Új Néplap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-13 / 240. szám
2001. Október 13., szombat H I R D E T É S 9. OLDAL Ember a dobozban Kepes András Szolnokon Kepes András Ember a dobozban című előadására várják az érdeklődőket október 16-án este hét órától Szolnokon, a Városi Művelődési és Zenei Központ színháztermében. A népszerű televíziós személyiséget arra kértük, mutassa be néhány mondatban önálló estjét. — Amikor a Kepes-krónika első kötete megjelent, számos helyre hívtak országszerte. Ezeken a találkozókon elsősorban az életemről, betegségemről faggattak, s lassan már nem is emlékeztem rá, hol miről beszéltem. Végül úgy döntöttem, témakörökre osztom az életemet. Sokan érdeklődnek a munkámról, arról, hogy miért tűntem el a képernyőről, mit is gondolok én erről az egészről. így az első estet ennek szentelem Ember a dobozban címmel. Gyerekként egykor meg voltam győződve róla, hogy a bemondók úgy jutnak a televízióba, hogy bemásznak a dobozba... Erről a dobozról szól ez a beszélgetés; arról, hogy mennyit változott a televíziózás az elmúlt évtizedekben, s arról, hogy engem mennyire változtatott meg. Személyes élményeimről mesélek, és természetesen várom a kérdéseket.- Ha több témakörre osztotta az életét, várható, hogy a későbbiekben új önálló estekkel jelentkezik ? — A következőnek már a címe is megvan: Élve vagy halva. így ötven fölött az ember már elgondolkodik a korról, az élet múlandóságáról, az egészségről és betegségről, önmaga és a világ öregedéséről. Szívesen beszélgetnék erről azokkal, akiket szintén érdekel ez a téma. Emellett a nőkhöz való kapcsolatomról is tervezek egy későbbi estet. Ezek az előadások azonban nem előre megírt szövegek. Persze tudom, hogy miről szeretnék beszélni, hogy egyes dolgokról mi a véleményem, de bármikor szívesen hagyom magam eltéríteni a nézők kérdései által.- Önálló műsoraiban rendre olyan témaköröket érint, amelyekről leginkább négyszemközt vagy baráti körben beszél az ember. Ön mindezt több száz néző, hallgató előtt teszi.- Szeretek beszélgetni, akár valóban több száz emberrel is, jól érzem így magam. Nem is tudom, tudnék-e még négyszemközt beszélni. Most a szolnoki fellépésemtől mégis tartok egy kicsit. Hónapok után most először lépek fel újra, s nem tudom még, hogyan fogad majd a közönség, s vajon én hogyan fogadom a közönséget.- Lesz-e folytatása a közeljövőben a Kepes-króni- káinak?- Alig egy hónap múlva jelenik meg az újabb könyvem, ez azonban egy válogatáskötet lesz. Manapság, amikor mindenki könyvet ír, úgy döntöttem, én olvasni fogok. Az egyik kiadó felkért egy novelláskötet összeállítására, így az utóbbi időben újra felfedeztem a klasszikus magyar novellairodaimat. Ebben a könyvben Mikszáthtól Krúdyn át egészen Örkény Istvánig huszonkét írás szerepel majd. Számomra óriási élményt jelentett ez a válogatás. Mostanában egyre kevesebbet olvasunk, a szappanoperák és akciófilmek világában élünk. Szeretném megmutatni, hogy ezeknél sokkal izgalmasabb, fordulatosabb tud lenni egy századfordulón íródott novella. Kepes András estjére elővételben is válthatók jegyek a Városi Művelődési és Zenei Központban. (PR) Hamarosan nyit a bowlingközpont A jövő hónapban megnyílik Szolnok, egyben a megye első bowlingközpontja. Az Európa számos pályáját elkészítő kivitelező, a Bowlinvest Kft. már fel is vonult, és megkezdte a pálya- szerkezet építését. A Jubileum téri Szolnok ABC felső emeletén alakítják ki a bowlingközpontot fotó: mészáros A sajátos sport szerelmeseinek már nem kell sokat várniuk, mert elkészül a megye első bowlingközpontja a Teleoptika Kft. jóvoltából. A csarnokot Szolnokon, a Jubileum téri Szolnok