Új Néplap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-29 / 228. szám

10. OLDAL TÜKÖR 2001. Szeptember 29., szombat EGYE A 4-es útról és a PB-gázról Megyei információ „A rendőrök nem a hatalom megtestesítői” Dr. Szekeres Imre és dr. Füle István szocialista képvise­lők tegnap sajtótájékozta­tót tartottak, amelynek té­mája a 4-es út és a PB-gázt használók helyzete volt. Mint elmondták, a miniszterel­nök, a közlekedési miniszter és fideszes képviselők évek óta egymásnak ellentmondó ígére­teket tesznek a 4-es út építésé­ről. így volt már szó arról, hogy épül az MO-ás keleti szakasza, azzal összefüggésben kezdődik a 4-es út építése, majd hogy Al- bertirsa és Szolnok között ha­marosan elkezdődik az út négy­sávúra bővítése. Ám a költség- vetésben nincs erre a célra pénz elkülönítve. Pedig a fedezet meglett volna rá, volt a tavalyi költségvetésben 9,8 millió forint a gyorsforgalmi úthálózat fej­lesztésére, de azt a Nemzeti Au­tópálya Rt. adósságának kezelé­sére fordították. Az elmondot­takhoz hozzátették, hogy az MSZP programjában szerepel a 4-es (és a 6-os) főút négysávosra bővítése. Az ország 55 településén, amelyek közül 7 megyénkben van, vezetékes PB-gázzal oldot­ták meg a gázellátást, ám az ár többszörösére emelkedése ne­héz helyzetbe hozta ezek lakóit. Megsegítésük érdekében szocia­lista képviselők többször felszó­laltak a parlamentben. Az ügy­ben történt némi előrelépés, a földgázra történő átállásra a la­kosok a költségek 30 százaléká­ra, legföljebb 250 ezer forint ér­tékben segítséget kaphatnak. De még ez is legföljebb csak jövőre áll rendelkezésre. A szocialista képviselők most azt szorgal­mazzák, hogy az idei télre a ve­zetékes PB-gáz használói ártá­mogatásban részesüljenek. ' -................ - ' M - BA Interjú Dr. Házi István ezredes egy esztende­je vette át elődjétől a megyei rendőr­főkapitányság vezetését. Ez idő alatt sok minden történt megyénkben, maga a rendőri szervezet is jelentős átalakulásokon ment keresztül. Több vezetői poszton is történt válto­zás, és a főkapitány szerint a rendőr­ség személyi állománya profi szinten dolgozóvá vált. A megyei rendőrfőkapitány hivatalba lépé­sekor konkrét célokat tűzött ki a megye rendőrsége elé. A célrendszer egyik eleme­ként a bűnözés visszaszorítása jelent meg. A KSH adatai szerint megyénkben az év el­ső felében országos viszonylatban is jelen­tősen, közel 20 százalékkal emelkedett az ismertté vált bűncselekmények száma. El­sőként erről a jelenségről kérdeztük dr. Há­zi István ezredest.- Az első félévi statisztikai számnöve­kedésnek természetesen megvan a ma­gyarázata. A rendőrségi statisztikában egy sajátos rendszer szerint regisztrálják a megtörtént jogeseteket. Bonyolultabb ügyek esetében előfordulhat, hogy ami két-három éve történt, az egy későbbi idő­szak statisztikájában jelenik meg, adott esetben nagy mennyiségben. Az elmúlt év végén nem sikerült befejeznünk soro­zatügyeket. Csak példaként említem, hogy a Kunszentmártoni Rendőrkapitány­ságnak egy közel 500-as nagyságrendű ügye csúszott át erre az évre. Tavaly októ­berben történt a Jászságban egy betöréses lopássorozat, emellett egy szerzői és szomszédos jogok megsértése, ami csak­nem ezres nagyságrendet jelentett. Eze­ket a bűncselekményeket bár az előző év­ben követték el, a statisztikában mégis idén jelentkeztek. A valóságban nincs ilyen mérvű bűnözésnövekedés. Ezt tá­masztják alá az ügyforgalmi adataink. Az idén érkezett bejelentések száma, még ha kis mértékben is, de csökkent az előző évihez képest. A jogsértések száma tehát kiegyensúlyozott trendet mutat megyénk­ben. A statisztikát azonban figyelemmel kell kísérni, mert jelzéseket ad a tevé­kenységünkről, ugyanakkor pusztán ön­magában nem alkalmas a rendőri munka megítélésére.- Milyen főbb változásokon esett át a fő- kapitányság?- Az elmúlt egy év alkalmat adott ar­ra, hogy megismerjem a területet, az itte­ni kollégákat. Először is az átvizsgálás eredményeként több helyen személyi és szervezeti változások történtek. Ahol le­hetett, a megyei szerveknél csökkentet­tük a létszámot, vagy a feladatokat tele­pítettük át. Tovább építettük a körzeti megbízotti hálózatot, hogy közelebb ke­rüljünk a lakossághoz. Ez a megyeszék­helyet és azokat a nagyobb városokat érintette, ahol nem volt körzeti megbí­zott. Az egyenruhás rendőr közterületi jelenléte visszafogottabbá teszi a bűnö­zőket. Csökkent a közterületeken elköve­tett jogsértések száma. Nyugodtabb, biz­tonságosabb életteret élvezhet a lakos­ság. Növekedett a felderítési és a nyomo­záseredményességi mutatónk, nem kell szégyenkeznünk országos összehasonlí­tásban sem.- Miként jellemezné megyénk jelenlegi rendőrségét?- A rendőrség személyi állománya fel­készült, fiatal és tettre kész. Hq értelmes, reális célokat tűzünk ki, akkor ennek meg­felelő hatékony munkát fog végezni. A rendőröknek meg kellett érteniük, hogy ne mindenáron büntessenek, ne egy bünte­téscentrikus rendőrséget működtessünk, hanem egy valóban polgárbarát szerveze­tet alakítsunk ki. A rendőrök feladata első­sorban a bűncselekmények felderítése, nem pedig az állampolgárok zaklatása.- Elégedett az utóbbi egy év eredménye­ivel?- Igen, elégedett vagyok, hiszen profi szinten dolgozó szervezet kezd kialakulni. A rendőrök megértették, hogy ők nem a hatalom megtestesítői, hanem egy szolgál­tató szervezet tagjai. — Hogyan reagált a bűnözői világ az önök sikereire?- A helyi bűnelkövetők megmaradtak, többnyire kisebb súlyú bűncselekménye­Dr. Házi István fotó: cs. i. két követnek el. Ugyanakkor a más terüle­tekről jött, átutazó bűnözők érzékelték, hogy az akciókkal, az éjszakai szórakozó­helyek ellenőrzésével, a körözött szemé­lyek elfogásával megyénkben jelen van a rendőrség. Ettől pedig nem érezhetik itt magukat biztonságban, kiszorultak a me­gyéből, és áttették működésüket más terü­letekre. A megye nem fertőzött kábítószer­rel. Mindenki tudja, hogy az elmúlt idő­szakban több nagy szállítmány célba jutta­tását sikerült megakadályoznunk, amelyek csak érintették megyénket. Itt elsősorban a könnyű drogok jelenléte a jellemző. Nagy elosztókkal, a kábítószert rendszeresen ér­tékesítő terjesztőkkel nem találkozunk. Eseti jelleggel megjelennek a diszkók kör­nyékén.- Melyek azok a legfontosabb kérdések, amelyek jelenleg foglalkoztatják a rendőr­séget?