Új Néplap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-19 / 269. szám

4. OLDAL M E G Y E I TÜKÖR 2001. November 19., hétfő Mit is tud egy jó cigányzenész? Karcag Zenével, tánccal a világ körül volt a címe annak a koncertnek, ame­lyet szombaton a Déryné Művelő­dési és Ifjúsági Központban tar­tottak. A koncert fővédnöke Var­ga Mihály pénzügyminiszter volt, aki táviratban köszöntötte a szép­számú hallgatóságot. A műsorban Liszt-, Brahms-, Bartók-, Mozart- és Weiner-mű- vek, valamint ismert filmzenék, musicalek hangzottak el Szitái Rudolf és népi zenekara, valamint Sztreda Krisztina és Nagy Attila (az Operettszínház művészei) előadásában, a Hungária Tánc- együttes tagjai pedig híres nép­Menedzser Klub JÁSZBERÉNY A hagyománytisztelet és a válla­latvezetés volt a témája a Jász­berényi Menedzser Klub Egye­sület legutóbbi összejövetel­ének. A Jászok Egyesülete ügyvivő­je, dr. Dobos László a civil szer­vezet elmúlt egy évtizedes mun­kájáról beszélt a jászság megha­tározó vállalkozásainak cégve­zetőit tömörítő egyesület ren­dezvényén. A találkozón előadást tartott Paksi Gábor, a VÁTI Kht. vezér- igazgatója is, aki a terület- és te­lepülésfejlesztés aktuális felada­tairól szólt. Durhami kapcsolat (Folytatás az 1. oldalról) Júliusban 16 középiskolás uta­zik Angliába tíz napra, és még abban a hónapban ugyanannyi angol fiatal viszonozza a látoga­tást. Májusban négy tánctanár megy Durhambe, ahol fiatalok­kal megismertetik a magyar néptánc- és népzenei hagyomá­nyokat. A megyei közgyűlés elnöke elmondta, november 13-ig ösz- szesen 115, megyénkből be­nyújtott pályázat nyert a Szé­chenyi-terv keretében meghir­detett pályázatokon. A benyújtott pályázatok mintegy kétharmada sikeres volt. Az elnyert összegek nagysága igen változatos, 27 ezer forinttól 100 millióig ter­jed. A megyei pályázók összesen mintegy kétmilliárd forintot kaptak a Széchenyi-terv kereté­ben, ami helyben további milli- árdokat mozgósított a megye fejlődése érdekében. tánc-koreográfusok táncait mu­tatták be. Szitái Rudolf ezzel a koncerttel karcagi indulására is emlékezett, hiszen a helyi zeneiskolában Hoffmann Rudolfnál kezdett el hegedülni. A zeneművészeti szakközépiskola után folytatta a családi tradíciót, a vendéglátói ze­nélést, 1985-ben pedig egyik ala­pítója volt a 100 tagú cigányzene- karnak. Velük 1992-ben lépett fel Karcagon, most pedig zenekará­val mutatta meg a kunsági közön­ségnek, hogy a cigányzenészek a csárdások és magyar nóták mel­lett a komolyzenei remekeket is el tudják játszani. Szitái Rudolf és népi zenekara Az Unió nem sorscsapás — Csatlakozásunkat az Európai Unióhoz nem szabad sors­csapásként megélni az iparosoknak sem, de ahhoz, hogy az új lehetőségek haszonélvezője legyen a kisvállalkozók né­pes tábora is, megfelelő módon fel kell készülni — jelentette ki Szűcs György, az Iposz elnöke szombat délután, mikor Buck Miklós helyi építési vállalkozónak Aranykoszorús mesteri címet, illetve a kőművesmester nyugdíjba vonulása alkalmából készített jubileumi aranygyűrűt adta át. mutatja, Magyarországon a vál­lalkozások támogatásakor már nem elég az induló kisüzemek megalapításához segítséget adni a mindenkori kormányoknak, ha­nem a működésüket már megala­pozott vállalkozások fejlesztésé­hez, gyarapításához is megfelelő környezetet kell biztosítani. Mint Jászberény A Jászberény és Környéke Ipar­testület által szervezett ünnepsé­gen az ipartestületek országos ve­zetője rámutatott, ahogy a most ünnepelt jászberényi építési vál­lalkozó - és számos más sikeres családi vállalkozás - példája is Civil párbeszéd Rákóczifalva A közSég civil szerveződé­sek tekintetében példát mu­tathat szerte az országban. A kiválóan működő egyesü­letek viszonya azonban nem mondható tökéletesnek. Ezen szeretne változtatni az egyik szervezet. A község kulturális programkíná­lata eddig is igen sokrétű volt, ám ha valóság lesz a számos kiváló egyesület összefogásából, akkor sokak szerint a megye egyik leg­pezsgőbb életű településévé vál­hat Rákóczifalva. A belszervi betegeket tömörítő Beroe kezdeményezte, hogy ülje­nek egy asztalhoz a civil szerve­zetek. Komáromi Józsefné elnök lapunknak elmondta, december 8-i évzárójuktól azt várják, közö­sen dolgoznak a jelentősebb ese­mények szervezésén. — Több egyesületnek is van országos programja — magyaráz­ta -, így a nyugdíjas-találkozót, az Arató falatok ünnepének, az arató-felvonulásnak, vagy éppen az általunk szervezett Beroe- nyárnak a szervezésébe is bekap­csolódhatnának a többiek. Ezzel az együttműködésen túl kímél­hetnék a költségeket is. ■ pe A gyermekekért hálóztak Tiszafüred mondta, 2002-ben a Széchenyi- terv keretéből 125 milliárd forint fordítható a vállalkozók telephe­lyein szükséges eszközbeszerzé­sekre, illetve a piacra jutás támo­gatására. Az ilyen jellegű pályáza­tok kiírását az Iposz is szorgal­mazta az elmúlt időszakban - tette hozzá Szűcs György. Buck Miklós három évtizeddel ezelőtt kezdte meg önálló tevé­kenységét, mostanra már fia vette át munkáját. A családi vállalkozás megalapítójának a helyi ipartes­tület nyugdíjba vonulása alkal­mával készíttette el a jubileumi aranygyűrűt. BANKA CSABA Ismét bebizonyosodott, hogy a gyermekek ügye mozgósítani tudja a vá­ros lakóit, ugyanis szombaton nem maradt üres asztal a II. számú óvoda Együtt Gyerme­keinkért Alapítványa jótékonysági estjén. A vacsorával egybekötött műsoros est sikeréhez fel­tétlenül hozzájárult az az örömte­li tény is, hogy a konferansziénak legalább öt percig kellett felsorol­nia a támogatók nevét. A negye­dik esztendeje eredményesen dol­gozó alapítvány ezt az összefogást köszönte meg ízletes vacsorával és hangulatosan műsoros esttel, melynek főszereplői — az orszá­gos fesztiválon II. helyezett ma- zsorettek, tehetséges utánpótlá­sukkal, a jazzbalettesek, break­A fesztiváldíjas mazsorettek műsora most is vastap­sot érdemelt táncosok és a néptáncpedagógus Nagy házaspár bemutatója - a kisdedek ügye fontosságához méltó gálát varázsoltak a Hámori András szakközépiskola aulájá­ban, hogy aztán a Jolly Joker együttes zenéjére vasárnap hajna­lig tartson a gyerekekért bálozók jókedve. A több mint 250 vacsora­jegy árából s a tombola bevételé­ből az ovi ellátási körülményeit ja- víthatják a szervezők. _______fm. Tö bb parkoló lesz fizetős HAGYOMÁNYŐRZÉS. A jászfényszarui Bedekovich Lőrinc Népfőiskolái Társaság évek óta közösen rendezi meg a Petőfi Művelődési Házzal az Erzsébet-napi hagyományőrző kézműves-kiállítást és -vásárt. Az évek során a helyiek népszerű programjává vált ez a kezdeményezés.____________fotó sárközi jános (F olytatás az 1. oldalról) A lakosságot érintően több pozi­tív változásról adott számot az al­polgármester. Például kikerül a fizetőparkolás övezetéből — első­sorban a Plaza-építkezés miatti forgalomváltozás okán - har­mincnyolc parkoló a Hősök tere környékén, illetve az SZTK par­kolóját az I-es díjövezetből a II- esbe sorolták. Ez 68 férőhelyet érint. Lakossági kérésnek tesz­nek eleget azzal, hogy néhány ut­ca bekerül a fizetőparkolás rend­jébe. Erre azért volt szükség, mert a zónahatárok szélén szám­talan autós parkolt olyan helyen, ahol zavarták az ott lakókat. így fizetni kell majd a Somogyi Béla, az Óvoda, a Sütő, a Batthyány, a Vécsei, a Kút, a Kolozsvári és a Konstantin utca szakaszain. Há­romszáz új parkolóhelyet alakí­tottak ezekben ki. Megváltozik a parkolók fizetős üzemideje is. Jelenleg hétköznap 7-től 18 óráig kell fizetni. A 7 órai kezdést azonban 8 órára tették át. Ez a gyermekeiket óvodába, iskolába vivőket érinti elsősor­ban kedvezően. Szabályozzák a bérletek érvé­nyességét is, kellő időt adva az újabbak megvásárlásához. Ha­sonlóan a buszbérletekhez, a parkolóbérletek is a tárgyévet kö­vető év, fél év, hónap ötödikéig lesznek érvényesek. Fontos vál­tozás, hogy aki „mikuláscso- mag”-ot, azaz pótdíj befizetésére felszólító papírt talál a szélvédő­jén, az leróhatja a helyszínen tar­tozását azzal, hogy vált egy napi­jegyet. Ez 800 forint, vagyis keve­sebb az 1500 forintos pótdíjnál. Talán a legfontosabbról: az ár­ról még egyeztetés folyik. Az ön­kormányzat azt javasolja, hogy 2002-ben maradjanak a jelenleg érvényes árak, az üzemeltetőnek azonban ettől eltér a javaslata. Az alpolgármester reméli, meg tud­nak egyezni a Rethmann-nal, és nem változik az ár. ta MILLENNIUMI KÚT. A jász- fényszarui önkormányzat állít­tatta eredeti helyére vissza ezt a gyönyörű kutat, amelyet ez év augusztus 19-én szenteltek fel. Azóta is a város egyik szép lát­ványossága. fotói sArközi János Nincs roham a tüzelőanyagokért (Folytatás az 1. oldalról) S hogy az árakról konkrétan is essék szó: a telepen a felvágott akáctűzifa ára mázsán­ként 1200 forint, a rudolftelepi barnaszén­ből - a vásárlók egyébként ezt a szenet ke­resik és viszik leginkább, mert ez a legol­csóbb, ám a fűtőértéke ennek a legkisebb - a dió 1400, a darabos pedig 1600 forint mázsánként, a nagyobb fűtőértéket képvi­selő barnaszén, a lendvicai dió 2100 forint. A feketeszenek közül a dorogi brikett, illet­ve a lengyel lángborsó mázsáját 2600 forin­tért adják. A tiszajenői Gajdos-Tüzépen a Konix brikett ára 2420 forint mázsánként, a len­gyel dióé 2420 forint, a csehszlovák Drúz- ba kályhaszén pedig 1750 forintba kerül. Tüzelőfát idén nem árulnak. Mint Gajdos­áé Dubicz Irma telepvezető elmondta, na­gyon kevés az érdeklődő, zsákonként vi­szik csak a tüzelőt, és így egy-egy szállít­mányt jó, ha el tud adni. Egyébként is im­már a kisebb településeken is gázfűtés van, ezért kevesebben vásárolnak szilárd tüze­lőanyagot, esetleg a nagyobb hideg bekö­szöntővel nő meg a forgalom. A falvakban amúgy is összegyűjtik az emberek a hulla­dékot, amivel aztán a még a viszonylag enyhébb időben tüzelni lehet, így spórolva a kiadásokon. A tüzelési gondok megoldásában ter­mészetesen az önkormányzatok is segíte­nek anyagi lehetőségükhöz mérten. Var- gáné Túri Márta, a szolnoki polgármesteri hivatal segélyezési osztályának vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy a lakás- fenntartással kapcsolatos kiadások terén kétféle módon is segíteni tud az önkor­mányzat: lakásfenntartási támogatással, illetve fűtési támogatással. Lakásfenntar­tási támogatás annak a családnak vagy ké­relmezőnek nyújtható, ahol a havi nettó jövedelem 35 százalékát eléri a lakásfenn­tartás költsége, és a családban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének kétszeresét, azaz idén a 36 620 forintot. Ezt egy évre állapítják meg, és minden hónapban vagy a szolgáltató­nak utalják, vagy egyedi fűtés esetén kéz­hez kapja a jogosult. A fűtési támogatás abban különbözik, hogy ez esetben a havi nettó jövedelem 20 százalékát kell, hogy elérje a fűtés költsége. Ezt az október 15- től április 15-ig tartó fűtési idényre állapít­ják meg, és a két támogatás együtt nem igényelhető. Tavaly egyébként 126-an ré­szesültek fűtési támogatásban, összesen 1 millió 16 ezer 162 forint összegben. A mostani fűtési idényben várhatóan ötve- nen kapnak összesen 400 ezer forintot. Lakásfenntartási támogatásra várhatóan 1200-1300-an lesznek jogosultak havi át­lagban. A két támogatási formára várható­an összesen 35 millió forintot fognak kifi­zetni az önkormányzatnál. Mint látszik, többen döntenek a lakásfenntartási támo­gatás mellett, mjjvel a fűtési támogatás ese­tében általános probléma, hogy nem tud­ják csatolni a fűtési szániákat, míg a köz­üzemi számlákkal ez nen jelent gondot. Jászapátin fűtési támogatás címen nem osztanak segélyeket - tudtuk meg Szabó Lajos polgármestertől -, dtvan mód arra, hogy a nehéz anyagi körümények közt élőket támogassák a téli hónajokban is. Az úgynevezett lakásfenntartási támogatás­nak két fajtája van a városban. Egyrészt a fűtési idényben adható támogatás, más­részt az OTP-Jkamattartozások fizetése, mely 12 hónapon keresztül mújtandó pénzösszeg. Mindkét támogatás családonkéit két­ezer forintot jelent, s egy családnak csak az egyik fajta adható. A háromnegyeo éves adatok szerint 3,6 millió forintot költittek el ilyen célra, az év végéig pedig hatnillió forint kiutalására van lehetőség. A keet- összeget valószínűleg ki is merítik ebbm az évben is, mellyel mintegy 200 családit támogatnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom