Új Néplap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-08 / 210. szám

4. OLDAL MEGYE I TÜKÖR 2001. Szeptember 8„ szombat Az indulatok gátszakadása Egy töltés, amely álmokat, gazdaságokat vágott ketté Gátba ágyazott savanyító fotói csabai istván Vezseny Nemcsak a kertjüket, ha­nem álmaikat is kettévágta a gát Fenyvesi Máriának és Deák Péternek. A két fiatal, amikor Vezsenybe költözött, egy alkotóház és egy bioker­tészet terveit forgatta a fejé­ben. Egy tavaszi napon azonban arra ébredtek, hogy árvízvédelmi fővédvo­nal épül házuk tövében, a kertjük közepén. Zuhogó esőben tapossuk a sarat a Vezseny belterületén, kertek kö­zepén húzódó gáton. A töltés tete­jéről, mint egy magas lesről szem­léljük Deák Péter portáját. Tőlünk néhány méterre éppen mesterem­berek tatarozzák a régi paraszthá­zat. A gát tövében egyik és másik oldalon is kis veteményeskert zöl- dell.- Csodálatos föld ez. Óriási sárgarépák és padlizsánok terem­nek itt - mutatja a kert nagyob­bik részét kitevő, a töltés mentet­ten oldalára került kertet a házi­asszony. Fenyvesi Máriát és Deák Pétert a szép Tisza-parti táj és a csendes falucska mellett pont ez, a jó föld vonzotta Vezsenyre. Egy alkotóházról és egy bio­gazdaságról álmodtak. Szerintük ugyanis az ár­térnél jobbat el sem lehet képzelni gazdálkodásra. Csak nem gabonát kell termelni azon a földdara­bon, amelyet évről évre elönt a víz, hanem gyü­mölcsöt. Álmaikat azon­ban - akár csak kertjüket - egyik napról a másikra kettévágta a gát.- Mielőtt megvettük volna a házat, megkérdeztük a polgár- mesteri hivatalban, hol épül majd a töltés - emlékezik vissza Deák Péter. — Akkor megnyugtattak semmi esetre sem a kerteken ke­resztül, ahol az utóbbi évek árvi­zeinél az ideiglenes töltés húzó­dott. A fiatalok ezért is lepődtek meg, mikor egyik reggel idegenek jelentek meg portájukon, és bul­dózerekkel lerombolták a kerí­tést. De nem csak őket érte váratla­nul a töltés építés. Néhány portá­val távolabb Ecseki István is ta­nácstalanul nézte, hogy a kertjé­ben lévő ólakat a földdel teszik egyenlővé, a termőföldet pedig gáttá formálják. Az idős gazda hirtelenjében azt sem tudta, mit tegyen jószágaival.- A fiunk egyik barátja szólt be motorról, nyissuk a kaput, mert jöttek a savanyítót lebontani - emlékezik a kora márciusi napon történtekre Gál Istvánná. - Mi azonban nem engedtük, hiszen egy évvel korábban is elfértek a védekezők az épü­lettől. A savanyító hosszas egyezkedé­sek eredményeként megmenekült a le­bontástól, bár falai a gát megépítse óta alaposan felvize- sedtek. A falu belterüle­tén, a Fő utcával párhuzamosan megépül töltés hu- szonegy-néhány portát vágott ketté. Mindez úgy tör­tént- állítják az in­gatlantulajdonosok hogy előzetesen nem értesítették őket.- Mintha Ázsiá­ban volnánk! - mo­rog Deák Péter.