Új Néplap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-13 / 264. szám
' Mfl 2001. November 13., kedd TÜKÖR 5. OLDAL EGYE A szuperdaru első bevetése Egy pótkocsis mezőgazda- sági vontatónak ütközött tegnap délelőtt a város belterületén egy szlovák rendszámú nyergesvontató. Törökszentmiklós A teherautó eddig tisztázatlan okok miatt a 46-os főút bevezető szakaszán hátulról belerohant a terményt szállító vontatóba. A baleset miatt a helyszínelés ideje alatt a kétszer kétsávos útnak csupán egy sávjában közlekedhettek váltakozó irányban a járművek. Az ütközés miatt információnk szerint két személyt szállítottak el könnyebb sérülésekkel a mentők. Az úttestre borult terményt a közútkezelő kht. emberei távolították el a helyszínről. Az esethez a szolnoki tűzoltók vonultak ki műszaki mentésre. A feladat kapcsán elsőként vetették be „élesben” azt a különleges, 50 tonna teherbírású darut, amit a szolnoki mentőbázison A kiszóródott termény akadályozta a forgalmat FOTÓI MJ. rendszeresítettek a közelmúltban. A speciális eszköz bevetését alapvetően az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság engedélyezheti, ám mivel a mostam mentési feladat még a szolnoki tűzoltóság körzetében volt, ezért erre nem volt szükség. _______ HGY Ár okba lökte a rendőrautót Új tantermek épülnek __ Tiszafölpvár Ta valy adták át az Ószőlői Általános Iskola új tornacsarnokát és az ahhoz tartozó épületrészt. Most ismét építkeznek az intézmény területén, igaz, ezúttal kényszerű munkáról van szó. Az elmúlt időszak belvizei nem kímélték az iskolát, az egyik épületszárny annyira megrongálódott, hogy gazdaságosan helyreállítani már nem lehetett.- Az illetékes hatósággal együtt úgy határoztunk, hogy új tantermeket építünk. A kapott állami támogatásból és pályáza- tí pénzek segítségével ez hamarosan meg is valósulhat - tájékoztatta lapunkat Borza Attila polgármester. A beruházás költségeihez hozzájárul az intézmény is egy sikeres pályázat révén, így jött össze az mintegy tizenötmillió forint, amiből gazdálkodhatnak. A tervek szerint már jövő év tavaszára elkészülnek a fontosabb munkálatokkal, de tanítani csak szeptembertől fognak az épületben. _________________________PE Le áll a kábelkonfekcioníálás (Folytatás az 1. oldalról) Ebben a gyárban azonban teljesen másfajta terméket gyártanak, mint Törökszentmiklóson. Kunhegyesen «gyanis hangszórókat szerelnek össze. Mint Meződi László vállalatigazgató lapunknak elmondta, gyárbezárás biztosan nem lesz. Azt, hogy miképpen alakul a létszám, még nem tudni, annyi biztos, hogy jövőre is van megrendelésük. Kunhegyesen a Videoton jelenleg 150 embert foglalkoztat. _________________________________________TA _____Cserkeszölő ____ Ár okba lökte és totálkárosra törte a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság terepjáróját egy szabálytalanul közlekedő román teherautó Cserkeszőlő közelében a 44- es úton vasárnap hajnalban — tudatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. A közlemény szerint Niva szolgálati gépkocsival három körzeti megbízott rendőr utazott Kunszentmárton felé, amikor a baleset történt. A vizsgálat szerint a Kecskemét felől közlekedő 7,5 tonnás Mercedes teherautó egy enyhe jobb kanyarban nekiütközött a rendőrségi gépkocsi bal hátuljának, majd az oldalának, aminek következtében a Niva a jobb oldali útárokba borult. A terepjáró súlyosan megrongálódott, de az autóban utazó három rendőr közül senki sem sérült meg. A vizsgálat megállapította, hogy a szórakozóhelyeket ellenőrző rendőrök jogsértést nem követtek el, alkoholt egyikőjük sem fogyasztott, gépkocsijuk 30 km/h sebességgel haladt a balesetkor. Ezzel szemben a karambol okozója nem üzemeltette járműve menetíróját és több közlekedési szabályt is megszegett. A 22 éves román állampolgárságú gépkocsivezetőt a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságra előállították, és gyorsított szabálysértési eljárás keretében 60 ezer forint bírságot szabtak ki, amit a sofőr befizetett. A járművekben mintegy kétmillió forintos kár keletkezett. Alibi, hamis orvosi papírokkal Felfüggesztett börtönre ítéltek egy ügyvédet Leszakadt W az épülő födém (Folytatás az 1. oldalról) Az épületet 600 négyzetméterrel megtoldják, s épül egy új konferenciaterem is. Teljesen felújítják a csarnok belső részét is, ennek eredményeként a galéria helyére egy 600 férőhelyes lelátó kerül. A küzdőtér teljes renoválása mellett több új öltözőt, kiszolgálóhelyiséget, bemelegítő- és konditermet is kialakítanak a csarnokban. A kivitelezők augusztus közepén vették át a munkaterületet, a tervek szerint ez év végén lesz az újjávarázsolt épület műszaki átadása. A közönség és a sportolók jövő tavasszal vehetik birtokukba a létesítményt. __________________________________HQY, VC8 Peb recen-Szolnok_____ Az ügyvédnek nyilvánvaló kötelessége, hogy mindent megtegyen védence érdekében, olykor azonban — mint azt a debreceni példa is igazolja — ezt a célt nem megengedett eszközökkel is szolgálják. Egy debreceni ügyvéd került pácba emiatt. Ügyét a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Bíróság tárgyalta másodfokon. Az ügyvéd védencét az ottani megyei rendőr-főkapitányság nyomozói egy tízmillió forint kárértékű betöréses lopással gyanúsították 1999 márciusában. , A gyanúsítottat le is tartóztatták. Az ügyvéd - az immár jogerőre emelkedett ítélet szerint - úgy próbált védencén segíteni, hogy megkísérelt alibit igazolni számára. A cél olyan hamis orvosi papírok beszerzése volt, ami épp arra az időszakra igazolta volna a gyanúsított kórházi kezelését, amikor a kérdéses bűncselekményt elkövették. Két közvetítő hölgy beiktatásával akadt is egy olyan orvosnő, aki kérésre kiadta a megjelölt időpontokra kiállított papírokat. Az okiratok visszakerültek az ügyvédhez, aki bizonyítékként be is csatolta azokat a rendőrségi iratokba. Csakhogy a nyomozók utánajártak az alibinek és kiderítették: az ambuláns jelentések tartalma hamis, ezért megtették a szükséges lépéseket. Az ügyvéd ellen a kamara fegyelmi eljárást indított, tevékenységét is felfüggesztették. Az ügy mind a négy szereplője ellen büntetőeljárás indult hamis tanúzás miatt. Első fokon a Debreceni Városi Bíróság járt el. Mindenki bűnösségét megállapították. Az ügyvéd felfüggesztett börtönt kapott, a többiek - így a hamis igazolásokat kiadó orvos is - pénzbüntetéssel megúszták. A doktornő és az egyik közvetítő hölgy belenyugodott az ítéletbe, társai azonban elsősorban felmentésükért fellebbeztek. Az ügyészség súlyosításért folyamodott a megyei bírósághoz. A másodfokú tárgyalást Szolnokon, a megyei bíróságon tartották. Az ítélet lényegében nem változott, egyedül az ügyvéd járt rosszabbul azzal, hogy ügyészi indítványra mellékbüntetésként egyévi időtartamra eltiltották az ügyvédi hivatás gyakorlásától. _________________________________________HQY Kérjük, keressen minket! P0T0CZKI és TÁRSA Bt. fc 3232 Mátrafiired, Béke u. 4. ? Tel./fax: 37/320-407,320-408 ELOSZORBENNÜNKET KERESSEN, ha 5> LAKÁST, házat vásárol, ÉPÍTKEZIK, 2,4%— Banki kamat =§% évi pluszköltséggel, kezes és jövedelemigazolás nélkül. Bárki igénylhati; magánszemélyek, vállalkozók Is. Vásároljon az országban bárhol és bárkitől: 1 millió Ft = 19.954 Ft/hó 2 millió Ft = 22.067 Ft/hó 5 millió Ft = 53.055 Ft/hó 10 millió Ft = 103.363 Ft/hó KUNSÁC-INVEST Kft. Szolnok, Baross G, út 6. II. ont. Tol.: 58/423-003, 06-20/3884)457. Nyitva: 8-17 óráig. „Üjraprogramozott” agrárfejlesztés Regionális információ Át kell dolgozni az Észak-alföldi Régió Agrárstruktúra és Vidékfejlesztési Programját — döntött legutóbbi ülésén a fejlesztési tanács. A képviselők a dokumentum legfőbb hibájaként azt rótták fel, hogy nem illeszkedik az EU SAPARD-programjához. A megyénket is magában foglaló régió agrárgazdasági programjának kidolgozását 3 millió forinttal támogatta a szaktárca. A helyzetelemzés alapján készített fejlesztési koncepciót, illetve az arra épülő operatív terveket október végén tették le a szakemberek a tanács asztalára. A képviselők - mint azt a regionális fejlesztési ügynökségen megtudtuk- azonban számos kifogást emeltek a dokumentummal szemben. Szűkebb hazánk tanácstagjai közül többen felvetették, hogy nem jelennek meg kellő súllyal az anyagban a megyék jellemzői. így például kimaradt a dokumentumból Jász-Nagykun- Szolnok agráriumának egyik sajátossága, a rizstermesztés. A tervek legfőbb hibájaként azonban azt rótták fel, hogy nem illeszkednek mindenben a SAPARD- programhoz. így további egyeztetéseket tartottak szükségesnek a SAPARD-irodával, a megyei fejlesztési tanácsokkal, és a különböző civil szervezetekkel. Minderre a program készítőinek nem sok időt hagytak, hiszen a tanács decemberi ülésén ismét napirendre tűzi a programot. T. J. Bérfelzárkóztatást sürget az MSZOSZ Gazdaság Az MSZOSZ elkészített és eljuttatott a pártokhoz egy dokumentumot, amelyben ösz- szefoglalja, hogy milyen változásokat kíván a munka- vállalók érdekeinek védelmében. Az alábbiakban a dokumentumnak a bérekről és a juttatásokról szóló fejezetéből közlünk néhány megállapítást. Az MSZOSZ számára elfogadhatatlan, hogy az átlagkereset reálértékének növekedése jelentősen elmaradt a gazdasági növekedés ütemétől. Míg gazdaságunk teljesítménye fokozatosan közeledik az uniós szinthez, addig a keresetekben meglévő különbségek nőttek az utóbbi időben. A magyarországi minimálbér a luxemburginak 11,1 százaléka, de a portugáliainak is csak 44,9 százaléka. Az átlagkeresetek terén Csehország és Lengyelország már lehagyott minket. A bértárgyalások egyre bizonytalanabb közgazdasági környezetben zajlanak, az inflációs előrejelzéseket tudatosan torzítják. A kormány által hangoztatott szociális érzékenység helyett a háttérben betervezett jelentős költségvetési többletbevételek állnak, amelyekből azonban semmit sem adnak vissza a munka világának. Az MSZOSZ azt várja, hogy a keresetek legyenek arányban a teljesítmények alakulásával, minden kategóriában biztosítsák a tisztes megélhetést a munkavállalók és családjuk számára, szűküljön a legalacsonyabb és a legmagasabb keresetek közötti különbség, valósuljon meg az egyenlő munkáért egyenlő bérezés elve, és kerüljön belátható távlatba hazánk európai uniós bérfelzárkóztatása. Az országos keresetnövekedés ajánlott mértékét 10-13 százalékban kellene meghatározni. Ez a mérték lehetővé tenné, hogy az új összegű minimálbér valódi többletbért jelentsen, és ne nyelje le a többi munkavállaló béremelésének fedezetét. A bérek összenyomódása, a minimálbéremelés következtében keletkezett bértorlódás a 2002. évi minimálbér-emelés után várhatóan az idei mértéket is meghaladja, jelentős munkahelyi feszültségeket okozva. Az ágazati és munkahelyi bér- tárgyalásokon fontos a bérbesorolási kategóriák és azokhoz tartozó besorolási bértételek meghatározása. Az MSZOSZ igényli, hogy a kormány készítse el és vitassa meg a szociális partnerekkel a bérfelzárkóztatás nemzeti programját, mely szerint a béreknek, kereseteknek elegendőknek kell lenniük a munkavállalók és családjuk tisztes megélhetésére, a dolgozók munkaerejének reprodukálására.-----------------------T-----------Zs úfolt hajléktalanszállók (Folytatás az 1. oldalról) Idén e létesítmény beindítása is bizonytalan, mivel működtetéséhez az eddigieknél lényegesen kevesebb támogatást nyújt a szaktárca. A városban regisztrált mintegy kétszáz rászorulóra ezzel együtt is alig hetven férőhely jut. Így hosszú távon égetően szükség lenne egy nagyobb befogadóképességű és kulturáltabb életteret biztosító átmeneti szálló, valamint egy rehabilitációs otthon kialakítására - vélekedett az igazgatóhelyettes. A nehézségek ellenére ez az év némi előrelépést is hozott. Az intézmény ugyanis a munkaügyi központtal karöltve bekapcsolódott egy országos programba, amely a hajléktalanok tartós foglalkoztatását és rehabilitációját célozta. Ennek eredményeként a szociális és családügyi tárca többlépcsős pályázatán még a nyár végén elnyerték egy úgynevezett otthonház kialakításának lehetőségét. A november közepén nyíló új egység kilenc-tíz munkaviszonyban álló, a korábbi programban részt vett, szállólakó férfi elhelyezését és önálló életre való felkészítését biztosítja majd egy éven keresztül. A nappali melegedő néhány napja már teljes nyitva tartással működik. Változás az eddigiekhez képest, hogy a rászorulók részére kihelyezett ügyfélfogadást biztosítanak a központ utcai szociális munkásai. BUOÁNY ÜNNEPSÉG. Első alkalommal szerveztek ünnepséget Jászberényben a szociális munka nemzetközi napja alkalmából. Dr. Magyar Levente polgármester köszöntője után kitüntetést vehetett át Harsányiné Szepesi Zsuzsanna, a jászberényi Római Katolikus Szeretetszolgálat szakápolója, Merk Erzsébet, a Jászberényi Szociális Intézet dolgozója, valamint Nagy Mária, az önkormányzat által fenntartott Jászladányi Szociális Otthon szakápolója. __________ ■ Pé nzintézethez felsőfokú, illetve középfokú végzettséggel, jó kommunikációs készséggel rendelkező ügyintézőt, könyvelőt keresünk, jászberényi és szolnoki munkahellyel. Érd.: 57/411-971.