Új Néplap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-18 / 244. szám

2001. Október 18., csütörtök SPORT 11. OLDAL Nem sikerült a bemutatkozás Szolnoki MÁV-Coop SE-Hemofarm Vrsac 65-77 (14-19, 10-21, 22-16, 19-21) Gyorskorcsolya, GÖRKORCSOLYA A görkorcsolyázók számára megrendezett Duna-kupa el­nevezésű versenysorozaton már a legelső kiíráson is részt vettek a jászberényiek. Azóta is minden esztendőben igye­keznek ott lenni a megméretése­ken, ebben az évben Lendván, Zdarban, Badenben, Tatabányán és természetesen hazai környezet­ben húztak korcsolyát a Zagyva­parti fiatalok. Annak ellenére, hogy mindegyik viadalon nem tudtak el­indulni, mégis a legjobbnak bizo­nyultak az összetett csapatver­senyben. Egyéniben a mini korcso­portban a lányok versenyét Sándor Beatrix nyerte. A diákok „B” cso­portjában Gulyás Bálint a hatodik helyet szerezte meg. A diákok „A” csoportjában első lett Kereső Zsu­zsa, második Novak Eliza, harma­dik Földvári Dorina, a negyedik pe­dig Kátai Bianka. Ugyanebben a csoportban a fiúknál Vígh Dániel lett a győztes, míg Tamás Márton a harmadik helyet szerezte meg. Az ifjúsági „B” korcsoportban Sándor Ágnes a negyedik helye­zést érte el. A fiúknál Novák Péter a negyedik, míg Farkas Dániel az ötödik lett. Az ifik „A” csoportjá­ban a lányoknál a negyedik helyen végzett Darázs Rózsa. A váltóver­senyt a diákoknál egyaránt meg­nyerték a herényi lányok és a fiúk. Az ifjúságiak között a lányok vál­tócsapata bronz-, míg a fiúk ezüst­érmesek lettek. Miután befejezték a görkorcso­lyaversenyeket a jeges idényre, a gyorskorcsolya-viadalokra ké­szülnek a jászberényi korisok. Az első megméretést számukra Szé­kesfehérváron rendezték. A Csiz­madia Ferenc emlékversenyen a junior „C” lányoknál második he­lyezett lett Darázs Rózsa, junior „B” korcsoportban pedig harma­dik legjobb időt Farkas Éva érte el. A váltóban a junior leány csa­patuk: Belovai Judit, Farkas Éva és Darázs Rózsa a második helyet szerezte meg. A férfi junior „B” kategóriában Darázs Péter bizo- nyult a legjobbnak. __________■ Nő i kosárlabda Ronchetti-kupa Bronzérmes megyénk csapata Duatlon Tiszaújvárosban rendezték meg a duatlon diákolimpia országos döntőjét. Csodálatos környezet­ben 65 Jász-Nagykun-Szolnok megyei fiatal állhatott rajthoz. Di­cséret az egész csapatnak, de ki­emelni Kunszentmárton I. korcso­portosait - „újoncok” - kell. Isko­lai csapatban ugyanis a lányok (Lajmer Adrien, Zsemberi Zsa­nett, Csík Flóra) a harmadik, Ki­rály Patrik, Pálinkás Donát és Zsemberi Tamás összeállításban a fiúk másodikok lettek. Király Pat­rik pedig az egyéni versenyben a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A fiú megyei együttes szintén ezüstérmet nyert: Király Patrik, Pálinkás Donát és Bukovszki Dá­niel (Karcag, Kiskulcsosi Általá­nos Iskola, a többi induló mind Kunszentmárton Széchenyi Álta­lános Iskolai tanulója). AIV. kor- csoportosok közül az iskolai csa­pat bronzérmesei: Nagy György, Kun Ferenc, Kirják Viktor - Kar­cag, Gábor Áron Gimnázium. VI. korcsoportos iskolai csapat har­madik helyezett lett: Bereczki Csaba, Varga László, Veress Atti­la - Karcag, Gábor Áron Gimná­zium. A megyék közötti pontver­senyben a harmadik helyen vég- zett a lelkes megyei gárda. r Olaj-csarnok, 500 n., v.: Kreid (osztrák), Ko- vacsics (szlovén) Szolnok: Németh 3/3, Csontos 9, SZŐ­KE 16/6, FARMER 15, PEROVICS 13. Cse­re: Hegedűs 3, Bujdosó, Owens 2, Berkó, Szabó 4. Edző: Palkovits Tamás Vrsac: SZTANKOVICS 23/3, MARKO- VICS 18/6, BJELICA 17/3, Momirov 3, Ko- vacsevics 4. Csere: Jovanoska, Stokics 3/3, Testes 5/3, Matics 4. Edző: Miroslav Popov Az eredmény alakulása: 4. perc: 5-8, 8. perc: 10-15,15. perc: 21-29,18. perc: 22-35, 24. perc: 30-50, 28. perc: 40-54, 35. perc: 55-68, 38. perc: 59-74. Meglehetősen kevesen voltak kíváncsiak a cooposok nemzetközi bemutatkozására, mindössze félezer néző gyűlt össze a kez­désre. Az új-zélandi Gina Farmer szórta a cooposok első kupapontját, ám a várt jó folytatás elmaradt. A hazaiak mezőnyem­berei ugyanis képtelenek voltak betalálni, rendre pontatlanul céloztak, csupán pasz- szoltak, méghozzá Farmernak, őt pedig többször is semlegesítették a jugoszláv vé­dők. A vendégek válogatott irányítója, Sztankovics amellett, hogy rendre eredmé­nyes tudott lenni, pontos passzokat adott társainak, akik nem hagyták kihasználatla­nul a helyzeteket. A vrsaci játékosok sokat mozogtak, keresték a helyzeteket és jó százalék­kal értékesítették azokat. Sajnos a második fel­vonásban sem változott a helyzet, ugyanis to­vábbra is ziccereket és büntetőket hibáztak a kék-sárgák. Csak egy adalék hozzá: az első húsz percben 29 százalékos teljesítménnyel rukkol­tak ki a szolnokiak, míg az idegen környezetben kosarazó jugoszlávok 56 százalékos biztonság­gal célozták vendéglátóik gyűrűjét. A térfélcserét követően könnyű ziccereket dobtak a verseciek, amelyet követően komoly, 24 pontos hátrányba kerültek a házigazdák. A nagy veréstől félve elkezdtek kosarazni, jól vé­dekeztek, szedték a lepattanókat, az indításokat pedig értékesítették Szőkéék. Mire a jugoszlá­vok észbe kaptak, már csak 8 pont volt az elő­nyük, sőt lehetett volna kevesebb is, ám egy tá­madó hibát követően a játékvezetők elvették a mieinktől labdát ziccerben. Erre föl a harmadik Különösen az első félidőben nőttek a mieink fölé a sötét mezes vendégek FOTÓI M. J. rész utolsó fél percében a vendégek dobtak két duplát. A zárónegyedben ugyan mindent meg­próbált a Szolnok, küzdöttek, hajtottak a lá­nyok, de az első húsz percben elszenvedett nagy hátrányt csupán négy ponttal tudták csökkente­ni. A visszavágót jövő szerdán játsszák a jugo­szláv bajnok otthonában, a látottak alapján ott csupán a tisztes helytállásban bízhatnak a coo­posok. Palkovits Tamás: - Az első félidőben is voltak helyzeteink, ám rossz százalékkal értékesítettük azokat. A folytatásban olyan Szolnokot láttunk a pályán, amilyet mindig szeretnénk. Miroszlav Popov: - Huszonöt percig nagyon jól játszottunk, ám utána gödörbe kerültünk, de szerencsére Sztankovics és Markovics vezérleté­vel kilábaltunk belőle. „ ___________________________ ■ __________ (VÉCSÉ) A talpra állítás szándéka vezérli Kiélezett csatában Váci SK-Szekuritás-Jászberény 6,5:5,5 Enyhén ködös a levegő, a csendet csupán a mosodából kiszűrő­dő monoton zakatolás töri meg a Tiszaligeti Stadion főépületé­ből. Bent kihalt a földszinti folyosó, a falra akasztott színes ké­peken mosolygós futballisták feszítenek vezetőik társaságában. Természetesen Csábi József is visszanéz a szemben állóra, hi­szen tíz hónapos tevékenységét megörökítették a históriák. Labdarúgás Utódja, Vágó Attila még nem di­csekedhet el azzal, hogy poszter­re került, sőt még az edzői szoba bejárata melletti táblán is az előd­je neve áll. Tíz perccel korábban érkezik a randevúra, ami azt su­gallja, mindenkit és mindent ko­molyan kell venni.- A tizenharmadik fordulóban veszi át a 13 pontot gyűjtött csa­patot. Nem babonás? - kérdez­tük a trénert.- Nem, de hogy ne rontsam el a kedvét, elárulom, hogy október 20-án, a debütálásom napján játsszunk a Csepel ellen, és azt jó előjelnek tekintem.- Mit tud a szolnoki csapatról?- Mondhatom, jól ismerem az állományt, a Cegléd edzőjeként ugyanúgy megtapasztalhattam, mint legutóbb a Békéscsaba szak­vezetőiéként, hogy bizony a Szol­nokban számos jó játékos rúgja a labdát. Többükkel korábbi pálya­futásom alkalmával összehozott a sors, Pellessel Szegeden, Szabóval Cegléden, az Ivitz, Kádár, Novák hármassal pedig salgótarjáni em­lékek kötnek össze.- Három és fél nap alatt mit te­het egy edző?- Fel kell készíteni a társaságot a Csepelből. Lelkileg fontos helyre­billenteni a fiúkat, a rossz szereplés és az edzőváltás nyomot hagyott bennük. Bízom abban, hogy szom­baton már mindenki előkaparja a tartalékait, és bizonyítani akar.- Ellenfélként milyen negatí­vumokat látott egykoron a Neu- siedlemél? — Mint azt az imént mond­tam, inkább az erényekre fi­gyeltem, elég, ha csak annyit mondok, hogy június 28-án ugyanez a csapat szinte leisko­lázott bennünket Békéscsabán. Természetes, hogy minden- Elöljáróban annyit: szá­momra megtiszteltetés, hogy Fe- rencz úr megkeresett és felkért. Célom pedig az, hogy minden energiámmal az eredményessé­get javítsam. Csapatmunkásként szeretnék dolgozni, nálam nincs öreg és fiatal futballista, csak jó és még jobb. Két dolog fontos az életemben: a család és a foci. Eb­ből következik, hogy mindenkit emberként próbálok kezelni, ám a követelés is ugyanilyen szem­lélet alapján történik. Sakk NB II. Az új szakvezető (balról) Rózsavölgyi pályaedzővel egyezteti a napi programot fotói m. j. együttes életében akadnak hul­lámvölgyek, ám azt is látni kell, hogy a tavaszi szezonban reme­kelt a gárda.- Milyen követelményeket tá­maszt, milyen stílusban dolgo­zik? Névjegy: Név: Vágó Attila Született: 1959. 10. 20., Salgótarján Iskolai végzettsége: TF - szakedző, UEFAA-licenc Gyermekei száma: három Klubjai edzőként: Szeged, Videoton, Sopron, Cegléd, Békéscsaba- Hét meccs az idén, és még há­rom a tavasszal. Mi jöhet ki eb­ből?- Mivel nem vagyok abban a helyzetben, hogy szakaszokban gondolkodjam, ezért az idén vé­gig az egymeccses felkészítést követem. Mindig a követke­ző a legnehezebb és a legfon­tosabb. Amennyiben ta­vasszal sikerül majd a felső­házban, az első hatban meg­ragadni, akkor majd a közép­távú tervezéssel is foglalkoz­hatunk, de addig mindennél lényegesebb a felzárkózás. NÉDER ISTVÁN A vendégcsapat célja egy szoros eredmény kiharcolása volt. Ez si­került nekik, hiszen a minimális arányú vereség 5,5 pontot hozott a konyhájukra. A kiélezett csa­tára jellemző volt, hogy a tizen­két táblán mindössze egyetlen döntetlen született. Sápi teljes ponttal nyitott, szép kombináció után előbb tisztet, majd partit nyert. Sinka taktikusan megvár­ta, míg egyenlő állásban ellenfe­le hibázik, végül begyűjtötte az egy pontot, azonban 2-0-s ven­dégvezetés után fordítottak a ha­Gellei lesz a szövetségi kapitány? A Magyar Labdarúgó-szövet­ség mai elnökségi ülésén nem szerepel a napirendi pontok között az új szövetségi kapi­tány megválasztása, Bozóky Imre elnök azonban mégsem tartja kizártnak, hogy ennek el­lenére döntés születik ebben a kérdésben. — Jelenleg még folynak az egyeztetések, ha sikerül végle­ges megoldást találni, akkor az elnökség is foglalkozik majd ez­zel a témával - mondta lapunk­nak. - Az alapszabály értelmé­ben én kérhetem olyan napiren­di pontnak a tárgyalását, ami az előzetes tervezetben nem szere­pelt. Ha lezárjuk ezt az ügyet, ar­ról mindenkit időben értesítünk. Az elnökség ülésen hét napi­rendi pont szerepel. A hírek szerint az „egyebek” között le­het szó majd a kapitánykérdés­ről. Bár sokak szerint már meg­született döntés, vagyis az eddi­gi megbízott kapitány; Gellei Imre lesz a befutó. zaiak, sőt a nagyobb arányú győ­zelem lehetősége is közeibe ke­rült. Szerencsére a végét a Sze- kuritás bírta jobban. Farkas „le­ejtette” ellenfelét, Muhari pedig miután túlélte az időzavart, érté­kesítette anyagi előnyét. Nagy Károly az ellenfél legjobb játéko­sát látványos minőségnyeréssel fektette két vállra. Ezzel 6-5-re alakult az eredmény. Babucs hátrányos állását megfordította, de a nyeréshez nem maradt elég figurája, így be kellett érnie a döntetlennel. Győzött: Sápi, Sin­ka, Nagy, Muhari, Farkas. Remi: Babucs. b Röviden ASZTALITENISZ. Az NB III. Dávid-csoportjában szereplő Szolnoki Tisza SE második csapata Sajószentpéteren ért el sikert 13:5 arányban. Győztek: Dr. Harik 2, Orosz 2, Bodnár 1, ill. Börzsei—Hubert, Zentai— Kálmán páros, Börzsei 4, Zen­tai 3, Hubert, Kálmán 2-2. A szolnokiak négy forduló után veretlenül állnak a táblázat élén. ATLÉTIKA. Az elnyűhetetlen szolnoki maratonfutó, Lajtos Márton a napokban a zágrábi versenyen állt rajthoz, 15 or­szág 600 versenyzője társasá­gában. Nos, Lajtos ismét kitett magáért, hiszen 2:25.10 perces idejével másodikként ért célba. A szolnoki atléta legközelebb a Bécs-Budapest maraton egyik résztvevője lesz. Ugyanezen a verseny vesz majd részt a „Sipi és az Árokszállási Szabad Já­szok” elnevezésű csapat. Ugyanis Sipos István - a pihe­nőnap nélküli futás világcsúcs­tartója - a jászárokszállási együttest erősíti majd a két fő­város közötti szupermaratoni viadalon. LABDARÚGÁS. Életének 78. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Szilágyi I. Gyula, a Vasas volt labdarúgója. Szi­lágyi a válogatottban 1947 és 1956 között tizenkét alkalom­mal szerepelt, s kilenc gólt lőtt. A Vasas csapatában 361 mérkő­zésen szerzett 295 találatával a klub történetének legeredmé­nyesebb játékosa. Szilágyi I. Gyulát a Magyar Labdarúgó­szövetség és a Vasas saját ha­lottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. TEKE. Perenyén szerepelt a Szolnoki MÁV női NB I-es együttese, amely 5:3-as veresé­get szenvedett. A meccset megóvta a vendégcsapat, mert a hazaiak edzője sportszerűt­len bekiabálásokkal megza­varta az utolsó párok küzdel­mét azért, hogy csapata ily módon elkerülhesse a veresé­get. Perenye-Sz. MÁV SE 5:3 (2485-2479). MÁV: Kovács 431, Bunkóczi 398, Bódi 402, Zombori 424, Seresné 419, Majorosi 405. Az ifik 3:l-re kaptak ki, Kalmár 431, Rádi 374 fát ütött. Tömegsport szinten is megpezsdült az élet Szolnokon: Eredmények: Ba­logh Team-Közútkezelő 5:1 (924-879), Frigotherm—Hen­kel 5:1 (973-781), MRFK II.— EDDSZ 4:2 (864-771), MÁV JJ-Tisza Coop 5:1 (939-794). Egyéniben Kántor Sándor (MÁV JJ) érte el a legjobb eredményt 254 fával. Páholyban a Real Madrid Labdarúgás BL, 4. forduló Negyedik mérkőzését is meg­nyerte a Real Madrid csapata a Bajnokok Ligája A-csoportjában, és 12 pontjával, a hátralévő talál­kozók eredményeitől függetle­nül, már továbbjutott. Ellenben nem sikerült a bravúr a portugál Boavista legénységének, amelyik hiába vezetett Dortmundban, mégis vereséget szenvedett. A C- csoportban az Arsenal legyőzte az eddig veretlen Panathinai- koszt, ezzel nyílt maradt a to­vábbjutás kérdése. A D-csoport- ban két fordulóval a zárás előtt a Lazio sikerével még beleszólhat a továbbjutás kérdésébe. A kö­vetkező fordulót jövő szerdán játsszák az érdekelt csapatok. A-csoport: Anderlecht—Real Madrid 0-2 (0-2), Gólszerzők: Raul (18.), McManaman (35.) Lokomotiv Moszkva—Roma 0-1 (0-0), gól: Cafú (79.) Az állás: 1. Real Madrid 12 pont, 2. AS Roma 7, 3. Anderlecht 2,4. Lokomotiv Moszkva 1. B-csoport: Borussia Dort­mund—Boavista 2-1 (0-1), g: Ri­cken (50.), Koller (68.), illetve Goulart (33.) Dinamo Kijev—Li­verpool 1-2 (0-1), g: Ghioane (59.), illetve D. Murphy (43.), Ger- rard (67.) Az állás: 1. Liverpool 8 pont, 2. Boavista 7, 3. Borussia Dortmund 5,4. Dinamo Kijev 1. C-csoport: Arsenal—Panathi- naikosz 2-1 (1-0), g: Henry (23., 52., a másodikat 11-esből), illetve Olisadebe (50.) Real Mal­lorca—Schalke 04 0-4 (0-2), gól: van Hoogdalem (14.), Hajtó (21., 11-esből), Asamoah (78.), Sand (84.) kiállítva: Eto,o (26., Mal­lorca), az állás: 1. Panathinai- kosz 9 pont, 2. Arsenal 6 (5-5), 3. Mallorca 6 (2-6), 4. Schalke 3. D-csoport: Lazio—PSV Eind­hoven 2-1 (1-0), g: Fiore (39.), Claudio Lopez (55., 11-esből), il­letve Kezman (56.) Galatasa- ray—Nantes 0-0, az állás: 1. Nantes 7 pont (7-3), 2. Galatasa- ray 7 (3-3), 3. PSV Eindhoven 6, 4. Lazio 3. Pályán a jászberényiek

Next

/
Oldalképek
Tartalom