Új Néplap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-22 / 247. szám

4. OLDAL EMLÉK E Z E T 2001. Október 22., hétfő Hulló csillagok, ledöntött szobrok „Gyönyörű, szívet melengető, reményteljes őszi napok voltak...” Jász-Nagykun-Szolnok me­gye legnagyobb, közel két­ezer dolgozót foglalkoztató vállalatától, a szolnoki Jár­műjavítóból mintegy nyolc­száz munkás csatlakozott az 1956-os októberi megmoz­dulásokhoz. A forradalmi események aktív résztvevője többek között egy 36 eszten­dős üzemi műszerész volt, aki ma már a 82-ik őszét éli.- A Járműjavítóban október 24- én délelőtt ment híre, hogy a fő­városban mozgolódás van, az egyetemisták tüntetnek a rend­szer ellen. Ez mindenkit felvilla­nyozott, hiszen a levegőben he­tek, hónapok óta érezni lehetett valami feszültséget. Már aznap délután az üzem Körösi úti nagy­kapujánál gyülekezni kezdtünk, miközben a nagy faliújságra vala­ki kiszögelte Petőfi versének né­hány sorát: „...Visszanéz még egyszer mérges tekintettel, szeme mikor elér a végső határra, leesik fejéről véres koronája...". Amikor már vagy két-három- százan összeverődtünk, a szak- szervezeti vezetőktől hangosan követeltük, hogy a nagykapuról vegyék le a hat méter átmérőjű, valamint az udvaron egy nyolc méter hosszú karón éjszakánként kivilágított vörös csillagot. Erdős Sándor, a szakszervezet és az üzem vezetője elrendelte az eltá­volításukat, amellyel Rácz Lajos hegesztő csoportvezetőt bízták meg. Ő eleget is tett a parancs­nak, és a két gyűlölt jelkép hatal­mas robbajjal zuhant a Körösi út­ra. Ezután több százan a város központjába vonultunk. Mire odaértünk, a zsúfolásig megtelt Szabadság-szobor körül egy szol­noki színész már a Nemzeti dalt szavalta. A közösen kiáltott ref­rén dübörgő hangjait még az orosz laktanyában és a szandai magyar katonai reptéren is hall­hatták... Másnap, október 25-én 9 és 10 óra között a Tisza Szálló melletti szovjet emlékmű körül gyüleke­zett a tömeg, ahol ma Zounok is­pán szobra áll. Az egész város „szivarnak” csúfolta a műtár­gyat, mi ezen bosszultuk meg a „felszabadítás”, vagy inkább megszállás utáni éveket. A vá­rosban nem volt lincshangulat, sem „üsd, vágd, nem apád, nem anyád!”, vér sem folyt abban a néhány napban. A szobor volt a célpont. Egy apró birkózó má­szott fel az emlékmű oldalán, majd kötelet kötött rá, de a neki­veselkedő több száz ember sem A Tisza Szálló melletti „szivarnak” csúfolt, ágyóiöveget ábrázoló szovjet emlékművet le­döntik a talapzatáról zetett, ahol a városháza erkélyén többek között a szociáldemokra­ta Dancsi József, a Járműjavító ta- noncoktatója szónokolt. Vörös nyakkendőjét beszéd közben le­vetette és a nép közé dobta. Dél körül határozták el, hogy az üze­mek dolgozói válasszák meg a vá­rosi munkástanács tagjait. A jár­műjavítóban tizenkét kollégát vá­lasztottak a tanácsba. Hirtelen ki­re is emlékszem? Dancsi, a fut­ballista Horváth „Kajla”, Szép Kiss György és jómagam is köztük voltam. Átvonultunk a megyeházára egy Kossuth-címeres magyar lo­bogó alatt, ahol a megyei mun­kástanács tagjait választották meg, köztük volt többek között az olimpiai bajnok vízilabdázó Hasznos István is. A szervezet fel­adata csupán annyi volt, hogy at­rocitások, rendbontások ne tör­ténjenek a városban. Gyönyörű, szivet melengető, reményteljes őszi napok voltak... Vitéz Sándor János visszaem­lékezéseit lejegyezte: MÉSZÁROS GÉZA (A