Új Néplap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-07 / 209. szám

2001. Szeptember 7., péntek TÜKÖR 5. OLDAL MEGY Sorokban ÁTALAKÍTANÁK. A szolnoki Belvárosi templom melletti ko­lostort szociális otthonná kíván­ja átalakítani a római katolikus egyházközösség. A tervek már megvolnának, a beruházásra szükséges pénzösszegekre is ja­vában pályázna a belvárosi plé­bánia, azonban a kivitelezést a tulajdonjogok hátráltatják. Az államtól visszakapott kolostor ugyanis a ferences rendieké, akik pénzszűkében még felújíta­ni sem tudják az épületet. A bel­városi egyházközösség azonban áttulajdonlási kérelemmel for­dult a ferencesekhez, akik hajla­nak a megegyezésre, és szá­mukra is elfogadható megoldás a kolostorban kialakított szociá­lis otthon létrejötte. MEGJELENT AZ ESŐ. Az Eső című negyedéves szolnoki fo­lyóirat legutóbbi, 2. (nyári) szá­ma már kikerült az árusítóhe­lyekre. A mostani, a hagyomá­nyokat folytatva, szintén temati­kus szám, ezúttal a mese a fő té­ma, erről szólnak az írások. VIDÉKFEJLESZTÉS. Mintegy 160 szakember részvételével vi­dékfejlesztési konferenciát szer­vez a megyei földművelésügyi és vidékfejlesztési hivatal szep­tember 10-én, hétfőn a megye­háza dísztermében. A tanácsko­záson szó lesz többek között az új típusú szövetkezetek helyze­téről, valamint a vidékfejlesztési célelőirányzat pályázati lehető­ségeiről. FOTÓKIÁLLÍTÁS. Sárközi Já­nos fotókiállítása látható a jász­berényi Menedzserklubban, Nincs kezelhetetlen ügytömeg A bíróságok győzik a munkát ahol válogatott művészfotóit te­kinthetik meg az érdeklődők egy hónapon át. Megyei információ Megyénk bíróságai a mint­egy másfél'hónapig tartó ítélkezési szünetet követően újra teljes energiával mű­ködnek. Az ítélkezési szünetben a polgá­ri és a büntető ügyek folyamato­san érkeztek a lajstromirodákba. Ez évről évre így van, ezért e kö­rülmény most sem érte váratla­nul, felkészületlenül a bíróságot - tájékoztatott dr. Nánási Illés, a megyei bíróság elnöke. Elmond­ta: idén kedvezőbb a helyzet, mint tavaly ilyenkor volt. Ez az elmúlt évi munkának köszönhe­tő, ugyanis a bíróságok annak a törekvésnek a jegyében tevé­kenykedtek, amely egyébként is a folyamatban lévő ügyek szá­mának csökkentését tűzte ki cé­lul. Dr. Nánási Illéstől megtud­tuk, a nyári időszakban érkezett ügyek egyáltalán nem jelente­nek olyan mennyiséget, ami ke­zelhetetlenné tenné az ügyfel­dolgozást. Az ilyen módon keletkezett „torlódást” az elkövetkezendő egy-két hónapban megfeszítet- tebb munkával fel lehet szá­molni. Az elnök tájékoztatása szerint a két éven túli folyamatos ügye­ket rendszeresen figyelemmel kí­sérik. Legutóbb, június, közepén e tekintetben is ügyszámcsokke- nést mutatott ki a vizsgálat. Bár elképzelhető, hogy a nyári ügyér­kezések miatt némi visszaesés lesz tapasztalható, de a követke­ző vizsgálat idejére, decemberre vélhetően ismét a ésökkenés jel­lemzi majd a két éven túli ügyek számának alakulását. A helyzet abból a szempontból is kedvező, hogy a bíróságok teljes létszám­mal működnek, betöltetlen bírói álláshelyek nincsenek. _________________________. ______HOY Em berek a medveketrecben Jászberény Az Állat- és Növénykertben szá­mos átalakítás, fejlesztés után jó ideje megüresedett a medvék régi ketrece. A kert dolgozói úgy gon­dolták - amíg az újabb fejleszté­sekre összegyűlik a pénz —, meg­mutatják az érdeklődőknek is, hogy a mostanra elavulttá vált ket­recekben hogyan érezhették ma­gukat az állatok, és megnyitották azokat a látogatók előtt. Mindenki­nek saját belátására bízták, hogy mennyi időt tölt el a vasrácsok, az ablaktalan betonólak „fogságá­ban”. Sőt, akinek kedve tartja, leír­hatja véleményét a kezdeménye­zésről, illetve az állatkertben ta­pasztaltakról. BCS FOTÓI S. J. Csak próbaüzemei a formaöntő Engedélyek hiánya, feljelentések gátolják az üzemnyitást Szolnok A márciusi, majd a júniusi ígéretekkel szemben jelen­leg szeptember végén, októ­ber elején indulhat meg az ipari termelés a Halász ut­cában létesített formaöntő üzemben. A szolnoki alumíniumöntvény- megmunkáló üzem (a céget BV Magyarországi Fémmegmunkáló Kft.-nek jegyezték be) alvállalko­zása lesz az ajkai székhelyű és francia érdekeltségű Magyaror­szági Formaöntödei Rt.-nek. Mint azt Dekouics Andrástól, a rész­vénytársaság képviselőjétől meg­tudtuk, az 5300 négyzetméteres csarnokban jelenleg csak próba­üzemek zajlanak. Korábban a gé­pek beszerelése miatt húzódott el az üzemnyitás, jelenleg pedig te­lephely-használatbavételi enge­délyek hiánya okozza a csúszást. A napokban viszont a tűz- és rob­banásbiztonsági előírásoknak is eleget tett a cég, s már csak egy feljelentés miatt az üzem egyik hangosabb kompresszorát kell ki­cserélniük. Mintegy ötven szakembert már felvettek, kiképzésük Fran­ciaországban és Ajkán folyt. Amennyiben a vállalkozás az em­lített engedélyeket megkapja, azonnal megindulhat a Halász ut­cában az ipari termelés. Ez hoz­závetőlegesen szeptember végén, október elején várható. ________________________líiOJ 7 IGAZ KÖZLEMÉNY Értesítjük tisztelt fogyasztóinkat, hogy a MÓL Rt. átadóállomásán végzett munkálatai miatt 2001. szeptember 18-án 6 órától 2001. szeptember 19-én 6 óráig az alábbiakban felsorolt helyeken: Berekfürdő Kunmadaras településeken a GÁZSZOLGÁLTATÁS SZÜNETEL. A gázszolgáltatás kimaradásáért szíves .elnézésüket kérjük. TIGÁZ Rt. Szolnoki Területi Igazgatóság A nagy múlttal rendelkező, márkás termékeket gyártó Dr. August Oetker Nahrungsmittel KG magyarországi leányvállalata a Dr. Oetker Magyarország Élelmiszer Kft. TERÜLETI KÉPVISELŐT keres Jász-Nagykun-Szoinok és Bács-Kiskun megye területére. Az ideális jelölt; •Középfokú végzettséggel rendelkezik •Hasonló területen legalább egy éves értékesítési gyakorlattal rendelkezik %8" kategóriás jogosítványa és lakástelefonja van •Dinamikus, eredményorientált személyiség Cégünk versenyképes fizetést, vállalati gépkocsit és továbbképzést biztosít. Fényképes pályázatát „Területi képviselő" jeligével a megjelenéstől szám tett egy héten belül az alábbi címre várjuk: 1126 Budapest, Tartsay V. u. 14. VÉLEMÉNY SOMFAI PÉTER Ulti vagy betti? Még mondja valaki, hogy K. J. halálát követő­en az ulti kiment a politikai divatból! Olvasom a híradásokban, milyen heves licitháborút vív egymással az asztal körül a minimálbérről al­kudozó kormány-szakszervezet-munkaadó parti három résztvevője. Mi, munkavállalók, pedig kuporgunk a negyedik sarokban, s kibicelünk.' A szakszervezetek, mintha náluk volna az aduász, azt mond­ják, nettó 42 ezer forintos minimálbérre játszanak, a munka­adók hol ide, hol oda sandítanak, s lejátszhatónak tartanák a partit, ha a harmadik fél lemondana a minimálbér adójáról. A kormány rezzenéstelen arccal szorítja a lapjait, és úgy érzi, min­dent üt, az 50 ezer forintos minimálbér-ajánlat a nyerő, már csak azért is, mert a költségvetésben ezt már tavaly „levajazták”. A játékosok rezzenéstelen arccal ülnek az asztal körül, s noha meglehetősen szorít az idő, még mindig a licittel, a másik lapjai­nak mérlegelésével vannak elfoglalva. A szakszervezetek vívód­nak: néhány napja blöfföl­tek, 57 500 forintos mini- málbérpartit akartak játsza­ni, de rá kellett jönniük, a durchmarshoz kevés az adujuk. Taktikát változtat­tak: most adóelengedésről, nettó bérekről beszélnek, mert mint mondják, a közértben végül is ezért adják a kenyeret. A munka­adók hajlanának egy ilyen partira, ha volna mellé adóelengedés, egyészségügyijárulék-csökkentés. De hogy ezek a lapok még kézben vannak, vagy a talonban? Most a kormánynak kellene mondania valamit. Egyelőre san­da pillantásokat vet a kasszára, mérlegeli, van-e benne felesleges 300 milliárd forint, mert ez a játszma minimum ennyibe kerül­ne. A partnerek úgy látják, más partikból már bezsebelte már ezt a pénzt, itt most nyugodtan be lehetne dobni tétnek. Ám a kormány a választások előtt más asztaloknál is érdekelt, annyi minden egyébre, olyan sok más célra, csoportnak kellene félre­tennie... Ma még nem tudni, mi lesz az „az igazi” bemondás, ulti, negyvenszáz, vagy esetleg betli lesz a játszma. Annyi azonban biztos, hogy mi - kibicek - kicsit türelmetlenül várjuk, ki trom- fol majd, nekünk is jut-e valami a győztes bevételéből. Vagy megint más keres rajta? A korábbi partikban ugyanis - amikor benzin- és energiarárakról, meg egyéb „begyűrűző” tételekről volt szó - már megszoktuk, hogy mindig a kibic fizetett. Már csak ilyen a magyar kártya. , Ültetvényben sláger a meggy Megyei információ A megyei FVM-hivatalba az idén 24 ültetvénytelepítési pályázat érkezett, melyek támogatási igénye összesen mintegy 80 millió forint. A pályázók együttesen 141 hektáron telepítenének ül­tetvényt, ennek majdnem fele meggy, negyede pedig szőlő. Az elmúlt hat évben állami sze­repvállalással több mint félezer hektár szőlőt és gyümölcsöst lé­tesítettek a megyei gazdálkodók. Az ültetvények telepítéséhez - 1999 óta - a bekerülési költség maximum 50 százaléka igényel­hető támogatásként. Ezen felül aki vállalja az integrált növényvé­delmi technológiát, öt százalék kiegészítő támogatást is kaphat. Az idén 24 pályázat érkezett a megyei FVM-hivatalba, ezek együttes támogatási igénye meg­közelíti a 80 millió forintot. Ez­zel szemben a megyei keretösz- szeg 52 millió. A megyei agrár­fejlesztési bizottság a pályázato­kat áttekintette, és kidolgozta ja­vaslatát a döntés meghozatalá­hoz - mondta Kasza Antal hiva­talvezető. A pályázók összesen 141 hek­tárnyi ültetvény telepítésére vál­laltak kötelezettséget, ennek 42 százaléka meggy, 25 százaléka szőlő. A meggy évek óta a legnépsze­rűbb az ültetvényt telepítők köré­ben. Az ültetvénytelepítés azért is fontos feladat, mert az EU-csat- lakozást követően várhatóan nem lesz lehetőség új gyümöl­csös és szőlő telepítésére, csak a meglévő, elöregedett területek felújítására. A jövőben egyre inkább prob­lémát jelenthet az ágazatban a megfelelő tárolókapacitás hiá­nya, ami nagymértékben ront­hatja az értékesítési lehetősége­ket. Ezért Kasza Antal szerint fon­tos lenne hűtőházak építése, eh­hez azonban az érintett gazdák­nak szövetkezniük kellene. ______ _____ LL Te rrorizálták társaikat (Folytatás az 1. oldalról) A vád képviselője perbeszédében nem titkolta: szerinte a tanúkat megfélemlítette valaki, és ezért próbálták megváltoztatni vallo­másukat. A terror tehát továbbra is fennállt. Ez a körülmény is ar­ra sarkallta az ügyészt, hogy büntetésként végrehajtandó sza­badságvesztés kiszabását indít­ványozza. A védők tiltakoztak az állítás ellen, és kitartottak eredeti álláspontjuk mellett, azaz hogy a két fiú által elkövetett tettek nem bűncselekmények. Védenceik felmentését kérték a bíróságtól. A Szolnoki Városi Bíróság teg­nap hirdetett ítéletet. Mindkét vádlottat bűnösnek mondta ki, ám a kiszabott egy év tíz hónap, illetve egy év nyolc hónap fog­házbüntetés végrehajtását négy­évi próbaidőre felfüggesztette. Az indoklásból kitűnt, bár na­gyon súlyos bűncselekményeket követtek el a fiúk, esetükben nem indokolt a büntetés végre­hajtása. A döntésben szerepet játszott az a körülmény is, hogy a vádlottak rendezett családi körül­mények között élnek, és állítólag mindketten megtalálták boldogu­lásuk útját. Az egyik fiú bár megbukott, de folytatja a tanulást, a másik le­gény pedig apja büféjében vállal­kozóként keresi a kenyerét. A fi­úk és védőik nem tétováztak: el­fogadták a büntetést, az ügyész azonban háromnapi gondolkodá­si időt kért, hogy eldöntse, tudo­másul veszi-e az ítéletet, vagy fel­lebbezik ellene. HOY A kibicek türelmetlenül várják a parti végét

Next

/
Oldalképek
Tartalom