- Az Amerikát ért terrortámadással kapcsolatos feladatok megyénket nem ki­fejezetten érintik. Az amerikai érdekelt­ségű cégeknél fokozott rendőri jelenlétet biztosítunk. Nálunk nem várható táma­dás. A terroristák korábbi életvitelét fi­gyelembe véve azzal esetleg lehet szá­molni, hogy pihentetési célból vagy az igazságszolgáltatás elől menekülve meg­jelennek környékünkön is. Elsősorban a fegyveres rablások felderítése foglalkoz­tat bennünket. Többek között a karcagi zálogház sérelmére elkövetett támadás. Azt már tudjuk, hogy a tettes biztosan kapcsolódik a miskolciakhoz, de ennek a bizonyítása még időbe telik. Ezenkívül van egy felderítetlen kínai emberölésünk, aminek a nyomozásában nem jutottunk előre. Gondot jelentenek továbbá a nagy értékű gépjárműveket érintő lopások. Eb­ben viszont értünk már el eredményeket. Több személyt fogtunk el az ilyen ügyek­hez kötődően. A lakosságot nagyon irritá­ló lakásbetörések sorozatait megszakítot­tuk, a megye szinte valamennyi rendőr- kapitányságán folyik olyan büntetőeljá­rás, ami betöréssorozatokat érint. A köz- biztonság helyzetét illetően továbbra is problémát jelent, hogy az ittas járműve­zetők száma a megelőző intézkedések el­lenére nem. csökken, hanem tovább nő. Igyekszünk megtenni mindent annak ér­dekében, hogy ne alakulhassanak ki olyan csoportok, amelyek a bűnözésből akarnak megélni. Mint mondtam, a drog- probléma is jelen van. Ezzel a kérdéssel folyamatosan foglalkozunk. Elsősorban a megelőzésre fektetjük a hangsúlyt, má­sodsorban pedig próbálunk lépni a felde­rítés területén. Szintén fontos feladatunk­nak tekintjük a közterületen elkövetett és a közvéleményt erősen befolyásoló bűn- cselekmények elkövetőinek kézre keríté­sét. HORVÁTH GYŐZŐ Kinőtte kereteit az áfész Új utak a Dankó soron Megalakult a Coop Szolnok Kereskedelmi Rt. Az időseket köszöntötték _______Karcag______ Az idősek világnapja alkalmá­ból a Déryné Művelődési és If­júsági Központban tegnap ven­dégül látták a karcagi időseket. A város nyugdíjasklubjainak tagjait Szabóné Örsi Tóth Erzsé­bet igazgatóhelyettes köszön­tötte és kívánt jó egészséget, még sok érdekes és tartalmas együtt töltött klubnapot a szép- korúaknak, majd a Jókai úti óvodások műsora következett. Ezután a gimnazisták, a Pacsir­ta népzenekor tagjai, a Déryné Művelődési Központ Népdal­köre adott műsort, valamint maguk az ünnepeltek is szaval­tak, énekeltek, akik ezen a na­pon otthonhagyták bújaikat, fájdalmaikat. A műsor után a művelődési központ dolgozói vendégül látták a szépkorúa- kat. DE ______Gazdaság ____ A S zolnok és Vidéke ÁFÉSZ „talaján” négy társaság fúzi­ójával a napokban megala­kult a Coop Szolnok Keres­kedelmi Rt. A döntés hátterében a vagyon koncentrációja mel­lett az is állt, hogy a szövetkezeti szektor az utóbbi években szüntelen politikai viták tárgyát képezi, ami állandó bizony­talanságot szült. Az 56 éves múltra visszatekintő Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ az el­múlt években jelentősen bővítet­te piaci jelenlétét, ennek érdeké­ben megvásároltak több, kiske­reskedelemmel foglalkozó társa­ságot. Először az ív Rt., majd az Opál Rt., a Food-Invest Rt., végül pedig a Coop Centrum Kft. került többségi, illetve teljes egészében az áfész tulajdonába - tudtuk meg Csepeli Lajos elnöktől. így létrejött a négy megye 29 telepü­lésén 70 élelmiszer-jellegű üzletet működtető, mintegy nyolcszáz embert foglalkoztató birodalom, melyben a szövetkezet vagyonkezelőként funkcionált. A követke­ző lépésben - a tagság és az üzleti partnerek támogatásával - dönté­sek sora született a va­gyon koncentrációjáról. Ezt elsősorban az indo­kolta, hogy az így létre­jött egymilliárdos va­gyonú, hárommilliárd forintos pi­aci értéket képviselő cég hatéko­nyabban működhet, eredménye­sebben szerepelhet a piacon, ki­használva a méretből eredő elő­nyöket, ám e folyamatban katali­zátor szerepet játszottak a szövet­kezeti gazdálkodási forma körüli, állandósult politikai viták, az eb­ből eredő bizonytalanság is. A bonyolult jogi procedúrákat kö­vetően a napokban bejegyezte a cégbíróság a Coop Szolnok Keres­kedelmi Részvénytársaságot, melyben az áfész részvényes. A cég megalapításával új feje­zet kezdődik - hangsúlyozta Csepeli Lajos. A vagyon koncent­rációja után most az a fő feladat, hogy tevékenységgel „töltsék meg” az új rt.-t, azaz a kereske­delem (az árukészlet, a berende­zések, eszközök és nem utolsó­sorban a dolgozók) is a Coop Szolnok Rt. égisze alá kerül. Ez a folyamat október elsejétől de­cemberig tart. Ebből a vásárlók egyelőre annyit érzékelnek csu­pán, hogy minden érintett üzlet­ben leltározni kell. Az átmeneti időszak elteltével következhet az arculatváltás, majd pedig meg­kezdődik a szövetkezeti üzlet­rész-részvénycsere is, egyelőre azonban még ismeretlen feltéte­lekkel. LZ. Mi kell manapság egy televíziós műsorhoz? Elég hozzá egy híres ember, netán művész, leginkább népszerű színész, akit aztán lehet kérdezgetni, akár faggatni, lehetőleg olyas­miről, amiről eddig nem beszélt nyilvános­ság előtt. Persze kell még hozzá valaki, az a másik, aki tudja az illetőt faggatni. Ha tudja. (Hány botcsinálta riportert láthatunk eset- lenkedni a képernyőn!) A közelmúltban e műsortípus két olyan képviselője mutatkozott be - egyben új so­rozat, a televíziós ősz „ajándékai” -, amiből mintha úgy tűnnék, mégis csak megmoz­dult (mocorog) valami ebben a sokáig moz­dulatlanságba dermedt köztévében is. Egyébként abban is egymásra ütöttek, hogy olyasvalakik beszélnek bennük önmaguk­ról, akik nem állnak hadilábon a humorral. Sőt! Egyikük, Markos György, aki a Duett­ben ült kamerák elé, a harsányabb fajtáját műveli, másikuk, Kern András, ő a Poénról poénra című műsorban szólalt meg, a fino­mabb, ironikusabb fajtáját kedveli. Eszmé­Tv-notesz • nyi társalgási alanyok, hogy jó kis műsor ke­rekedjék ki. Nos, ez inkább az utóbbi eset­ben sikerült, bár mi tagadás, Markos György is igazán rokonszenvesen nyílt meg előt­tünk, szívesen mesélt szíve dolgairól is - felfedezésszámba ment -, és kacskaringós életpályájáról. Zavart azonban kérdezőtár­sának, a kissé előnytelen külsejű, egyéb­ként okos Baló Júliának helyenként tolako­dó, máskor bizonytalankodó magatartása, ami némi diszharmóniát hozott a társalgás menetébe. Nem úgy Kaszás Attila, Kern András be­szélgetőtársa és művészkollégája. Szeren­csés választás! Ez a vérbeli színész tökélete­sen tudta eljátszani a vérbeli riporter szere­pét is, hamisítatlanul. Kellően intelligens, természetesen őszinte, emberien egyszerű, alanyára végtelenül odafigyel, saját magát nem becsüli túl, finoman ironikus, ha kelle­tik. Ahogy például bevezetésképpen dicsé­rethalmazt zúdít az árnyékban figyelő Kern­re, majd rögvest meg is kérdőjelezi az el­hangzottak olcsóságát - illik ez? -, igazán mesteri. Nem véletlen, hogy a máskor, oly­kor kissé flegmatikus, netán nyegleségre hajlamos Kern is emberibb arcát mutatta, az elgondolkodó, meditáló művészembert, amikor saját dolgairól szólott — megfontol­tan, komolyan. Többek között a humorról is, mely szerinte korántsem a röhögést jelen­ti, valami másabbat, finomabbat is. Jó lett volna akár többet is hallani tőle. El is bírta volna bizonyára, és futotta volna Kaszás At­tila kedvéből is. Kár, hogy a kissé aránytala­nul hosszabbra sikerült bejátszások - régi felvételek Kern szerepeiből - miatt erre nem futotta az időből. Ha eltekintünk a kissé idét­lenül kialakított stúdiókörnyezettől, a mozi­masina zavaró zajától, azt mondhatom, iga­zán élvezetes, jóízű, tartalmas társalgás ré­szesei lehettünk. VALKÓ MIHÁLY A tiszaburai önkormányzat hatá­rozottan azzal a céllal pályázott útépítésre, hogy elsősorban a Dankó sori cigánytelep földútjait szeretné leaszfaltozni. Miután kérésük a pályázat elbírálóinál is meghallgatást nyert, még az idén aszfaltburkolatot kap a Fejlődés, az Összekötő és a Hubai utca mintegy 600 méteres szakasza. A napokban induló 14 millió forin­tos beruházás abból a szempont­ból is érdekes, hogy a romák élet- feltételeinek a javítását az Orszá­gos Cigány Önkormányzat is tá­mogatja, tervezetten a szükséges önerő biztosításával. PM T Ó P I A • Suzuki Swift 1.0 OA piros, 1996-os, mű.: 2002. 04. 930.000 Ft ■ Suzuki Sedan QLX 1.3, bordó, ’94-08, mű.: 2002. 10. 970.000 Ft • Suzuki Swift GLX 1.3 fehér, mű.: 2002. 09. 930.000 Ft • Suzuki Swift 1.0 GA piros, ’98-as, mű.: 2004. 05. 1.120.000 Ft » Suzuki Swift 1.0 GA zSIdmetál, ’98-as, mű.: 2001. 11. 1.140.000 Ft • Suzuki Swift 1.0 GA piros, '92-es, mű.: 2003. 09. 780.000 Ft • Renault R5 1.7 D, piros, ’88-os, mű.: 2002. 05. 385.000 Ft • Skoda Felicia kombi 1.3 fehér, ’96-os, mű.: 2002. 02. 1.050.000 Ft • Skoda Felicia 1.3, fehér, ’90-es, mű.: 2003. 09. 255.000 Ft • Wartburg 1.3, zöld, ’89-es, mű.: 2003. 08. 250.000 Ft • Wartburg 353 kombi 1.0, törtfehér, ’87-es, mű.: 2002. 07. 91.000 Ft • Trabant 601 SP szürke, ’90-es, mű.: 2002. 07. 95.000 Ft • Lada 2105 1.3, barna, '85-ös 170.000 Ft • Moszkvics 2140 1.5, bordé, 1987-es, mű.: 2002. 01. 90.000 Ft • Wartburg 353 1.0 szürke, ’88-as 90.000 Ft' ALFA KFT. Szolnok, Százados u. 1. Tel.: 20/9694-874, FIAT DARÁZS ’98 KFT. Peugeot 1990. 690.000 Ft Fiat Punto 2000. 2.200.000 Ft VW Golf 1986. 645.000 Ft Fiat Punto 1999. 2.090.000 Ft Fiat Brava 2001. 2.280.000 Ft Fiat Punto 1998. 1.550.000 Ft Alfa 155 1997. 3.500.000 Ft Fiat Fiorino 1990. 445.000 Ft Mazda 1992. 1.500.000 Ft Fiat Ducato 1995. 2.550.000 Ft Mercedes 1985. 1.180.000 Ft Suzuki Swift 1.3 GLX 1999. 1.450.000 Ft Nissan Micra 1.3 I 1994. 1.230.000 Ft Fiat Croma 1.9 TD 1988. 700.000 Ft Fiat Ducato Maxi 2.8 idTD 1999. 3.200.000 Ft + ÁFA Fiat Doblo 1.2 SX 2001. 2.830.000 Ft Alfa Arna 1984. 375.000 Ft VW Transporter 1.6 D 1981. 472.000 Ft + ÁFA Fiat Punto 1999. 1.750.000 Ft Fiat Seicento 2000. 1.560.000 Ft Darázs 98 Kft. Jászberény, Jászteleki út 1. 57/412-943 VASÁRNAP IS NYITVA! Korbett Kft. Eger, Mátyás király u. 4. 36/427-827 Csepeli Lajos j

Next

/
Oldalképek
Tartalom