megtorlásról szóló memoárt november elején közöljük) Vitéz Sándor János tudta ledönteni. Végül egy erő­gép segítségével adta meg ma­gát. A több ezer főre duzzadt tö­meg a Szapáry úton vonult to­vább, ahol a városi rendőrkapi­tányság lodzsáján a szervezet elöljárói tapssal üdvözölték a sza­badságérzéssel fellelkesült tünte­tőket. Utunk a Kossuth térre ve­Röpirat készítéséért kicsapták A karcagi Csikós Sándor 1956 őszén lett elsős a Gábor Áron Gimnáziumban. Két dolognak köszönhette azt, hogy hosszú ideig ellenfor­radalmárnak, a szocialista államrend, a népi demokrá­cia esküdt ellenségének te­kintették. azon a decemberi hajnalon a rendőrségre. Az anyukája is vele tarthatott, de csak a folyosóra en­gedték, ott le kellett ülnie. Az öt elsőst egy teremben reggel hét óráig faggatták. Őt nem bántot­ták, de volt, aki kapott pár taslit. Hazamenve a hatalmon lévők lát­konai-díjas, Jászai-díjas, Kazin- czy-díjas. A magyar kultúra nap­ján Szatmárcsekén minden janu­ár 22-én ő szavalja a Himnuszt. Karcag is visszavárja egykor ki­tagadott, kicsapott fiát, Filep ta­nár úrral együtt, aki 1956 őszén letartóztatásáig osztályfőnöke Az egyik az volt, hogy esztendő­vel korábban kapott egy játék­nyomdát. Gumiból voltak a betűk és sötét színű folyadékba mártva lehetett nyomtatni vele fehér pa­pírlapra szerelmes levelet, verset, mindenféle közleményt, felhí­vást. Nos, az alkalom sem sokáig hi­ányzott 1956 ködös októberi nap­jaiban, főleg 23-a után. Egymást érték a gyűlések, majd a koszorú­zások, megemlékezések. Pontok­ba szedve, mit kíván a nép, a kar­cagi lakosság. Részt vett ezeken a rendezvényeken a város apraja, nagyja, főleg azután, hogy októ­ber 28-tól nem volt tanítás. Nem sokáig tartott a szabadság mámo­ra, mert november 4-e után nem csak a szovjet tankok jöttek, de a megtorlás sem maradt el. Az új hatalom kiszolgálói rengeteg kar­cagi embert megvertek, így a Ma- darasi úton, Sanyiék környékén is. Kinek az volt a bűne, hogy sza­valt, más felszólalt valamilyen gyűlésen vagy túl lelkesen fújta a „Ruszkik haza!” szöveget. Aztán decemberre fordult az idő. Cudar volt a világ meg a tél is. Sándorék öten úgy döntöttek, röpiratokat készítenek, terjeszte­nek. Nyomda volt, meg hozzá tinta is. Papírokat az akkori 1. c- sek vásároltak, összedobták a pénzt. A Nagyvénkert utca egyik kunyhójában készültek a röpla­pok, ahol gyertya világított. Az öt srác ezután körbeloholta a várost, ami nem volt egyszerű a kijárási tilalom miatt. Főleg a kutak kör­nyékére, a piacra, sőt a gimnázi­um falára is raktak belőle. íme a röplap tartalma: „Követeljük! Az elhurcoltakat hozzák haza! Nagy Imrét elrabolták. Tiltakozunk. Előre a szabad Magyarországért!” Közben megjelentek a feliratok is: Éljen a Kádár-kormány! A srá­cok az éljen elé egy F-et írtak. Ezt meglátta valaki és jelentette a kar- hatalmistáknak. Elkapták az ille­tőt, bevitték, kapott pár pofont és mivel egy hasonló röpirat is la­pult nála, hamarosan tudtak min­dent. Mind az ötüket begyűjtöt­ték a rendőrségre. Sándorért öten mentek: két szuronyos fegyveres, két géppisz­tolyom és egy őr, aki az ajtónál állt. Éjjel kettőkor verték fel őket, és öltözni, majd menni kellett A családban 1956 mindig szabadságharc, forradalom volt, hiszen a szele engem is érin­tett - állítja Csikós Sándor színész. szólag elfelejtették őket, de febru­árban jött a feketeleves. Tantestü­leti értekezletet