Új Néplap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-06 / 234. szám
2001. Október 6., szombat TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI Német segítség az óvodának A német Dunkel család hathatós közreműködésével negyedmillió forint értékű ajándék- csomagot kapott tegnap a Bán Zsigmond Református Iskola Óvodája. melynek tagjai 2000 márkát ajánlottak fel a tiszafüredi református óvoda javára. Ezen pénzből vásárolták meg azokat a nevelési segédeszközöket és játékokat, amelyeket Rüdiger szülei, Tiszafüred A történet szálai a moersi Gustav Adolf segélyszervezethez vezetnek, ahová a közelmúltban látogatott el két magyarországi tiszteletes, elmondván többek között azt is, hogy Tiszafüreden vannak olyan intézmények — református otthon, iskola és óvoda melyek szívesen fogadnak minden támogatást. Ezen információt a segélyszervezetben dolgozó német lelkésztársaiktól tudta meg a Dunkel házaspár fia, Rüdiger, aki szintén pap, és történetesen szenvedélyes motoros. Ezért úgymond, besegítve a segélyszervezetnek, s erősítve a kétszer ad, ki gyorsan ad elvet, gyűjtőakciót szervezett a winzenheim-hebdesheim-i motorosklubjában, Az ajándékozás pillanata FOTÓ: PM Wilhelm és Christine tegnap délelőtt adtak át a boldog kisdedeknek. P. M. Újabb pénzek lakásokra Lakásépítés Újabb, 6,287 milliárd forintos állami támogatást kapnak az önkormányzatok, illetve az egyházak bérlakások, nyugdíjasházak, idősek otthona és garzonházak létesítésére a gazdasági miniszter pénteki döntése alapján. Az Állami Támogatású Bérlakás Program keretében nyertes 67 pályázat alapján 1.229 lakással bővül a 43 önkormányzati és 12 egyházi pályázó bérlakás-állománya. A közlemény szerint ezzel az elmúlt évben és idén, már összességében mintegy 24,2 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást nyertek el pályázat útján az önkormányzatok, illetve az egyházak. A 6.287 milliárd forint támogatásból kialakítandó lakások több mint 80 százalékát szociális szempontok szerint kívánják bérbe adni. A gazdasági miniszter az eltelt több mint egy év alatt összesen 5.448 lakás felépítéséhez, megvásárlásához, illetve kialakításához hagyott jóvá állami támogatást, mintegy 24,2 milliárd forint értékben. Ennek az összegnek a felhasználásával 2.861 szociális bérlakással, 1.477 költségelvű bérlakással, 299 fiatalok részére épült garzonlakással, 470 idősek otthonával és 341 nyugdíjas lakással gyarapodnak az önkormányzatok, egyházak. A pályázat segítségével döntően egy-, másfél, illetve kétszobás lakásokat építenek, illetve vásárolnak. mti Nők megalázó helyzetben? Másodfokon az anyaotthon-vezető ügye A BÍRÓSÁGRÓL JELENTJÜK Tegnap a megyei bíróság másodfokon tárgyalta a ti- szasülyi gyermek és anyaotthon volt vezetőjének, Nagyné Mészáros Évának a büntetőügyét. Az ítélethozatalra azonban már nem jutott idő, mert a vádlott ügyvédje másfél órás védőbeszédében aprólékos részletességgel ismertette azokat a körülményeket, amelyek véleménye szerint védence ártatlanságát igazolják. A ma már rokkantnyugdíjasként élő Nagynét első fokon több rendbeli kényszerítés bűntet-té- ben és számviteli fegyelem megsértésében találta bűnösnek a Szolnoki Városi Bíróság. A kényszerítés abból állt, hogy az intézet lakóival 1997 őszén többnyire puszta kézzel és saját utcai ruhájukban takaríttatta ki a szennyA sínek közé feküdt A sínek közé feküdt egy 72 éves férfi tegnap reggel Siófokon. Úgy látta ugyanis, hogy már nem ér át a síneken az érkező vonat előtt, és azt remélte a szerelvény átrobog felette. A szemtanúk állítása szerint a 72 éves férfi megkerülte a belvárosi vasúti átkelőnél lévő sorompót, majd amikor látta, hogy már nem ér át a másik oldalra, lefeküdt a sínek közé. Nem öngyilkossági szándékkal került a vonat alá, épp ellenkezőleg, az életét védte. A szerelvény fékezett ugyan, de nem tudott megállni, átment a férfi felett. - Koponya, mellkas és hasi sérülésekkel szállítottuk kórházba a férfit, sérüléseit valószínűleg a vonat lelógó alkatrészei okozhatták. A sérült már túl van az életveszélyen.____________■ TIZEVES JUBILEUM. A szol noki EUROSZOL Kft. fennállásának 10. évfordulója alkalmából ünnepséget rendezett dolgozóinak és partnereinek tegnap délután a Tisza Szállóban. FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS Elhanyagolt útszélek, tanyahelyek (Folytatás az 1. oldalról) A hasznosítatlanul maradt területek száma egyedül Kunszent- márton térségében nőtt, ami azzal magyarázható, hogy sok volt a műveletlen szőlő, gyümölcsös és zártkert. A tapasztalatok szerint a nagyobb területen gazdálkodó vállalkozások jellemzően igyekeznek maximálisan kihasználni a földjeiket, emiatt műveletlen, rendkívül elgyomosodott területek kevésbé találhatók. Megfigyelhető azonban a talajművelés minimalizálására való törekvés, a műtrágyák és gyomirtószerek csökkenő mértékű felhasználása. A kis parcellákon és a zártkertekben gazdálkodók körében továbbra is magas azoknak a száma, akik elmulasztják művelési kötelezettségüket. Különösen sajnálatos, hogy az állatállomány jelentős mértékű csökkenése miatt a gyep- és legelőterületek nagy része Idhasználatlan — állapították meg a szakemberek. A hivatalvezető elmondta azt is, hogy az útszélek, tanyahelyek általában gyomosak, fertőzési gócot képeznek. A földutaknál sem sokkal kedvezőbb a kép, azokat jobbára csak a nagyobb gazdálkodók tartják karban. A csatornák zöme feliszapolódott, azokban otthonra találtak a gyomok és a gyékény, ezért nem csoda, hogy nem képesek betölteni szerepüket. Ugyanakkor az is tény, hogy a megyében az idén nem használták ki az agrártámogatási rendeletben szereplő azon lehetőséget, amely a termőföldek megközelítését szolgáló, nem szilárd burkolatú utak és az ezekhez csatlakozó árkok működőképességének fenntartásához biztosít költségvetési forrást. Megyénkből mindössze két ilyen jellegű pályázatot nyújtottak be. A földhivatal a művelési kötelezettség teljesítésére kiadta a felhívásokat, az úgynevezett felróhatóság vizsgálatát pedig folyamatosan végzik. LZ. vízaknát. Az asszonyok szó nélkül engedelmeskedtek, mert féltek, ha ellenkeznek, akkor gyerekeikkel együtt az utcára kerülhetnek. A másik eset az volt, amikor az otthonban lakókat - közöttük egy nyolc hónapos terhes nőt - arra kötelezte, hogy jéghideg vízben zuhanyozzanak le. A nők párosával mentek a zuhanyzóba, akiknek a vezető asszony jelenlétében kellett tisztálkodniuk. Nagyné azzal védekezett, hogy az intézetben rendnek és tisztaságnak kellett lennie, ezért ragaszkodott a rendszeres fürdéshez. A hideg vizes fürdetés csak amiatt volt, mert a sok lakóra nem tudott elegendő meleg vizet szolgáltatni a bojler. Ami a másik bűncselekményt illeti: a vád szerint az 1997 decemberi leltárból hiányzott 3,8 millió forint értékű adomány, az nem volt nyilvántartásba véve. A vezető asszony, aki hosszú hónapokat töltött előzetes letartóztatásban, felfüggesztett börtönt kapott, amit az ügyész kevésnek, ő és védője pedig szükségtelennek tartott. A fellebbezések folytán került az ügy a megyei bíróság elé. Az ügyvéd a másodfokú tárgyaláson azzal érvelt, hogy egyetlen esetben sem hangzott el védence részéről fenyegetés. Nem mondta egy lakónak sem, hogy ha nem takarítja a szennyvízaknát, vagy nem fürdik meg a hideg vízben, akkor kiteszi a szűrét az otthonból. Csakhogy a megalázott anyák - a jegyzőkönyvek tanúsága szerint - kimondatlanul is ettől a következménytől tartottak. Az ügyész azért tartaná indokoltnak a súlyosabb büntetés kiszabását, mert a vezetőnő kiszolgáltatott helyzetben lévő anyákat alázott meg. Az ítélet kihirdetését elhalasztották. HQY Több pénz a családoknak Bár korábban még nem volt teljesen biztos, a keddi kormányülésen bejelentették: a másfél százalékos emelés „magával húzza” az úgynevezett nyugdíj- szerű, illetve a nyugdíjminimumhoz kötött családi és szociális ellátásokat. Az első kategóriába tartozik például a fogyatékostámogatás és a szociális járadék. A családok a legkisebb öregségi ellátáshoz kötött gyermekgondozási támogatások emelését érezhetik meg, a jelenleg 18.310 forint összegű gyermekgondozási segély (gyes) és gyermekgondozási támogatás (gyet) is növekszik egy egyszeri, 1,5 százalékos, 11 havi összeggel. A kormányszóvivői tájékoztató szerint novemberben, vagy az év utolsó hónapjában kaphatják meg a mintegy 3000 forint értékű kiegészítést a jogosultak. A 18.310 forintos havi összeg azonban nem változik. RÉGIÓPRESS Támogassák a hagymásokat JÁSZBERÉNY Közös sajtótájékoztatót tartott tegnap Szekeres Imre MSZP-s országgyűlési képviselő és Gedei József a párt képviselőjelöltje. Szekeres Imre bejelentette, hogy képviselői kérdésére Túri Kovács Béla környezetvédelmi minisztertől egyértelmű megerősítést kapott, miszerint a kormány támogatja a Jászság szennyvízcsatorna-hálózat fejlesztését célzó ISPA pályázatát, s azt felvették az Unió előcsatlakozási programjában 2002-ben támogatásra javasolt projektek listájára. A több mint 14 milliárd forintos beruházás 50 százalékát szeretné a kistérség megszerezni a brüsszeli támogatás elnyerésével. Szekeres hozzátette, érthetetlen számára, hogy mindezek után a kormány előterjesztésében a jászsági fejlesztési elképzelés miért került a következő évi elutasított címzett támogatások listájára. Az állami támogatás elnyerése feltétele annak, hogy Brüsszelben később pozitívan bírálják el a jászsági anyagot. A képviselő módosító javaslatot tesz a Parlamentben, hogy sorolják a támogatott elképzelések közé a jászságit is. Arra kérte az összes jászsági ország- gyűlési képviselőt, hogy pártállásra való tekintet nélkül támogassák ezt a törekvést. Szekeres Imre szólt a hagymatermelők nehéz helyzetéről is. Bejelentette, hogy kéréssel fordult a kormányhoz: támogassák a hagymatermelőket, illetve korlátozzák a külföldi behozatalt. Mint mondta, a jelenlegi hagymaárak mellett a bekerülési költség sem térül, meg a termelőknek. A képviselő arra számít, hogy az október 13-i jászladányi hagymanapon már a konkrét válaszról, esetleg a segítségnyújtás módjáról lehet tájékoztatni a termelőket. Édes élet: jól fizet a cukorrépa A gyár egy kiló cukor árával emelte a termelőknek kifizetett répa árát Kaba A hazai mezőgazdaságnak idén talán egyetlen sikerágazata van, ez pedig a cukorrépa-termesztés. A Kábái Cukorgyár megkezdte a répa kifizetését, tonnánként átlagosan 8 ezer 250 forint üti a termelők markát. Tavaly egy átlagos répatermesztő hektáronként 0 és 20 ezer forint közötti veszteséggel zárta a szezont, idén viszont ez a gazda akár 50-60 ezer forint nyereségre is szert tehet ugyanekkora területről. A keleti országrészben az időjárás kedvezett a növénynek (az öntözési költségen sokat lehetett spórolni), ezért aztán gyökérsúlyban és cukortartalomban egyaránt kielégítő eredmények születtek. Madarász László vezérigazgató-helyettes arról tájékoztatta lapunkat, hogy a 16 százalékos cukortartalmú répáért a gyár tonnánként átlagosan 8 ezer 250 forintot fizet, ami több mint 20 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest. Ebben szerepet játszott az is, hogy a feldolgozó (javítva az osztozkodási arányokon) egy kiló cukor árával emelte a termelőknek kifizetett répaárat. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy (131 forintos elszámolói árral számolva) a szerződött partner 63 kilogramm cukor árát kapja meg egy tonna, 16 százalékos cukor- tartalmú répa ellentételezéseként. Albu.cz Sándor, a Kaba Térségi Cukorrépatermesztők Szövetsége elnöke (bár az idei répaárról írásos értesítést még nem kapott) elégedetten nyugtázta a cukorgyárból érkező híreket. „A tavalyi gyengébb év után idén bejött a répa, hektáronként 45 tonnás átlaghozammal számolva 50-60 ezer forint lehet rajta a bruttó nyereség. Egy ilyen költségigényes kultúránál (a termesztés hektáronként mintegy 300 ezer forint ráfordítást kíván) azonban ekkora nyereségtartalom el is várható” - mondta a szakember. A kábái gyárban ezekben a hetekben teljes gőzzel folyik a cukorgyártás, információink szerint azonban az új cukor megjelenését egyelőre nem követi áremelkedés. RÉGIÓPRESS „Értük szólunk” Országos pedagógiai konferencia Szolnok A megyeházán tegnap „Értük szólunk” címmel kétnapos országos konferencia kezdődött, amelynek témája a különleges ellátásra szoruló gyermekek helyzete, a felzárkóztatás lehetőségei az ezredfordulón. Szabó József, a megyei közgyűlés alelnöke üdvözölte a résztvevőket, majd öt előadást hallgattak meg az érdeklődők. Az elsőt Kör- nyei László, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára tartotta „A különleges ellátás helye, szerepe a közoktatási rendszerben” címmel. A további előadások többféle megközelítésben szóltak a témáról, így a minőségtartalmak és a szervezeti kultúra, A résztvevők egy csoportja valamint a törvényesség oldaláról vizsgálták a kérdést. A nap utolsó előadásában a megyei pedagógiai intézet, mint gyógypedagógiai központ, tevékenységét ismerhették meg a résztvevők. A konferencia ma egy előadással folytatóFOTÓ: MJ dik, amelyet a tervek szerint Vekerdy Tamás pszichológus tart, majd szekcióülések következnek. Ezután plenáris ülésen összefoglalják a szekciókban végzett munkát.