ABC emeleti részén alakítják ki. A kivitelező már javában dolgozik, a pályaszerkezet építése és az úgynevezett gépház kialakítása megkezdődött. — Korábbra terveztük a nyitást, de kisebb technikai gondok adódtak a feltáró munkák során, amely az építészeti átalakítási munkákat hátráltatták - mondta lapunknak Puskás Béla, a Teleoptika Távközlési Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője. így novemberre tesszük az ünnepélyes megnyitót — tette hozzá. A pálya négysávos lesz. Mérete kielégíti a Nemzetközi Bowlingszövetség előírásait. A legkorszerűbb számítógépes rendszert alkalmazzák majd, így egyszerű lesz a játék. A játékosoknak csak gurítaniuk kell, a többit a számítógép elvégzi. Már javában épül a pálya A vezető elmondta, már most várják cégek, intézmények előzetes jelentkezését a klub- rendszerbe való belépéshez. Ennek keretében az időszaki rendezvényeken túl lehetőséget adnak egy alkalommal a teljes létesítmény bérlésére — a bowl ingpályákkal együtt — és biztosítják egy fő részére a korlátlan bowlin- gozást jelentő belépőt. Várják azon vállalatok jelentkezését is, amelyek az egész létesítményt decemberben „évzáró” rendezvényeik megtartásához ki szeretnék bérelni. Érdeklődni, jelentkezni lehet munkaidőben az 56/410-130-as telefonszámon. Természetesen egyéni játékosoknak és „ön- szerveződő” csoportoknak is játéklehetőséget biztosítanak. Nekik sem árt már most érdeklődni, de pályafoglalás csak a megnyitás után lehetséges. A megnyitásról a médiában tájékoztatást adnak. Aki internet-hozzáféréssel rendelkezik és szeretne bowlingozni, annak már most ajánljuk a www.csucsposta.hu/bowling illetve a www.bowling.hu weboldalak tanulmányozását. (PR) »9 m m mm jg w non e íl/jsjf*# ff< l W Cr» m ff« Októberben minden hétköznap és minden hétvégén játékos családi programokkal, sok játékkal, rengeteg meglepetéssel és annál Is több nyereménnyel várjuk a Suzuki-már* kakereskedésekbenl Ha a Suzuki-napok keretében teszteli a Wagon R+-t, és a próbaút után kitölti a márkakereskedőnél kapott kérdőívet, máris az Öné egy Suzuki -ajándék, és automatikusan részt vesz a sorsolásokon, melyeken értékes nyereményekhez juthat! Fődíj: egy full extrás Wagon R+! Közel 1500 értékes nyeremény! A márkakereskedőknél összesen 477 db Onkyo music centert, 477 db Sony discmant és 477 db Sony walkmant sorsolunk ki. Sony discman Onkyo mini music center Jamo hangfalakkal ÍA Sony Walkman Akciós ajánlatok! Vigye magával a jobb oldalon található kupont, melyet a márkakereskedő a próbaút után állít majd ki az Ön nevére. A kuponnal akár azonnal, de legkésőbb 2001. október 31-ig akciósán vásárolhat Wagon R+-t vagy Swiftet. Internetes nyereményjáték! Az interneten izgalmas játékkal várjuk, ahol a nyeremény egy digitális kamera, www.suzuki.hu Suzuki .Ami aulánk. Ráadásul: • Hogy teljes legyen a család öröme, minden gyermeket ajándékkal és játékkal várunk! • A Suzuki-napok alatt megismer- kedhet új modellünkkel, a Liana ■ családi autóval is! • Mi már most gondolunk a télre. Gondoljon Ön is, és egyeztessen időpontot Suzukija felkészítésére a márkakea marK.aK.e- & & y reskedő- / jénél! ^V°/ ///^v Márkakereskedőink: Karcag, AUTO KARCAG BT. Kisújszállás út 110. Tel.: 59-500-130 • Mezőtúr, LOKATOR KFT. Szolnoki út 1. Tel.: 56-350-364 Szolnok, ALFA AUTÓJAVÍTÓ KFT. Százados u. 1. Tel.: 56-342-644 • Tiszaföldvár, SUZUKI TREFF Kossuth út 69. Tel.: 56-472-013 Név: Cím: A bowlingcsamok nem csak e sport szerelmeseinek kedvelt helye lesz, hiszen a szabadon hagyott téren biliárdasztalokat állítanak fel, és kialakítanak egy bárpultot is. .«VXHH--------------?-----------------------------------------------------K W — "