- Az újságból értesültünk arról is, hogy állandó jelleggel épült meg a töltés az udvarunk köze­pén - fűzi hozzá Gálné. A töltés elkészülte után ugyan az önkormányzat - egy szolnoki ingatlanforgalmazó cég becslése alapján - négyzetméterenkénti 400-500 forintos áron vételi aján­latot tett a gát építésé­vel érintett, a házaktól elszigetelt területekre. A tulajdonosok közül azonban öten nemet mondtak, és a közigaz­gatási hivatalhoz for­dultak segítségért. A felsőbb hivatal július elején megsemmisítet­te a polgármester gát­építésről hozott határozatát. In­doklása szerint a polgármester ki­zárólag veszélyhelyzetben hoz­hatott volna ilyen intézkedést, márpedig március elején „csak” másodfokú árvíz védelmi készült­ség volt a Közép-Tiszán. A megyei védelmi bizottság ugyan felszólí­totta a polgármestereket, hogy működjenek együtt a vízüggyel, illetve „készüljenek fel veszély­helyzeti intézkedésekre”, de gát­építést nem rendeltek el a magas­parton, így Vezsenyben sem.- A közigazgatási hivatal any- nyira ügyfélcentrikus, hogy az önkormányzatnak nem is lehet igaza. Ráadásul ott a hivatalban fogalmuk sincs arról, mit jelent az árvízhelyzet - vélekedik a dön­tésről a polgármester. Hatvan La­jos bírósághoz fordult az ügyben, mert állítja, a hivatal indoklása akár egy ellenkező értelmű, a döntését helybenhagyó határo­zatnak is megfelelne. Abban a szakemberek egyetér­tenek, hogy 2000 tavaszán a Kö- zép-Tiszát az ott élők és az ország összefogásán túl a kedvező időjá­rás mentette meg a katasztrófától. A vezsenyi önkormányzati képvi­selők éppen ezért még tavaly döntöttek arról, mielőbb állandó védvonalat kell kiépíteni a falu körül, mert még egyszer aligha lesz „szerencséje” a településnek.- Amikor a vízügynél március 6-án bejelenttették, hogy a tava­lyihoz hasonló árvízre kell számí­tanunk, azonnal telefonáltam, egy vállalkozónak, hogy másnap legyen ott gépeivel, és kezdjük meg a védekezést - emlékszik vissza Hatvani Lajos. A polgár- mester szerint ekkor még ideigle­nes töltést építését tervezték a fa­lu északi és keleti oldalán. Né­hány nap múlva, amikor a Közép- Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság által vezényelt gépek megérkez­tek - a polgármester szerint a vízügyi szakemberekben is fel­merül, hogy végleges jelleggel kellene megépíteni a töltést. Az építkezéssel csak a tarpai gátsza­kadás után álltak le, amikor kide­rült, a tavalyit meg sem közelíti a vízszint.- Nekem is kettészeli a gát a portámat. Le kellett bontani a ga­rázsomat és néhány melléképü­letet - érvel a polgármester, aki úgy látja az egész ügyet csak né­hány „izgága” ember gerjeszti a faluban. Csakhogy ezt a minősítést az öt fellebbező család kikéri magá­nak. A polgármester egy korábbi kiszólására utalva állítják, „vérü­ket azért nem hullajtották” a fa­luért, mert arra nem volt szük­ség. Tavaly, a veszély idején azonban éjjel-nappal a gátakon voltak, és nemcsak ők, de a távo­labbi településeken élő barátaik is jöttek segíteni.- Ez az egész az 1950-es évek közösségi bűnbakkeresését idé­zi, pedig csak éltünk állampolgá­ri jogunkkal. Nem a gát ellen va­gyunk, tudjuk szükség van rá, hanem az eljárást kifogásoljuk - magyarázza Deák Péter. A fellebbezők, s a faluban má­sok is, úgy tartják, a töltésnek jobb helye lett volna a néhány száz méterrel távolabb, a külte­rületen. Ott ugyanis eleve maga­sabb a part.- A szívem szerint én is oda építettem volna, de akkor erre nem volt mód - állítja a polgár- mester. - Hétméteres vízszintnél elönti a Tisza a rétet, és nem tud­juk tovább építeni a gátat. Akkor pedig a folyó nemcsak a félig kész töltést mossa el, hanem akár a falut is. Az öt család szerint azonban a gát ellehetetlenítette őket. Falusi­ként ugyanis gazdálkodásból próbálnának megélni. Csakhogy most nincs hol felhalmozni a ter­ményt. Az esővíz, mely koráb­ban a háztól lefelé lejtő kertben elfolyt, most a gát tövében tavak­ba gyűlik. Mindennek talán csak Ecsekiék kacsái örülnek. Gálék azonban nehéz szívvel mutatják a vízben tocsogó kis malacokat. Arra, hogy a körülbelül 70 százalékig kész töltést lebonta­nák, gyakorlatilag semmi esély nincs, hiszen a közigazgatási hi­vatal határozata is kérte a Közép Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatósá­got, hogy folytassa le „a védmű megvalósításával kapcsolatos ha­tósági engedélyeztetési eljáráso­kat” a terület igénybevételének törvényes rendezése érdekében. A kisajátítási eljárásokkal persze várni kell, amíg elkészülnek a töltés műszaki tervei, és a mi­nisztérium fővédvonallá nyilvá­nítja azt. Most, hogy dúl a háború, in­dulat indulatnak feszül, fagga­tom a polgármestert:- Volt értelme megépíteni a gátat? Hosszan hallgat, aztán csak ennyit mond:- Azt majd a Tisza dönti el! __________________TELEKI JÓZSEF Néz őpont Betűk ajándékba Néhány éve - november táján - találkoztam egy sovány, szomorú tekintetű, nyolc-kilenc év körüli fiúcskával. Orra és homloka finom párát vont a könyvesbolt kirakatára, ahogy odadug­ta. Lelkesen sorolta, mi mindent szeretne. Az­tán később - immár az anyja mellett ballagva - megértette, nekik ismét nem telik könyvre. Azóta sem láttam a legénykét, de gyakran eszembe jut a kép. Kü­lönösen a tekintete, amiből áradt a szomorúság, a belenyugvás ke­serűsége. A vágyakról való lemondás: neki nem lesz szép színes mesekönyve. Sem most, sem karácsonykor, sem máskor. Pedig a könyv kell. A betű nem pótolható és nem helyettesíthe­tő. A legizgalmasabb sztori is más könyvben elmesélve, mint ha a filmvásznon pörög a tör­Úgy is segíthetünk, hogy té"el Persze’ hosy valaki felajanlunk egy könyvet jon, ahhoz tudni kell olvas­ni. Nem kell távoli, elmara­dott országokba mennünk, hogy írástudatlan emberekkel talál­kozzunk, vagy olyanokkal, akik bár ismerik a betűket, olvasni is tudnak, csak éppen nem értik a szöveget. A magyar lakosság te­kintélyes hányada funkcionális analfabéta. Hogyan segíthetnénk rajtuk? Az általános iskola első osztályá­ban kellene kezdeni, akkor, amikor írni-olvasni tanul a gyerek. El kellene feledni végre a temérdek agyament kísérletet, amelyeknek az elmúlt évtizedekben gyerekek ezreit tette ki az pedagógia meg­annyi megszállott újítója. Betűket, betűkapcsolatokat kellene taní­tani, meg szótagolást, hogy együtt nőjön a gyerekkel a helyesírás tudománya is. Vasszigorral be kellene tartani a tankötelezettségi törvényt, hogy ne kerülhessen ki senki a padokból kvázi írástudat­lanul. Talán az is segítene, ha nem volna szégyen felnőtt fejjel be­tűt böngészni az iskolapadban... És úgy is, ha könyvet adnánk azoknak a kezébe, akik szívesen forgatnák. Felajánlhatnánk egy- egy művet a könyvespolcunkról (régit vagy újat, mindegy, csak irodalmi értéke legyen) azoknak, akik szeretnének olvasni, de nem telik rá a pénzükből. A mai nap az írástudatlanság elleni küz­delem nemzetközi napja. Nem feledkeztek meg erről azok sem, akik az országban és megyénkben is különféle kezdeményezésbe, jobbára könyvgyűjtésbe fogtak. Én mindenesetre egy Kányádi-kö- tetet meg néhány mesekönyvet eljuttatok a hozzám legközelebb eső „felvevőhelyre”. Hogy olvashasson a szomorú tekintetű fiú is. Meg sokan mások... ^-Áuc-­V Húsz évig kéziratban Sok munkatárs nem érte meg a kötet megjelenését Megyei információ A napokban került ki a nyomdából Jász-Nagykun- Szolnok Megye Néprajzi At­laszának II/l. kötete, amely a kutatások szöveges ered­ményeit adja közre. A térké­peket tartalmazó II/2-es kö­tet megjelenése még várat magára. Mint a könyv egyik szerkesztője, Gulyás Éva elmondta, az 1960-as években kezdődtek az úgyneve­zett kartografikus kutatások. Pócs Éva és Csalog Zsolt részt vett az azóta megjelent Magyar Néprajzi Atlasz munkálataiban, akkor me­rült föl a megyei atlasz összeállí­tásának gondolata is. 1974-ben megjelent a szöveges részt tartal­mazó 1/1. és a térképeket közlő 1/2. kötet. Ez utóbbi német nyel­vű változata eljutott Európa sok múzeumába, és a kutatók széles körben használták. Később a szerkesztői munkát Szabó László folytatta. Elkészült a folklór és a népi társadalom, valamint a táj­kapcsolatok kérdéskörével foglal­kozó 11/1. kötet anyaga is, ám a mű mintegy húsz évig kéziratban maradt, kiadására nem volt pénz. A megjelenést végül a Nemzeti Kulturális Alap támogatása tette lehetővé. Jelentőségét mutatja, hogy sok kutató már kéziratként is tudomást szerzett róla, hasz­nálta munkájában. A harminchá­rom munkatárs közül azonban kilencen már nem érték meg a könyv kiadását. Arra a kérdésre, hogy időköz­ben nem avult-e el az 1960-as években folytatott gyűjtés ered­ménye, Gulyás Éva hangsúlyozta: ennek éppen az ellenkezője tör­tént. A közel negyven éve gyűj­tött anyag forrásértéke nőtt. Re­mélik, hogy a 11/2. kötet megje­lentetésére is kapnak pályázat út­ján támogatást, és a magyar, vala­mint német nyelvű tájékoztatók­kal ellátott térképek kötetét jövő­re kézbe vehetik a kutatók, b. a. Ahol messze kalandozhat a tekintet Szórópuszta Ez a jókora síkság Besenyszöghöz tartozik. Ha jói számoltuk, tizenki­lenc tanya vigyázza a környéket, ámbár néhányba hálni jár a lélek. Az idegen azonnal feltűnik, hiszen innen messzire kalandozhat a te­kintet. Érdekes, amit az egyik lakó mondott: „Kedvesem, Szórópuszta alighanem azért létesült itt, hogy ne legyen lyuk a földön...” Vasút, vonat nincs, egyetlen keskeny műút köti össze a „világgal”: Szolnokkal, Be- senyszöggel, Nagykörűvel. A műút előtt nem is olyan régen még apró, tanyasi bolt várta a betérőket, de mára annak is se híre, se hamva. Nem akadt forgalom, így a ko­rábbi gazda lehúzta a rolót. A mostani tu­lajdonos Köves Attila, Szolnokot, egy Ady Endre úti lakását cserélte fel erre a tanyasi házra. Hárman élnek itt a tanyán: Attila, a felesége meg a fiuk, aki Szolnokra jár suli­ba. Az apja viszi reggelente, mert a hajnali busszal túl korán érne be az iskolába.- A feleségem leszázalékolt nyugdíjas, én munkanélküli vagyok. Azért hagytuk ott a nagyváros zaját, mert itt csendesebb, nyugodtabb az élet, és megélhetést is talál­tunk.