/513-430, asio-consultlng@broadband.hu, www.asio.hu | Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Békés, Heves és Nógrád megyei lakos olvashatja jármű ós Ingatlan apróhirdetését • ha Ön feladja hirdetését az Új Néplapba és a Jászkun Krónikába • mi felajánljuk, hogy a négy szomszéd megyében is megjelentetjük hirdetését CSUPÁN plusz 200 - 200 Ft-ért! Keresse az Map és a JÁSZKUM ^ KRÓM A hirdetésfelvételi irodáját Szolnok, Kossuth tér l. szám alatt! Tel.: 56/424-924. géplap Petőfi Népe ©BÉKÉS MEGYEI HÍRLÁP JÁSZON# KRÓNIKA HEVES HÍRLAP NÓGRÁDÍHÍRLAP

Next

/
Oldalképek
Tartalom