Új Néplap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-10 / 237. szám

2001. Október 10., szerda ALM A MATER 7. OLDAL MEGYEI MÉSZÁROS LŐRINC GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM - JÁSZAPÁTI Nyelvekkel Európában A magyar kultúrából is ízelítőt adnak a diákok Bemutatkozás, hazánk kul­túrájának népszerűsítése külföldön, ismeretszerzés, nyelvtanulás, kapcsolatépí­tés, más népek mindennapja­inak megismerése. Kevés olyan külföldi utat sikerül megszerveznie az egyes in­tézményeknek, ahol olyan összetett programot tudnak megvalósítani a résztvevők, mint a néhány napja a fran­ciaországi Amiens-ből haza­érkezett csoport tagjai. Az iskolának évek óta jól működő kapcsolatokat sikerült kiépíteni több külföldi iskolával. A szlováki­ai Ragyolc, az erdélyi Kalotaszent- király általános iskoláival, ahol a legfontosabb cél a közös kulturális örökség felelevenítése, a néptánc, a népdalok segítségével. A határon túli magyar iskolákhoz fűződő kapcsolatuk egyfajta kultúrmisszi- ós szerepet is betölt. Főleg az erdé­lyiek anyagi helyzete olyan szegé­nyes, hogy még a beutazáshoz szükséges útlevél kiváltása is megyei önkormányzat, valamint több jászsági település támogatá­sával, a Franciaországban zajló Magyar Kultúra Éve eseményei­hez sikerült kapcsolódniuk a jász­apáti diákoknak. Kiállítást készí­tettek, melynek keretében a jász­ság turisztikai látványosságait mu­tatták be a Lehel kürtjétől a termál­fürdőkig. A kiállítást az iskola rajz szakkörében Deli Julianna tanár­nő vezetésével elkészített kézmű­vesmunkákkal egészítették ki. A túrát a két iskolai kórus, valamint a citerazenekar bemutatói tették még hangulatosabbá. A kórusok - melyeket Réz István karvezető di­rigált - felléptek az amiens-i Logis du Roi-ban, valamint Crecy város dísztermében, s mindkét helyen nagy sikert arattak. A kómsokat kísérő Réz Lóránt orgonaművész külön koncertet is adott. A kórus­tagok egy-egy francia családnál kaptak szállást az egyhetes kinn- tartózkodás idején. A résztvevők elmondása szerint nagyon jól érezték magukat francia vendéglá­tóiknál. Délelőttönként megláto­Franciaországban könnyebb diáknak lenni - állapították meg az Amiens-böl hazaérkezett 11. osztályosok rendkívüli megterhelést jelentene egy-egy családnak. Általában tehát csak a jászapáti diákok utaznak Erdélybe, ahová a bemutatókon kívül könyveket is visznek diáktár­saiknak. Volt, hogy magyar nyelvű bibliát sikerült eljuttatni a határa­inkon túl élő magyar diáktársak­nak. A lengyelországi Wisla kö­zépiskolájával is több éves csere- kapcsolatuk van. Itt a közvetítő nyelv az angol, s a természeti érté­kek mellett a magyar történelmi emlékhelyek felkutatására adódik a legtöbb lehetőség. A legtöbben angolt tanulnak az iskolában, ezt követi a német, majd a francia. A szakszerű és eredményes nyelvoktatás egyik eleme, hogy anyanyelvi környe­zetben is megismerhessék diákja­ik az idegen nyelveket, ezért több nyugat-európai iskolával (Német­országban és Franciaországban) tartanak fenn évek óta cserekap­csolatot. Legutóbb a Nemzeti Kul­turális Örökség Minisztériuma, a gatták a amiens-i diákok tanóráit. Kissé irigykedve állapították meg: „Franciaországban sokkal kön­nyebb diáknak lenni!” A fiatalok csodálkozva vették tudomásul, hogy például az 1789-ben kitört francia forradalom eseményeiről is sokkal többet tudtak, mint fran­cia társak... Nyelvi akadály sehol sem volt. Vagy franciául, de a leg­többen németül és angolul társa­logtak