hívtak össze, és a középiskola akkori vezetősége úgy döntött, az ország összes kö­zépiskolájából kitiltják ezt a „go­nosz” palántát. Édesanyja kö­nyörgésére a határozat nem lett ennyire szigorú, de Sándort ki­csapták. Debrecenben a Fazekas Gimnázium fogadta be, ott érett­ségizett, színjátszó szakkörbe járt és a Színház és Filmművészeti Főiskolán szakmailag remekül megfelelt. De utánanyúltak Kar­cagról, küldve a jellemzését és ezért nem vették fel. Egy évet dol­gozott, majd 1961-ben enyhült a szigor, így főiskolás lehetett. Játszott filmekben, több társu­latnál: Egerben, Miskolcon, a fő­városban az Irodalmi Színpadon, Debrecenben, Nyíregyházán, nyolc éve ismét a cívis városban. Ismerik, szeretik, kétszeres Cso­volt az első c-ben. Sándor nem te­kinti magát hősnek, nem akar a mártír szerepében tetszelegni. Az írás elején arról volt szó, két dolognak köszönheti kálvári­áját. Az egyik a házi nyomda, amelyet 1955 karácsonyára ka­pott. A másik a családja, szülei, a neveltetése. Ő ezt hozta magával, hiszen az apukája 1946-ban a Nemzetgyűlés tagja volt, kisgaz­da színekben. A bátyja pedig pap­növendék. Szóval mindennek számítottak, csak jó kádernek nem. Az ifjú tizenéves diák ta­pasztalata, lelkiismerete, igazság­érzete, neveltetése szerint csele­kedett. Megbánni nem bánt meg semmit, hiszen nem követett el bűnöket. Esetleg az akkori bírái, bírálói szerint. Ákik közül Sándor sem tudja, él-e még valaki, és ha igen, hová, merre sodorta őket a történelem, a változás szele ... D. SZABÓ MIKLÓS N em is olyan régen gyermekeink még úgy tanulták a történelemkönyvekből, hogy 1956. november 2-án Kádár János vezetésével az új forradalmi központ Szolnokon jött létre, másnap pedig a Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány — ugyancsak Szolnokról — rádió útján kiáltványt intézett a magyar néphez. Ezeket a történelmi eseményeket a megyeházán és a Magyar Rádió szolnoki stúdiójának épületében márványtáblán örökítették meg. Történelemírásunk azóta bebizonyította: a Kádár-kor­mány nem itt alakult meg, és a kiáltványt sem a szolnoki rádió sugározta. Az viszont kétségtelen tény, hogy a me­gyeszékhely fontos szerepet játszott a szovjet katonai in­váziót megelőző, majd az azt követő időkben. Ismereteim szerint az események másképp történtek. 1956. október 28-án Nagy Imre minisz­terelnök bejelentette hivatalosan is, hogy győzött a forradalom, Magyarország ki­lép a Varsói Szerződésből. Moszkvában a SZKP KB elnöksége ezek után megvonta a Nagy Imre-kormánynak megszavazott bizalmat. Az éjszaka leple alatt Buda­pestről szovjet katonai repülőgép mene­kítette Moszkvába Rákosit, Gerőt, Hege­dűst. Ez utóbbi — a korábbi miniszterel­nök - egy nyilatkozatában így emléke­zett ezektől a drámai napokról. „Boldog voltam, mert menekültem. Majd nagyon elkeseredtem, amikor aznap este megér­keztem a Kremlbe. Éppen Hruscsov elnö­költ, odafordult hozzánk és azt mondta: ’Gerő, Hegedűs, maguk holnap vissza­mennek Magyarországra! Fogalmazza- tonai beavatkozás mellett döntött, helyett a november 2-án először megjele- nak meg egy szép felhívást a magyar nép- Dulles, az USA külügyminisztere kijelen- nő Népszabadság lett. hez! Maguk, el kell, hogy foglalják régi tette: az Egyesült Államok továbbra is Egy nappal előbb az oroszok által kivá- helyüket.’ Nagyon el voltam keseredve, tiszteletben tartja a jaltai érdekszférákat, lasztott új vezetőinket, Kádár Jánost és mert tudtam, mivel jár ez. Aztán október tehát az oroszok olvasatában a magyar Münnich Ferencet, szovjet katonai repülő- 30-án jött Brezsnyev, és közölte, hogy forradalom leverése szovjet belüggyé gép Moszkvába vitte, ahol Kádár János el- mégsem kell visszatérnünk Magyaron vált. Itthon az MDP (Magyar Dolgozók vállalta az ellenkormány vezetését. Negye- szágra, de elkérte, amit írtunk. Ebből lett Pártja) MSZMP néven újjáalakult. A párt dikén hajnalban megindult az orosz táma- a Kádár felhívása.’A szovjet vezetés a ka- hivatalos központi lapja a Szabad Nép dás, amely vérbe fojtotta magyar forradal­mat. Ezen a napon Szolnokon a szovjet csapatok megszállták a magyar laktanyá­kat, repülőteret, és elfoglalták a Zagyva­parti Honvéd Kórházat, amely innentől szovjet katonai kórházként működött. Kádár János csak délután érkezett meg repülővel a Szovjetunióból Szolnokra. Et­től kezdve nagy forgalmat bonyolított a szolnoki repülőtér. A Moszkva-Budapest között rendszeresen ingázó szovjet veze­tők - Szuszlov, Mikojan, Brezsnyev stb. — többször landoltak Szolnokon. Hrus­csov 1956-57 során öt alkalommal is járt Magyarországon, de csak az ’57 januári látogatása kapott nyilvánosságot. Kádár november 4-én a kora esti órák­ban tartotta meg első pártértekezletét a vá­rosi pártbizottság Beloiannisz úti épületé­ben. Közben Szeröv hadseregtábornok, KGB-főnök — biztos, ami biztos alapon — Kádártól függetlenül lehozatott repülővel Szolnokra néhány, általa fontosnak tar­tott, Rákosihoz hű, vezető pártfunkcioná­riust is, többek között Andics Erzsébetet, Béréi Andort, Piros Lászlót. Szándékuk el­lenére (vagy mégsem?) - tehát párton be­lül — két különböző politikai irányzatú csoportot állítottak készenlétbe az oro­szok Szolnokon. Egyrészt a Kádár János­hoz csoportosuló munkás-paraszt kor­mány tagjait, illetve a Rákosi-vezetés régi embereit, akik a megyeháza épületében gyülekeztek. Ez utóbbiak megindították a régi pártbürokráciát, megjelentették Szol­nokon a korábban már megszűnt Szabad Népet, mint az MSZMP központi lapját. Pedig ekkor már a Népszabadság volt az MSZMP hivatalos lapja. (A szolnoki ki­adású Szabad Népet, amit 10 fillérrel ol­csóbban árultak, érdemes összehasonlíta­ni az október 23-án (a fővárosban) még MDP-lapként megjelenő számmal.) Kádárt, érthetően, bosszantotta a párt­egység hiánya. Éles vita bontakozott ki a két csoport között, amelyek elhatárolód­tak — ezúttal — egymástól is. Kádárt no­vember 6-án páncéloskonvoj vitte fel, nyolc hívével együtt, Szolnokról Buda­pestre. A pártegységre hivatkozva végül sikerült elérnie a szovjet vezetésnél, hogy a még itthon maradt szolnoki ellenfelei is Moszkvában kössenek ki. Nagy Imrét, az ország törvényes miniszterelnökét, aki nem volt hajlandó élete megmentése ér­dekében sem lemondani Kádár javára, tőrbe csalták, Romániába internálták, majd szovjet jóváhagyással, hamis per­ben, halálra ítélték és kivégezték. A meg­torlás során még több mint 400 halálos ítéletet mondtak ki és 21 ezer embert bör- tönöztek be vagy internáltak. 200 ezer honfitársunk menekült el az országból. 1956 novembere és 1963 áprilisa kö­zött lezajlott Magyarország történelmé­nek legkegyetlenebb és legnagyobb mé­retű politikai megtorlása. A világ vak és néma maradt, magunkra maradtunk. DR. NEMES ANDRÁS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom