Új Néplap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-05 / 207. szám

4. OLDAL KEK HÍRE K - KÖRKÉP 2001. Szeptember 5., szerda ÜGYELETI N ESTE 6-TÓL ESTE TASNÁDI-PER. Tegnap folyta­tódott a bűnszervezet létreho­zásával és más bűncselekmé­nyek elkövetésével gyanúsított Tasnádi Péter büntetőpere. A tárgyaláson a vádlott egyik ügy­védje elmondta, hogy augusz­tusban megfenyegették. Egy ti­tokzatos telefonáló azt mondta Szikinger Istvánnak, hogy amennyiben nem hagyják abba a nyomozást Pintér ellen, „ki­csontozzák őket ”. A jogász azt állítja, nem nyomoznak a bel­ügyminiszter ellen, de olyan adatokkal rendelkeznek, ame­lyek szerint manipulált eljárás folyik Tasnádival szemben. HOLTTEST AZ UTCÁN. Ked­den reggel holtan találtak a já­rókelők egy 48 éves helyi lakost Vecsés egyik utcáján. A férfi hétfőn késő este hunyt el, halá­lát való súlyos bántalmazás okozta. A rendőrök néhány óra alatt elfogták a tettest. A 37 éves K. Csaba elmondta, hogy egy kocsmai vita után agyonverte ismerősét. RABLÁS A PÁNCÉLBÓL. Egymillió-kilencszázezer forin­tot loptak el ismeretlen tettesek egy nagykanizsai kft.-től. A vál­lalkozó hétfőn vette észre, hogy a hét végén valaki kiürítette cé­ge páncélszekrényét. KÉSELÉS. Honfitársa szúrt meg egy szír férfit a fővárosban hétfőn este. A XI. kerületben, a Petőfi híd budai hídfőjénél tör­tént bűncselekmény körülmé­nyeiről még nem sokat tudni, a 18 éves áldozat állapota súlyos. Elítélték Bonnie-t Tizenegy év fegyházban letölten­dő szabadságvesztésre ítélte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a Bonnie és Clyde néven elhíresült páros nőtagját. Láthatóan megkönnyebbült a vádlott és védője, dr. Megyery Pé­ter ügyvéd, amikor elhangzott az ítélet: 11 év. Az elkövetett bűn- cselekmények halmazataként ugyanis akár életfogytiglani sza­badságvesztés is szóba jöhe­tett volna. Dr. Dananay Csaba ügyész azonban ezt már a per­beszéd során elvetette. Ugyanak­kor a 10-20 évi szabadságveszté­si kategória középértékénél ma­gasabb fegyházbüntetést indít­ványozott. A bíróság azonban nem látta bizonyítottnak az em­berölési kísérlet elkövetését. Ezt a pontot felfegyverkezve elköve­tett hivatalos személy elleni erő­szaknak minősítette. Az is igaz azonban, hogy ebben a bünteté­si kategóriában az elítélt nem szabadulhat kedvezménnyel a szabadságvesztés lejárta előtt. Mindkét fél fellebbezett az ítélet ellen. Előzetesben a gyanúsítottak Tovább dagad az M7-es vesztegetési botrány A rendőrségnek csak közvetett bizonyítékai vannak arról a megvesztegetési ügyről, amely­ben az M7-es sztrádafelújítást végző magyar autópálya-építő konzorcium feljelentése alap­ján kezdték meg a vizsgálatot - tájékoztatta lapunkat Garamvölgyi László. Budapest Egyelőre két vezető szerepel a gyanúsítottak kö­zött, de a nyomozás jelenlegi szakaszában neve­ket nem kívánt említeni az ORFK szóvivője. Információk szerint a magyar autópálya-építő konzorcium igazgatója jelentette a korrupciós ügyet az ORFK-n, és ennek alapján indult meg a nyomozás. Még a feljelentés napján, a múlt hé­ten szombaton őrizetbe vették a két gyanúsítot­tat, T. Csabát és P. Csabát. A vesztegetési ügy szálai tavaszig nyúlnak vissza, amikor is az M7- es felújítását végző konzorcium a keresztcsator­nák megtisztítására szerződést kötött a Maut Kft.-vel, amely alvállalkozóra bízta a munkát. Ezt a céget a Körép Kft., maga a konzorcium igazga­tója meg is nevezte, sőt ő maga tett feljelentést el­lene. Az alvállalkozói lánc azonban az idők so­Csak közvetett bizonyítékok vannak az M7-essel kapcsolatban rán további szemekkel bővült. Miután a Maut Kft. elmulasztotta bejelentési kötelezettségét, kénytelen volt továbbadni a fenti megbízást egy másik alvállalkozónak, a Hope-Bau Kft.-nek. A céget képviselő P. Csabát pedig 8 millió forinttal vesztegették meg - azért, hogy ő még tovább ad­ja egy újabb alvállalkozónak a megrendelést. A megvesztegető, T. Csaba adta át ezt a 8 millió fo­rintot azzal a céllal, hogy vállalkozása, a M-AUT Kft. végezhesse el a tényleges munkát. Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy előzetes letartózatásba helyezték a gyanúsított vállal­kozókat. CSERNYÁNSZKY Milliókat csalt a volt egyetemista Visszaélt a Pécsi Tudományegyetem és az egyik kar hallgatói önkormányzata volt elnökének nevével egy volt hallgató: nyolcvanmillió forintot vett fel egyetemi rendezvények támo­gatása ürügyén. PÉCS Üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének alapos gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Pécsi Rendőrkapitányság egy volt pécsi egyetemista és kari hallgatói ön- kormányzati tanácstag (HŐT) el­len. A huszonhat éves, előzetes le­tartóztatásban lévő férfi különbö­ző egyetemi rendezvények, pél­dául gólyatáborok finanszírozásá­ra vett fel kisebb-nagyobb össze­geket abban az időszakban, ami­kor hallgatói jogviszonyát szüne­teltette. így a HŐT munkájában sem vett részt, és semmilyen jogo­sultsága nem volt arra, hogy az egyetem, illetve az önkormányzat nevében szponzorokat szerezzen. A fiatalember egyetemi fejléces papírokat és bélyegzőt hamisított, ezek segítségével pedig hamis tá­mogatási szerződéseket készített, amelyeket - a kari HŐT egyik volt elnökének nevében - maga írt alá. A támogatóknak a gyanúsított azt ígérte, hogy a kapott pénzt befek­teti, és a bevételekből szerzett ha­szonból törleszti az átvett össze­geket. A pénz átadása zsebből zsebbe történt.- A fiatalember általában havi tízszázalékos kamatot ígért a be­fektetett pénz után, ami eseten­ként heti tíz százalékra is emelke­dett. Bár eleinte a kamatokat kifi­zette, a pénz egy idő után elfo­gyott - mondta dr. Kertész Gábor százados, a Baranya Megyei Rend­őr-főkapitányság sajtóreferense.- A hallgatói önkormányzatok csak bizonyos esetekben köthet­nek szerződéseket, és akkor sem kontrollálatlanul - mondta dr. Kó­bor Gyula, a PTE főtitkára. - A ter­vek szerint a jövőben minden szerződést nyilvántartásba ve­szünk, ellenjegyzéshez kötünk. A rendőrség eddig harminc sér­tettet hallgatott ki, az okozott kár - amelynek egy része megtérült - körülbelül nyolcvanmillió forint. A huszonhat éves gyanúsítottat őrizetbe vették, és a bíróság előze- tes letartóztatásba helyezte, s. o. Lakástulajdonosok fedél nélkül Háromszázmilliót tettek zsebre a csalók További két hónappal meghosszabbította a győri bíróság E. Ferenc és társai előzetes letartóztatását. A három férfi 263 millió forint előleget vett fel lakásépítésre, ám az ígért házak sohasem készültek el. A tényleges kár mintegy félmilliárd forint. Győr A Kisalföld című napilap infor­mációi szerint az 1999 nyarán alakult FR Centrum Kft. tavaly egy társasház építésébe fogott a győri Akác téren. Ám az ingat­lan nem készült el teljesen, a la­kók saját költségen fejezték be az építkezést. Már ekkor zavarok keletkez­tek, mert E. Ferenc a költözni vágyók által befizetett össze­gekből vásárolta ki a társtulaj­donosok üzletrészét mintegy 43 millió forintért a kivitelező XXL Építész Stúdió Kft.-ből. A válla­lat egyre nagyobb adóságokkal küzdött. A pénzhiányon a veze­tők úgy próbáltak úrrá lenni, hogy újabb társasházak építé­sét hirdették meg. A következő ingatlanokat már olyan telkekre akarták fel­húzni, ahol néhány régebbi épület állt. Az Öreg házak lakóit albérletbe kényszerítették, és azt ígérték nekik, hogy a már elkészült épületbe beköltözhet­nek. Házaikat lebontották, ám újakat nem építettek helyette. A csalók még további két tár­sasház felhúzását vállalták el, előleget vettek fel, ám ezekben az esetekben még építési enge­déllyel sem rendelkeztek. Sok az olyan szerencsétlen áldozat, aki az új lakás teljes árát kifizet­te a csalóknak, és most fedél nélkül maradt. A 33 éves E. Ferenc, a-28 éves R. Zoltán és az 52 éves L. Péter összesen mintegy félmilliárd fo­rintnyi kárt okozott. Az ügyben eddig 63 károsult neve ismert, ám a sértettek felkutatása még folyamatban van. NAGY FOGAS. A VPOP járőrszolgálata, a vámkommandó ellenőrzést tartott tegnap Budapest IX. kerületének egyik raktárában. Egy kínai állampolgár (a bal oldali képen) bérelte azt a raktárát, amelyben nagy mennyiségű hamis márkajelzésű, mintegy 35 millió forint érékű, valószínűleg csempészett ruhaneműt találtak a vámosok. _________________________________FOTÓ, EUROPBESS/KALLU» OYÖROY Si mon bujkál Simon László nem je­lent meg tegnap az idézésre az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán (SZBI). A rendőrség várhatóan ma délután adja ki ellene a nem­zetközi elfogatópa­rancsot. Hiába várta a rendőrség tegnap az SZBI Aradi ut­cai épületében Simon Lászlót, az Agrárinno­vációs Kht. egykori ve­zető tanácsadóját, akit gyanúsítottként hallgat­tak volna ki. Simont már egy héttel korábban is beidézték, ám akkor sem tett eleget az idézés­nek, s nem is indokolta távollétét. Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője la­punknak elmondta: a rendőrség kedd éjfélig vár, ennyi időt ad még Simonnak, hogy szemé­lyesen vagy közvetítő út­ján jelentkezzen, vagy jelezze, ha valami „vis maior” miatt nem tud megjelenni. Ha nem ad hírt magáról, várhatóan ma délután kiadják elle­ne az elfogatóparancsot. A nemzetközi körözést a rendőrségnek rendkívül alaposan elő kell készí­teni és egyeztetni kell az ügyészséggel is. A szóvi­vő cáfolta azokat a híre­ket, miszerint fejvadá­szokat küldenének Si­mon után. A rendőrség­nek nincs lehetősége külföldön bekapcsolód­ni a nyomozásba, csak az Interpolon keresztül vehetik őrizetbe. - uo ­Szétszórta őket az élet Szolnok Mindahányan ötven éve, 1951-ben érettségiztek Szol­nokon, a Verseghyben. Életü­ket, mindennapjaikat alapve­tően meghatározta, hogy kik voltak a szüleik. Ha munká­sok, parasztok, jó pontnak számított, ellenkező esetben bezárultak előttük az egyete­mek, főiskolák kapui, egyéb származásuk miatt. Az egyik osztálytársuk a beadás­ról viccet mondott - ezért ki­csapták, és csak később végezhe­tett. Nevetve emlékeznek visz- sza, az érettségi tétel magyarból a szovjet emberek dicsőséges sze­repe volt a háborúban a szovjet írók művei alapján. Egyébként is, ami szovjet volt, dicsérni illett. Akkoriban nem volt más lehető­ség, ezt követelte a politika. Visszatérve ezekre az osztá­lyokra meg diákokra, akadt köz­tük Horthy-ösztöndíjas, mások népi kollégisták lettek. Tanultak franciát, németet, latint, megta­ban voltam, de mára ez a csúcs már régen megdőlt.- Nem hiányzott a haza?- A régi cimborák, barátok, utcák nagyon. 1976-ban jöttem haza először. Ma azt mondom, itt vagyok itthon, Kanadában meg otthon. Bogdán Béla közlekedési egye­temet végzett, majd dolgozott a MÁV-nál, a Titásznál, a vízügyi igazgatóságon, az Agrokemél.- Ma mezőgazdasági vállalko­zó vagyok, 80 hektáron gazdál­kodom. Jobban mondva sokszor küszködöm. Az egyik fiam falu­gazdász, a másik fürdővezetö. Korábban vízilabdázott, ötven­szeres ifjúsági és juniorváloga­tott. Visszatérve a gimnáziumra, remek alapokat adott akkor is a Verseghy matematikából, fiziká­ból. Meg emberséget, kitartást plántáltak belénk, amit még most is felhasználunk - mondotta Bogdán úr. Padányi László nem tanulha­tott. Ennek prózai az oka, édes­apja alezredes volt a Horthy-had- seregben. Ezek a férfiak 1951-ben Szolnokon, a Verseghy gimnáziumban érettségiztek FOTÓI BOGDÁN B. pasztalták a Horthy-korszakot, Szálasi bő fél évét, a Rákosi-éve- ket. Szigorú nevelést adott az is­kola, alsóbb osztályokban a po­fon vagy a fenekes sem volt ritka. Többen a Tisza táncegyüttes alapítói, és az 54-ből 16-an már ha akarnának se jöhetnének, mert meghaltak. Köztük Kanizsa Tivadar, az olimpiai bajnok vízi­pólós is. A főszervező Pápay János volt, mint mindig.- Ötvenhatot megúsztam, ak­kor államvizsgáztam. Műszaki egyetemet végeztem, a Keviterv főmérnöke voltam, onnan men­tem nyugdíjba. Két lányunk, há­rom lányunokánk van. Nem volt könnyű ez a fél évszázad, mert sokszor kellett alakoskodni. Hogy mást ne mondjak, a vallá­sosság évtizedekig rossz pontnak számított. Jenvay Lóránd az egyetemi ta­nulmányai után 1956-ban meg sem állt Kanadáig.- Vegyészmérnök vagyok, már nyugdíjas, és megérte, hogy itt hagytam az országot.- Hallottuk, neves vitorlázóre­pülő.- Én voltam a világon a legfia­talabb, hiszen 13 évesen szerez­tem meg Pesten az engedélyt. Azután a hetvenes években vitor­lázógépen magassági vüágrekor- dot állítottam fel, 10 ezer méter­rel. Természetesen oxigénmaszk­- Kinn az oroszoknál jobb dolga volt, mert nem találtak elle­ne semmi vádat. Amikor hazaen­gedték, az ávósok rögtön lecsuk­ták. Három évig semmit se tud­tunk róla, csak Sztálin halála után szabadult.- Utána?- Fatelepen dolgozott, meg velem is. Korán meghalt, 1958- ban. Én nem tanulhattam a szár­mazásom miatt, de szerencsére a fiaim, lányom már igen.- Mire emlékszik az iskolával kapcsolatban?- Szigorú, erős volt, szigorú, erős nevelőkkel, tanárokkal. Kik így, kik úgy, de végigjártuk az utunkat, és ahogy látom, tisztes­séggel. Pedig nem könnyű évtize­dek vannak mögöttünk. Egyébként köszöntötte ezeket a deres halántékú, hajdani diáko­kat Béres Jenő, az iskola mostani igazgatója is. A régi nevelők kö­zül dr. Lengyel Bertalan tanár úr és Csanádi Sándomé dr. Oravez Vera is eljött hozzájuk. A Galéria étteremben késő éj­szakáig folyt a diskurzus az eddi­gi ötven évről. Szétszórta őket az élet, kit Kanadába, kit Új-Zéland- ra. Akárhogyan is alakult a sor­suk, fogadalmat tettek, ha élnek, nem hiányoznak az ötvenötödik­ről sem. Elvégre ez az iskola min­dig összetartásra, szívósságra, ki­tartásra nevelte diákjait. Régeb­ben is és most is... d. szabó miklós Eltűnt szalmaremekmű Kiskőrös Szalmafonat-remekművet loptak el Kiskőrösön. A ma­gyar államiság jelképeit áb­rázoló alkotás több száz­ezer forintot ér. A múlt héten szombaton ismeret­len tettes elvitte a kiskőrösi műve­lődési központ kamaraterméből a népi iparművészeti kiállítás egyik legértékesebb darabját. A Kiskőrö­si szüret 2001 és szlovák nemzeti­ségi napok alkalmából rendezett, a magyar államiság jelképeinek szal­mafonatból készült másolatát be­mutató kiállítás központi helyén lévő magyar koronának kélt lába az ünnepi forgatagban. A rende­zők nem sokkal négy óra előtt ész­lelték a több százezer forintos ér­ték eltűnését, és azonnal jelentet­ték a rendőrkapitányság ügyeleté­re. A nyomozóknak egyelőre csak feltételezéseik vannak a tettes vagy tettesek kilétéről, valamint arról, hogyan vihették ki a koronát a for­galmas épületből. Sülye Károlyrté, az Országos Szalmafonók Baráti Köre vezetője elmondta, hogy a méretarányos koronát Szabó Ka­tinka kisújszállási óvónő készítette három hónapos munkával. A re­mekműért külföldi vevők már 700 ezer forintot is ígértek, de ő nem adta oda, mert fontosabbnak tar­totta közltinccsé tételét. ». i_

Next

/
Oldalképek
Tartalom