vendéglátóikkal. A Mészáros Lőrinc Gimnázi­um, Szakközépiskola és Kollégi­um részt vesz az Oktatási Minisz­térium által kiírt „Az idegen nyel­vek éve” programban is, melynek megvalósítására mintegy félmillió forintot nyertek el a szaktárca pá­lyázatán. „Nem kis büszkeséggel tölt el bennünket - mondta Kalmár Pál- né igazgatónő —, hogy a külföldi iskolák tanárai szerint tanulóink jobban beszélik az angol vagy a német nyelvet, mint saját diákjaik. Az ismeretszerzés eszköz, nem cél A diákok az ország bármelyik felsőoktatási intézményébe eséllyel jelentkezhetnek A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mé­száros Lőrinc Gimnázium, Szakközép- iskola és Kollégium munkatársainak el­sőrendű célja, hogy az ott tanulók hasz­nosítható, eszköz szintű tudás birtoká­ba jussanak. Magát a tanulást nem ön­célú folyamatként, hanem az ismeret- szerzés feltételeként értelmezik. Szeret­nék, ha diákjaik nyitott, érdeklődő fia­tal felnőttként kerülnének ki az alma materből, s olyan emberekké válnának, akik képesek reagálni a világban folya­matosan bekövetkező változásokra. A középiskola egészében ta­lán a legfontosabb feladat úgy felkészíteni a tanulókat, hogy a továbblépéskor - le­gyen az egyetem, főiskola, vagy a munkába állás — meg­állják a helyüket, s eredmé­nyesen végezzék tanulmá­nyaikat, munkájukat a ké­sőbbiekben is. A gimnáziumi osztályok mel­lett közgazdasági és informatikai szakkép­zést is bevezettek néhány évvel ezelőtt. Rendkívül sikeresnek nevezhető a kezdemé­nyezés. Már az jelzés értékű, hogy szinte az iskolakapuban várják a vállalkozók, cégtulaj­donosok az itt végzett fiatal szakembereket. Ilyenformán valóban a diák saját döntésén múlik, hogy a megszerzett ismereteket — ki­lépve a középiskolából — a gyakorlati munká­ban, vagy egy felsőfokú oktatási intézmény­ben továbbtanulva használja fel. Van rá pél­da, hogy a szakközépiskolás fiatal az érettsé­gi megszerzését követően a szakképesítő vizsgához szükséges egy évet úgy végzi, hogy mellette jól működő, saját vállalkozást tart fenn. A vállalkozási forma abszolút nem idegen a fiataloktól, hiszen a közgazdasági szakon tanulók csoportja vállalkozási formá­ban üzemelteti az iskolai fénymásolást, illet­ve névjegykártya-készítést, és meghívók ter­vezését, kivitelezését is végzik. Bevételeikből maguk költenek fejlesztésekre. 1993-ban in­dult az első közgazdasági osztály, de a vi­szonylag rövid idő alatt is magas színvonalú oktatást tudtak megvalósítani. Az elmúlt év­ben öt diákjuk került be a közgazdasági ta­nulmányi verseny országos döntőjébe! A közgazdaságtan mellett kiemelkedő je­lentőségű az informatikai szakképzés is. Má­ra három, teljes egészében felszerelt számító- gépes szaktantermük van, illetve a kollégi­umban egy „intemetkuckó” áll a fiatalok ren­delkezésére. Az egész iskolában körülbelül 140 számítógép üzemel, mindegyik interne­tes hozzáféréssel. Egyébként is jellemző az intézményre, hogy a kitűzött célok elérésé­hez számos pályázat adta lehetőséget is ki­használnak, ami több tíz mülióval toldja meg minden évben az iskola költségvetését. Az egész iskolában nagy hangsúlyt helyeznek az idegen nyelv oktatására. Korkövetelmény, hogy a megbízható számítógépes ismeretek mellett biztos nyelvtudással felvértezve in­duljanak úrnak fiataljaik. Az angolon, néme­A jászapáti „iskolapalota” falai között több mint ötszáz diák végzi nappalin a középiskolát ten, francián túl a latin nyelv oktatása is sze­repel a tantárgyak között. A nyelvtanulást nagymértékben segíti, hogy kiterjedt kapcso­latrendszere van a Mészárosnak francia és német iskolákkal. Kalmár Pálné hozzátette, mindezekkel együtt sem lett számítógép és nyelvszakos in­tézmény a középiskolából. Az általános gim­náziumi osztályokban minden diák saját ér­deklődése, illetve célja szerint szerezheti meg a legtöbb ismeretet a különböző műveltségi területekről. A gimnáziumból a legkülönfé­lébb felsőoktatási intézményekbe jelentkez­nek sikerrel a diákok. S ami napjainkban - a könnyített felvételik miatt - még fontosabb, azokban benn is tudnak maradni. ■ Felkészülten A központi támogatásoknak, a Közoktatási Közalapítványnak, egyéb pályázatoknak, valamint a fenntartó támogatásának kö­szönhetően minden évben je­lentősen tudják gyarapítani szemléltető- és egyéb eszközál­lományukat. Az 1914-ben át­adott iskolapalota felújítását mi­nél előbb meg kell kezdeni, ezért az iskola vezetése kérésé­nek helyt adva a fenntartó be­nyújtotta címzett támogatási ké­relmét a renoválásra. Az iskola felszereltsége jónak mondható, az elöregedett eszközöket folya­matosan cserélik.Az intézmény tanári kara nagy felelősségérzet­tel, elhivatottsággal neveli és ta­nítja a diákokat nemcsak a taní­tási órákon, hanem a délutáni szabadidő szervezéséért is so­kat tesznek. Rendszeresen tarta­nak meghívott előadók felvilá­gosító előadásokat, az egészsé­ges életmóddal kapcsolatos ren­dezvényeket. Népszerűek a rendszeresen megszervezett, a diákok öntevékenységére épülő rendezvények, az osztály- és klubdélutánok, az évfolyamok közötti sport- és kulturális vetél­kedők is. ■ Eredményes munka folyik A felzárkóztatásra, tehetséggondozásra is nagy hangsúlyt fektetnek Az iskolában végzett diákok mindegyike továbbtanul vala­milyen szinten. A tehetségek gondozására, a versenyezte­tésre, de adott esetben a gyengébbek felzárkóztatására is fordítanak energiát a tantestület tagjai. Az egyetemekre, főiskolákra je­lentkezők aránya a nyolcosztá­lyos gimnáziumi osztályokban a legmagasabb, minden évben a tanulók 85-95 százaléka tanul tovább felsőfokú in­tézményekben. Más a helyzet az általános gimnáziumi osztá­lyokban, itt átlagosan a tanulók körülbelül 45 százaléka adja be jelentkezési lapját. Az egyetemek között a legmagasabb felké­szültséget igénylő pályákra (orvosi, jo­gi, közgazdasági, gyógyszerészeti sza­kok stb.) is sokan je­lentkeznek sikerrel. A négy évfolyamos gimnázi­umból többen a szakmatanulást választják érettségi után, közü­lyamon működött, igaz nagy si­kerrel. Mostantól már a 9. évfolyam­tól megindították ezt a képzési formát, melytől még nagyobb eredményességet várnak. Ta­nulmányi versenyeken remek eredményeket érnek el a diá­kok. Már említést tettünk koráb­ban arról az öt fiatalról, akik az OSZTV országos döntőjébe ju­tottak be. Ezzel az eredménnyel sok olyan iskolát is sikerült leköröz­ni, ahol több évtizedes hagyo­mányokkal rendelkezik a köz- gazdasági szakképzés. A legkülönfélébb versenye­ken - latin, matematika, törté­nelem stb. — nyolc országos döntőse volt az intézménynek, az egyik tanuló például a 11. év­folyamból ért el olyan ered­ményt a 12. évfolyamosok kö­zött, mely segítségével már az érettségi előtt egy évvel jeles ér­demjegyet és felvételi mentessé­get szerzett történelemből. Hat évtizeddel ezelőtt nyílt meg a gimnázium mellett Jászapátin az internátus. A gimnáziumtól távol élő fia­talok tanulmányainak előse­gítését célzó bentlakásos in­tézetet mára korszerű, a XXI. század követelményei­nek megfelelő kollégium váltotta fel. A hat­van év alatt megte­remtett, illetve megőrzött hagyo­mányokat persze az új feltételek mel­lett is őrzi az intéz­mény. Hat évtized hagyományait őrzik Lénártné Emri Ildikó A száz férőhelyes kol­légium folyamatosan, közel száz- százalékos kihasználtsággal mű­ködik. Szükség is van rá, hiszen a Mészáros gimnáziumi, valamint szakközépiskolai osztályaiba az ország számos pontjáról - példá­ul Budapest, Sülysáp, Dunavar- sány, Tiszaderzs stb. — érkeznek diákok. Természetesen mindig megkérdezik a fiatalokat, hogy miért éppen Jászapátit választot­ták. Legtöbben az iskola, a kollé­gium légkörét, hangulatát említik, a kollégium állapotát dicsérik, s meggyőző érv számukra a választáskor a korábban itt végzettek tanulmányi eredményessége is. Lénártné Emri Ildikó, a kollégium vezetője ki­emelte: számukra rendkí­vül fontos a tradíciók megőrzése, s a kollégium ™“"" szellemiségének fenntar­tása. Idei rendezvényeiket meg­próbálják a hatvanéves jubileum jegyében megtartani, de lesz né­hány, direkt az évfordulóról meg­emlékező esemény is. Ezek közül kiemelkedő rendezvénynek szán­ják az egykori kollégiumi diákok, illetve nevelők találkozóját a tél folyamán. A kollégium felszereltsége a kor igényeinek megfelelő. A szá­mítógépes teremben nemcsak ar­ra van lehetőség, hogy a szabad­időben a világhálón szörfözzenek a fiatalok, de a házi feladatok megoldásakor is jó hasznát ve­szik a középiskolások. A kondite­remben mindig van néhány fiú, aki erőnlétének állapotán próbál javítani, de a sportolás egyéb for­máira is számos lehetőség adó­dik a kollégium melletti sportpá­lyán. A szabadidő hasznos eltöl­tését a népszerű szakkörök is elősegítik. Ilyen a rádiós, a könyvtáros, az autószerelő-, a rajz, a sport, s legújabban az új­ságíró szakkör. Kulcsfontosságú feladatának érzi a középiskola vezetése, hogy a mentálhigiénés nevelésre, a káros hatásokat megelőző prevenciós oktatásra is energiát fordítson. Rendsze­ressé kívánják tenni az ilyen cé­lú előadásokat, konzultációkat. Elemi érdeke az intézmény­nek, hogy a diákok és szüleik elé­gedettek legyenek nem csak az itt kapott ismeretek mennyiségével és használhatóságával, hanem a szabadidő eltöltésének lehetősé­geivel is. A minőségi oktatás megterem­tésének alapvető feltétele a folya­matos kapcsolattartás a szülők­kel, s a rendszeres véleményké­rés a diákoktól is. A kollégiumi élet mindennap­jainak rendjét a házirendben rög­zítik, amelynek kidolgozását rendkívül komolyan veszi a diák­önkormányzat is. Véleményeiket felsorakoztatva érvelnek egy-egy adott kérdésben. Rendkívül jó színtere ez a demokrácia, a véle­ményalkotás szabadságának - később jól hasznosítható - gya­korlására. A konditerem szinte folyamatos üzemben működik Az oldal az iskola és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az oktatási intézmény viseli. lük sokan maradnak a Mészá­rosban, hogy az informatikai szakképesítést megszerezzék. A közgazdasági szakközépis­kolában a 12. év végén az érett­ségizők vagy to­vábbtanulnak (kö- ( rülbelül 20 száza­lékuk), vagy a 13. évfolyamon lete- [ szik a képesítő ! vizsgát. Mivel a vállal- ( kozói ügyintézők iránt továbbra is [ nagy a kereslet, 1 ezért a 13. évfo­lyam után sokan I elfogadják a fel­ajánlott állásokat, vagy Kisvállalkozásokat működ­tetnek. Az informatikai szakképzés az idei tanévig csak a 13. évfo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom