Új Néplap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-11 / 238. szám
4. OLDAL A SZERKESZTŐS É G P 0 STÁJÁBÓL 2001. Október 11., csütörtök Piknik harmadszor A zagyvarékasi Kék Ibolya Műkedvelő Csoport „Zagyvarékasi piknik” elnevezéssel immáron harmadízben rendezett találkozót, amelyen a Tiszaföldvári Dalklub tagjainak képviseletében mindannyiszor részt vettünk. A találkozón kedves fogadtatásban, ellátásban és szívből jövő törődésben részesültünk. Csodálatos volt a rendezvény, hiszen szebbnél szebb táncokat, zenei és énekprodukciókat láthattunk. Bár az idő nem kedvezett, hangulatunkat nem tudta elrontani. Reméljük, hogy a már hagyománnyá vált piknik megszervezésének jövőre sem lesz akadálya, annál is inkább, mert már most várjuk a következő találkozót. Kívánunk a Kék Ibolya Műkedvelő Csoportnak erőt, egészséget, hogy minél tovább folytathassák e szép hagyományt. TAKÁCS JÓZSEFNÉ KLUBVEZETŐ, TISZAFÖLDVÁR Ünnepség Kohón A Petőfi Sándor emlékére rendezett „Koltói ősz 2001” nevet viselő ünnepségen a szakadó eső ellenére is több százan keresték fel a megszépült település, Kohó híres Teleki-kastélyának parkját, ahol immár negyedik éve látható a szolnoki Pogány Gábor Benő szobrászművész által készített alkotás, a Petőfi-Szendrey Júlia- szobor, amely egész évben vonzza a látogatókat. A Szolnok Városi Klubok és Nyugdíjasok Érdek- védelmi Kulturális Egyesületének szervezésében városunk képviselete is jelen volt. A település templomában tartott ünnepség után a szobornál a „Petőfi Sándor és Szendrey Júlia Emlékére Alapítvány” kuratóriuma nevében koszorút helyezett el Ferencz Ti- bomé, a szobor megálmodója -, valamint Deák Jánosné és Vörös Lászlóné. A település elöljárói a kultúrházban látták vendégül a szolnokiakat, ahol számos Petőfi- vers, illetve megzenésített változat is elhangzott az egész délutánt betöltő találkozón. E műsorban útitársunk, Hemrik Lászlóné szavaló is fellépett. DEÁK JÁNOSNÉ EGYESÜLETI ELNÖK A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások - a levélíró előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával — szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin „Amihez egyenes úton juthatunk, azt ne keressük másképp” Az elődök méltó tisztelete minden hivatásnak kötelessége. Szolnok több olyan személyiséget adott a világnak, akiknek nevét nemcsak a magyarság tiszteli és ismeri, hanem mások is, mert munkásságukkal beírták nevüket a nemzetközi élet történelmi fejezeteibe. Gondoljunk csak a tudós prédikátorokra, Szegedi Kis Istvánra, Geleji Katona Istvánra, a Művésztelep alkotóira, sportban sikeres versenyzőinkre, a biokémikus Laki Kálmánra vagy Balogh Kálmánra és Schlamadinger Józsefre. E vonulat méltó folytatója a közelmúltban elhunyt Perényi György, a szolnoki tüdőkórház egykori igazgatója, akinek munkássága elválaszthatatlanul kapcsolódik a Magyar Bronchológusok Egyesülete holnap kezdődő szolnoki tudományos üléséhez. Perényi Györgyöt 1950-ben nevezték ki a szolnoki tüdőkórház élére, ahol modem tüdőgyógyászatot teremtett. Kiváló szakemberekkel vette magát körül. Az eredményes gyógyítás mellett rangos tudományos munkát végzett, amelybe kollégát is bevonta. Széles körű nemzetközi kapcsolatokat épített ki külföldi gyógyintézetekkel. Olasz nyelvű publikációival nagy nemzetközi elismerést szerzett a magyar orvosoknak. Szerette a vízi sportot, jellegzetes személyisége hozzátartozott a Damjanich uszodához. Műveltsége, szerénysége, embersége, kitűnő humora legendás volt. Felesége, akinek élete kész regény, Párizsban a Sorbonne-on végezte az egyetemet, megjárta Auschwitz és a szovjet gulág poklait. Magda asz- szony ma is Szolnokon él. Fiuk, András, városunk színeiben ifjúsági magyar bajnok volt a 100 méteres pillangóúszásban, ma jó nevű pszichiáter Melbourne-ben. Perényi doktor a tüdőgyógyász Korányi Sándor belgyógyász professzor tanítványa volt. Az egykori diák, aki Rudolf trónörökös özvegyét is gyógyította, a ’40-es években A tüdőgyógyász Perényi Sándor a világhírű belgyógyász professzor, Korányi Sándor társaságában - a ’40-es évek elején egyre betegeskedő mestere orvosává lépett elő. Korányi — apja nyomdokait követve — teljes mértékben magáévá tette a pusztító magyar népbetegség, a tuberkulózis ügyét. Perényi — aki Bolognában járt egyetemre - is ezt tette. Életét és munkásságát Korányi sokat idézett gondolata jellemzi a legjobban: „Amihez egyenes úton juthatunk, azt ne keressük másképp”. □R. NEMES ANDRÁS Hét produkció különdíjas lett A nyugdíjas dalosok és nótakedvelők — meghívásos — második országos találkozóját az idén Győrben rendezték, ahová tizenhárom megyéből, valamint Kárpátaljáról, Erdélyből és Szlovákiából érkeztek a dalosok. A mi megyénket Kispál Sán- domé aranydíjas énekes képviselte. Dr. Nagy Miklós, a zsűri elnöKoldusbotra ítéltetve? Mint tudjuk, az irodalom társadalmi látlelet. Vallomás érzésekről, gondolatokról, táplálék az értelemnek, ezért sohasem öncélú, még ha olykor annak is látszik. Az író hozzánk szól, nekünk ír, a mi szellemi gazdagodásunkat szolgálja, hozama a fogyasztói társadalom mércéjével nem mérhető. Olyan érték, ami nélkül nem létezhet az ember: megtanít érezni. Az irodalom kapcsolat a nemzettel. Aki ezt nem érti, nagyon szegény. Három éve jelenik meg az eső, Jász-Nagykun-Szolnok megye irodalmi folyóirata. A Kortárs, a Nagyvüág, a Tiszatáj, a Jelenkor mellett ott van a helye a könyvespolcomon. A gondosan szerkesztett számokban a legkritikusabbak sem találnak kritizálni valót. Büszkék lehetnek rá a jászságiak, a kunságiak, hogy ekkora szellemi érték birtokosai. Mire azonban megtalálta hangját és olvasóit, anyagilag elvesztette lába alól a talajt, a kiadás költségeihez alig talál támogatót. Ennek ellenére szerkesztői kényszeresen hisznek abban, hogy találnak mecénásokat. „Iszonyatosan fárasztó és megalázó a koldulás” - nyüatkozta az egyik napilapban a folyóirat fő- szerkesztője. Mintha rajtuk kívül senkinek sem lenne fontos a lap sorsa. Elgondolkodtató, hogy épp ott nem tud folytonossággal gyökeret eresztem a gondolat, ahol az a legmélyebbről fakad! Mert ahol nehéz az élet, ott a szónak nagy az ereje! Annyira nem lehet szegény a vidék, hogy ne tudjon megtartani egy olyan értéket, ami nélkül nincs identitástudat. Zavar lehet az értékrendekben. Hiszem, hogy miként Szombathelynek az Életünk, Szek- szárdnak a Dunatáj, Tatabányának az Új forrás, Kecskemétnek a Forrás, Debrecennek az Alföld, Pécsnek a Jelenkor, Szegednek a Tiszatáj - az eső ugyanazt jelentené az Alföld szikes vidékén élőnek. Ezért felkarolása, támogatása és életben tartása erkölcsi kérdés. A szép szó mestereihez, kik (helyettünk is!) szavakká formálják, kordokumentummá rajzolják életünk apró rezdüléseit, múltunkat, jelenünket - hogy legyen majd mit megmutatni gyermekeinknek! -, nem a koldusbot illenék. Reménykedem, hogy miként a szikbe vetett mag, a folyóirat is talál kapaszkodókat. ___________________CZEINER ZKLMA, MOHÁCS Ro kkantak napja Az idén is megszervezték hagyományos rokkantak napi ünnepségüket a jászjákóhalmi mozgáskorlátozottak. A szép számmal összejött sorstársakat Csányi Sándomé csoportvezető és Fodor István Ferenc polgármester üdvözölte, majd pedig a helyi általános iskola negyedikese, Szabó Zsófia kedveskedett versekkel, mesével a társaságnak. A finom vacsora után Fodor Dénes volt iskolaigazgató régi emlékeket előcsalogató dallamokat játszott. Volt olyan sorstársunk, aki a kellemes zene hallatán táncra is perdült. Az ünnepség sikeres lebonyolításához sok segítséget kaptunk támogatóinktól, amit ezúton is köszönünk. Változatlanul várjuk a sorstársakat, régi és új tagokat minden hónap utolsó szerdáján, 15 órakor, a művelődési ház könyvtárában.__________oerőcs József, jászjákóhalma A kevésből is adtak Kis településünk iskolája is részt vett abban az országos csomagküldési akcióban, amely Gólyahír néven vált ismertté, s amely a határon túli első osztályos magyar diákok támogatására született. Már szeptember elején megkezdtük a gyűjtést, ami nem kis erőfeszítésbe került, hiszen szüléink között sok a munkanélküli. Ötvennégy csomag készült el, amelyekben tanszerek, játékok és apró kedvességek voltak. Ügyeltünk arra, hogy a „címzettnek” minél nagyobb legyen az öröme. Az osztályok azon versengtek, kinek lesz szebb és nehezebb a csomagja, végül műid nagyon jól sikerült. Az MM Cargo Kft. szolnoki irodájában, ahol összegyűjtötték az adományokat, az osztályokat két-három diák képviselte. Néhány megszeppent szerencsés még a szolnoki rádiónak is nyüatkozott, a média fotózásakor pedig büszkén mutattuk a gyűjteményt, mert tudtuk, hogy bár kicsi a mi községünk, de ezekkel az ajándékokkal biztosan boldogabbá tehetjük azokat a gyerekeket, akik nem az anyaországban élnek. A dobozok „végleges” lepecsé- telése után egy nem várt meglepetés ért minket, ugyanis Drávucz bácsi, a Szolnoki MÁV-állomás főnökhelyettese meghívott minket egy kis vonatozásra. A kiránduláson igen jól éreztük magunkat. Utazásunk egyik céljához érkezve megmutatták nekünk azt a tornyot is, amelyből a vonatokat „irányítják” s ahol bemondják a járatok érkezését, indulását. Köszönjük a fogadtatást és a lehetőséget, hogy megismerkedhettünk egy számunkra új világgal. BOLYÓS BRIGITTA 8. B OSZTÁLYOS TÁRULÓ, ZAGYVARÉRA» Vízeséseken és fehér sziklákon át, a csúcsra Az 1891-ben alakult, majd 1991-ben újjászerveződött Erdélyi Kárpát Egyesület a Kalotaszeg peremén, Székelyjó falu határában rendezte meg tizedik vándortáborát. A több mint ezer résztvevő között ott volt a megyei természetbarátok 45 fős csapata is. Programunk egyik részében beutaztuk Kalotaszeg építészeti és néprajzi értékekben gazdag vidékét, gyalog a Bihar-hegy- ség északi részének természeti látnivalókban bővelkedő hegyeit, völgyeit kerestük fel. Túráinkat a Sebes-völgyi vízeséseknél kezdtük. Az erdőkben, alhavasi réteken, fehér sziklákon megtett 15 kilométernyi utat bemelegítésnek tekintettük a későbbi nehezebb túrákhoz. Néhány, az Árpád-kor óta többször átépített templomot is felkerestünk, amelyek közül kiemelkedik a vidék gyöngyszemeként számon tartott magyarvalkói erődített templom. Ennél még idősebb a magyargyerőmonostori református templom, amelyben több Árpád-kori faragvány található. Mindkét építmény, valamint a bánffyhu- nyadi református templom festett-kazettás mennyezete Um- ling Lőrinc és fia keze munkáját dicséri. Meglátogattuk a Kudor dinasztia műhelyét is, ahol a leghozzáértőbben művelik a kalotaszegi fafaragást. A rövid kolozsvári városnézést követően a magyarvistai templomba sajnos, nem sikerült bejutni, de megnézhettünk egy „tisztaszobát”. Itt érezhettük Kós Károly véleményének igazságát, mely szerint Kalotaszeg népművészetének jellemző tulajdonsága a színekben való tobzódás. Színes, de nem tarka, virít, de nem rikít, olyan, mint a virágos hegyoldali kaszáló. A következő napokban több ilyen szobába is bejutottunk. Meggyöngyös pártát, kalapot, megtudtuk, mi is az a muszuly (női ünnepi viselet). Sár- vásáron Péntek Erzsiké néni, az idős pártakészítő avatott be minket mestersége titkaiba. Kőrösfőn, a híres templom mellett, az emlékére állított kopjafánál tisztelettel emlékeztünk Vasvári Pálra, a környékben elesett márciusi ifjúra. Természetjárók lévén, fő célunk a környék legmagasabb pontjának, az 1836 méter magas Vigyázónak a megmászása volt. Az ezer méter körüli magasságban lévő havasrekettyei vízeséstől indultunk el a szép, fehér mészkőhegyek között. A távolság nem lett volna túl sok, de helyi vezetőnk, a környék szerelmese, minden követ, vízesést szeretett volna megmutatni, így 30-40 kilométert gyalogoltunk egy nap alatt. A mély szurdokba történő leereszkedés, a bújópatakok követése igazi turistapróbáló feladat volt. Volt persze könnyebb túránk is, mint például a Sequoina fenyőkhöz vezető séta. A két, napjainkban már 44 méter magas fenyőt csemeteként 1900-ban hozta magával Amerikából a vidék földbirtokosa, Gáli János. A fenyők túlélték a történelem és a természet viharait. Ma már törvény is védi őket. A zárónap előtt a közeli Kalotaszentki- rályra buszoztunk át, megnézni a nemzetközi tánctábor gáláját. A háromórás műsorban Kalotaszeg, Erdély, Szlovákia, a Vajdaság és Magyarország népviseleteinek és néptáncainak színes forgatagát, zenei és énekbemutatókat kaptunk. Megható sikere volt annak a nem látó belga fiatalembernek, aki akcentus nélkül énekelt magyarul. Köszönjük Székelyjó román lakosságának a vendégszeretetet, az Erdélyi Kárpát Egyesület túravezetőinek pedig, hogy mindvégig velünk voltak, segítettek, igyekeztek minden érdekes helyre elvinni bennünket, megmutatni a látnivalókat. Viszontlátásra, jövőre, a Hargitán! PAP SÁNDOR, A MEGYEI TERMÉSZETBARÁT-SZÖVETSÉG ELNÖKE csodáltuk a főleg piros színnel festett mintás bútorokat, beöltöztünk a cifra szoknyák sokaságába, fejünkre tettük a kének értékelése szerint a magyar zene nemcsak a nyugdíjas korosztályé. A népdal, a magyar nóta él, s tőlük, nyugdíjasoktól hallják, megtanulják az unokák is. Értékelésében utalt arra is, hogy a dalok gazdag nyelvezete őrzi meg magyarságunkat, identitásunkat a globalizációban, és tart meg bennünket magyarnak, s ha sokan dalolunk, megszületik a nagy harmónia. A dalosok és nótakedvelők találkozóján negyvenhat produkciót hallgatott meg a zsűri és a nagy számú közönség, amelyből hét előadást különdíjjal jutalmaztak. A felvételen balról a zsűri, elöl a szereplők, mögöttük a népes közönség. ____________________(AMATŐR FOTÓ)