- Hogy telnek errefelé a napok?- Jól. Két éve lakunk itt, megszoktuk. Villany, tévé van, az ivóvizet hetente két­szer Besenyszögről hozza egy lajtos kocsi. Gazdálkodunk: az anyakoca most fialt meg, de akad birka és aprólék is. No meg ki tudja, hány kutya. Amelyek kezdetben nekem rontottak, majd a gazda egyetlen szavára lekuporodtak a lábam elé. Vesztükre, mert éppen érkezett Szőllő- si doktor, a nagykörűi állatorvos, előkerül­tek az injekciós tűk, az ampullák, olyan gyorsan, hogy az aprajának sivalkodni sem volt ideje. Mi meg haladtunk tovább a tulajdon­képpeni Szórópusztára, amelyhez a kes­keny műút vezet. Műút? Ez azért túlzás, mert legfeljebb lépésben mehet rajta a ko­csi, ha félti a gazdája a tengelytöréstől. A tanyasi házak elé kirakott kannák, edé­nyek mutatják, ma hozzák a lajtos kocsival Besenyszögről a vizet. Az egyik kertben éles szerszámmal dol­gozik egy jókötésű férfi. Nagy Istvánnak hívják, 1947 óta lakik itt, és a nagynénje kertjében irtja a gyomot.- Lehet, nem hiszi, amit mondok, de az itteni házam, kertem, földem nem cserél­ném el egy komfortos szolnoki, városi pa­nelre! Villany van, a tévében négy adót foghatok, de ha kicsit „machinálok” rajta, akár tízet is. Besenyszög földúton hat kilo­méter, vagy oda vagy Szolnokra járunk vá­sárolni.- Hányán laknak a tanyán?- Már csak ketten az asszonnyal, a gye­rekek felnőttek, kirepültek. Az egyik szol­noki, a másik besenyszögi lett.- Önök maradtak.- Amíg bírjuk magunkat. Tehenet tar­tok, de kéri a porciót a malacféle meg az aprólék is. Föld is akad, ha kevés is. Az élet mifelénk nyugodtabb is, és olcsóbb is, mint a városi nyüzsgésben. Itt mindenki ismer mindenkit. Füves legelőn lépkedünk az egyik ta­nyától a másikig. Hatalmas porták, jókora udvarok tartoznak egy-egy lakóházhoz. Hófehér hajú mama érkezik az egyik elé kerékpárral.- Ä faluban voltam - mondja -, kenye­ret vettem, meg a csirkéknek takarmányt. A nevét nem árulja el, de beszélgetni szíve­sen szakít időt.- Itt születtem, a mai lakásomhoz nem messze. A mostam házunkban 1958 óta élek. A férjem meghalt. Három gyereket neveltünk, de sajnos a fiam sem él már. Akár az édesanyám, aki 91 éves koráig ve­lem volt. Sajnos a temetések nem kerültek el.- Gyerekek, unokák?- Nyolc unoka született. Ők már nem itt laknak, de gyakran meglátogatnak. A cudar „emberhónapok” nehezebbek, olyankor fával fűtök. Minden szomszéddal jóban vagyok, mert tanyán fontos a szom­széd barátsága. Amíg ellátom magam, nem mozdulok. Ha meg leesek a lábamról, Nagy István a nagynénje kertjében szorgoskodott ép­pen FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS majd lesz valahogy. A tanyasi életnek az a szépsége, hogy a természet, a mindenna­pok diktálják a tennivalókat. Mást kell csi­nálni márciusban, nyáron, szeptemberben meg novemberben... Elmenőben vártuk a vizest, mert tanya­si, lajtos kocsisból tudtunkkal nincs más a megyében. Hiába, véges volt az időnk, mennünk kellett. Pedig a szórópusztaiak üres kannáikkal már reggel óta őt várták. ____________________________D. SZABÓ MIKLÓS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom